Fő tartalom átugrása

Itthon

Megtartották a felügyelők országos konferenciáját Révfülöpön
A jövő évi népszámlálás és az evangélikus presbiterek tervezett országos találkozója voltak a fő témái a felügyelők országos konferenciájának. A két év után ismét személyes jelenléttel zajlott eseménynek november 5–7. között a révfülöpi Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központ adott otthont.
November 6-án, hajnalban elhunyt Szirmai Zoltán (1935–2021) nyugalmazott esperes.
2021. november 3-án három vizsgázó eredményesen letette parókusi alkalmassági vizsgáját a Déli Evangélikus Egyházkerület Püspöki Hivatalában.
Különleges könyvet mutatott be a Luther Kiadó november 4-én az angyalföldi evangélikus gyülekezetben. A Mennyei hálózatban címmel megjelent interjúkötet készítésének történetébe Grendorf Péter lelkész moderálásával adtak bepillantást az alkotók: Csermely Péter akadémikus, Széchenyi-díjas biokémikus, hálózatkutató, az Evangélikus Hittudományi Egyetem végzős hallgatója, Boda Zsuzsa szerző-szerkeszt…
Ünnepélyes keretek között mutatták be az 1908-as Károli-Biblia új kiadását, a Károli Gáspár Református Egyetemen (KRE), november 2-án. A Bibliatársulat szöveggondozásában két új edícója is megjelent a Szentírásnak. Az egyik a revideált új fordítású Biblia (2014). A másik az 1908-as Károli-Biblia idén napvilágot látott, a mai magyar helyesírás szerint revideált változata. Ezt mutatta be Szabó Andr…
Lelkésziktatás Bokodon
Új parókust iktattak tisztébe Sinkó Gábor Vilmos személyében a közel négyszáz éve fennálló bokodi evangélikus gyülekezetben. Az október 30-i ünnepi alkalmon Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét. A liturgiában Szarka István fejér-komáromi esperes mellett részt vett az újonnan beiktatott pásztor házastársa, Sinkó-Szabó Lilla szákszendi helyettes lelkész…
Csepregi Zoltán előadása a nyugalom napjának értelmezési lehetőségeiről
A reformáció öröksége címet viselő, a Magyarországi Luther Szövetség és az Evangélikus Országos Gyűjtemény által szervezett rendezvénysorozat legutóbbi alkalmának október 28-án adott helyet az Evangélikus Országos Múzeum. Csepregi Zoltán egyháztörténész-professzor, az Evangélikus Hittudományi Egyetem rektora A nyugalom napja a wittenbergi reformátoroknál címmel tartott előadást.
Ecsedi Zsuzsa a temetések kántori szolgálatáról
Október végén, november elején megtelnek a temetők mécsesekkel, virágokkal, a legtöbben ilyenkor mennek ki az elhunyt szeretteikről megemlékezni. Dr. Ecsedi Zsuzsa egyházzenészt, a Budahegyvidéki Evangélikus Egyházközség kántorát egyebek mellett arról kérdeztük, hogyan segíthet a kántor a gyászszertartáson, miként választja ki az énekeket és mi a szolgálat legnehezebb része.
A reformáció nem örökölhető, azt csak Isten adhatja az embernek kegyelemből – erről beszélt Molnár János a református egyház zsinatának presbiteri elnöke a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának megemlékezésén. A protestáns felekezetek évről-évre közösen ünneplik a hitújítást október 31-én a Reformáció Parkban.
Rubóczki Béla, a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium igazgatóhelyettese, Nyíregyháza Megyei jogú Város Önkormányzatának Vietórisz-díját kapta a pandémia idején online oktatásban végzett kiemelkedő munkájáért.
Lelkészek a fiatalok szolgálatra indításáról
Milyen érzések töltik el, ha megtudja, hogy az egykori tanítvány vagy éppen saját gyermeke a hitoktatói vagy a lelkészi szolgálatot választja? Próbált már valakit rá- vagy éppen lebeszélni erről a hivatásról? Összeállításunkban az ezekkel a kérdésekkel kapcsolatos személyes történeteiket osztják meg lelkészek, akik fiatalokat irányítottak a lelkészi vagy a hittanári pálya felé.
A kortárs hazai geometrikus absztrakt művészet kimagasló alkotójának, Matzon Ákos Munkácsy-díjas képzőművésznek nyílt nagyszabású kiállítása a budapesti Műcsarnokban. Matzon alkotásainak vállaltan transzcendens jellege továbblépés az abszolút festészet narratíva-mentességéhez képest. A Térkereső című kiállítást Prőhle Gergely, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője, diplomata, a…
A Petőfi Irodalmi Múzeumban 2021. október 25-én adták át Az Év Kiállítása 2021 (AÉK) díjakat. Oklevélben részesült az Evangélikus Országos Múzeum „Pulszky Ferencz ajándoka” – Rézmetszet, gipsz, fénykép: fejezetek a műtárgymásolás történetéből című időszaki kiállítása is.
Felszentelték az angyalföldi egyházközség új gyülekezeti termét
2021. október 24-én ünnepi istentiszteleten szentelte fel a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke a Budapest-Angyalföldi Evangélikus Egyházközség új gyülekezeti termét. Közel 50 év raktár-lét után fizikai és szellemi értelemben is új élet költözött az alagsori falak közé.
Maszkviselésre és az oltás felvételére kérik a testvéreket
Az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük a püspöki tanács 2021. október 26-án kelt legújabb pásztorlevelét.
„A mi reménységünk nem megelőlegezett, hanem válasz. Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta. A legtöbbet, ami adható” – olvashatjuk Füller Tímea jegyzetében.
Megvitatták az ökumenikus ifjúságkutatás eredményeit
Szakmai műhelyt tartott budapesti székházában a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának Ifjúsági Bizottsága a 2020-as ökumenikus ifjúságkutatás kiértékelése kapcsán 2021. október 21-én. A szakmai műhelyen előadást tartott a kutatásban részt vevő Bacsó Benjámin baptista lelkipásztor, Lukács Máté András evangélikus lelkész és Ablonczy Áron református lelkipásztor, az Ifjúságépítők szervezet ve…
A parkban: Varga Diána
Sorozatunkban lelkészekkel találkozhatnak olvasóink „háttérmunka” közben: elsősorban arról kérdezzük őket, miként készülnek a prédikációra, s eközben milyen tárgyak veszik körül őket. Varga Diánát, a gyönki Hegyhát Evangélikus Szeretetszolgálat lelkészét a szeretetszolgálat árnyas parkjában kérdeztük istentiszteletre készülésének műhelytitkairól.
90 éves templomában ünnepelt a nagytarcsai evangélikus gyülekezet és adott hálát az 1931-ben épült hajlékért Fabiny Tamás, az Északi Egyházkerület püspöke igehirdetési szolgálatával. Az alkalom közös ebéddel zárult, amelyen a gyülekezet presbiterei, szolgálattevői vettek részt.
Községük szülöttéről, az evangélikus lelkészként, később tanítóként és iskolaigazgatóként munkálkodó Pálfy Józsefről emlékeztek meg a Farádi Evangélikus Egyházközség tagjai a 2021. október 17-én, vasárnap tartott ünnepi istentiszteleten. Az alkalmon Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét, aki Hanvay Enikő helyi lelkésszel közösen leleplezte a Pálfy Józse…