Fő tartalom átugrása

2021. október 22. 9:37

Mosolygós éneklős

Koncertkörút népszerűsítette a keresztény könnyűzenei programot

Egyházunk keresztény könnyűzenei programot hirdetett 2021 júniusában az általa fenntartott középiskolákban. Az országos iroda nevelési és oktatási osztálya, illetve az Evangélikus Pedagógiai Intézet támogatásával, a gyülekezeti és missziói osztály szervezésében útnak indított kezdeményezés fő célja, hogy az intézményekben zenekarok alakulhassanak, és – rendszeres mentori segítséggel – a közösségükben „sóként” működhessenek.

TakeMeHome Sopron foto Jansik Tamas

A program keretében az intézmények jelentkezhettek egy olyan koncert fogadására, amely előkészíti a fiatalok lelkében a talajt, kicsit felrázza őket, és kedvet csinál a közös zenéléshez. Az alapelgondolás az volt, hogy lehetőleg a diákokhoz korban minél közelebb álló fiatalok mutassák be nekik: lelkesedéssel, gyakorlással, elhivatottsággal és némi segítséggel ők is szolgáló tagjai lehetnek közösségüknek.

Hosszú keresési folyamat végén a Take Me Home zenekarral kezdődött meg a felkészülési időszak, amelyet Elek Norbert zeneszerző-zongoraművész irányított. A keresztény egyetemista fiatalok a mai kornak megfelelően dolgoztak fel több évtizedes „gitáros énekeket”, és koncertkörnyezetre adaptáltak közösségi énekeket, melyek így újszerű megközelítésben kerültek a diákok elé. Volt olyan ének, amely a hangszerelésében kapott új köntöst, és lehetőséget nyújtott az együtt éneklésre, és volt olyan, amelyik „csak” nyomokban tartalmazta az eredeti dalt, meglepve azokat, akik esetleg azt már régebbről ismerték.

Végül a koncertkörút hét állomást érintett: Nyíregyháza, Kiskőrös, Aszód, Miskolc, Kőszeg, Sopron, Békéscsaba fogadta a zenekart. A fellépések változatos formában – istentisztelet, hétkezdő áhítat, csendesnap keretében – és térben (templomban, díszteremben vagy épp a nagyteremből két osztály jelenlétével streamelve) zajlottak. A szolgálatok keretében több ezer diákhoz jutott el a zenélés, éneklés szolgálatának evangéliuma.

Hatalmas öröm volt megtapasztalni, hogy a diákok arca milyen „hangulatutazáson” ment keresztül: a kötelező unalmasból miként változott át mosolygós éneklősbe. Ilyenformán nem meglepő, hogy már több megkeresés is érkezett a meglátogatott iskolákból egy újabb alkalom megszervezésére.

Reméljük, áldás lesz a hosszú felkészülésen, munkán, és nem tűnik el nyomtalanul az az örömüzenet, amelyet a koncerteken részt vevők hallhattak.

Ha érdeklik a Magyarországi Evangélikus Egyházzal kapcsolatos hírek, események, szívesen olvassa interjúinkat, riportjainkat, iratkozzon fel hírlevél-szolgáltatásunkra.