A magyar romantikus festészet kiemelkedő alakjának, a nemzetközileg elismert grafikusnak, Zichy Mihálynak (1827–1906) nyílt szeptember 8-án oknyomozással is felérő kiállítása Zichy és a tintatartó címmel az Evangélikus Hittudományi Egyetemen (EHE).

„Az a felelősségünk, hogy mélyen átélt gondolatokkal képviseljük azt, ami hitünk és meggyőződésünk szerint jó” – mondta köszöntőbeszédében Gaál Gyula Zichy Mihály Luther látomása című művére utalva. Az EHE gazdasági vezetője, a kiállítás kezdeményezője kiemelte, hogy a tárlat az Evangélikus Országos Múzeum tulajdonában lévő, eddig az egyetem rektori irodájában kiállított monumentális alkotást helyezi a középpontba.
Csepregi Zoltán rektor köszöntőjében felhívta a figyelmet, hogy a kiállítás annak a sorozatnak az első állomása, amelynek célja, hogy közelebb hozza egymáshoz a teológia művelését és a művészet ismeretét.

„Jelen kiállítás nemcsak betekintést nyújt Zichy Mihály egyedülálló grafikai tevékenységébe, hanem kiemelten foglalkozik a Luther látomása, avagy Luther Wartburgban című munkájával és annak kritikáival” – fogalmazott Végvári Zsófia. A tárlat kurátora, tervezője és rendezője ismertette a kiállítás koncepcióját: az első teremben Zichy grafikai munkásságát, életútját és kiemelt rajzait mutatják be. A Zichy és Luther címet viselő második teremben a Luther látomása keletkezéstörténetével, értelmezésével és születésének körülményeivel ismerkedhetnek meg az érdeklődők. A harmadik terem feltárja a művész Oroszországban töltött közel négy évtizedes munkásságát, bemutatja a Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeményéhez készült illusztrációit, valamint több, a Luther látomása alkotásról szóló publicisztika installálásával betekintést enged a korabeli bulvársajtó világába, egyúttal érzékelteti a mű meglehetősen sokoldalú fogadtatását.

Nyitóbeszédében Harmati Béla, az Evangélikus Országos múzeum vezetője szólt Zichy Mihály életútjáról és művészi pályájáról, valamint arról, hogy nem egyedülálló, hogy az EHE falain belül kiállítást rendeznek, hiszen Fabiny Tibor egyháztörténésznek, az Evangélikus Országos Múzeum első igazgatójának köszönhetően számos tárlatot mutattak már itt be. A középpontba helyezett Luther látomása című alkotást a művész először értékesíteni akarta, de az üzlet nem valósult meg, a mű aztán 1872-ben ajándékként került az evangélikus egyház tulajdonába. A művészettörténész az alkotás keletkezésének hátteréről szólva rámutatott: „1870-ben az első vatikáni zsinat döntése a pápai csalhatatlanságról az amúgy római katolikus Zichynél is kiváltotta azt a kényszert, hogy egy ilyen képet alkosson […]. A bibliafordítás emberpróbáló munkálkodása közben ábrázolja a nagy reformátort, Luther Mártont, aki a kétségeivel viaskodik.” A fókuszba helyezett alkotás elemzése keretében kifejtette, hogy a festő IX. Pius pápát Lutherrel szemben a sátánt szimbolizáló csoport fő alakjaként jelenítette meg. A művön egyébként további olyan szimbólumok is felfedezhetők, amelyek az egyház részéről érkező és a korban jogosnak érzékelt kritikákra utalnak. Ilyenek a búcsúcédulák, vagyis a bűnbocsánat pénzért történő árulása, a kiátkozással való fenyegetőzés, valamint a harácsolást szimbolizáló kincsek az egyházi trón lépcsőjén.
Az ünnepélyes kiállításmegnyitón Szabó Mónika fuvolaművész közreműködött.

* * *
Zichy és a tintatartó – Egy rég nem látott grafika és más eretnekségek.
A kiállítást tervezte és rendezte Végvári Zsófia és Kárpáti Orsolya.
A tárlat előre egyeztetett időpontban 2023. január végéig megtekinthető az Evangélikus Hittudományi Egyetemen. Időpont-egyeztetés a e-mail-címen.