Fő tartalom átugrása

Itthon

Háború a szomszédban – egyházunk feladatairól kérdeztük Fabiny Tamás elnök-püspököt
„Arra kérjük a híveinket, egyénileg, illetve gyülekezeti és intézményi szinten is, hogy vegyék nagyon komolyan az imádság szolgálatát” – mondta el az ukrajnai háborúval összefüggésben az Evangélikus.hu-nak Fabiny Tamás. A Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke beszámolt róla, hogy az egyház, illetve a diakóniai szolgálat vezetése milyen lépéseket tett annak érdekében, hogy a lehető leghat…
Evangélikus iskolák pedagógusai is csatlakoztak a január 31-ei figyelmeztető sztrájkhoz, illetve az azóta kibontakozó polgári engedetlenségi mozgalomhoz. A részletekről Varga Mártát, a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodája Nevelési és Oktatási Osztályának vezetőjét kérdeztük.
Életének kilencvenegyedik életévében elhunyt özv. Pintér Károlyné Nagy Erzsébet nyugalmazott evangélikus lelkész. Búcsúztatása a Budapest-Deák téri evangélikus templomban volt február 19-én. Alább B. Pintér Márta evangélikus lelkész személyes hangvételű, édesanyjára emlékező nekrológját olvashatják.
A Magyarországi Evangélikus Egyház emléket kíván állítani Andorka Eszter evangélikus lelkésznőnek, aki életét Krisztus követőjeként az elesettek megsegítésének szolgálatába állította. Az általa mutatott példa folytatásaként az Andorka Eszter Program olyan kezdeményezéseket támogat, amelyek célja az elesettek megsegítése, az előítéletek leküzdése és az egyház aktív társadalmi jelenlétének elősegít…
Hagyományaihoz hűen félévkezdő csendesnapokkal indította a tavaszi félévet az Evangélikus Hittudományi Egyetem. Ehhez – február 11. és 13. között – a fóti Evangélikus Kántorképző Intézet biztosította a helyszínt.
Újból tárgyalta a lelkészek nyugdíjkorhatárának kérdését, emellett oktatási és diakóniai intézmények átvételéről, valamint a személyiségvédelmi munkacsoport tagjairól is döntött február 10-i ülésén a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) Országos Presbitériuma.
Ígéretes plántálás Budakalászon és Pomázon
Pest megyében, a Szentendrei Evangélikus Egyházközséghez tartozó Budakalászon elkezdődött a jelenléti istentiszteletek és bibliaórák sora, Pomázon pedig újraéledtek az alkalmak. Az utóbbi városban már a hetvenes évektől az ige köré gyűlhetnek az evangélikusok, vendégségben a reformátusoknál, Budakalászon azonban teljesen új fejezet nyílt azzal, hogy január 2-án megtartották az első istentisztelet…
Ismerjük meg a gyulai Szélrózsa találkozó arculatát!
Üdítő letisztultsággal és frissességgel találkozhatunk, ha ellátogatunk a Szélrózsa evangélikus ifjúsági találkozó megújult honlapjára és közösségi felületére. A grafikai elemen keresztül megfogalmazott üzenetről és a találkozó programjairól Zászkaliczky Anna Esztert, az esemény médiakommunikációs tanácsadóját kérdeztük.
Országos evangélikus kórustalálkozókat szervez a Magyarországi Evangélikus Egyház Egyházzenei Bizottsága. Egyidejűleg két alkalmat is meghirdetnek.
A Magyarországi Evangélikus Egyház intézményvezetői pályázatot hirdet a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnáziumban.
A Magyarországi Evangélikus Egyház intézményvezetői pályázatot hirdet a Kecskeméti Barackvirág Evangélikus Óvodában.
A Magyarországi Evangélikus Egyház intézményvezetői pályázatot hirdet a Csömöri Rózsakert Evangélikus Óvodában.
Lelkészek, akik súlyos betegségen estek át
Gyakran felmerül a kérdés az emberi szenvedés értelmével vagy értelmetlenségével kapcsolatban. Tudni szeretnénk azt is, honnan erednek a betegségek, mennyire tehetünk róluk mi magunk, és miként segíthetjük gyógyulásunkat. Léteznek teológiai, filozófiai és persze orvosi válaszok is. A betegek világnapja (február 11.) alkalmából Gombkötő Beáta és Győri János Sámuel személyében két olyan evangélikus…
Megújult az Evangélikus Hittudományi Egyetem könyvtára
Mind külcsínében, mind szolgáltatásai terén megújult az Evangélikus Hittudományi Egyetem könyvtára. Olvasói tere az országban másodikként ezentúl a nap huszonnégy órájában várja az olvasókat. Az ünnepélyes átadót február 8-án tartották.
Csendesnap Zuglóban
Hitmélyítő csendesnapot szerveztek a zuglói evangélikus templomban február 5-én Családunk – felelősség és lehetőség címmel. Az alkalom egyúttal hívogatás volt arra a nyári piliscsabai csendeshétre, melyet hagyományosan több generáció jelenlétével tartanak. A koronavírus-járvány ellenére mind az előadók, mind a résztvevők az ország több pontjáról érkeztek az eseményre.
Hogyan értékelik az elmúlt évet, és mit terveznek idénre? Sikerekről és tanulságokról, örömökről és feladatokról kérdeztük egyházunk különféle szolgálati területeinek vezetőit. Sorozatunk hetedik, záró részében Benyó Balázs, az Evangélikus Fejlesztési Iroda vezetője ad tájékoztatást arról, milyen eredmények fűződnek eddig az iroda nevéhez, és milyen feladatok várnak rájuk az elkövetkező évek…
Év eleji mérleg – 6. rész
Hogyan értékelik az elmúlt évet, és mit terveznek idénre? Sikerekről és tanulságokról, örömökről és feladatokról kérdeztük egyházunk különféle szolgálati területeinek vezetőit. Sorozatunk hatodik részében Szidoly Roland, a Szélrózsa evangélikus ifjúsági találkozót szervező Tízek vezetője szól arról, mi történt a fesztivál „háza táján” 2021-ben, és mivel várják a résztvevőket 2022 nyarán Gyulán.
Életének 99. évében elhunyt Bencze István zenetanár, kántor, a pesterzsébeti  evangélikus gyülekezet tiszteltbeli felügyelője,
Kilencvenegyedik életévében január 25-én elhunyt özv. Pintér Károlyné Nagy Erzsébet nyugalmazott evangélikus lelkész. Búcsúztatása a Budapest-Deák téri evangélikus templomban lesz február 19-én, szombaton 15 órától.
Év eleji mérleg – 5. rész
Hogyan értékelik az elmúlt évet, és mit terveznek idénre? Sikerekről és tanulságokról, örömökről és feladatokról kérdeztük egyházunk különféle szolgálati területeinek vezetőit. Sorozatunk ötödik, rendhagyó részében Szeverényi János országos missziói lelkész gondolatai olvashatók. Sorait eredetileg az Evangélikus Élet 2022. január 30. – február 6-i számának Küldetés rovatába írta, de mint megkeres…