Július 9-én, életének 83. esztendejében elhunyt Detre János nyugalmazott evangélikus lelkész, esperes, Aszód város díszpolgára. Alább ifj. Detre János evangélikus lelkész személyes hangvételű, édesapjára emlékező nekrológját olvashatják. (A szerk.)
Detre János 1939. július 14-én született a mendei parókián. Édesapja Detre László evangélikus lelkész-esperes, édesanyja Fazekas Elvira; apai és anyai nagyapja is evangélikus kántortanító volt. A második világháború idején átmenetileg el kellett hagyniuk mendei otthonukat. Édesapja tábori lelkészként kórházvonaton szolgált; édesanyjával és ikeröccseivel a nagyszülőknél – Szentantalfán – vészelték át a front elvonulását. Hazaérkezve kifosztva találták otthonukat. Nagy szegénységben éltek. Papgyerekként mélyen lelkébe égett a mendei gyülekezet tagjainak önzetlenül gondoskodó szeretete. A nyári szüneteket nagyszüleinél töltötte.
Az elemi iskolát Mendén végezte, az államosításig az evangélikus iskolában tanulhatott, így személyes emlékei voltak az egyházi oktatásról és nevelésről. Tízévesen a mendei gyülekezet kántori szolgálatába állt, vasárnaponként rendszeresen orgonált. Középiskolába Nagykátára járt, a Damjanich János Általános Állami Gimnáziumban érettségizett 1957-ben.
Továbbtanulási kérelmét a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Karára adta be. A felvételin kiváló eredménnyel teljesített, de klerikus családi háttere miatt műszaki pályára alkalmatlannak ítélték. Így került a budapesti Evangélikus Teológiai Akadémiára, ahol 1957–1962 között végezte tanulmányait. 1962. július 8-án Mendén ordinálta Káldy Zoltán püspök. Nyáron mendei segédlelkészként szolgált, 1962–1963-ban Pécsen volt segédlelkész, majd a budapest-zuglói gyülekezetbe kapott kirendelést. 1965 januárjától haláláig Aszód papja volt. 2006-ban nyugdíjazták, de továbbra is az aszódi gyülekezet és szeretett egyháza maradt életének az értelme.
1963-ban házasságot kötött Lilik Rozáliával. Isten kegyelméből ötvenkilenc évet élhettek együtt.
Aszódra érkezve fiatalos lendülettel vette vállára a gyülekezet építésének terhét. Megismerte a híveket, akik megszerették és elfogadták. Az iskolai hitoktatás egy tanévben sem szünetelt. Versegen és Kartalon rendszeresek voltak a szórvány-istentiszteletek. A település növekedésével lépést tartva megszervezte az újtelepi házi bibliaórákat. Ma külön istentiszteleti hely várja az ott élő híveket. Testvér-gyülekezeti kapcsolat létesült Åland [az Åland-szigetek Finnország autonóm régiója a Botteni-öbölben – a szerk.], illetve a helsinki dómtemplom gyülekezeteivel. Az aszódi gyülekezetből négy fiatal követte Detre Jánost a lelkészi szolgálatban. Több lelkésznek volt principálisa és mentora.
Parókiaépítés, templomtatarozások, épület-korszerűsítés, a műemlék oltár restaurálási munkálatai, a templomfűtés kialakítása – mindezek folyamatosan feladatot adtak számára. 1994–1997 között az aszódi evangélikus gimnázium építését vezette. Rendületlenül hitte, hogy egykori evangélikus iskolájából hozott lelkisége a Galga völgye és a környék híveinek életét is gazdagítani fogja. Az aszódi evangélikus gimnázium Detre János esperes rendíthetetlen elszántsága nélkül ma nem lenne!
1993 januárjától volt a Pest Megyei Evangélikus Egyházmegye esperese. Váctól Szolnokig járta és segítette az evangélikus gyülekezeteket. Esperesi szolgálatának idején rendezték a gyülekezetek kárpótlási igényeit. 2000-től 2004-ig az Észak-Pest Megyei Egyházmegye espereseként szolgált.
Gyülekezeti és közegyházi tevékenysége mellett jelen volt a község – idővel város – közéletében is. Két cikluson át a település talán legelmaradottabb szociális helyzetben levő részének képviselője volt. Szívesen tevékenykedett az aszódi Petőfi-múzeum településtörténeti tudományos kutatómunkájában. Megírta az aszódi evangélikus leánynevelő intézet, illetve az aszódi evangélikus gyülekezet történetét. Összeállította a Galga völgyének evangélikus gyülekezeteiben tevékenykedett tanítók gyűjteményét. Kutatta az aszódi családok családfáit. Aprólékosan dokumentálta az evangélikus gimnázium megvalósulásának folyamatát. Összeállította és szerkesztette az Északi Evangélikus Egyházkerület gyülekezeteinek történetét bemutató Őrállók című könyvet. Haláláig segítője volt a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának.
Detre János esperes szíve elfáradt. Ez a szív dobbant a családjáért, a gyülekezetéért – az aszódiakért – és féltő szeretettel szeretett egyházáért. Július 9-én még megvárta családtagjait. A látogatási idő lejárta előtt csendesen elment. Éjjeliszekrényén ott volt az elmaradhatatlan jegyzetfüzete. Új füzetet kezdett… Ebben az utolsó gondolatok között olvasható a következő mondat: „Azért lettem teológus, hogy egy falusi gyülekezet lelkésze legyek, ahol minden öröm, minden bánat az enyém is!”
Hálásak vagyunk Istennek, hogy a helyén lehetett, és azt tehette és élhette, képviselhette és taníthatta, amire teremtette és rendelte őt az Úr, és ami az élete, öröme, mindene lehetett.
