Próbaidő élesben – ordinálva, de még nem beiktatva címmel szervezett lelkészakadémiai képzésre gyűltek össze az ország beosztott lelkészei.
Az egyetem őrző-védő falain kilépve fiatal(os) lelkészekként szolgálatba álltunk. Azonban már a szolgálat indulásakor számtalan kihívással, de annál több örömmel is szembesültünk gyülekezeteinkben. Ki nagyobb, ki kisebb, ki pezsgőbb, ki csendesebb területen vethette bele magát a lelkészség rejtelmeibe. Ami viszont közös bennünk, hogy támogatásra és kísérésre mindenképpen szükségünk van. Hiszen a feladatok sokszínűsége erősen hat ránk, kezdő lelkészekre. Néha erős és határozott színek díszelegnek szolgálati palettánkon, máskor halványabb, fakóbb árnyalatok közül válogatva igyekszünk dolgozni. Ennek a kettősségnek a tapasztalatai, amelyekkel már a kezdet kezdetén találkozunk, érdemesek egy kis összegzésre, szupervízióra. Időnként egymagunkban, másszor csoportban visszatekintve, hogy tudatosabban és reményteljesebben építhessük a jövőt. Az ember hajlamos arra, hogy helyzetére beszűkült látásmóddal tekintsen, ezért az összejövetel folyamán tanultunk arról, hogyan szemléljük magunkat, gyülekezetünket, szolgálatunkat más perspektívából. Az ilyen tudatos rálátás segíthet letenni a terheket, elengedni a feszültségeket és értékelni a pozitívumokat.
Sokat foglalkoztunk a tudatos helyzetfelismerés mellett a konfliktuskezeléssel is. Hiába hirdetjük a testvérszeretetet, tudjuk, hogy az hagy még kívánnivalót maga után keresztény közösségeinkben is. Egy-egy adott esetben azonban érdemes tudatosítanunk, mi is a valódi konfliktus, kik az érintettek, és hogyan tudnánk kezelni a problémát, majd együtt megtervezni a folytatást. A konfliktusok rányomják bélyegüket minden szolgálati területre, nem szabad őket áramolni hagyni. Ott kell lecsillapítani a hullámot, ahol lehet, még mielőtt tovább terjedne.
Frissen szolgálatba állt és már tapasztalt lelkészként is szenvedünk a visszajelzések hiányától. Az „Ámen”, „Szép volt!” és az „Erős vár a mi Istenünk!” visszajelzések jólesnek ugyan, de vágyunk a szakmai visszajelzésre is. Olyan építő, előremutató és konkrét visszacsatolást szeretnénk, amely rámutat a hiányosságokra, és megvilágítja a lehetőségeket. A vágyakozás azonban nem hoz eredményt. Tenni kell érte. Ki kell építeni a kellő visszajelző kört személyes beszélgetések, online platformok vagy éppen kérdőíves felmérések útján.
Beosztott lelkészként sok szerepkörrel találja szemben magát az ember: család, gyülekezet, önmagam, menedzsment, papírmunka, hittanórák és egyebek. Fiatalként, az idősebb gyülekezeti tagok szemében unokaszerepbe is szorulhatunk. Másoddiplomás szakon végzettként félhetünk a szakmai tapasztalat hiányától, a kor kihívásaitól. Együtt, egymást tiszteletben tartva ezekből a skatulyákból is bátran ki lehet törni. A tisztelet és alázat alapjaira építve el tudunk kezdeni dolgozni a kellemetlen szerepek levetkőzésén és a kellemes szerepek megtartásán. És vannak határok, a beosztott lelkészekre is vonatkozó korlátozások. Tiszta szívvel és a Szentlélektől kapott változatos karizmáinkkal azonban csak akkor tudunk igazán szolgálni, ha önmagunk lehetünk – ép testben, ép lélekkel. Ezért tennünk kell. Odafigyelni a telített naptár feladatai mellett a kellő pihenőidőre, a rohanó és változatos ülőmunka mellett a fizikai állapotra, a szabadidőt nem ismerő hetek mellett a családi minőségi időre, az építő énidőre.
A képzésen mindezek mellett pedig fókuszba helyeztük még a barátságot. Hosszú, hajnalba nyúló beszélgetéseink tükrözték, mennyire igényeljük a társakat: a tapasztalatcserét, a támaszt – nem csak a helyettesítés szintjén. Szükségünk van a kortársakra, azokra, akik szakmailag és adott esetben életútjukban is hasonló tempóban haladnak velünk.
A kurzus szervezői, Szabóné Mátrai Marianna nyugalmazott lelkész és Joób Máté, a Lelkészakadémia vezetője Illés prófétát és Jézus Krisztust hozta elénk példaként az áhítatokban. Jöhet bármilyen kihívás, nehézség, csalódás vagy éppen magány, Isten ott van velünk. Ott a halk és szelíd hangban, a személyes és szívhez szóló kísérésben. Az ő támogatását kérve haladunk tovább talán próbaidős, mégis „éles” szolgálatunkban.
