Igazi polihisztor volt a százötven éve elhunyt Edvi Illés Pál. Az evangélikus esperes, tudós néprajzkutató, tankönyvíró tiszteletére emléktáblát avattak június 19-én Celldömölkön. Életéről és munkásságáról D. Szebik Imre nyugalmazott püspök tartott előadást. Írásunk ennek rövidített, szerkesztett változata. (A szerk.)
Edvi Illés Pál evangélikus papi házban, a család hetedik gyermekeként született 1793. június 29-én a Győr megyei Rétiben (mai nevén Tárnokréti). Édesapja a takarékos gazdálkodása révén jelentős tartalék anyagi javakra tett szert, hogy gyermekeit taníttathassa. Sajnálatos módon a jó célra félretett vagyon – részben a gazdasági válság következtében – gabonakereskedő veje ügyetlen befektetése révén részben elúszott, részben elértéktelenedett. Így az ifjú Pál, miután a soproni evangélikus líceumban 1813-ban befejezte tanulmányait, kényszerűségből házitanítói megbízásokat vállalt a történelmi Magyarország különböző vidékein.
Gazdag családok előkelő ifjait oktatva megismerte hazánk különböző társadalmi rétegeinek életét. Közben Pesten is vállalt nevelői feladatokat, elsősorban evangélikus főúri családoknál. A nagyon különböző képességű gyermekek tanításához szükséges módszertani könyveket is átolvasva végezte eredményes házitanítói tevékenységét.
Amikor befejeződött a napóleoni háború, megnyílt előtte az út, hogy teológiai tanulmányokat folytasson, és lelkészi diplomát szerezzen. 1815-ben indult a németországi Jéna városába, hogy az egyetemre beiratkozva teológiai ismereteit gazdagítsa.
1817 októberében káplán (segédlelkész) lett szülőfalujában édesapja mellett, majd 1818-ban önálló lelkésszé választották a történelmi múltra visszatekintő Nagygeresden. 1823-ban már Vanyola lelkipásztora; itt Vajda Pétert is tanította, aki később költőként, drámaíróként lett ismert.
1826. november 1-jén kötött házasságot rétalapi Németh Teréziával, aki néhány hónappal élte túl tudós férjét.
1831-ben Nemesdömölk tekintélyes gyülekezete hívta meg lelkészének Edvi Illés Pált. Itt a Dunántúli Evangélikus Egyházkerület levéltárnokká, a Magyar Tudós Társaság (későbbi és mai nevén Magyar Tudományos Akadémia) pedig 1835-ben levelező tagjává választotta, elismerve addigi pedagógiai, irodalmi, néprajzi és egyházi teológiai munkásságát. 1845-ben a kemenesaljai egyházmegye esperese lett. A személye iránti bizalmat mutatja, hogy megválasztották Vas és Sopron megye táblabírájává is. Hétévi esperesi szolgálata után erről a tisztségétől azonban visszavonult, mert a Haynau-korszakban törvénytelenül kinevezett püspöki adminisztrátornak nem kívánt alattvalója lenni.
Magánéletét lányának korai halála (1854) és kiskorú gyermekeinek sorsa keserítette, 1863-ban pedig – látásának elvesztése miatt – harminckét évnyi nemesdömölki szolgálat után kénytelen volt lemondani lelkészi tisztéről. Pestre költözött, itt élt fiával 1871. június 22-én bekövetkezett haláláig.
Tudományok öszvessége
Amikor a Magyar Tudós Társaság pályázatot írt ki az elemi iskolában tanítandó ismeretek tankönyvére, Edvi Illés Pál is beküldte a maga munkáját, s tizenegy pályázóé közül ez bizonyult a legjobbnak. A közel hétszáz oldalas mű (Első oktatásra szolgáló kézikönyv, vagyis a legszükségesebb tudományok öszvessége, vallási különbség nélkül minden néptanítók s tanulók számára, Buda, 1838) a történelmi Magyarország iskoláiban hosszú időkre tankönyvül szolgált, négy kiadást ért meg. Szerzője húsz aranyat kapott érte. Nemcsak az evangélikus iskolákban használták, hanem felekezetre és iskolafenntartóra való tekintet nélkül a legtöbb elemi tanintézményben.
„A legjelesebb nevelő-tudósok megegyező itélete szerint, az embert egyedül csak a nevelés teheti azzá, amivé neki itt e földön, Isten rendeléséhez képest, lennie kell” – írja a szerző a mű bevezetőjében. Kifejti, hogy a lélek nevelésében mindig két szempontot kell maga előtt tartania a nevelőnek: az értelmet és a szívet. A szív pallérozása alatt a jó erkölcsökre – tisztaságra, rendre, engedelmességre, becsületességre, igazmondásra, kedveltető magatartásra – való oktatást és szoktatást érti. A tanító legszebb győzelmének azt tartja, ha a növendékek örömmel járnak az iskolába.
A tankönyvben helyet kaptak az „értelem gyakorlására” szolgáló olvasmányok, erkölcsi elbeszélések, tanulságos és mulattató versek. Külön fejezetekben foglalkozott a szerző a számtannal, az „időszámlálás” tudományával, a geográfiával, az egészség, a mezőgazdaság, a történet és a törvény tudományával, valamint a magyar nyelvtannal és írásmóddal. A kötetet az idegen szavak lajstroma zárja.
Edvi Illés Pál pedagógiai tevékenységéhez tartozik, hogy Nemesdömölkön „kis akadémiát” szervezett a tanulni vágyó helybeli ifjaknak; tízhavi tanulmányi idő után vizsgázni a pápai református kollégiumba utaztak. Az általában szegény sorsú, de jó képességű gyermekek papjuknak köszönhették a továbbtanulás lehetőségét. Tanítványai közül tizennyolcan egyházi pályát választottak.
Katekizmus és prédikációskönyv
Énekek és imádságok egészítik ki azt a százhetvenöt oldalas könyvecskéjét, amely kétszázhatvanegy kérdésben és az ezekre adott válaszokban foglalja össze az evangélikus egyház tanítását. A Gyónók katechizmusa, azaz: a szent úrvacsorájához elkészítendő s augusztai hitvallást tartó evangelikus növendékek tanulsága (Pest, 1858) című munkájából két éven át tanultak az első úrvacsoravételre készülő, tizenkét–tizennégy éves ifjak.
Esperesi beköszöntő könyvecskéje nemcsak az 1845. augusztus 19-én tartott beiktatásán elhangzott székfoglaló beszédét tartalmazza, hanem egyúttal ismerteti a magyarhoni evangélikusság szervezeti felépítését, a Dunántúli Evangélikus Egyházkerület és a kemenesaljai esperesség múltját és jelenét, valamint az esperesi hivatal teendőit és minden evangélikus számára szükséges tudnivalókat.
Edvi Illés Pál Népszerű halotti prédikációk című munkája 1846-ban jelent meg Pesten. A szerző a bevezetőjében utal arra, hogy ilyen jellegű prédikációgyűjteménynek híján van a magyar evangélikus, református teológiai irodalom. A többségében saját maga által írt és elmondott igehirdetések mellett református és unitárius prédikációkat, valamint német és angol nyelvből fordított temetési beszédeket is kínált a könyv; célja az itthoni prédikátorok segítése volt különféle kázusok esetén elmondott beszédek közlésével.
„Ezernyi példányokban”
Korát meghaladó módon fontosnak tartotta Edvi Illés Pál a néphagyományok gyűjtését és írásba foglalását. 1835-ben Miben áll a magyar nemzetiség? címmel közölt dolgozatot. Fontosnak tartotta, hogy a néperkölcs beszédben és cselekedetben is megnyilvánuljon. Ezért ostorozta a káromlást, amelyet mi, magyarok már akkor minden népet felülmúló módon gyakoroltunk.
A Vasárnapi Ujságban jelent meg 1857-ben a Zsidó iskola, azaz: mit tanulhatunk a zsidóktól (Farsangi merengés) című dolgozata. Mit tanulhatunk? Például kereskedést. A gyermeknevelés területén télen-nyáron való iskolába járást, szorgalmas tanulásra késztetést. A házasságban élők sok perpatvart megtakarítanak azáltal, hogy házasságkötés előtt szerződést kötnek a közös gazdálkodásba hozott anyagi javakról. Majd Edvi Illés így folytatja: „Tanuljunk a zsidóktól házasodni, házasítani, férjesülni és nősülni.”
Miután szorgalmazta gyógyszertárak megnyitását, maga is részt vett kórházi műtéteken, sok orvosi témájú tudományos könyvet olvasott, s könyvet írt Gyermek diaetetika, azaz: életrend-szabályok fi- és nő-népnevendékek számára emlékversekben címmel (Pápa, 1858), hogy a megszületettek minél többen érjék meg a felnőtt- s az időskort. Mindemellett szorgalmazta óvodák megnyitását és takarékpénztárak létesítését a gazdaság növekedése érdekében.
Önmagáról így vallott: „Míg más tudós írók vagy költészek művei csak úri lakokban díszasztalokon kevés kezekben forgattatnak, addig az enyimek a nép kezeiben ezernyi példányokban élnek.”
Edvi Illés Pál tudós lelkész, jó prédikátor, művelt és a műveltséget szorgalmazó, híveit szerető, rajtuk segíteni kész lelkipásztor, a nevelés, a magyar néprajz és pedagógia elkötelezett apostola volt.
* * *
Az írás bővebb változata megjelent a Lelkipásztor evangélikus teológiai szakfolyóirat ez év májusi számában.
