Az Evangélikus Országos Múzeum Szeretetnek eledele – A tápláléktól a valódi közösségig című időszaki kiállításán többségükben eddig még ki nem állított, jellemzően gyülekezeti tulajdonban levő tárgyak láthatók. Az úrvacsorával kapcsolatos, 2022. január 30-ig látogatható tárlatot négy, általunk kiválasztott „főszereplő” különleges történetével, illetve üzenetével ajánljuk olvasóink figyelmébe. A tárgyak bemutatásában a kiállítás kurátorai – Harmati Béla László, Kertész Botond és Zászkaliczky Zsuzsanna – voltak segítségünkre.
Elődeink az 1781-es türelmi rendelet iránt érzett hálájukat gyakran úgy fejezték ki, hogy templomaikban, kegytárgyaikban megőrizték II. József képmását. Ezek előképe sokszor egy-egy olyan, az uralkodó népszerűsítését szolgáló metszet volt, amilyen a Szeretetnek eledele című képnek is mintául szolgált. A festményt valószínűleg egy Győr környéki magyar nyelvű evangélikus gyülekezet készíttette. Az egyenlőséget szimbolizáló kerek asztal körül a katolikus egyházat képviselő pápa, egy ortodox, egy református és egy evangélikus lelkész ül. A papok kezében a felekezetükre jellemző úrvacsorai eszközök: a kehely mellett a pápa és az evangélikus lelkész ostyát, az ortodox pap kanalat, a református lelkész kenyeret tart.
A kép kettős üzenetét a feliratok is megerősítik. Egyfelől az uralkodó iránti hűségre buzdít, amelyet II. József szavai közvetítenek Máté evangéliuma intésének sajátos értelmezésével: „Krisztus Szerzeményét akármint tartsátok, tsak nékem s Istennek a’ díjt megadjátok.” A festmény alatt olvasható vers első sorai pedig a felekezetek közti békességre intenek: „Kenyérből egyaránt négyen osztogattok, Borból ellenben tsak hárman adogattok. De azért egymásra ne agyarkodjatok, A vak buzgóságnak békét hagyjatok.”
Az egyik áruházlánc adventi matricagyűjtő akciójával olcsóbban juthat a vásárló kiváló minőségű, öntöttvas sütő- és főzőedényekhez. Az alumínium, a teflon, a rozsdamentes edények virágkora után visszanyúlunk eleink konyhájához: vas-, réz- és kerámiaedényekkel próbálkozunk.
A kiállított sütőformáról mintha sokat tudnánk, mégis nagyon keveset. Nyilvánvaló, hogy sajnos csak a fele – mégpedig a hátsó – egy harminchat centiméteres báránynak. Más múzeumok, tájházak gyűjteményeiben számos hasonlót találunk, akár bádogból, rézből, mázas kerámiából.
Mikor és miért sütöttek eleink bárányt formázó kalácsot? A katolikusok fontos húsvéti liturgiája az ételszentelés. A megszentelésre – letakart kosárban – elvitt ételek mind Krisztust jelképezik. A báránysült a páskavacsorára és az Isten Bárányára emlékeztet. A tojás a föltámadásnak, míg a piros festék Jézus kiontott vérének jelképe. A torma az elszenvedett keserűségre, a kalácssütés az isteni szeretet tüzére utal. Feltételezhető, hogy bárányhoz nehezen jutók körében alakult ki a szokás, hogy a húsvéti kalácsot formázzák bárány alakúra.
A Somogy megyében található és a török hódoltság alatt elnéptelenedett Ecsenybe 1758 körül a Tolna megyei Kismányokról német evangélikusok települtek át. 1785-ben vályogból és égetett téglából építették első oratóriumukat. Az 1812-ben felújított templomuk 1842–1843-ban nyerte el ma is álló formáját.
A gyülekezet egykori lelkésze, Berkényi Ede 1922-ben Bécsből hozta haza a gyülekezeti teremben ma is látható, nagy méretű, teljes egészében faragott és festett úrvacsora-jelenetet, amely egyedülálló nemcsak a magyar evangélikus anyagban, de a hazai egyházművészetben is. Az egyik érdekessége az igényesen kifaragott és díszesen megfestett jelenetnek, hogy a figurák minél hátrébb állnak vagy ülnek, annál kevésbé plasztikusak. Ugyanakkor minden tanítvány arca egyedi vonásokat hordoz, és alakjuk is arányosan, a perspektívához igazodva készült. A jelenet enyhe alulnézetre van komponálva. A kompozíció felső harmadában a keretbe ívesen beilleszkedő falemez zárja le a teret. Itt a háttér mélysége nincs kifaragva, hanem az ismeretlen művész festett perspektívával egészítette ki a faragott teret.
A jelenet az úrvacsora szereztetésének magasztos pillanatát a tanítványok egyedi, dinamikus gesztusokban megnyilvánuló reakcióival érzékelteti. A résztvevők hol feszülten figyelnek, hol tenyerükbe hajtják fejüket, hol pedig imára kulcsolt kézzel követik az eseményeket, mintegy előrevetítve az elkövetkező drámai történéseket. Csupán Júdás néz ki a képből a nézők felé egykedvűen, kezében szorongatva az árulásért kapott pénzeszacskót.
Úrvacsorai kannának bizony igen picike ez az arasznyi edény, amelyhez hasonlót női készletekből ismerünk a 16–17. századból. Ezüstből készült, különféle ötvöstechnikákkal alakították ki a gazdag, míves – és lássuk be, „világias” – ornamentikát, amelyben indák és gyümölcsfüzérek öveznek puttókat, a kanna fülét pedig hermaszerűen képezték ki.
A remek darabot az augsburgi, evangélikus vallású ötvös, Hans I. Peters (1560 k. – 1630) készítette, a hitelesítő jegy szerint életének második felében. Hogy került a Podmaniczky család tu-lajdonába, nem tudjuk, de a fenekén olvasható vésett monogram szerint báró Podmaniczky János – három gyülekezet felügyelője és Tiszaföldvár mezőgazdaságának fellendítője – adományozta a gyülekezetnek 1817-ben, talán a reformáció jubileuma alkalmából. Kevéssel később ugyanő evangélikus paplakot és tanító-lakot is épített a többségében reformátusok lakta településen.
Számos példát találunk protestáns gyülekezetekben arra, hogy világi használatra készült tárgy végül „megszentelődve” és sokszor az adakozót is megörökítve gazdagítja a közösséget, és vesz részt a liturgiában.
* * *
A cikk eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2021. december 12–19-i, 86. évfolyam 49–50. számában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.
