Könnyű a krónikásnak, amikor mosolygós arcokról, tehetséges zenészekről, örömteli baráti találkozásokról kell hírt adnia, amint ezeket megtapasztalhattuk a Zuglói Evangélikus Egyházközség keresztény könnyűzenei missziói koncertjén október első szombatján. A rendhagyó rendezvény különlegesen jól sikerült – még ha lehetett volna nagyobb is az érdeklődés.
Reggel 7 óra. Gyülekező. A hangosításhoz reggel 9-re kértek színpadot, ez pedig csak úgy lehetséges, ha 7-kor elkezdjük építeni. Nem hiszem, hogy valakinek is fűlött a foga a hajnali keléshez, de muszáj. Vállaltuk, hogy lepakoljuk az autót, és segítünk az építésben. „Trógerolás” sötétben, kávé nélkül. Akkor lehet, hogy egy koncert nem csak szárnyaló muzsikáról, éteri dallamokról, megborzongtató érzésekről és művészetről szól?
9 óra. Az elemek a helyükön, áll a takaros kis építmény, már csak a szakembereknek van dolguk, akik teszik is serényen. Nekünk meg jöhet a jól megérdemelt reggeli kávé. S a nap is kibújt. Igazi szép őszi idő ígérkezik. Sokak imája meghallgatásra talált. Felkerül a molinó is, amely a rendezvény logóját és igéjét is tartalmazza: „Énekeljetek az Úrnak, áldjátok nevét, hirdessétek szabadítását mindennap!” (Zsolt 96,2)
9.10. Megjönnek a „hangosok” s velük együtt az elektromos, a „betáp” szekció. Kábelek, dobozok, szerszámok, hangszerek. Látszólag fejetlenség. De biztosan nem az, hiszen a technikusok békésen, nyugodtan rakodják, rendezik az eszközöket. Valószínűleg csak a laikus számára tűnik ez káosznak.
10 óra. Érkeznek a hölgyek a gyülekezetből, akik vállalták a vendéglátás lebonyolítását. Igen nagy szükség van a munkájukra, hiszen körülbelül ötven embert kell ellátnunk innivalóval és néhány falattal a fellépésük idején. Egybehangzó vélemények szerint a vendéglátás kitűnő volt. Hála és köszönet nekik érte.
11 óra. Szendvicsek készítése, sütemények, poharak, tálcák, tányérok. Tálalás, hulladékgyűjtés, mosogatás. Közben elkezdődik a kinti, a koncertre érkezők számára rendelkezésre álló büfé kialakítása is. Ásványvízhez, perechez lehet jutni igen kedvező áron. S mindenhol máshol is csúcson a tempó. Helyükre kerülnek a padok, megépül a paraván a mobilvécé köré, kikerülnek az irányító táblák. Szervezett, átgondolt munka, kiváló együttműködés. Persze az összes csetlés-botlással együtt. Sorban jönnek az önkéntes munkatársak, segítők. Aki megjött, jelentkezik, átveszi a rendezői mellényt, és megy a megbeszélt szolgálati helyére, aztán két óra múlva átadja majd a váltótársának.
12 óra. Megérkezik az első együttes a beállásra. Mostantól a színpad már csak a fellépőké, zenészeké, technikusoké.
13 óra. Van, akinek nem nyugodt az arca. Telefonok, kérdések, elintézendők, döntések és újabb feladatok. Miközben valójában minden halad rendben a maga tervezett, kijelölt útján. Gyors megbeszélés, egyeztetés. Újabb telefoncsörgés: „Akkor mi legyen? Jó lesz, ha…” Jó. Most nincs más lehetőség. Betoppannak a biztonságiak. Békések, felkészültek, bizalmat sugároznak. Sajnos ilyen világban élünk. Nem engedhetjük meg, hogy az ittlévőket – akár csak szóbeli – atrocitás érje.
14 óra. Nagyjából minden kész. Emberek, eszközök, tárgyak a helyükön. A beállások zajlanak. Aki túl van rajta, az a rendezők vendégszeretetét élvezheti. „Szemle.” Közösen végigjárjuk a területet. Esztétikai, tartalmi, biztonságtechnikai, vagyonvédelmi, munkavédelmi, egészségügyi, hulladékgazdálkodási, érintésvédelmi s még ki tudja, hány szempont szerint kell meggyőződni róla – századszor is –, hogy minden rendben van-e. Nem a lelkiismeret megnyugtatása miatt, hanem mert nagyon fontos, hogy semmilyen rendkívüli esemény ne történjen. Közben az ügyeletes orvos is berendezkedik.
14.30. Kapunyitás. Az igazat megvallva egyelőre elég gyér az érdeklődés. Valójában – ebből a szempontból – nem szerencsés, hogy kapun belül vagyunk, mert zártkörűnek tűnhet, jóllehet ingyenes, nyílt a rendezvény. Amikor ennek híre megy, kezdenek szállingózni a nézők. Meg persze azért, mert jó a zene. A templom ajtaját is kitártuk. Aki akar, jöjjön be, és nézze meg szeretett hajlékunkat. Ha kérdése van, lesz, aki válaszol rá; ha gyönyörködni szeretne, tegye; ha pedig csak egy kis csöndre vágyik, arra is talál lehetőséget.
15 óra. A gyülekezet felügyelője megnyitja a rendezvényt. Felszabadult mosoly innen is, onnan is. A Skála együttes a húrokba csap. Édes, jól ismert dallamok csalogatják a közönséget. Akik a közeli piacon vásárolnak ezen a szombaton, meglepődve kapják fel a fejüket. Ilyet még nem hallottak innen. Az árusok vidámabban pakolnak, az emberek pedig meg-megállnak. Egyikük-másikuk érdeklődik, hogy mi ez, s amikor megtudja, elcsodálkozik. Ilyenek a keresztények? A fiatalok persze bátrabbak, be-bejönnek, s szemlátomást élvezik a zenét a kellemes langyos őszi napsütésben.
Folyamatosan érkeznek a fellépők: a már említett Skála együttes mellett a M. Is. K. A. zenekar, Pintér Béla, a PZM Égi Szólamok kórus, a Valami Más együttes és Tibes keresztény rapper. Mindenki megy a megbeszéltek szerint átöltözni, lepakolni. Közben – Schmél Csaba vezetésével – javában zajlik a műsorfolyam. Zene, beszélgetések, majd ismét zene, később Kovács Áron lelkész áhítata. A hangosítást az evangélikus egyház országos irodája gyülekezeti és missziói osztályának munkatársai végzik professzionálisan.
A közönség jön-megy. Van, aki csak egy kicsit belehallgat, van, aki ott ragad, és vannak, akik az egész délutánra jöttek. Egy aranyos szőke kislány az anyukájához fordul, és így szól, amikor meglátja a gyülekezet lelkészét a nézők között civilben: „Nézd, anya! Ott az oltáros bácsi!”
A hangulat még forró volt, de az őszi alkony már hűvöset hozott. Aztán véget ért a varázslat. Elszálltak a hangok, elsötétültek a lámpák. Öreg este lett, mikor az utolsó vendég is elhagyta a területet. Fáradt, de igen boldog csapat maradt csak a zárt kapuk mögött. Nekiláttak az éjszakai rendrakásnak, hiszen másnap délelőtt istentiszteletre nyíltak meg a templom kapui.
Megcsináltuk. Hálát adunk, Urunk, hogy minket választottál eszközödül, és vezetted gondolatainkat, kezeinket.
