Fő tartalom átugrása

2021. augusztus 27. 10:53

Harapófogó? Mégis minek?

Munkaévnyitás délen

A Déli Egyházkerület közel két év után, augusztus 23. és 25. között ismét megrendezett évkezdő lelkészkonferenciáján a lelki épülés, a testi és szellemi rekreáció egyaránt hangsúlyosan jelent meg. A visszajelzések megerősítették az előzetes várakozást: a közösség számára minden eddiginél fontosabb volt az újbóli személyes találkozás.

deli lelkeszkonferencia Hajdu Tibor

A szarvasi Tessedik Campusban tartott lelkészkonferencia szép ívű tematikája dr. Korányi András püspökhelyettes munkáját dicsérte. A program témái – a digitális bezárkózástól a természetbe való kilépésen át a szív felemeléséig a teremtő Istenhez –, az áhítatok és az előadások mellett kellő teret engedtek a kötetlen beszélgetéseknek, sőt az arborétumba szervezett hajós kirándulás alatt lehetőség nyílt valódi, aktív kikapcsolódásra is.

A két és fél napos konferencia utáni „közvélemény-kutatás” során nemhogy nem kellett harapófogóval kihúzni a választ a megkérdezettekből, hanem többen is azt jelezték, hogy szívesen mondanák el véleményüket.

László Lajos Gergely, a Bócsa–Tázlári Evangélikus Egyházközség lelkésze számára az volt a legjobb érzés, hogy ugyanott sikerült felvenni a fonalat, ahol a járványidőszak előtt megszakadt egy folyamat. Mint mondta, a fraternitásra sokan úgy tekintenek, mint ami a lelkészséggel „gyárilag jár”, de most, a karanténrendelkezések feloldása után valóban átélhetővé vált, és talán jobban is lehet értékelni.

Horváth Csitári Boglárka Flóra, a pestszentimrei evangélikus missziói gyülekezet lelkésze szerint a tartalmas előadások is inspirálták a beszélgetéseket. Emellett nem volt túlságosan zsúfolt a program, így lehetett idő olyan dolgok megélésére, amelyekre a hétköznapokon nincs lehetőség.

Lázárné Skorka Katalin, a Mezőberény I. Kerületi Evangélikus Egyházközség lelkésze számára a konferencia annyi lelki „muníciót” adott, hogy lelkesítő hatása hónapokig kitart majd. Számára a záróesemény jelentette az egyik legnagyobb élményt. Az úrvacsorás istentisztelet – amelyen Kondor Péter püspök prédikált a jó értelemben vett aszkézis szükségességéről a keresztyén életben – elgondolkodtató, szíven ütő és az úrvacsora szentségének egy páratlan szépségét megélő alkalom, valódi ajándék volt.

deli lelkeszkonferencia Hajdu Tibor 2

Ha érdeklik a Magyarországi Evangélikus Egyházzal kapcsolatos hírek, események, szívesen olvassa interjúinkat, riportjainkat, iratkozzon fel hírlevél-szolgáltatásunkra.