„Mert magamat kigúnyolom, ha kell, / De hogy más mondja, azt nem tűröm el!” – hangzik el Edmond Rostand Cyranójától a híres orrmonológ zárásaként. Valahogy mi is így vagyunk a nemrégiben megnyílt tárlattal. Nem esne talán jól, ha egy világi intézmény foglalkozna a témával, ha „kívülről” nevetnének a Luther-gumikacsán vagy a népi vallásosság egy-egy naiv festményén. Ahogy rosszulesik manapság az is, ha keresztény szimbólumaink gúny tárgyává vagy akár politikai célok eszközei válnak. Az Evangélikus Országos Múzeumban június végén megnyílt Vallásos giccs – az érték alulnézetből című kiállítás nem gúnyol vagy kijelent, hanem elgondolkodtat, és kérdéseket tesz fel.
Evangélikusként sokan találkoztunk már életünkben legalább egyszer Lutherről elnevezett gyomorkeserűvel, csokival, keksszel, sörrel vagy ajándéktárggyal. Sok mindent eladtak már, és el is fognak még adni Luther-rózsával, Luther Márton nevével, arcával vagy éppen az írásaiból származó idézetekkel. De érdemes megtalálni a határt, mert a pénzünkre pályázó, ám valójában jó minőségű ajándék – például a csoki, a keksz – és a giccs között van különbség. Ne szépítsük: a gyerekeknek szánt, Luther-kinézetű sárga gumikacsa vagy a Luther-rózsás felespohár már giccs.
Ítélkezés helyett gondolkodás
Ugyanígy van különbség a Koppenhága evangélikus katedrálisában található, Bertel Thorvaldsen alkotta márvány Krisztus-szobor – amelynek érdekessége, hogy csak elé letérdelve tudunk Jézus szemébe nézni – és az apró másolatai között, amelyekkel számtalan gyülekezetben találkozhatunk. Ezek a csupán illúziót keltő sokszorosított változatok nemhogy nem adják meg az eredeti által nyújtott spirituális élményt, de a látszatkeltéssel hamisságot sugároznak.
A Vallásos giccs – az érték alulnézetből című szokatlan kiállítás két kurátorának, dr. Harmati Béla Lászlónak és Borókay Zsófiának a célja nem csupán a lelkészektől és más lelkes egyháztagoktól kapott tárgyak, hanem egyszersmind az ellentétek bemutatása, mindemellett tucatnyi, gondolkodásra sarkalló kérdés felvetése is volt. Mit nevezünk értéknek, és mit giccsnek? Mikor beszélünk valódi művészetről, és mikor sablonművészetről? Vagy éppen mi a különbség hatásos kompozíció vagy hatásvadász trükkök ezrei, alkotás és másolás, az érzelem és az érzelgősség, a tartalom és a közhely között?
Ne gondoljuk, hogy csak nekünk, evangélikusoknak vannak ízléstelen vallási tárgyaink: a tárlaton láthatunk a szenvedő Mária arcát mintázó gyertyát vagy épp Szűz Mária alakját formázó, csillogó műanyag szenteltvíztartót is.
Veszélyforrás?
A kiállítás nagy erénye, hogy a kurátorok úgy döntöttek, bizonyos esetekben nem adnak egyértelmű választ, és a látogatóra bízzák, hogy próbáljon meg különbséget tenni giccs és egy-egy népi vallásosságot bemutató tárgy között, amelyekből szintén szép számban láthatunk a kiállításon. A giccs és a népi vallásosság, a népművészet kapcsolatáról Prőhle Gergely országos felügyelő igen fontos dolgot emelt ki a múzeumok éjszakáján, június 25-én tartott szubjektív tárlatvezetésén: „Lehet valami giccses, amit gondos asszonykezek hosszas időn át tartó munkával hímeztek. És higgyük el, hogy egy-egy ilyen munka az alkotó asszony hitének őszinte megélése. Ne gondoljuk, hogy ez olcsó tucatáru, még ha ránk úgy is hat. Egész más ez, mint a Luther-gumikacsa, ami tényleg borzalmas.”
De milyen veszélyekkel jár maga a giccs és a vallásos giccs? – szegezik nekünk a kérdést a kurátorok egy olyan üzenőfalon is, amelyre ott helyben felírhatjuk a véleményünket. A saját válaszunk mellett pedig két irodalmi példát is kaptunk a tárlat megnyitásakor. Álljon itt mindkettő gondolatébresztőként. Elsőként Márai Sándortól, aki Füves könyvének Az igényről című írásában így fogalmaz: „És neveld lelked kérlelhetetlen igényérzetre. Ez a legfontosabb. A tömegek világa csak mohó, de nem igényes. Te maradj mértéktartó és igényes. A világ egyre jobban hasonlít egyfajta Woolworths-áruházra, ahol egy hatosért megkapni mindent, silány kivitelben, ami az élvező hajlamú tömegek napi vágyait gyorsan, olcsón és krajcáros minőségben kielégítheti. Ennek a tömegkielégülésnek veszélyei már mutatkoznak, az élet és a szellem minden területén. Egy kultúra nemcsak akkor pusztul el, ha Athén és Róma finom terein megjelennek csatabárddal a barbárok, hanem elpusztul akkor is, ha ugyanezek a barbárok megjelennek egy kultúra közterein, és igény nélkül nagy keresletet, kínálatot és árucserét bonyolítanak le. Te válogass. Ne finnyásan és orrfintorgatva válogass, hanem szigorúan és könyörtelenül. Nem lehetsz elég igényes erkölcsiekben, szellemiekben. Nem mondhatod elég következetesen: ez nemes, ez talmi, ez érték, ez vacak. Ez a dolgod, ha ember vagy, s meg akarod tartani ezt a rangot.”
Eltérő ízlések
A másik gondolatsor Szabó Magdáé, aki Az ajtó című remekművében ír a Szeredás Emerenc és a saját ízlésvilága közti különbségből adódó konfliktusról az ajándékba kapott, csorba fülű porcelánkutya kapcsán. Az írónő így fogalmaz a nippről: „…kétségbeejtő látvány volt, egy a világgal meghasonlott dilettáns tévedése. […] Vásári áru, annak is csorba, ízléstelen, nem maradhat a lakásban, nemcsak a gazda nem tűri el, nem kell nekem sem. Ez nem műtárgy, ez giccs.”
Amikor a házvezetőnő tudomást szerez az ajándéktárgy elrejtéséről, így reagál: „Mivel szebb az a ronda kagyló, amit ott tart a szekreter tetején, s nem restell benne meghívót meg névjegyet gyűjteni? Kutya nem, kagyló igen?” Amikor pedig Emerenc meg akarja érteni a giccs fogalmát, rákérdezve ezt a választ kapja az írónőtől: „Giccs az, ami valahol nem igaz, amit csak úgy kitaláltak az emberek felszínes, igénytelen öröme szolgálatára, giccs, ami ál, hamis, ami pótlék.
– Ez a kutya hamis? – kérdezte [Emerenc] felháborodva. – Ámító? Hát nincs meg neki mindene, füle, lába, farka? Hiszen maga felszerelt egy réz oroszlánfejet az iratszekrényre, és imádja, és a vendégei is mind imádják, és kopogtatnak vele, mint a hülyék, holott annak az oroszlánnak még nyaka sincs, semmije, csak feje, a sok vendég meg veri vele egy olyan szekrény fáját, amiben maguk papírt tartanak. Az oroszlán, akinek nincs teste, az nem hamis, a kutya, akinek mindene olyan, mint egy kutyának, az igen? Mit hazudik itt nekem összevissza, mondja nyugodtan, hogy nem kell tőlem semmi, aztán kész. Az csak nem akadály, hogy a füle hegye csorba, hiszen maga üveg alatt dugdos valami cserepet, amit az athéni barátja ásott ki valami szigeten, netán az is ép, az a fekete piszkos, azt meri mondani? Legalább önmagának ne hazudjék, mondja ki, hogy fél a gazdától, azt megértem, csak ne próbálja már azzal leplezni a gyávaságát, hogy azt mondja valamire: giccs.”
Szabó Magda története remekül mutatja meg, hogy milyen az, ha két teljesen eltérő ízlésű ember vitatkozik értékről és giccsről, és tudhatjuk, hogy sosem fogják megérteni egymást.
Az evangélikus múzeum legújabb tárlatán nem a kiállított tárgyak száma a döntő, sem az, hogy bárki ítéletet mondjon ezek vagy az alkotóik fölött – a fontos a látvánnyal elindított gondolkodás és a párbeszéd, amelyre a tárlat hív. Mint ahogyan a szervezők az ismertetőben fogalmaznak: „…nem megfellebbezhetetlen értékítéletet szeretnénk tartani, sem megkérdőjelezhetetlen kijelentéseket tenni, hanem inkább elmélkedésre hívjuk látogatóinkat a bennünket körülvevő tárgyak szerepéről és azok reánk gyakorolt negatív-pozitív hatásairól. Egyszóval újragomboljuk hagyományainkat, mert időnként szükség van erre. Ahogyan Abraham A. Moles írta: »A giccs emberszabású, a művészet emberfeletti.«”
A vallásos giccs – az érték alulnézetből című időszaki kiállítás október 2-ig látogatható az Evangélikus Országos Múzeumban (Budapest V., Deák tér 4.) hétfő kivételével 10–18 óra között.
* * *
Az írás eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2022. július 17–24–i 87. évfolyam 27–28. számában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható a Luther Kiadó könyvesboltjában (Budapest VIII., Üllői út 24.), az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a e-mail-címen, vagy digitális formában megvásárolható, illetve előfizethető a kiadó honlapján.
