Fő tartalom átugrása

Itthon

Negyedszázada áll a kisfaludiak temploma
Jubilate vasárnapján a hálaadó emlékezés öröme töltötte be a kisfaludi leánygyülekezet templomát. Jubileumi öröm, hiszen a huszonöt évvel ezelőtt, 1997. május 4-én felszentelt új istenházáért adott hálát a gyülekezet.
Dr. Czinkóczky Mihály kapta az idei Vetőmag Szövetség-díjat. A szakember – aki egyben a Szarvas-Ótemplomi Evangélikus Egyházközség felügyelője, a Nyugat–Békési Egyházmegye másodfelügyelője is – az elmúlt ötven esztendőben az agrár-felsőoktatás területén végzett oktatói munkájáért, a szarvasi vetőmag-gazdálkodási szakmérnök képzés szervezéséért, valamint a magyar vetőmag ágazat fejlődése érdekében…
Beiktatták a nagyvelegi gyülekezet új lelkészét
Szemerei G. Benjamin személyében a huszadik parókus érkezett meg a nagyvelegi evangélikus gyülekezetbe. A megválasztott lelkészt május 7-én Szarka István, a Fejér-Komáromi Egyházmegye esperese iktatta be új tisztségébe, igehirdetéssel pedig nagybátyja, Szemerei János püspök szolgált az ünnepi alkalmon. A liturgiában és az úrvacsoraosztásban az egyházközség előző lelkésze, Bence Győző is közreműkö…
Missziói nap Pitvaroson
Kosztolányi Dezső Akarsz-e játszani című verséből vettük a Pitvaroson tartott missziói nap címét, témáját. Az elmúlt két évben háromszor is kijelöltük a találkozó időpontját, de a Covid-járvány miatt mindig el kellett halasztani. Isten kegyelméből május 8-án, vasárnap végre megvalósult az esemény.
Ismerjük meg a Nógrádi Evangélikus Egyházmegyét
„Bár a népesség változik, az változatlanul elmondható, hogy Nógrád megye lakossága a templomát szerető, hűséges, hatalmas áldozatot vállaló, lelkészét tisztelő nép” – mondja Szabó András. A Nógrádi Egyházmegye esperesével, a vanyarci egyházközség lelkészével nemcsak a nagy és dicső múltra, gazdag hagyományokra tekintettünk vissza, hanem a jövő kihívásairól és lehetőségeiről is szót ejtettünk.
Életének 89. évében, hosszan tartó betegség után elhunyt Dedinszky Tamás nyugalmazott evangélikus lelkész. Alább teológiai akadémiai évfolyamtársa, Zászkaliczky Péter nyugalmazott lelkész róla írt nekrológját olvashatják.
Közgyűlést tartottak a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerületben
Az elnökség és a kerületi tisztségviselők jelentései mellett támogatási kérelmek szerepeltek a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület tavaszi közgyűlésének napirendjén, amelyet április 29-én tartottak a soproni evangélikus gyülekezeti központban.
„Zdrásztvujtye!” – köszönünk egymásnak az ukrajnai menekültekkel, akik az önkéntes segítő, Attila vezetésével tértek vissza Budakesziről, ahol hivatalos ügyeket intéztek a kormányhivatalban. „Úgy néz ki, hogy többen is munkába állhatnak Pilisjászfalu egyik pékségében” – értesülünk a jó hírről Kézdy Péter lelkész társaságában, aki éppen körbevezet minket a piliscsabai Béthel Evangélikus Missziói O…
„Hosszú évek után újra gyülekezeti alkalom volt Olcsván” – tudatta közösségi oldalán a Nyíregyháza-Kertvárosi Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház. A gyülekezeti és közösségi délutánra száznál többen érkeztek, Nyíregyházáról, helyből és a szegregátumból is. Mintha most kezdődne ott valami. Pedig már régóta tart.
Orgonát és keresztelőkutat adott szórványainak a tokaji gyülekezet
Orgonát és keresztelőkutat szenteltek május 1-jén két tokaj-hegyaljai evangélikus gyülekezetben. A tokajiak kölcsönadták egykori templomuk műemlék hangszerét a sátoraljaújhelyi szórványnak, amíg a gyülekezet olyan istentiszteleti helyre tesz szert, ahol újra felállítható lesz, a keresztelőkút pedig Monokra került. Az ünnepi istentiszteleteken Fabiny Tamás, az Északi Egyházkerület püspöke végezte…
Díszdoktorokat avattak az Evangélikus Hittudományi Egyetemen
Akadémiai napot tartottak április 29-én az Evangélikus Hittudományi Egyetemen. A Dies Academicus keretében Bodó Sára református lelkész, gyakorlati teológus, illetve Fehér Károly és Hans Kratzert evangélikus lelkészek vehettek át díszdoktori oklevelet. A tudományos ülésen Carsten Rentzing korábbi drezdai püspök és Wolfgang Zwickel régész, a mainzi egyetem tanszékvezető professzora is előadást tar…
Új lelkészi szolgálati járművek beszerzése céljából 2021-ben ismét vissza nem térítendő kormányzati támogatásban részesülhettek olyan települések gyülekezetei, amelyeknek a lélekszáma nem éri el az ötezer főt.
Bemutatkozik a Dombóvár-Kaposszekcső-Csikóstőttős Társult Evangélikus Egyházközség
A dombóvári evangélikus templomból közvetít evangélikus istentisztelet május 1-jén, 10.04 órától a Kossuth rádió. Igét hirdet Szabó Szilárd lelkész. Alább a Dombóvár-Kaposszekcső-Csikóstőttős Társult Evangélikus Egyházközség rövid bemutatkozását olvashatják. (A szerk.)
Újra evangélikus országos borfesztiválnak ad otthont a révfülöpi Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központ május 6. és 8. között.
Bemutatkozott a szakmai nyilvánosságnak az evangélikus digitális adminisztrációs felület
Jelentős fejlesztések történtek a digitális adminisztráció terén az evangélikus egyház diakóniai intézményeiben az elmúlt években. Az innováció fókuszában az állt, hogy az átlátható dokumentálás mellett minél több idő maradjon az ellátottak gondozására, ápolására. Az elért eredményeket szakmai konferencián ismertették a szociális szféra jelen lévő képviselőivel április 27-én egyházunk budapesti o…
Ismét kinyílt a bűnök szelencéje, újabb gyarlóságok szabadultak a világra. Szerencsére csak képletesen. A legújabb szarvasi szabadulószoba témája több aktuális kérdést feszeget játékos formában. Három nagy téma: a pénz, a környezetszennyezés és a hit jelenik meg az április 26-án felavatott pályán, amelynek első résztvevői stílszerűen lelkészek voltak.
Szlovák nyelvű istentiszteletet tartanak ez év húsvétjától minden vasárnap délelőtt a rajkai evangélikus templomban. A Rajkára és környékére áttelepült szlovák anyanyelvű hittestvéreink lelkigondozásának biztosítása az egyik – mostanra beérett – gyümölcse annak a partnerszerződésnek, amelyet 2012. március 21-én Komáromban írtak alá a Magyarországi Evangélikus Egyház és a Szlovákiai Ágostai Hitval…
Várják a jelentkezéseket a gyülekezetimunkatárs-képzésre
Újra meghirdeti szakirányú gyülekezetimunkatárs-képzését a Magyarországi Evangélikus Egyház. A kezdeményezés hátteréről Gáncs Péter nyugalmazott püspököt, a képzés koordinátorát kérdeztük.
Beiktatták Németh Kitti másodlelkészt Bobán
Történelmi pillanat tanúi lettek a bobai evangélikusok: a gyülekezet történetében először került sor április 23-án másodlelkész szolgálatba állítására. Unokahúgát, Németh Kittit Rostáné Piri Magda vasi esperes, a bobai egyházközség parókusa iktatta be új tisztségébe. Az úrvacsorás istentiszteleten Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét. A liturgiában és…
Tóth-Rosta Izabella lelkésziktatása Nádasdon
A gyülekezetben töltött másfél évnyi szolgálatát követően lelkészükké választották Tóth-Rosta Izabellát a nádasdi evangélikusok. A lelkésznőt április 22-én iktatta be parókusi tisztségébe édesanyja, Rostáné Piri Magda, a Vasi Egyházmegye esperese. Az örömteli eseményen Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét a zsúfolásig telt templomban.