Fő tartalom átugrása

Itthon

Szélrózsa-pillanatfelvétel a Luther Kiadó sátránál
Beszélgetés Koczor Tamás történeteiről a gyulai fák árnyékában.
Szélrózsa-pillanatfelvétel a gyulai evangélikus templomból
Friss citrusillat – később megtudom: bergamott – csapja meg orromat, ahogy belépek a gyulai evangélikus templomba. Gömbkötő Beáta budapesti egyetemi lelkész tart önismereti meditatív imát a Szélrózsa ifjúsági találkozó keretében Az élet gyöngyei elnevezéssel…
Ilyen volt a gyulai Szélrózsa első napja
A gyulai Göndöcs-kertben már napok óta jól látható előkészületek zajlanak: sátrak nőnek ki a földből, színpadokat állítanak fel, fiatalok lelkes csoportjai jönnek-mennek, a várakozás pedig érezhetően egyre nő. A koronavírus-járvány miatti kényszerű négyéves szünet után azonban szerdán végre ismét elindulhatott az evangélikus egyház legnagyobb eseménye, a Szélrózsa evangélikus ifjúsági találkozó.
Július 9-én, életének 83. esztendejében elhunyt Detre János nyugalmazott evangélikus lelkész, esperes, Aszód város díszpolgára.
A kántorképző intézet tanfolyamán jártunk
Orgonaszóra leszek figyelmes, így tizedmásodpercek alatt elillan a kétségem, hogy melyik irányba induljak, miután az útvonaltervező iránymutatása alapján leparkoltam az autóval Fóton. Mint néhány perccel később megtudom, a reggeli áhítat dallamai jelölték ki utamat az Evangélikus Kántorképző Intézet bejárata felé. Oda, ahol látogatásomkor a 168. nyári kántorképző tanfolyamot tartják.
Diákok jóvoltából elevenedtek meg könyvlapok az EKME-konferencián
Különösen is becses lett minden résztvevő számára az Evangélikus Külmissziói Egyesület idei, július 7–10. között Piliscsabán tartott konferenciája, hiszen a koronavírus-járvány miatt két éven át kerülni kellett az ilyen közös együttléteket. A négynapos rendezvény központi gondolataként megjelölt szomjúság mégsem arra a türelmetlen vágyakozásra utalt, amely a résztvevőket betöltötte, hogy végre is…
Csermely Péter ordinációja Angyalföldön
Egy éven belül a második olyan hallgatót szentelhette lelkésszé Kondor Péter, a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke, aki az Evangélikus Hittudományi Egyetem másoddiplomás lelkészképzésén végzett. Ezúttal július 9-én egy különleges életút új szakaszába lépő tudós, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, Csermely Péter állt lehajtott fejjel az oltár előtt az Angyalföldi Evangélikus Egyházközs…
Belmissziói konferencia Piliscsabán
Az idei missziói konferenciának – melyet július 3-tól 6-ig a piliscsabai Béthel Evangélikus Missziói Otthonban tartottunk az Evangélikus Missziói Központ szervezésében – az év igéje (Jn 6,37) volt a mottója.
Az Újtemplom felszentelésének jubileumát ünnepelték
Háromnapos programsorozattal ünnepelték július 1. és 3. között a szarvasi evangélikus Újtemplom felszentelésének 125. évfordulóját. A kulturális programok mellett természetesen igei alkalom is volt, Kondor Péter, a Déli Egyházkerületi püspöke szolgálatával. A vendégek között köszöntötték a gyülekezet jelenlegi és leendő felvidéki testvérgyülekezeteinek képviselőit is.
Szarvason találkoztak az evangélikus pedagógusok
Két esztendőben is elmaradt, 2019 után azonban idén újra megrendezték a nyári evangélikus pedagógusakadémiát, ezúttal Szarvason. Az Evangélikus Pedagógiai Intézet, valamint a két helyi intézmény, a Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola és a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium társszervezésében megvalósult találkozón június 29. és júli…
Gondolatok egy hitmélyítő hét után
A családnak múltja van. Elődeink nyomdokain járunk. A június végi, július eleji piliscsabai hitmélyítő csendeshét évtizedekkel ezelőtt kezdődött az Úr áldott embereinek munkálkodása révén, és Isten kegyelméből a Béthel Evangélikus Missziói Otthonban idén is megvalósulhatott úgy, hogy a régiek közül egy drága lélek még segíti a mostani szolgáló csapatot.
Manhardtné Szlovák Katalin ordinációja Budahegyvidéken
A nyár a házasságkötések ideje: a gyönyörű időben mindenki derűsebb, bizakodóbb, az élet ereje árad szét a teremtett világban, amerre csak nézünk. Az ifjú párról szebbnél szebb fotók készülnek, melyeket később édes nosztalgiával nézegethetünk. A vakítóan fehér ruha helyett azonban ezúttal fekete Luther-kabátot öltött a „menyasszony”: július 2-án Krisztus jegyese, Manhardtné Szlovák Katalin állt a…
Kutyej Dániel Sámuel lelkésszé szentelése Békéscsabán
Meghatódottság, családi kötelék és erő – ezek töltötték meg az ünneplő rokonok, barátok, szolgatársak és gyülekezeti tagok sokaságával együtt Békéscsabán az evangélikus Nagytemplomot július 3-án, vasárnap délután, amikor Kutyej Dániel Sámuel letette lelkészi esküjét. A fiatal lelkipásztor a nagyapja és az édesapja után már a harmadik lelkészgenerációt képviseli a családban, de anyai ágon dédapja…
Az országos családos tábor krónikája
Közösen „ástak kutat” az országos evangélikus családos tábor résztvevői, és együtt várták, hogy abból az élő víz folyamai ömöljenek (vö. Jn 7,38). A Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodája Gyülekezeti és Missziói Osztályának szervezésében – Németh Zoltán vezetésével – június 20. és 27. között kilencvenen voltak együtt Balatonszárszón, az Andorka Rudolf Evangélikus Konferencia- és Misszi…
Diplomaosztó ünnepséget tartottak az Evangélikus Hittudományi Egyetemen
Szolgálatra küldve búcsúztatta végzett hallgatóit július 1-jén az Evangélikus Hittudományi Egyetem. Az ünnepi ülésen Csepregi Zoltán rektor tartott ünnepi beszédet, Réz-Nagy Zoltán egyetemi lelkész hirdette Isten igéjét, továbbá átadták a diplomákat és jubilánsokat köszöntöttek.
Ünnepség a biztonság és a nyugalom evangélikus szigetén
Különleges eseménynek adott otthont a Magyarországi Evangélikus Egyház országos központjának udvara: július 1-jén itt tartották meg a székházban működő ukrán iskola ünnepélyes tanévzáróját. A háború elől családjaikkal Budapesten menedéket talált iskolásokkal ugyancsak menekült pedagógusok, önkéntesek és az evangélikus egyház országos irodájának munkatársai is foglalkoztak ebben a rendhagyó tanévb…
Evangélikus roma szakkollégiumok találkozója Nyíregyházán
MEERSZ vagy nyersz? – játék a nyíregyházi Evangélikus Roma Szakkollégium nevével, mert bekacsint a Magyarországi Evangélikus Egyház Roma Szakkollégiuma elnevezés is a kezdeti időkből, még 2011, az alapítás lázas időszakából. De csak azóta van értelme variálni a kezdőbetűkkel, amióta van PERSZe: Pécsi Evangélikus Roma Szakkollégium.
Ülésezett az országos presbitérium
Június 23-án újra ülésezett a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Presbitériuma. A tárgyalt témákról Fabiny Tamás elnök-püspök, az ülés levezető elnöke adott tájékoztatást.
Az országos cigánytábor áldásai és felismerései
Cigányok és magyarok ismét találkoztak a Közös asztal országos cigánytáborban, hogy Isten jelenlétében éljék meg a közösség, az egymásnak örülés áldásait, egymás gazdagításának csodáját. A piliscsabai Béthel Evangélikus Missziói Otthon adott meghitt helyszínt a résztvevőknek június 19–23. között.
Évzáró-nyárnyitó délután a Bizsu házban Pilisen
Amikor egy csapat gyerek hetente közösen alkot és edz a tanév folyamán, akkor annak a tanévnek a végére kívánkozik afféle lezárás. És mi lenne jobb évadzáró, mint egy kiállításmegnyitó és egy barátságos focimeccs? Természetesen lakomával fűszerezve. Mindez június 17-én, pénteken a Pest megyei Pilisen, a Bizsu házban.