Életének 92. évében elhunyt Thurnay Béla, a Magyarországi Evangélikus Egyház Zsinatának egykori nem lelkészi elnöke, a piliscsabai gyülekezet plántálója. Az alábbi sorokkal emlékezünk a lelkészi szolgálatot is vállaló nyugalmazott vegyészmérnökre.
Thurnay Béla Jézus-tanítvány volt. Nem a „maga módján”, ahogy ma sokan, hanem egyháziasan, a Krisztusban adott közösséget komolyan véve.
1932. január 15-én született Budapesten, szülei első gyermekeként. Kilencéves volt, amikor édesapja 1941 januárjában meghalt. Özvegy édesanyja tízévesen a kőszegi katonaiskolába adta öccsével együtt. Itt tanulta meg a rendet, a fegyelmet, azt, hogy mit jelent őrségben lenni, másokért felelősséget vállalni. A vezetői szerepre már itt is feladatként tekintett, nem gondolta ettől többnek magát másoknál. Később sokszor hivatkozott Pál apostol Krisztus-himnuszára (Fil 2,5–8): „Az az indulat legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban is megvolt: […] nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel […], engedelmes volt mindhalálig…”
1945-ben, a második világháború háború végnapjaiban a katonai iskolás gyerekeket vasúti vagonokban Ausztrián és Csehországon át Németországba vitték. Thurnay Béla itt betegség miatt katonai kórházba került, innen vergődött haza a többiektől elszakadva, tizenhárom évesen 1945 júniusában Budapestre. Édesanyja és kishúga a budapesti bombázások idején azt se tudták, hogy a két fiú vajon él-e még.
Az 1950-ben a Lónyay utcai református gimnáziumban letett kitűnő érettségije után szívesen tanult volna történelmet, de végül édesapja szakmáját folytatta, vegyész lett. 1955-ben diplomázott az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Vegyészként először laborban dolgozott, majd a Vízminőségi Felügyeleten a felszíni vizek tisztaságának védelmével foglalkozott. Még tíz évvel a nyugdíjazása után is dolgozott szakértőként a szakminisztériumban.
Schulek Vilmával 1956-ban kötöttek házasságot. Négy gyermekük született: három fiú és egy lány. Tizennégy unoka és tíz dédunoka adott nekik további sok örömet.
Annak ellenére, hogy egész életében vízügyi szakemberként dolgozott, elsősorban mégsem vegyészként emlékszünk rá. 1946-ban konfirmált a kelenföldi evangélikus templomban, majd az ifjúság aktív tagja lett. Később bárhol is élt, ott bekapcsolódott az evangélikus gyülekezet életébe, és energiáit a közösség építésére fordította. Így szolgálta a kelenföldi után a fasori, a csillaghegy–békásmegyeri, végül a piliscsabai gyülekezetet.
1986-ban ő is részt vett a Testvéri szó című nyilatkozat megfogalmazásában, melyet mindössze tizenkilencen írtak alá, lelkészek és világiak. Ez a dokumentum egy hosszú, egyházon belüli dialógus kezdő mérföldköve volt.
Egyházunk számos testületében vett részt aktívan és mindig konstruktívan. Egyházközségi és egyházmegyei szinten is vállalt tisztségeket, és a zsinat munkájába is bekapcsolódott, először küldöttként, majd az ügyrendi bizottság elnöke lett, végül a zsinat nem lelkészi elnöke volt 1997-től 2000-ig.
1989-ben nyílott először lehetőség a teológiát másoddiplomás levelező tanfolyamon elvégezni. Azonnal felvételizett, és 1993-ban megszerezte a diplomát, majd lelkészvizsgát is tett.
A piliscsabai evangélikusokért még a békásmegyeri gyülekezet másodfelügyelőjeként kezdett el fáradozni, majd Piliscsabára költözve 2000-től szervezte, építette, pásztorolta a közösséget. Látogatott, temetett, keresztelt, esketett, prédikált, úrvacsorát osztott. Legfőképpen pedig tanított: Lutherről, Bonhoefferről, liturgiáról, egyháztörténetről, történelemről.
Amikor az egyházközség 2005-ben lelkészt választott, Keresztelő János szavaival adta át a szolgálatot: „…a vőlegény barátja pedig, aki ott áll, és hallja őt, ujjongva örül a vőlegény hangjának: ez az örömöm lett teljessé. Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem.” (Jn 3,29–30) De továbbra is mindig rendelkezésre állt, mindenben segített, minden gyülekezeti alkalmon ott volt. Ahogy ő mondta: „Szolgálatra jelentkezem.”
A gyülekezet gyerektáboraiban vagy a konfirmandusok előtt gyakran beszélt arról, hogy akkor válik felnőtté az ember, ha felelősséget tud vállalni másokért. Elvárta volna, hogy mindenki képessége szerint vállaljon felelősséget a társadalomban és az egyházban.
Az egyházért végzett szolgálataiért 2020 novemberében Prónay Sándor-díjat vehetett át Fabiny Tamás elnök-püspöktől és Prőhle Gergely országos felügyelőtől.
Utolsó heteiben a kórházban egyik nap személyesen szólította meg őt Ura, amikor fiával olvasták az Útmutató aznapi igéit. „Várom az Urat, várja a lelkem, és bízom ígéretében. Lelkem várja az Urat, jobban, mint az őrök a reggelt, mint az őrök a reggelt.” (Zsolt 130,5–6) Ebben az igében ígéretére emlékeztette őt Isten. Arra, hogy bizonyosan elérkezik a reggel, a találkozás reggele, amikor a hűséges őrállót magához öleli életének megtartó Ura.
Thurnay Béla május 4-én hunyt el. Búcsúztatása május 20-án volt a piliscsabai új evangélikus templomban, temetése szűk családi körben lesz.
Thurnay Borbála visszaemlékezése, Kézdy Péter prédikációja és Hafenscher Károly megemlékező szavai alapján
