Fő tartalom átugrása

2023. június 1. 8:01

Felújították a vigántpetendi evangélikus harangtornyot

Pünkösd vasárnapján átadták a felújított evangélikus harangtornyot, amely az egykori Vigánt település központjában állt – adta hírül a veol.hu.

felújítottt evangélikus harangtorony Vigántpetenden

Győriványi Dániel polgármester köszöntőjében elmondta: két műemléke van Vigántpetendnek, a római katolikus templom és az evangélikus harangláb. Utóbbit egy emberöltővel ezelőtt felújították, de mostanra újra ráfért a renoválás. Nyolcmillió forintos támogatást egészített ki az önkormányzat, így a felújítás megközelítőleg tízmillió forintba került. A munkálatok résztvevői a település 50 kilométeres körzetében élnek, így a helyi gazdaságot is erősítette a felújítás.

felújítottt evangélikus harangtorony átadása Vigántpetenden

A projekt szakmai mentora, Rábel Judit elmondta, hogy az evangélikus, kisnemesi település szimbóluma a harangláb, amely a korabeli település, az evangélikus Vigánt központjában állt.

– A 19. század végén épült harangláb 1882-ben már feltehetően állt, de pontos adatokat nem tudunk. Az első harang 1833-ban került a vigánti gyülekezet birtokába, akkor még csak egy faszerkezetű harangláb állhatott itt. 1882-ben kapták a második harangot, amelyet később világháborús célokra olvasztottak be. A torony új harangot csak 1927-ben kapott, ma is az lakik itt. Szakrális funkcióját már nem igazán éli meg, egyetlen evangélikus lakos él csupán a településen, azonban a 19. században itt élt evangélikus családok nevei felkerültek a tornyot körülölelő kerítés falára, örök emlékül- mondta Rábel Judit.

Veress István, a Kővágóörs–Révfülöp–Kapolcsi (Sion) Evangélikus Egyházközség lelkésze áhítatában arról beszélt, hogy ez a torony jel arra, hogy valamikor egy élő, Istent kereső közösség élt itt. Hozzátette: jel arra is, hogy Isten vár bennünket. „Kérjétek az ő szent lelkét, a jelenlétét, mert az emberi tevékenység csak tett, de ha Isten kibocsátja az emberre az ő lelkét, akkor az áldás és élet lesz” – fogalmazott a lelkipásztor

Az ünnepségen a szónokok vágták át a nemzeti színű szalagot, majd Rüll Zoltán szólaltatta meg a torony harangját és a Tárkány trió játszott.

Ha érdeklik a Magyarországi Evangélikus Egyházzal kapcsolatos hírek, események, szívesen olvassa interjúinkat, riportjainkat, iratkozzon fel hírlevél-szolgáltatásunkra.
evelet banner 2023 05 12
credo banner 2023 04 26
Vezér

Lelkigondozás

Névtár kereső

Térképes kereső