Idén nyáron is megtelhetett muzsikával és jókedvvel a fóti Mandák-otthon épülete. Főszerkesztőnk kérésére örömmel tudósítok az itt folyó sokrétű munkáról. Az összefoglalóhoz adott információkért köszönet illeti az Evangélikus Kántorképző Intézet titkárát, Pócs Miklóst, illetve a három tanfolyam vezetőjét.
A 2021. év beszámolója kiemelt hálaadással kezdődik. A Covid-járvány kitörése óta ugyanis már az is hír, ha valamilyen, évtizedek óta megszokott rendezvényt egyáltalán meg lehet tartani. Tavasszal – a tavalyi helyzethez hasonlóan – nem láthattuk előre, milyen lehetőségeink lesznek nyáron, ezért óvatosak voltunk: tizenkét napos, zárt tanfolyamokat hirdettünk (a tizenhét napos, vendégekkel dúsított alkalmak helyett).
Látogatók nélkül
Az első tanfolyam vezetője, Bence Gábor így vélekedik erről: „A tizenkét nap sűríti a programot, ez így inkább hosszú tábor, de igyekeztünk mindent megtenni, hogy elmélyült munka folyjék zeneileg és lelkileg is. Teljesen zárt tanfolyam volt, online vizsgaközvetítéssel.”
Németh Sándor, a második tanfolyam vezetője így fogalmazott: „Kevésbé volt karanténhelyzet, mint tavaly, de külső szolgálatra nem mentünk, s látogatók sem igen érkezhettek. Ennek előnye, hogy sokkal bensőségesebb az együttlét; viszont a régi tagokat sem fogadhattuk, amit nagyon sajnáltunk. Ahogy a szülők sem jöhettek személyesen a hangszeres beszámolóra és a záró istentiszteletre.”
A harmadik tanfolyam újdonsült vezetője, Garai Szilvia megállapította: „A legnagyobb kihívás a rövid, tizenkét napos tanfolyam: Fótból nem elég ennyi. A program így rendkívül sűrű volt: amellett, hogy egész nap zenéltünk, két alkalommal is szolgáltunk külső helyszínen, a fóti templomban és Budahegyvidéken.”
Határokon átívelve
A júniusi tanfolyam harminchét hallgatója az ország minden részéből (még Borsodból is) érkezett, zömmel tíz–tizenhat év közötti fiatal volt. (Furcsa, hogy a nagyobbak többnyire elmaradoznak, nem törekszenek az oklevél megszerzésére.) Az ifjakat tizenöten oktatták. Az orgona-, szolfézs- és karvezetéstanárok zenei diplomások (vagy zeneakadémisták), a harmónium- és énektanárok kántori oklevéllel rendelkeznek. A közös órán hittani, himnológiai és liturgikai témák kerültek elő. Karvezetésből egy vizsgázó volt. A magas szintű hangszeres és énekórák mellett most kiemelkedett a szolfézsoktatás: nagyon alaposan megtervezett órák és jó hangulat jellemezte.
A júliusi tanfolyam harmincöt hallgatója is az ország egész területéről – Budapest környékéről, Bükről, Debrecenből, Gyékényesről, Győrből, Szombathelyről – jött. Őket tizennégy előadó tanította, akik zömében zenei diplomával rendelkeznek. Itt egyéni hangképzésre is volt lehetőség.
Az augusztusi tanfolyamon szó szerint megtelt a Mandák-villa, hiszen negyvenöt (a tanfolyam során összesen negyvennyolc) hallgató és tizenöt előadó érkezett az ország minden részéről, Soprontól Nyíregyházáig, Szombathelytől Békéscsabáig, Pécstől Szegedig. Megjelent az ökumené: több katolikus és református fiatal is bekapcsolódott a képzésbe. A nemzetköziségről sem kellett lemondani: érkezett hallgató Brassóból, és három olyan előadó is volt, akik Németországból utaztak ide, hogy taníthassák a jövendő kántornemzedéket. Az előadók egy része hivatásos muzsikus – vagy éppen annak képződik –, mások egyéb pályákon keresik a kenyerüket (van köztük óvodapedagógus, történész, erdőmérnök), de jelentős a kántori tapasztalatuk.
Stafétaátadás
A Biblia tanulmányozása sem maradt el. Júniusban János evangéliuma alapján sok „életkérdés” került elő, melyekben Czöndör István csővári és Koczor Tamás ferencvárosi lelkész segített eligazodni. A Mészáros Anna Zsóka teológushallgató által vezetett bibliaverseny alapos tudást igényelt, s dicséretes, hogy a többórás versenyt teljes fegyelemben és figyelemmel követte végig a tanfolyam diáksága.
Júliusban Schermann Gábor tatabányai lelkész, valamint Aizenpreisz Oszkár és Bányai Tamás teológushallgatók szolgáltak. Utóbbi állította össze az áhítatok tematikáját: különleges női karakterek az Újszövetségből, illetve az Ószövetség házasságfogalma.
„A régiből az újba”: ez volt az igei mottója az augusztusi tanfolyamnak. Az áhítatok alapját Máté evangéliuma adta, és főleg olyan igék alapján prédikáltak a lelkészek – Nagy Zoltán békéscsabai esperes és Simon Attila soproni iskolalelkész –, amelyek ószövetségi utalást tartalmaztak. A bibliaverseny hat csapatának ezúttal az udvaron kellett kérdésekre válaszolnia és ügyességi feladatokat megoldania.
Amiatt is találó lehetett ez a mottó, mert huszonegy év után Kertész Botond átadta a tanfolyam vezetését Garai Szilviának. De „ami jó, azt nem kell megváltoztatni” alapon nem történt túl sok újdonság a tavalyi évhez képest.
Szomorúságból az öröm felé
A júniusi kórusmunkáról Bence Gábor így számol be: „Arra törekedtünk, hogy a nagyobb kompozíciók mellett szerepeljenek olyan egyszerűbb művek is, amelyeket saját közösségükben is meg tudnak szólaltatni a hallgatók. Nagy hatású volt Kodály Zoltán 1966-ban írt Magyar miséjével megismerkedni, amely jó példája annak, hogy az egyszólamú – orgonakíséretes – zene is teljes értékű kórusmuzsikává válik szép előadásban. Tüzes Marcell Sámuel volt a kórus orgonakísérője.”
Az összes kórusmű videófelvétele megtekinthető az Evangélikus Kántorképző Intézet YouTube-csatornáján.
Júliusban a záró istentiszteleten Gabriel Fauré Requiem-tétele, a Libera me, valamint Johann Christoph Bach Lieber Herre Gott, wecke uns auf motettája csendült fel Németh Sándor vezényletével.
Garai Szilvia írja: „Az augusztusi tanfolyam másik vezérfonalát Johann Sebastian Bach 12-es kantátája adta: Szomorúságotok örömre fordul. Bach ezt a művet 1714-ben írta Jubilate vasárnapjára, melynek egyik lekciója Jézus Krisztus búcsúbeszéde (Jn 16,16–23). Ebben szerepel ez a mottó, ezt a fordulatot követhetjük végig a kantáta szövegében és zenéjében. A tanfolyam előadóiból és hallgatóiból Márkus István zeneakadémiai hallgató vezetésével vált olyan kórus, mely méltóképpen tudta megszólaltatni a művet.
A tanfolyam szervezése is a szomorúságból haladt az öröm felé: márciusban még az is kétséges volt, hogy egyáltalán találkozhatunk és zenélhetünk együtt idén Fóton, augusztus 12-én pedig, egy év kihagyás után, újra gyülekezet jelenlétében szolgálhattunk. Budahegyvidék adott otthont a zenés áhítatnak, melyen a kantáta mellett Bach- és Pachelbel-orgonaművek, valamint Jeremiah Clarke és Willy Trapp Jertek, áldjuk Istent kezdetű kórusműve csendült fel.”
Beköltözni a Mandákba
Mindhárom tanfolyamvezető szerint a legnagyobb öröm egyértelműen az, hogy ha rövidebben is, de megtarthattuk a tanfolyamokat.
Németh Sándor szerint olajozottan tud együttműködni a csapat, mind az előadók, mind a hallgatók fél szavakból értik egymást. Ez megerősítés, hogy érdemes ezt a munkát-szolgálatot végezni. Adja Isten, hogy ez még sokáig így lehessen!
Garai Szilvia a nehézségek után az örömöket így foglalta össze: „Megrendeztük a szokásos ének- és bibliaversenyt, volt még kvízest, előadói koncert, kirándulás a fóti Somlyón, piknik a kertben és hullócsillagnézés az utolsó éjszakán. Kimenő a karantén miatt nem volt, de ezt hamar elfeledtette a fiatalokkal a sok sport.
A legjobb visszajelzéseket pedig spontán kapja a tanfolyamvezető: például mikor a vacsorára várva a néhány unatkozó tizenéves belekezd a kantáta zárókoráljába, és hamar többszólamúvá válik az ének; mikor a tavaly is jelen lévők majdnem egytől egyig bent ülnek az áhítat előtt fél órával, hogy elénekelhessék a tavalyi művet (Durante Magnificat); vagy mikor többen is közlik a tanfolyam utolsó napján, hogy nem akarnak hazamenni, és inkább beköltöznének a Mandákba. Ilyenkor az ember nagyon hálás Istennek.”
Gazdagabbak vagyunk már tehát az idei három „nagy” tanfolyam tapasztalataival, élményeivel. És a beszámoló közzétételének napján befejeződik az általam szervezett továbbképző tanfolyam is: tanártalálkozóval bevezetve, orgona- és orgonaüzem-látogatással megkoronázva a szolgálatban álló kántorok elmélyült műhelymunkáját, inspiráló együttlétét.
* * *
A szerző az Evangélikus Kántorképző Intézet tudományos munkatársa
