Az úrvacsora az evangélikus egyház két szentségének egyike, sok templomunkban minden vasárnap élhetünk vele. Áldott pillanat az Úr testét és vérét venni bűneink bocsánatára. Misztérium, amely végigkíséri keresztény életünket. A Luther Kiadó Ezt cselekedjétek! – Tanulmányok az úrvacsoráról című, mind tartalmát, mind küllemét tekintve kiemelkedő minőségű kötete ezt a misztériumot állította a középpontba.

Mit jelent számunkra az úrvacsora? Hogy ez az egyszerű kérdés milyen fontos és aktuális, arra egyházunk 2019-ben (is) ráérzett: 2020-at az úrvacsora évének nyilvánította. A járvány azonban egy időre pont azt a személyes, közösségi élményt vette el tőlünk, amely nélkülözhetetlen eleme az úrvacsora megünneplésének. Az első sokk után egyházunk döntött, és 2021 októberéig meghosszabbította a tematikus évet. Konferenciák, cikkek, kötetek, eszmecserék révén így egy helyett két esztendő alatt járhattuk körül Isten országa ünnepi lakomájának megannyi aspektusát.
Mit jelent számunkra az asztalközösség? Miért egy vacsora keretében búcsúzott el Jézus a halálának előestéjén a tanítványoktól? Mit tudunk lakomák és politikai mondanivalók elválaszthatatlanul szoros kapcsolatáról? Ezt a néhány kérdést Kőszeghy Miklós ókortörténésznek, az Evangélikus Hittudományi Egyetem (EHE) professzorának Lakomák, amelyeken szerencsére nem vettünk részt című tanulmányából emeltem ki. A válaszok „lutheri teológiai alapokon állva, igényesen és sokoldalúan” érkeznek, ahogyan Fabiny Tamás püspök megjegyzi a kötet bevezetőjében.
Különböző tudományterületek kiváló szakembereitől kapunk remek, mély elemzéseket, rávilágítva teológiai, kulturális, művészeti összefüggésekre. Az írások ráadásul nemcsak magas színvonalú tudományos munkaként, hanem hitben élő szerzők vallástételeként is olvashatók. A szakmaiság és a spiritualitás mellett a kötet fontos erénye – a szerkesztőket dicséri –, hogy rendkívül tágra nyitja a téma tárgyalását: közel léphetünk a képzőművészet, az irodalom, a hatástörténet, a zene, a liturgia, az ikonográfia, a néprajz, a filmművészet úrvacsora-megjelenítéseihez. Korosztályi és felekezeti határokat lebontó, erőteljes, megszólító lett a végeredmény.
A tekintélyes méretű, 256 oldalas, keménytáblás kötet huszonhat tanulmányt tartalmaz. A szerzők között gyakorló lelkészt, ó- és újszövetséges teológiai tanárt, középiskolai pedagógust, történészt, művészet-, irodalomtörténészt, egyházzenészt egyaránt találunk. Az elegáns borító az egyszerűségével megragadó: egy 1520-as utolsóvacsora-ábrázolás látható rajta, ismeretlen németalföldi szobrászmester alkotása.
Igen gondos, szemmel láthatóan céltudatos szerkesztői kezek rendezték sorba a tanulmányokat. Jó olyan kötetet forgatni, amelyben ennyire érezhető a szándék, hogy lépésről lépésre vezessék az olvasót.
A kötet alapvetéssel indul: Hafenscher Károlynak, az EHE professzorának írásából megismerhetjük az egyes egyházak úrvacsora-tanításait „ökumenikus úrvacsorai körkapcsolásként” négy csoportban, nyolc helyszínen. Ezt követi az úrvacsoratan ismertetése, az ószövetségi áldozati lakomák bemutatása. Majd átlépünk az újszövetségi hagyományokba, megvizsgáljuk a szereztetési igéket három evangéliumban és Pál apostolnál. Az úrvacsora gyökereit az első három században külön is nagyító alá vehetjük.
Ezek után a művészetek területére érünk. Veronika kendője, középkori szobrok, festmények bemutatása után Luther írásainak és énekeinek tükrében keressük az úrvacsora titkát. A 16. századi magyar evangélikus úrvacsorai prédikációk szintén hallatlanul érdekes vetületekkel gazdagítják az olvasó ismereteit. Találkozhatunk továbbá az úrvacsora tárgyaival, külön tanulmány vizsgálja meg az úrvacsorának Bach Máté-passiójában elhangzó igéit, de a barcasági csángó gyülekezetek úrvacsorai szokásairól is képet kaphat az érdeklődő.
Verselemzések, kortárs művészeti megközelítések után lezárásként a keresztség, az úrvacsora és a konfirmáció egymáshoz való viszonyulásának kérdéséről olvashatunk – ez jelenünk aktualitása, hiszen egyházunkban nemrég vált lehetővé a gyermekek konfirmáció előtti úrvacsoravétele.
Annyira gazdag és olyan sok tudományterületet érintő a kötet, hogy hagyni kell érni magunkban a kapott ismereteket, átengedni lelkünkön az illusztrációk adta szépséget. Érdemes meg-megállni, utánanézni egy-egy olyan útvonalnak, amelyet a szerző említ. Ebben a precíz jegyzetek sora, a tanulmányokat kísérő irodalomjegyzékek és a műalkotások pontos leírása lesz segítségünkre. Mindenképpen érdemes olvasás közben a Bibliát is kézközelben tartani.
* * *
Az írás eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2023. április 16–23-ai, 88. évfolyam 15–16. számában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható a Luther Kiadó könyvesboltjában (Budapest VIII., Üllői út 24.), az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a e-mail,címen, vagy digitális formában megvásárolható, illetve előfizethető a kiadó honlapján.