Különleges szemszögből mutatja be a kétszáz éve született Petőfi Sándort az Evangélikus Országos Múzeumban A mi Sándorunk – Petőfi az evangélikus oktatás útvesztőiben címmel nyílt időszaki kiállítás. Az ötletekben és látványban is gazdag interaktív tárlaton a vékonydongájú, éles eszű, kalandos utakon járó diákkal együtt vándorolhatunk mi is, ülhetünk be vele az iskolapadba, s egy fura gép segítségével még „ő maga” is megszólal.
Petőfi erőterében jár a múzeumlátogató több okból is: a pesti evangélikus gimnáziumnak egykor otthont adó épületben vagyunk, néhány méterre pedig a Deák téri templom áll, ahol a kisdiák konfirmált.
Padból padba
Kiskőröstől Kecskeméten át Sárszentlőrincig, Pesttől Aszódon át Selmecbányáig nem csak kilométerben tett meg nagy utat a „deák”. Szelleme, későbbi forradalmi költészete, szabadságot és szerelmet izzón vágyó lelke is formálódott, érett a megtett lépések nyomán.
„Édesapja nagyon jól menő vállalkozó, ambiciózus ember volt, felekezeti iskolába járatta fiait, Sándorból értelmiségit akart nevelni. Az öt és fél éves kisfiút Kecskemétre íratta be, ahol egy rokonnál kapott szállást, s havonta egyszer-kétszer ment haza” – mondja Zászkaliczky Zsuzsanna művészettörténész, a múzeum igazgatóhelyettese, a kiállítás egyik kurátora (a másik Kertész Botond történész).
A tárlaton Orlai Petrich Somának, Petőfi másod-unokatestvérének a festménye és egy átlátszó plexitáblán a fiatal, batyus deák grafikája fogadja a látogatót, s rögvest meg is érkezik egy Petőfi korabeli iskolába, ahol a padokban ülve tesztelheti a tudását. A költő életére vonatkozó hat plusz egy kérdésre a bejáratnál kapott kártya kilyukasztásával válaszolhatunk. Ha egy válasz megvan, előrébb ülünk egy paddal, hogy újabb feladatot kapjunk. A boltíves terem, a barna padsorok, a korhű, felpróbálható ruhák, amelyek egy beugróba állított rúdon sorakoznak, megteremtik a korabeli hangulatot.
Hogy milyen eredménnyel „jártuk ki az iskolát”, azzal a boltozatos terem végén felállított leolvasógépnél a lyukasztott kártya alapján maga Petőfi szembesít: a monitoron megjelenő kép „életre kel”, s rímbe szedve értékeli teljesítményünket. A csupán egyetlen választ megjelölő diákot nagyon megrója: „Gyermekem, ez itt mi? Miként lyukasztottál? Ezzel most engemet nagy zavarba hoztál...” Tehát érdemes összpontosítani.
A tárlókban elhelyezett dokumentumok között – egyebek mellett – látható a Kiskőrösi Evangélikus Egyházközség keresztelési anyakönyve, benne egyes sorszámmal az 1823. január 1-jén kelt bejegyzés Alexander Petrovics kereszteléséről. Megszemlélhetjük Petőfi gyermekkori kézírását egy latin–német szótárban, megtaláljuk nevét líceumi évfolyamnaplókban, értesülünk egy 1831-es ügyről: Haag Péter sárszentlőrinci tanító perében ugyanis kihallgatandó diákként jegyezték fel, de a pesti szlovák evangé-likus elemi iskola anyakönyvében is ott áll a neve az ötödik sorban.
Fontos dokumentum látható 1835-ös konfirmációjáról: Ján Kollár evangélikus lelkész – aki a hitoktatója is volt – évfolyamnévsorában, a pesti evangélikus egyház közös vegyes anyakönyvében az első név Alexander Petrovicsé. Temetési bejegyzést is találunk: Sándor szülei, Petrovics/Petőfi István és Hrúz Mária 1849 tavaszán, alig két hónap különbséggel haláloztak el. Székács József pesti magyar evangélikus lelkész magánanyakönyvében a temetésükről szóló bejegyzés olvasható.
Az Evangélikus Országos Múzeum állandó kiállításának „Petőfi-relikviái” szintén átköltöztek most az időszaki kiállítás területére: például a kiskőrösi templom keresztelőmedencéje és a költő első fennmaradt, saját kezű verskézirata; A hűtelenhez című költeményt a selmeci evangélikus líceum irodalmi önképzőkörének „érdemkönyvébe” jegyezte be.
Legendák és valóság
Zászkaliczky Zsuzsanna sok érdekes, máig kérdéses részletet osztott meg velünk. „Az apostol című elbeszélő költemény alapján azt gondolhatjuk, hogy Petőfi szilveszter éjjelén született. Ez azonban nem biztos, hogy reális. 1823 januárjában iszonyatosan hideg volt. A keresztszülők Izsákról érkeztek Kiskőrösre. Nem valószínű, hogy éjjel megszületett, és másnap reggelre odaértek egy mobiltelefon nélküli világban. Inkább azt feltételezhetjük, hogy valamikor karácsony táján született. Éppígy bizonytalan halálának a pontos időpontja és helye is. Természetes módon keletkezett és mesterségesen gerjesztett legendák fonódtak köré. Ami biztos, hogy 1849. július 31-én látták utoljára a segesvári csatatéren, Fehéregyháza mellett. Születése és halála tehát a legendák homályába vész, mégis, ő az a magyar költő, akit mindenki ismer. Magyarországon a történelmi személyiségekről elnevezett utcák között Petőfi Sándor nevét viseli a legtöbb.”
De miért „a mi Sándorunk” szerepel a kiállítás címében? – kérdezzük. „Tény, hogy nem lehet őt hitvalló evangélikusnak nevezni, annak ellenére, hogy erős evangélikus identitású szlovák családból származott – hangzik a kurátor válasza. – Amikor terveztük, hogy kiállítást rendezünk a bicentenárium alkalmából, nem akartuk átírni a Petőfi-recepciót. Amit meg tudunk mutatni, az a néhány evangélikus iskola, ahova járt, s ahol ennek nyoma is van. Köztük a pesti, amelynek helyén most a múzeum áll. Konfirmációja idején azonban már a piaristák diákja volt, mert apja szerint túl sokat lődörgött a színházak körül, s ezért nem volt elég jó a tanulmányi eredménye. A hitoktatást elképzelhetően magyarul, magát a konfirmációt viszont nagy valószínűséggel szlovákul végezte a lelkész.” Petőfi hitéletéhez kapcsolódva Zászkaliczky Zsuzsanna hozzáteszi: „Az egyházi hierarchiával, vagyonnal, a papokkal volt baja, de több lelkésszel baráti kapcsolatot ápolt, például az evangélikus Székács Józseffel, Máday Károllyal, a református Tompa Mihállyal. »Klasszikus« istenes verseket nem írt. A természetről, költészetről, művészetről, szabadságról mint isteni eredetű élményekről – transzcendens – csodálattal szólt.”
A tárlat címében „az oktatás útvesztői” megfogalmazás is figyelmet érdemel. „Petőfi nem volt mindig rossz tanuló és kicsapott diák! Voltak fegyelmi ügyei, de csupán egy kíváncsi, életrevaló kamasz volt. Különösen jó volt szépírásból, latinból, retorikából, elképesztően sokat olvasott, és nem csak magyar nyelven. Amikor Selmecről szégyenszemre elkullogott, akkor valóban gyengére sikerült a bizonyítványa, ám ettől ő intelligens, olvasott fiatalember volt. A tárlat 1838 kora nyaráig kíséri Sándort, amikor elhagyta a selmeci líceumot.”
A tárlaton látható, utángyártott iskolapadokról is kulisszatitkokat tudtunk meg a kurátortól: „Egy picit csalunk: ezek a padok már kétszemélyesek, a 19. század közepén azonban egészen hosszú padokban ültek a diákok, nemritkán negyvenen-ötvenen egy osztályban, és a tanító egyszerre két-három évfolyamot tanított. Abban viszont korhűek ezek a padok, hogy fából készültek, mint Petőfi idejében. Talán először fordult elő a kiállításaink történetében, hogy a kiállítás megszervezése szorosan összefonódott a múzeumpedagógiai szempontok felderítésével. A padokkal ezt is kívántuk jelezni.”
A kéziratos anyagok közül Zászkaliczky Zsuzsanna még egy érdekességet említ: „Koren István aszódi tanító jegyzetanyaga azért izgalmas, mert minden évben feljegyezte a tanulók nevét. Két tanévben pedig Petőfi öccse, István is szerepel a listán. A tanmeneteket is tőle tudjuk, és arról a versről is értesülünk, amelyet Petőfi a »ballagásra« írt, és az aszódi iskola ünnepségén olvasott fel. Ez az első ismert verse.” Koren feljegyzésében a vers is fennmaradt, a kiállításon meg is nézhetjük.
Összegzésként a kurátor úgy fogalmaz: a mai evangélikus oktatást is közel hozza a látogatókhoz a kiállítás, amiért köszönet illeti a kreatív videókat hozó pedagógusokat és diákokat egyaránt.
Múlt és jelen játékosan
Egy mai tárlat elképzelhetetlen modern megoldások nélkül. Ezeknek itt látványban, hangban, cselekvésre késztető feladatokban egyaránt jó példáit találjuk. A kiállítás e téren különösen is ötletgazdag, digitális alkalmazások, érintőképernyő segít a ma emberének, hogy élményteli legyen az ismeretszerzés.
A lyukkártyás programot, „digitális attrakciót” külön erre a kiállításra fejlesztette Hajdu Gáspár és Papp Gábor. A kurátortól megtudjuk: lyukkártyával Petőfi valószínűleg nem találkozott, bár Európában az 1830-as években már használták szövőgépek működtetéséhez. Érdekes a fonallal kombinált távolságmérő. Biliárdasztal méretű térkép adja fel a leckét: ha Petőfi egy nap alatt harminc kilométert gyalogolt, akkor hány nap alatt ért haza a szüleihez?
A válaszhoz a Selmecbánya–Szabadszállás-távolság lemérésével jutunk közelebb. De egy másolaton akár a költő monogramját is kibogarászhatjuk, amelyet a sárszentlőrinci templom padjába vésett. A kort, amikor nem tableten, laptopon vitték magukkal a tudást az ifjak, egy 19. század végi gyönki palatábla is segít elképzelni.
Végül „szabadulószoba” várja a vállalkozó szellemű látogatókat: ha kedvük támad, „lelécelhetnek a líceumból”. A sikeres szabadulás érdekében érdemes az addig kapott, a kiállított műtárgymásolatok útján és játékosan megszerzett információkat jól eszünkbe vésni.
A szervezők arra is gondoltak, hogy összekössék a múltat a jelennel: Petőfi szülővárosának és egykori iskoláinak (Deák tér, Bonyhád, Kecskemét, Aszód, Kiskőrös) mai diákjai fogalmazták meg gondolataikat a költőről. Munkáikat QR-kóddal elérhető videókon tekinthetjük meg; ráadásként a békéscsabai diákok versfilmekkel készültek.
A bicentenáriumi év számunkra értékes gyöngyszeme ez a kiállítás. Gyerektársaságban még nagyobb élmény – kisebb és nagyobb iskolásokkal is bátran kerekedjünk fel Petőfi nyomában!
* * *
A cikk eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2023. február 5–12–i 88. évfolyam 5–6. számában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható a Luther Kiadó könyvesboltjában (Budapest VIII., Üllői út 24.), az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a e-mail-címen, vagy digitális formában megvásárolható, illetve előfizethető a kiadó honlapján.
