Hamvazószerdai istentiszteletet tartottak március 1-jén az Evangélikus Hittudományi Egyetem (EHE) kápolnájában. Igehirdetéssel Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) elnök-püspöke szolgált. Az alkalmon az egyetem és a Melanchthon Szakkollégium diákjai mellett számos tanár is részt vett.

Csatlakozva Ferenc pápa és a Lutheránus Világszövetség felhívásához, az istentiszteleten a békéért is imádkoztak és megemlékeztek az ukrajnai háború áldozatairól és családjaikról. A liturgia előtt Lacknerné Puskás Sára, a Budakeszi Evangélikus Egyházközség lelkésze egy szépséges oltárterítő-készletet ajándékozott a kápolna részére, amelyet a gyülekezet a templomépítés előtti kápolnában használt. Ezt követően Bódi Emese, az EHE Egyháztörténeti Tanszékének oktatója szólt személyes hangon a közösséghez.
Az istentisztelet liturgiájában a püspök mellett Réz-Nagy Zoltán egyetemi lelkész és hallgatók vettek részt. Igehirdetésében Fabiny Tamás Jer 31,15–17 alapján többek között Ráhelnek a szenvedésben és sírásban megélt reménységéről beszélt. Ráhel belehalt második fia, Benjámin szülésébe, ezzel minden önfeláldozó és szenvedő édesanya előképe lett. Jeremiás próféta a fogságba hurcolt zsidókat sirató asszonyként mutatja be őt: „Ezt mondja az Úr: Hangos jajgatás hallatszik Rámában, és keserves sírás: Ráhel siratja fiait, nem tud megvigasztalódni, mert nincsenek többé fiai.” (Jer 31,15). Ezekben a versekben Jeremiás a fájdalom és sírás közepette ugyanakkor egy nem remélt, új élet távlatában is bemutatja népének asszonyát, törzsének kimagasló női alakját. Valóságos és lelki gyermekei elvesztésének tragédiájában egy asszony nem könnyen tud elfogadni vigasztaló szavakat vagy gesztusokat. A seb fájdalmát nehéz enyhíteni. Ráhel magában foglalja a világban bármely korban élő valamennyi anya fájdalmát és minden, pótolhatatlan veszteség miatt síró ember könnyeit.

A jelképes erejű Ráhel ma is siratja gyermekeit. Azokat, akik a most kitört háborúban vesztek el fiatal katonaként, egy kórház bombázása során vagy légitámadás következtében haltak meg – mutatott rá igehirdetésében az MEE elnök-püspöke. Kérte, hogy imádkozzunk a háborúban olyannyira kiszolgáltatott gyermekekért. Számos példát hozott fel arra, milyen veszélyeknek vannak kitéve ezek a kicsinyek, ugyanakkor hogyan segítenek rajtuk jóindulatú emberek Ukrajnában vagy akár menekülés közben, sőt immár Magyarországon is. Megemlítette, hogy egy menekült ukrán asszony néhány órával a határ átlépése után egészséges gyermeknek adott életet egy budapesti klinikán.
Ráhelt a „Betlehembe vezető úton” (1Móz 35,19) temették el. Ez annyiban jelképes erejű üzenet, hogy Máté evangéliuma a Betlehemben született Jézus kapcsán idézi Jeremiás prófétát: „Ráhel siratta gyermekeit….” (Mt 2,18). A kis Jézusnak és szüleinek Heródes brutalitása miatt kellett menekülnie, így teljesedett be a prófécia: „Egyiptomból hívtam el a fiamat.” (Mt 2,15)
A ráheli sor folytatódott Jézus édesanyjának, Szűz Máriának a sorsásban is, hiszen a kereszt tövében ő siratta gyermekét. Jézus a Golgotán a szeretett tanítványra bízta édesanyját. „A haldokló Fiú mintegy új termékenységet adott anyjának azáltal, hogy rábízta tanítványát, Jánost, s így a hívők népének anyjává tette őt. A halál legyőzetett, és így beteljesedik Jeremiás jövendölése. Mária könnyei is, mint Ráheléi, reményt és új életet fakasztottak” – szólt a hallgatósághoz Fabiny Tamás.
Az istentisztelet keretében a püspök megáldotta az oltárterítőket, majd az Északi Egyházkerület teológushallgatói könyvcsomagot vehettek át. A püspöki tanács a hallgatói önkormányzat kérésére úgy döntött, hogy az egyházkerületek biztosítják a teológusok számára a tanulmányaik elején szükséges alapműveket. Ezt a tizenkét kötetes gyűjteményt a közeli napokban a másik két egyházkerülethez tartozó hallgatók is megkapják.