Fő tartalom átugrása

Itthon

Túróczy Zoltán iratai Győrben
Tavaly év végén emlékeztünk meg Túróczy Zoltán halálának ötvenedik évfordulójáról. Egyházpolitikai szerepének megítélése talán a mai napig kissé ellentmondásosnak hat, ugyanakkor kétségtelenül a 20. század kiemelkedő formátumú evangélikus lelkészei közé tartozik, akit a gyülekezetek háromszor választottak meg püspöknek, s akit a politikai erő háromszor mozdított el hivatalából. Ötven év távlatábó…
A tótkomlósi evangélikus szeretetszolgálat a napokban két alkalommal is szállított adományokat az ukrán határhoz. Élelem, matracok, hasznos, a mindennapi szükségletekhez valók voltak a furgonjaikban. Kedden éjjel pedig Odesszából érkezett menekülteket fogadtak, valamint újabb érkezőkre is számítanak. A példás összefogás során sokan megmozdultak, hogy az öt felnőtt és a hét fiatal kipihenhesse mag…
Folytatódik az evangelizációs és missziói gyülekezeti munkatársak képzése az az Evangélikus Missziói Központ szervezésében. A képzés célja evangelizációs és missziói ismeretek átadása, a gyülekezeti tagok felelősségének felkeltése a biblikus, missziói, befogadó, családias gyülekezet építésében.
A nyíregyházi Evangélikus Roma Szakkollégium tagjai Ukrajna megtámadása óta folyamatos készenlétben állnak, és várják az értesítést, hogy éppen hol van szükség az önkéntes munkára. Vasárnap négy diák Kölcsén teljesített szolgálatot. A helyszínen találkoztak Heinrich Bedford-Strohmmal, a Bajorországi Evangélikus Egyház (Evangelisch-Lutherische Kirche in Bayern) püspökével és Michael Martin egyházi…
A magyar–ukrán határhoz látogatott a bajor tartományi püspök
A bajor evangélikusok is elkötelezettek az Ukrajnából menekülők megsegítésében. A válsághelyzetről tájékozódott a magyar–ukrán határnál Heinrich Bedford-Strohm, a Bajorországi Evangélikus Egyház (Evangelisch-Lutherische Kirche in Bayern) püspöke és Michael Martin egyházi főtanácsos. Folynak az egyeztetések arról, hogy miképpen tudja a leghatékonyabban támogatni a rászorulók ellátását a Magyarorsz…
Az Ukrajnából menekülőknek gyűjtöttek
Egészen különleges módon énekelték a Himnuszt annak a jótékonysági hangversenynek a résztvevői, akik március 6-án este a budapesti Deák téri evangélikus templomban az Ukrajnából menekülni kényszerülők megsegítésére gyűltek össze. A koncertet a „Kardjaikból ekéket kovácsolnak…” mikeási igeszakasz jegyében szervezte a Magyarországi Evangélikus Egyház. A telt házas alkalmon a Lutheránia Ének- és Zen…
Szervezett evangélikus segítség az ukrán határnál és az országban
Példátlan összefogás tanúi lehetünk a magyar–ukrán határ közelében. Amióta február 24-én az oroszok támadása nyomán kitört a háború Ukrajnában, folyamatosan érkeznek a menekültek Magyarországra. A sokszor kilátástalan helyzetben lévő emberek megsegítésére számos szakmai szervezet és sok civil önkéntes is érkezett a keleti országrészbe. A Hajdú-Szabolcsi Egyházmegyében jártunk, hogy bemutassuk, mi…
Újra személyes jelenléttel ülésezett a zsinat
Az ukrajnai háború okozta megrendülés hatása alatt tanácskozott február 26-án – két év után immár újra személyes jelenléttel – a Magyarországi Evangélikus Egyház XI. Zsinata. A testület rendkívüli napirendi pontként az ülésszak legelején az orosz megszállás miatt nehéz élethelyzetbe kerülő, menekülni kényszerülő embertársaink megsegítéséről hozott határozatot. A budapesti Üllői úti székház kápoln…
Így segít az evangélikus egyház az ukrajnai háború miatt menekülni kényszerülő embereknek
Az evangélikus egyház saját méretének tudatában és a lutheránus hagyományok jegyében, a professzionalitásra törekedve kíván segítséget nyújtani az ukrajnai krízishelyzet miatt nehéz élethelyzetbe kerülőknek. Mindezt a zsinat február 26-i ülésszakán határozatban is rögzítették. Ebben arra kérték az országos irodát, hogy mérje fel a segítségnyújtás lehetőségeit, illetve koordinálja az egyéni és a g…
„Békeidőben a zene uralkodik” címmel nyílt időszaki kiállítás
Luther Márton szerint „a zene Isten adománya és ajándéka, nem pedig emberi vívmány”. A hazai evangélikus egyházzene sokrétűségével és gazdagságával ismerkedhetünk meg az Evangélikus Országos Múzeum legújabb időszaki kiállításán. A június 11-ig látogatható tárlatot Farkas Zoltán zenetörténész, a Bartók Béla Emlékház igazgatója, valamint Finta Gergely és Mekis Péter orgonaművészek játékán keresztül…
Életének 92. évében elhunyt Trajtler Gábor evangélikus lelkész, egyházzenész és orgonaművész. Búcsúztatóját ma (március 4-én, pénteken 15 órakor) tartják a Deák téri evangélikus templomban, ahol öt évtizeden át hűségesen szolgált. Alább Finta Gergely orgonaművésznek, a Deák téri evangélikus templom orgonistájának, az Evangélikus Hittudományi Egyetem tanszékvezető egyetemi doce…
Hamvazószerdán Fabiny Tamás elnök-püspök prédikált a teológián
Hamvazószerdai istentiszteletet tartottak március 1-jén az Evangélikus Hittudományi Egyetem (EHE) kápolnájában. Igehirdetéssel Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) elnök-püspöke szolgált. Az alkalmon az egyetem és a Melanchthon Szakkollégium diákjai mellett számos tanár is részt vett.
Ökumenikus beszélgetés keretében mutatták be az Imádkozz velünk! című kötetet
A nagy sikerű, sokunk lelkiségét meghatározó Visszhang című imádságoskönyv folytatásaként jelent meg az Imádkozz velünk! címet viselő kötet a Luther Kiadó gondozásában. A budahegyvidéki evangélikus templomban március 1-jén tartott könyvbemutatón a kötet szerkesztőjével, Szabó Lajos nyugalmazott egyetemi tanárral, Kránitz Mihály római katolikus pappal, egyetemi tanárral, Steinbach József reformátu…
Jótékonysági hangversenyt szervez a Magyarországi Evangélikus Egyház az Ukrajnából menekülők megsegítésére.
Információk az Ukrajna orosz megszállása miatt bajba kerültek megsegítéséről
Az Ukrajna orosz megszállása miatt nehéz élethelyzetbe kerülő, menekülni kényszerülő embertársaink megsegítéséről hozott határozatot 2022. február 26-ai ülésszakán a Magyarországi Evangélikus Egyház XI. Zsinata. Az alábbiakban a segítségnyújtás konkrét lehetőségeit szedtük össze. A cikk az aktualitásoknak megfelelően folyamatosan frissül.
A Magyarországi Evangélikus Egyház Egyházzenei Bizottsága meghirdette idei pályázatait.
A Magyarországi Evangélikus Egyház Evangelizációs és Missziói Bizottsága pályázatot ír ki az evangélikus gyülekezetek missziói munkájának támogatására.
In memoriam Bálint József (1947–2022)
Hetvenötödik életévében elhunyt Bálint József, az Észak-Pest Megyei Evangélikus Egyházmegye korábbi felügyelője, a Péceli Alapfokú Művészeti Iskola nyugalmazott igazgatója. Bálint József évtizedekig vezette a nagytarcsai és a péceli evangélikus gyülekezetek énekkarait. Alább Gáncs Péter nyugalmazott püspök emlékező sorait olvashatják.
A Magyarországi Evangélikus Egyház Püspöki Tanácsának kérésére február 27-én minden evangélikus istentisztelet végén az általános könyörgő imádság során az Ukrajnában zajló háború miatt is szól a fohász.
Az Ukrajna orosz megszállása miatt nehéz élethelyzetbe kerülő, menekülni kényszerülő embertársaink megsegítéséről hozott határozatot 2022. február 26-ai ülésszakán a Magyarországi Evangélikus Egyház XI. Zsinata.