„Irigyelnünk kellene művészetét, de mert tökéletes, csak szeretnünk lehet” – írta Johann Sebastian Bachról 55 éve Pilinszky János az Új Ember hasábjain. Őt idézte a 32. Budapesti Bach-hét megnyitóján dr. Kamp Salamon Kossuth-díjas karmester, a rendezvény megteremtője és Lutheránia Énekkar művészeti vezetője. Június 7. és 13. között a Deák téri evangélikus templomban Pilinszky János költő születésének századik évfordulója apropójából a zenei esteken elhangzott prédikációk során a bibliai igék mellett minden nap egy-egy Pilinszky-idézetet is felolvastak. Az igehirdetés szolgálatát a Deák téri gyülekezet lelkészei – Cselovszky Ferenc, Gáncs Péter, Gerőfiné dr. Brebovszky Éva, Kovács Áron, Smidéliusz Gábor – végezték. A nyitó orgonaesten Kondor Péter, a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét.
Dr. Kamp Salamon gondolatai a Budapesti Bach-hét megnyitóján
Johann Sebastian Bach művészetét irigyelnünk kellene, „de mert tökéletes, csak szeretnünk lehet”. Johann Sebastian Bachnak az alkotás során – és ez a teljes életművében megfigyelhető – sokkal inkább a tökéletesség, mint a szépség lebegett a szeme előtt. A szépséget úgy tekintette, mint a tökéletesség vonzerejét, mint a részek ideális, matematikai viszonyaitól való függőséget, mint rendezettséget, mint harmóniát, mint a minőségek együttműködését és közösségét, mert tudta, hogy a láthatatlan összhang a láthatónál erősebb. Éppen ezért művészetének célja nem esztétikai, hanem metafizikai, amely visszavezeti az embert valóságos eredetéhez. Ez benne az egyetemes. Kompozícióit nem az érzékek gyönyörködtetésére alkotta, melyeknek célja, hogy kellemes, szép-érzést nyújtsanak, hanem mint amelyeket a közlendő téma és tartalom logikája rendez el és határoz meg, melynek következményeként a kompozícióban mindenkor felragyogó Rend egyszersmind az isteni teremtés rendjét is tükrözi. És ez alapvető lényegét tekintve döntően eltér a mi gondolkodásuktól.
Bach számára a legmagasabb rendű művészet az isteni teremtés. Ahogyan a Bibliájának margójára feljegyezte: „az imádkozó, áhítatos hívő zenében Isten az ő kegyelmével mindenkor jelen van” („Bei einer andächtigen Musik ist allezeit Gott mit seiner Gnaden Gegenwart”). Johann Sebastian Bach számára a művészet elválaszthatatlan a teremtéstől. S mert a teremtésből ered, ezért a teremtésre is utal vissza. E gondolkodás megértésének nehézsége, számunkra a modern kor diabolikus jellegéből ered, amely szétválasztja a művészetet és az életet. És a modern ember szétválaszt mindent, ami pricipiálisan összetartozik. Nemcsak az életet a művészettől, hanem önmagát is isteni eredetétől.
Magától értetődik, hogy az alkotás során a művész mindig a készítendő mű minőségét szem előtt tartva dolgozik. A szépség és a tökéletesség egybeeséséből szükségszerűen következik, hogy mindig szép mű készítésére törekszik. De ez nagyban különbözik attól, mintha azt állítanánk, hogy a művész mindig a szépség felfedezését és átadását tartja szem előtt. A két fogalom közötti különbséget jól érzékelteti a következő példa: az a gyűjtő, akinek birtokában van a legragyogóbb korszak legszebben megmunkált feszülete, de akit csupán annak szépsége ragad meg, teljesen más helyzetben van, mint a szintén érzékeny hívő, aki átéli a kereszt erejét és kész arra, hogy felvegye a saját keresztjét is. Azt, hogy a művet a maga teljességében megértette, csak az utóbbiról mondhatjuk. De ugyanilyen szemléletes Pilinszky János megfogalmazása is, aki Bach zenéje kapcsán így írt: „Sőt: aki csak füllel hallgatja és nem tevékeny szívvel, az nem is hallja e zenét”. Mindaz, ami jól és igaz szellemben készül a maga nemében tökéletessége folytán szép is. A tökéletességnek pedig nincsenek fokozatai. Bach számára a tökéletesség a Szentháromság egy Istenről vallott bizonyságtétel.
A nyitó koncertre Jörg Reddin arnstadti orgonaművész Bach életútjának fontosabb állomásain keletkezett kompozícióiból választotta ki a megszólaltatott műveket. Így hangzott el először Lüneburgból az a-moll prelúdium (BWV 551). Ezt követően az arnstadti orgonadarabok, az O Lamm Gottes unschuldig (BWV 1095), az O Jesu, wie ist dein Gestalt (BWV 1094) és a Fantasia con imitaione (BWV 653) a 18. században készült torvaji műemlékorgonán csendültek fel. A nagyorgona és a kis műemlékorgona megszólalásakor hallható eltérő hangszín és hangzásvilág bemutatása az est különleges színfoltja volt. A weimari kompozíciókat már ismét a nagyorgonán hallhattuk, megszólalt a C-dúr concerto (Johann Ernst von Sachsen-Weimar művének átirata), a Nun komm’ der Heiden Heiland (BWV 599), a d-moll („dór”) tokkáta és fúga (BWV 538) között pedig az In dir ist Freude (BWV 615). A lipcsei orgonadarabok közül pedig a Herr Jesu Christ dich zu uns wend (BWV 655), a Ricercare a 6 Musikalisches Opfer, végül a Vor deinen Thron tret’ ich hiermit (BWV 668) orgonaművek kerültek bemutatásra.
A keddi kamaraesten Márkus-Zalatnay Fruzsina, Szászvárosi Sándor és Tegyei Zoltán művészek előadásában hallhattuk a két G-dúr triószonáta (BWV 1039, BWV 1038) között a viola da gambára és csembalóra írt D-dúr szonátát (BWV 1028), valamint a g-moll szonátát (BWV 1029). A két triószonáta megfelelő keretet adott a Szászvárosi Sándor és Tegyei Zoltán révén kimagasló minőségben előadott szonátáknak.
A szerdai orgonaesten Áchim Erzsébet orgonaművész előadásában hangzott el a C-dúr prelúdium és fúga (BWV 547), és a kiváló, érzékletes regisztrációnak is köszönhetően az esten kiemelkedő Sei gegrüsset Jesu, gütig korálpartita (BWV 768). A prédikációt a G-dúr prelúdium és fúga (BWV 541), három Schübler korálhoz tartozó korálelőjáték Meine Seele erhebt den Herren (BWV 648), Ach bleib bei uns, Herr Jesu Christ (BWV 649), a Kommst du nun, Jesu vom Himmel herunter (BWV 650), zárásként pedig az E-dúr tokkáta és fúga (BWV 566) követte.
A 32. Bach-hét kiemelkedő eseménye volt, hogy csütörtökön és pénteken Dobozy Borbála csembalóművész és Kalló Zsolt hegedűművész rendkívül magas színvonalú előadásában megszólalt Bach hegedűre és csembalóra írt hat szonátája. Csütörtökön hallhattuk a h-moll (BWV 1014), az A-dúr (BWV 1015) és az E-dúr (BWV 1016) szonátát, ez utóbbit az E-dúr prelúdium és fúga (BWV 878) előzte meg, pénteken pedig a c-moll (BWV 1017), az f-moll (BWV 1018) és a G-dúr (BWV 1019) szonátát.
A szombati csembalóesten Noma Riho japán csembalóművész előadásában került bemutatásra a G-dúr francia szvit (BWV 816), az Olasz koncert (BWV 971) és a D-dúr partita (BWV 828). A tökéletes tempók, karakterek bemutatásával, vagy a lassú tételek összefogásában a művész jól szemléltette rendkívüli technikai felkészültségét és a művek kiváló ismeretét.
A 32. Bach-hetet a vasárnapi kantátaest zárta, melyen három szólókantáta hangzott el. A Lutheránia Ének- és Zenekart dr. Kamp Salamon vezényelte. Bódi Zsófia előadásában az Ich bin vergnügt mit meinem Glücke (BWV 84), Schöck Atala előadásában a Widerstehe doch der Sünde (BWV 54) és Subedi Anna előadásában a Jauchzet Gott in allen Landen (BWV 51) kantátát hallhattuk. Bódi Zsófia és Subedi Anna a zeneileg és technikailag sok helyen kényes feladatot kiválóan oldotta meg. Schöck Atala előadásában az est fénypontja, a Widerstehe doch der Sünden kantáta pedig életre szóló élményt jelentett. Dr. Kamp Salamon irányításával a zenekar nagyszerű segítsége volt a szólistáknak és kifejezően érzékeltette nekünk a zenében rejlő üzenetet, elég csak a Widerstehe doch der Sünden kantáta indulásakor megjelenő, a bűnnel való szembenállásra felszólító tonikai orgonapontra felépített dominánsszeptimakkord drámai megszólaltatására visszaemlékeznünk.
Mire irányították figyelmünket a Bach-héten elhangzott művek, gondolatok? Isten őszinte szívvel történő megismerésére és ennek céljára. Így ír erről az apostol: „Az pedig az örök élet, hogy ismernek téged, az egyedül igaz Istent és akit elküldtél, a Jézus Krisztust (Jn 17,3). Isten feltárta és folyamatosan feltárja magát művében, a világban, hogy senki elől ne legyen elzárva az örök élethez vezető út. Bármerre tekintünk, mindenhol őt láthatjuk, fensége azonban messze meghaladja az emberi érzékelés határát. Nincs tehát olyan ember, aki elől Isten a maga erejét és bölcsességét ki ne jelentette volna. Johann Sebastian Bach művészetében felragyog Isten ismerete és a kiváló művészek tolmácsolásával hét napon keresztül ehhez az ismerethez mi is közelebb kerülhettünk.
