Anyák védtelenül és védőszárnyak alatt

Várandósság, szülés, gyermekgondozás, ­-nevelés – az anyává válás folyamata és maga az anyai szerep különösen érzékeny terület a nők életében, nem mindegy a róla való beszédmód, nem mindegy, hogyan élik meg az érintettek. A „védő nők” szerepe mindezek miatt kulcsfontosságú: emberi méltóságot, nőket, várandósokat, alapvető betegjogokat, anyákat, csecsemőket, kisgyermekeket, családokat védenek, biztonságot, védőhálót teremtenek, szemléletet formálnak, mintát adnak egy egész társadalomnak. A védőnői szolgálat két evangélikus képviselőjét és a Dévai Fogadó menekültsegítő közösségi házban is jelen levő Emma Közhasznú Egyesület humanitárius programjának munkatársát kérdeztük – elsősorban arról, mire van szükségük az édesanyáknak.

A budapesti központú Emma Közhasznú Egyesület sorstárs- és szakmai közösségként határozza meg magát, amely elsősorban az anyák hazai társadalmi helyzetének javulásáért dolgozik. Az egyesület anonim zöldszámát – melyet képzett önkéntesek működtetnek – bármilyen krízishelyzetben lévő vagy csak beszélgetésre vágyó nő, anya hívhatja. Az egyesület a szakmai és tájékoztató anyagok mellett közösséget kínál: Emma Műhely néven rendezik meg havonta-kéthavonta beszélgetős alkalmaikat.

Mindemellett az Emma elköteleződött az Ukrajnából menekülő nők támogatása mellett. A Patent Egyesülettel együttműködve – a már több mint egy éve kirobbant háborús krízis után – olyan hálózatot építettek ki, amely mostanra már új, képzett munkatársakkal, bejáratott útvonalakkal és stratégiákkal várja a hozzájuk forduló, elsősorban várandós menekült nőket.

Az információnyújtáson túl – terepmunka keretében – elkísérik támogatottjaikat például a kötelező kórházi vizsgálatokra. Hivatali és jogi ügyekben is segítenek, speciálisan ilyen problémákkal foglalkozó szervezetekhez irányítják a segítségkérőket, és – nem utolsósorban – lelkileg is támogatják őket. A fővárosban, illetve vonzáskörzetében folyó terepmunka mellett egy kelet-magyarországi központjuk is van.

Időtlen támogató jelenlét

Lamina Sára január óta dolgozik az Emma humanitárius programjában, adminisztrációs feladatokat és terepmunkát egyaránt végez. „Általában traumatizált, a háború elől menekülő, nagyon nehéz helyzetben lévő nők keresnek meg bennünket, illetve a támogatottjaink között többen vannak olyan kárpátaljai nők is, akik többszörösen terhelt élethelyzetből jöttek el. Ezért különösen fontos része a munkánknak az odafigyelés és a támogató jelenlét” – mutat rá a szociológus végzettségű Lamina Sára.

A mai magyarországi szülészeti rendszerben a nagyfokú leterheltség (és egy sor egyéb tényező) miatt sokszor hallhatunk a tájékozott beleegyezést és önrendelkezést sértő intézkedésekről, és gyakran hiányzik a partneri jelleg az orvos-beteg kapcsolatból. Tovább terheli a rendszert a menekültek ellátása, különösen, ha a társadalom ellenérzéseket táplál irányukban – megjegyzéseket, ittlétük jogosságát firtató kérdéseket sokszor tapasztalnak az emmás segítők a kórházi kísérések során. A probléma rendszerszintű, a változás-változtatás jellemzően alulról szerveződő, lassú ütemű.

Bizalmi, hosszú távú kapcsolatok kiépítésével és minőségi jelenléttel próbál mindezen jobbítani az Emma. Lehetséges, hogy egy gondozottal csak a harmadik-negyedik találkozáskor jön létre az a fajta kapcsolódás, amely teret enged a megnyílásnak. A várandós igényeihez igazodva anyaközpontú törődést és komplex esetkezelést biztosít az egyesület a várandósság kezdetétől a gyermekágyas időszak végéig.

„A magyar szülészeti rendszer ellenőrző, nagyon sok vizsgálaton kell megjelenniük az anyáknak, Ukrajnában azonban ez nem feltétlenül van így. Volt olyan ügyfelünk, aki azt mondta, odahaza csak szülni ment be a kórházba. Sokszor alacsony osztályhelyzetű roma asszonyokról van szó, vagy olyan nőkről, akik nem beszélik a nyelvet. Határozottan az az érzésünk kíséréskor, hogy ha mi nem lennénk ott, akkor ezek a nők nem feltétlenül kapnák meg azt a méltó bánásmódot, vagy jutnának hozzá ahhoz a szolgáltatáshoz, amely őket megilleti.”

Kommunikációs stílusukkal, a támogatotthoz való odafordulással az emmások voltaképp mintát adnak a kórházi dolgozóknak arról, hogyan lehet a pácienssel való kapcsolatot másképp, más szemlélet- és beszédmóddal működtetni. Lamina Sára is hangsúlyozza: sokszor tapasztalt már rácsodálkozást, sőt – szelíd, de határozott közbelépésének hatására – stílusváltást a kórházi dolgozók részéről.

„Az egészségügyi dolgozók számára államilag biztosított, ingyenesen igénybe vehető tolmácsszolgálat kifejezetten a háború elől menekülőkkel való kommunikációt segíti elő. Az orvosok erről sok esetben nem is tudnak, vagy ha tudnak, akkor sem feltétlenül akarnak élni ezzel a lehetőséggel. Nekem, mikor legutóbb egy ukrán gondozottunkat kísértem, újra és újra figyelmeztetnem kellett a mutogatásra szorítkozó vagy mondandóját nekem címző orvost, hogy kérem, a hölgyhöz beszéljen, és használja a tolmácsszolgáltatást.”

Az idő a legértékesebb, amit egy szakember adni tud gondozottjának – hangsúlyozza Jenei-Demcsák Anikó is, aki annak ellenére, hogy sok gondozottjával marad munkaidőn túl is beszélgetni, többször vallja meg interjúnk során: mindig úgy érzi, adhatna még többet, lehetne még türelmesebb. A Nyíregyháza egyik (jellemzően középosztálybeliek lakta) körzetében dolgozó védőnő az egészségügyi rendszeren belüli segítő, évente százötven-százhatvan gondozott család van a védőszárnyai alatt, mindemellett három gyermek édesanyja.

Mint mondja, a szakmaiságot, az emberközeliséget, az empátiát és a tapintatot tartja a legfontosabb vezérelvnek a hivatásában. Mikor látogatóba megy édesanyákhoz, igyekszik mindig a napirendjükhöz igazodni, hisz tudja, egy csecsemő mellett „soha nincs alkalmas idő”. Hite és szakmája mélyen összefonódik, anyaságában megélt tapasztalatai támogatják munkájában. Iskolavédőnőként kezdte a pályafutását, aztán megszületett az első gyermeke, majd tizenöt hónap múlva a második. Visszatérve ajándéknak élte meg, hogy szakmai és személyes tapasztalatai összeérnek, hogy gyakorló anyaként hitelesebben tud tanácsot adni, magabiztosabban tud kérdéseket megválaszolni és az édesanyákat lelkileg is támogatni.

„Ex cathedra válaszokat az ember nem tud adni, mert saját tapasztalata az, hogy minden gyerekről külön könyvet lehetne írni, annyira egyedi a személyisége és a fejlődése” – hangsúlyozza.

Ahol a világ kapitulál…

„A Gugli megmondja” és a véleményvezér anyabloggerek világában nem kis erőfeszítést kíván a védőnőktől, hogy hiteles megszólalóknak tekintsék őket, hogy elnyerjék az édesanyák bizalmát – számol be a mai kor kihívásairól Jenei-Demcsák Anikó. Őszintén beszél – ha úgy érzi, célravezető, a rábízott családoknak is – a szülés utáni depressziójáról is, melyet élete legnehezebb próbájának, legmélyebb tapasztalatának nevez. Az örömteli várandós időszakot követően, egészséges első és második gyermekének komplikációmentes születése után súlyos pánikrohamokkal, a napi rutint ellehetetlenítő pszichés nehézségekkel köszöntött rá a gyermekágyi időszak. A második gyermek születése után kórházba, pszichiátriára került.

A szülés utáni depresszió azokban az években még egyáltalán nem kapott figyelmet, a szakemberek oktatásában is inkább lábjegyzetként szerepelt. Anikó terápiája nem volt kellőképpen személyre szabott, és nem hozta a várt javulást. Ami segített rajta, és elmondása szerint teljes gyógyulást adott, az egy elvonuló, életrendező gyülekezeti csendeshét volt. „Ahol a világ kapitulál, és megadja magát, nem tud a segítségedre lenni, ott tud Isten az életedbe nyúlni” – állítja. És rámutat: érthető, ha felelősség súlya, amelyet egy gyermek felnevelése jelent, az embert elsőre (és még többször, bár kevésbé drámaian) összeroppantja. A kétségek és félelmek természetesek. De jó hír, hogy nem kell egyedül vinni a terhet, nem kell egyedül megoldani a megoldhatatlant.

„Sokszor látom, hogy szakmabeliek értetlenül állnak a szorongás és a depresszió tüneteivel szemben. Aki ezt nem élte meg, aki ezen nem ment keresztül, annak tényleg érthetetlen. Pont ezért nem ítélkezhetünk mások felett” – világít rá. A szorongással és depresszióval küzdő édesanyákat biztatja: ne szégyelljék bevallani maguknak, ha segítségre van szükségük, és aztán bátran kérjenek segítséget szakmabeliektől, illetve olyanoktól, akikhez bizalommal tudnak fordulni. A magány és a bezártság senkinek nem tesz jót pszichésen – emeli ki –, megtart és feltölt a támogató közösség, a rendszeres találkozás és beszélgetés hasonló élethelyzetben lévő anyákkal.

Harmadik gyermekének születésekor már nem tértek vissza a szorongásos tünetek. „Amit imádságban kértem, megadatott” – osztja meg velünk személyes élményét Anikó. A gyes letelte után igénybe vette még a nagycsaládosoknak kínált további öt évet is – otthon maradt főállású anyaként. Azóta is ezt vallja legfőbb hivatásának, amellett, hogy elkötelezett a védőnői munkája mellett is.

Hivatásos és önkéntes nővédelem

Megkérdeztük a Nyíregyháza egy másik körzetében, szegregátumban is dolgozó, szintén evangélikus kötődésű Farkas Sándorné Gerecz Emesét is a tapasztalatairól. A szakember hangsúlyozta: a feladat voltaképp ugyanaz, az ebben a körzetben élő édesanyáknak is ugyanúgy megerősítésre, odafigyelésre, szeretetre, információkra van szükségük. Csak a kultúra, a szokások, a prioritások mások, és ebből következően más a kommunikáció formája is.

Farkas Sándorné a nyírteleki Filadelfia Evangélikus Egyházközség cigányssziójának is tagja. Védőnői szaktudását közkinccsé téve felvilágosító alkalmakat tart fiatal lányoknak, édesanyáknak, és részt vesz a misszió nyári gyerektáborában is, egy-egy napot vállalva.

A roma családoknál az együttműködés soktényezős. Gyakran előfordul, hogy a csecsemőt, kisgyermeket nem hozzák el a kötelező védőoltás beadására, szűrővizsgálatra – árulja el Gerecz Emese. Ennek hátterében állhat anyagi probléma (esetleg éppen buszjegyre sem telik), máskor meg – nem kevés energiát mozgósítva – a védőoltás szükségességéről kell meggyőzni a szülőket.

A szakember a jelenséggel kapcsolatban elmondja, hogy a körzetben lakók jellemzően csak a jelenben élnek, nem terveznek, nem építik tudatosan a jövőjüket. Általánosítani persze nem lehet. A betegségekhez sokkal természetesebben viszonyulnak, ugyanakkor sokféle babonát éltetnek közösségükben, amelyeket tisztázni kell. Gerecz Emesét mint a védőnőjüket már elfogadták, beengedik az intim terükbe, többen a tanácsát is kérik, és hallgatnak a szavára. Ugyanakkor a szakember az idén már többször volt kénytelen jelzést adni a gyermekjóléti szolgálatnak, mint tavaly egész évben. Az okok sokrétűek: gyermekelhanyagolás, kiskorú várandóssága, nagyfokú elmaradás a védőoltásokban, drogfogyasztás, amely rendőrségi intézkedést is von maga után. Ezek mind veszélyeztetik a gyermekek egészséges fejlődését.

Farkas Sándorné a prevenció híve. Tapintattal, türelemmel és szeretettel igyekszik a rábízottakat előrelátóbb életvezetés felé terelgetni, a női termékenységről és a családtervezés lehetőségeiről beszélni nemcsak fiataloknak, hanem sokszor akár meglett korú asszonyoknak is. Mert a szemléletformálást – álljon bár a hátterében humanitárius vagy hitbéli meggyőződés – sosem késő elkezdeni. Se rendszeren kívül, se rendszeren belül.

* * *
A riport eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2023 április 30. – május 7-i 88. évfolyam 17–18. számában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható a Luther Kiadó könyvesboltjában (Budapest VIII., Üllői út 24.), az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a  e-mail-címen, vagy digitális formában megvásárolható, illetve előfizethető a kiadó honlapján.