A Petőfi-emlékévhez kapcsolódó előadás várta február 13-án a budavári evangélikus szabadegyetem érdeklődő közönségét. Nényei Pál író, középiskolai tanár, Az irodalom visszavág című rendhagyó irodalomtörténeti könyvsorozat szerzője a költő verseinek nyelvfilozófiai kérdéseit taglalta, közben pedig a jól ismert, az iskolai tananyagban szereplő versek új értelmezési lehetőségeivel is találkozhatott a hallgatóság.
Az est házigazdája, Fabiny Tamás elnök-püspök a Jn 15,17 alapján tartott bevezető áhítatában Petőfi Az apostol című művére utalt. Petőfi kritikus elme, akinek a költészetében az antiklerikális hang, a nyílt egyházkritika mellett a biblikus tartalom is helyet kapott. A bibliai szöveg ismerete gazdagítja a jelentést, de ennek fordítottja is igaz: a költészet gazdagíthatja a Szentírás megértését is – emelte ki Fabiny Tamás.
Petőfi műve és Jézus igéje is arról beszél, hogy az élet célja az önfeláldozásban ragadható meg:
Tégy másokat boldoggá, ha lehet,
S maradj magad boldogtalan.
Légy föld, amely gabnát terem,
Hogy mások learassák;
Légy lámpa, mely mig másoknak világit,
Tulajdon életét fogyasztja el.
Előadásának bevezetéseként Nényei Pál az Újszövetség irodalmi kérdéseiről beszélt. Az evangélisták nem krónikások, hanem írástudók voltak, így az általuk alkotott szöveg irodalmi műként, egyfajta idézethálóként is értelmezhető – fejtette ki. Jézus a kereszten a 22. zsoltár első sorait idézte, de ezeknek az ismertsége miatt érdemes az értelmezést a zsoltár teljes szövegére kiterjeszteni, így az emberi gyengeségtől a szabadulásig juthatunk.
Az evangélisták felkészült irodalmárokként írtak, így az evangéliumok szövegével foglalkozni ugyanolyan kihívást jelent, mint a költészet olvasni. Szokás megkülönböztetni a szakrális szövegeket vagy költői életművekben istenes költészetről beszélni. A közös nyelv és az életmű egysége miatt ez azonban ez mégsem szerencsés, Petőfinek egyébként sincsen istenes költészete – mutatott rá Nényei Pál.
Az előadás további részében jól ismert Petőfi-versek kerültek előtérbe. A Füstbement terv egyszerűsége mögött alig érzékelhető az az abszurditás, hogy a költő, aki a szavak embere, édesanyjának a megszólításán gondolkodik. Ám emögött valójában a legbonyolultabb nyelvfilozófiai kérdés, a kimondás nehézsége húzódik meg. A közbeékeléssel nehézkessé tett mondat – „Midőn, mely bölcsőm ringatá, / A kart terjeszti ki” – a szavakkal való küzdelem megnyilvánulása. A szótlanul édesanyja ajkán gyümölcsként csüngő költő olyan helyzetben van, amikor már nem lehet szólni – magyarázta az előadó.
Nényei Pál Petőfi tájköltészetéről és politikai verseiről is beszélt. A tájversekben a költő nem úgy rögzíti a látványt, mintha festene, hanem kísérletet tesz a megfogalmazhatatlan megfogalmazására; a versek nem a valóságot mutatják, hanem azt, ahogyan a költő látja, így a tájköltészet valójában tájteremtést jelent. A Tisza című vers sorai a nyelv alkalmatlanságáról beszélnek. Nényei Pál azonban azt is kiemelte, hogy a tájversekkel ellentétben Petőfi költészetének politikai rétegeiben konkrét és lekerekített alkotásokat találunk, amelyek egyszerűek, érthetők, így nincs többletjelentésük. Petőfi ugyanakkor irodalomtörténeti probléma lett, ennek következményeként a költészete csak felületesen érdekli a közvéleményt.
A költőnek a Mi a dicsőség?… című kétsorosáról szólva („Mi a dicsőség?… tündöklő szivárvány, / A napnak könnyekben megtört sugára”) az előadó arra figyelmeztetett, hogy e vers kapcsán, a szivárvány képét értelmezve könnyű olyasmiről beszélni, ami nincs a szövegben. A versben a dicsőség és a könnyek, a szenvedés összekapcsolása a keresztény üzenettel rokon gondolat. Ebből is látszik, hogy a nagy művész következetesen gondolkodva jut el az evangéliumhoz. „A kereszténység az olvasás vallása, hiszen a Bibliával dolgozni kell. A szavakkal való küzdelemmel kezdődik a költészet. Ez a harc Jákób harca, hiszen a szó, a logosz az Isten” – zárta előadását Nényei Pál a budavári evangélikus szabadegyetemen.
