Életének 89. évében, hosszan tartó betegség után elhunyt Dedinszky Tamás nyugalmazott evangélikus lelkész. Alább teológiai akadémiai évfolyamtársa, Zászkaliczky Péter nyugalmazott lelkész róla írt nekrológját olvashatják.
Több mint hat évtized is eltelt már azóta, hogy 1960 júliusának egyik vasárnap estéjén Budapesten, a Deák téri templomban öt végzett teológus lelkésszé avatásának ünnepe volt. Feleltünk a szolgálat vállalására vonatkozó kérdésekre, és elmondtuk a lelkészi esküt. Hatodikként leány évfolyamtársunk is mellettünk állt. Mivel akkor egyházunk még nem ismerte el a nők lelkészi szolgálatát, ő lelkészi munkatársi feladatokra kapott megbízást. Az ünnepi istentiszteleten elhangzott prédikációban Káldy Zoltán püspök a lelkészi szolgálatban kapott küldetést helyezte a szívünkre: „Egész szolgálatotokat, minden szavatokat és cselekedeteteket süsse át az Istentől kapott szeretet tüze. Szeressétek a rátok bízott gyülekezeteket, hogy a gyülekezet tagjai a ti szereteteteken keresztül megérezzék a Jó Pásztor szeretetét. De szeressétek a gyülekezeten kívül valókat is…”
Az egykori évfolyamból Barcza Béla, Dorn Vilmos, Kozma Évamária és Szirmai Zoltán már korábban az örökkévalóságba távozott. Utolsó előttiként most Dedinszky Tamás (Győr, 1933. július 3. – Baja, 2022. április 18.) lelkész testvérünket vesztettük el, akit felesége, fia és családja, négy unokája, egy dédunokája, testvérbátyja és családja gyászol.
Egy alkalommal Dedinszky Tamás a Bajai Hírlapnak adott nyilatkozatában meghurcolt emberként jellemezte magát. 1951-ben tett érettségi vizsgát Békéscsabán, ahol édesapja a gyülekezet megbecsült lelkésze volt. Származása miatt több sikeres felvételi vizsga után sem vették fel egyetemre, ezért MÁV-pályamunkásként, kocsikísérőként és segédmunkásként dolgozott. Majd mégis felvételt nyert az agráregyetemre, ahol mindössze fél évig tanulhatott, mert az első vizsgaidőszak végén a rektori hivatal eljárást indított ellene. Rákosi Mátyás szidalmazása miatt előző munkahelyének párttitkára jelentette fel, az állam- és kormányfő sértéséért az ország összes egyeteméről kitiltották. Ezek után jelentkezett az Evangélikus Teológiai Akadémiára, ahol politikai bűnére való tekintettel püspökétől egyéves feltételes próbaidőt kapott azzal, hogy nem politizál, különben nem vállalnak érte felelősséget. Meghurcolt múltjára lelkészként úgy emlékezett vissza, hogy az Úristen azért zárt el előtte minden más lehetőséget, hogy megmutassa, itt van a helye. Ezt a múltat az említett újságcikkben megbocsátással zárta le: „Ha a keresztények sem tudnak felejteni és megbocsátani, akkor ki tudjon?”
Lelkésszé avatása után egy évig Soltvadkerten, egy évig Kecskeméten volt segédlelkész. Itt ismerkedett meg feleségével, Tamási Katalinnal, majd püspöke a Békés megyei Magyarbánhegyesre küldte, ahol gyermekeik, Zsuzsa és Tamás születtek. 1967 elején a Nógrád megyei Lucfalva választotta meg lelkészének, ahonnan 1974-ben Bajára került. Itt a templom felújításának nagy feladata is várta. A roskatag épület első tatarozása 1978-ra, a második 1995-re fejeződött be az ő fizikai munkájának jelentős hányadával is.
A kis gyülekezet lelkészi munkája mellett anyagi gondjaik miatt más megélhetés után is kellett néznie. Két évig segédmunkásként, majd egy tetőfedő ácsmester mellett dolgozott. Tíz évig a kórház volt a munkahelye, ahol a munkaügyön, a műszaki raktárban és két évig a laborban dolgozott. Állami nyugdíjba a családsegítő központban eltöltött három és fél év munka után ment el. A halmozott nehézségek ellenére sem „menekült el” Bajáról, példát adva ezzel sok szolgatársának is.
Egészsége 1994-ben roppant meg, rákos lett. Műtétje után a szegedi klinika professzora két hónapot jósolt neki. Nem adta fel. Alig egy hét után már prédikált, s tovább, még egy évtizeden át, a 2004-ben bekövetkezett nyugdíjazásáig, miközben nyom nélkül eltűnt a rákos daganata is. Három évtizedes áldozatos bajai szolgálatát szeretett városa a Pro Urbe kitüntetéssel köszönte meg.
Éveken át tartó súlyos betegség után húsvéthétfőn hajnalban elment közülünk. Május 4-i temetésén Kis János kecskeméti lelkész prédikált. Utalt Dedinszky Tamás egyik úrvacsorai előkészítő igehirdetésére, amelyben lelkésztársai előtt arról tett vallomást, hogy életében és szívében egyre több a félelem. Sokszor döbben rá arra – amit nem szégyell lelkésztársai előtt bevallani –, hogy kicsi és gyenge a hite, ami bizonyára okozója túlzott félelmeinek. Ezért mind többször menekül Ézsaiás könyvének általa nagyon megszeretett csodálatos ígéretéhez, amely mindig megerősíti: „Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!” (Ézs 43,1)
Urunk megváltottjaként most már odaát van, ahol mindnyájunk számára megszűnik minden félelem.
