A magyarországi történelmi felekezetek kántorai és egyházzenészei adtak hangversenyt a Minerva Produkciós Iroda szervezésében november 30-án este Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Zsidó, római katolikus, református és evangélikus egyházzenészek egy színpadon, egymást erősítve, egymást kiegészítve szerepelhettek.
Már önmagában az is különlegessé tette az alkalmat, hogy a liturgikus zene liturgikus szolgálathoz szokott előadókkal világi színpadon szólalt meg. De minden résztvevő úgy érezhette, hogy éneke mégsem szakad el eredeti feladatától, hanem – a többi felekezet egyházi zenéjével körülölelve – ünneplő közösséggé formálja az előadókat és a hallgatóságot. Az összetartozás érzése tette barátságossá ezt az estet.
A szervezők – élükön a koncert szerkesztésével megbízott Déri Balázs klasszika-filológus professzorral, egyházzenésszel – nem akarták egybemosni a két monoteista vallás „fényünnepeit”, a hanukát, illetve a karácsonyt. Más-más e két ünnep lényege, az azonban összeköti őket, hogy mindkettő épít a „sötétségből a fény felé” szimbólumrendszerre.
A hangverseny tehát két nagy részre tagozódott. Az ószövetségi szabadításvágy töltötte ki az elsőt. Itt jórészt zsidó énekeket, kórusműveket hallhattunk, a sötétben reményt éneklő hitvallásokat. Neves budapesti kántorok (Fekete László, Nógrádi Gergely, Zucker Immánuel, Rudas Dániel, Dési Tamás és a Dohány utcai zsinagóga Lázár Zsigmond által vezetett férfikórusa) énekei mellett itt helyet kaphattak a reformátusság genfi zsoltárai, hiszen azokban is csak profetikus formában jelenik meg a keresztyén hitvallás. A Kálvin kórust Pálóczy Krisztina és Bódiss Tamás vezette.
Az est egyik műsorvezetője dr. Szécsi József vallásfilozófus, a Keresztény–Zsidó Társaság főtitkára volt. Ő mutatott rá arra, hogy a két téli ünnepet a fényszimbólumon túl más is összeköti, s ez a Messiás-várás. Maimonidész tizenhárom hitágazatának tizenkettedik hittételét idézte: „Én hiszem teljes hittel / a Messiás eljövetelét, / és ámbár késlekedik, / mindazonáltal várok rá mindennap, / hogy eljő.” Ezt szinte változtatás nélkül keresztyénként is vallhatjuk, azzal a többlettel, hogy mi már a Messiás visszajövetelét várhatjuk, és hisszük, hogy Jézusban már megjelent közöttünk a Szabadító.
A hangverseny második része nagy ívet rajzolt. Fejezetcímei: Ádvent, a próféciák – Angyali üdvözlet – Karácsony – Vízkereszt – Gyertyaszentelő. Ebben a részben a római katolikus felekezetet a Weiner Leó Katolikus Zeneiskola és Zeneművészeti Szakgimnázium képviselte Csonka Szabina Babett vezetésével. A rendszeres liturgikus szolgálathoz szokott iskolások szinte végig a színpadon voltak a „keresztyén félidő” másfél órájában, s változatos énekükkel kitűnően meghúzták azt a vezérfonalat, amelyhez a reformátusokkal mi, az Evangélikus Kántorképző Intézet tanárai kapcsolódni tudtunk. Schütz-tételekkel készültünk, amelyeket a könnyebb átélhetőség kedvéért Bálint Zsolt magyar fordításával adtunk elő. Énekeseink Hacknauer Bettina, Försönits András és Kiss Boldizsár, a hangszeres együttes tagjai Hoós Andrea, Beczner Barbara, Kesselyák Bence és Németh Sándor voltak.
Az Angyali üdvözlet gondolatköréhez társult egy másik angyali szózat, amely Józsefhez szólt: „Ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát…” Heinrich Schütz háromszólamú énekegyüttesre írta e művét, amely drága ígérettel zárul: „…mert népét Ő megszabadítja majd minden bűnből.” A karácsonyi történet megidézésekor pedig szopránszólistánk énekelte el a pásztorokhoz intézett angyali üzenetet a Karácsonyi történetből, amelyhez Glória tétel gyanánt A menny Urának tisztelet korálunk feldolgozását társítottuk. A közös énekek egy részét és a két neves szólistát (Rajk Judit, Kéringer László) Németh Sándor kísérte orgonán, nagy és megtisztelő feladatot vállalva magára.
A koncert végén a zsidó kántorokkal és a teljes közönséggel együtt énekelhettük azt az éneket, amely a magyar zsidókat és keresztyéneket összeköti: a „Szól a kakas már…” kezdetű népdalt.
A szerző egyházzenész, az Evangélikus Kántorképző Intézet igazgatója
