A keretek és a kihívások korántsem voltak szokványosak, de a lelkipásztori szolgálat lényegét így is „megízlelhették” az Evangélikus Hittudományi Egyetem hatodéves teológus-lelkész szakos hallgatói – összesen nyolcan – a most lezárult tanévben. Az úgynevezett gyakorlati év jelentőségét cikkünkben a képzés koordinátorai összegzik, továbbá két-két mentorlelkész, illetve teológus tekint vissza az elmúlt hónapok tapasztalataira.
Az Evangélikus Hittudományi Egyetem hatodéves képzése minden évben dinamikus, aktív tíz hónapot jelent a hallgatók és a mentorgyülekezetek számára is. Ez idő alatt minden addig tanult ismeret képességgé, felelősséggé, önállóan végzett szolgálattá formálódik a gyakorlati tanulmányok során.
Bátorsággal megszólaltatni az örömhírt
„A pandémia most drámaian érzékelhetővé tette ennek a dinamizmusnak a hiányát – mutat rá dr. Pángyánszky Ágnes adjunktus, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Gyakorlati Intézetének vezetője. – Az olyan fontos tapasztalatok, mint a mentorlelkésszel közösen végzett liturgiai szolgálat, az úrvacsoraosztás gyakorlása, az igehirdetés közben a hatodéves felé visszajelzést és bátorítást nyújtó pillantások vagy az első látogatások és lelkigondozói beszélgetések izgatott percei most nagyrészt hiányoztak a mögöttünk álló tíz hónapból. Érzékeltük és tapasztaltuk, hogy milyen jó lett volna sokkal több tapasztalatot szerezni ezeken a területeken.”
Az intézetvezető azonban arra biztat mindenkit, hogy a hiányok feletti töprengés során ne feledjék azt sem, milyen új tapasztalatokra tettek szert, és mit tanulhattak ebből a járványhelyzetből.
„Az elmúlt hónapok az egyház, a gyülekezetek és a lelkészek számára az alkalmazkodóképességük szükséghelyzetben történő aktivizálásáról is szólt. Ha bajba kerülünk, ha járvány sújt, a gyülekezet és a lelkész elsőrendű feladata a bajba jutottak segítése, a szükséget szenvedők megtalálása és Isten vigasztaló szeretetének hirdetése – emlékeztet dr. Pángyánszky Ágnes. – Gyakorlati idejüket töltő hallgatóink számára ezt meglátni és ebben részt venni felmérhetetlen jelentőségű tapasztalat lehet.
Az arra való rácsodálkozás, hogy Isten nem statikus lelkészi feladatkörre hívja őket e mindig gyorsan változó és mindig értékválságban küzdő világban, hanem az örök örömhírt bátorsággal megszólaltatni képes lelkészhivatásra az emberi és társadalmi szükség minden apró szegletében.
Így bár a hatodéves képzésben nem minden a megszokott módon valósult meg, mentorlelkészeink és hallgatóink mégis együtt élhették meg e mindannyiunk számára új tanulási folyamatot. Bízunk benne, hogy ez a folyamat mindenkiben tudta erősíteni a közös szolgálat örömét, az együtt megküzdött pillanatokat és az Isten országa iránti lélekemelő elköteleződést.”
A lelkipásztori beszélgetések domináltak
Nagy lelkesedéssel indult Nagy Dániel szeptemberben Cinkotára. Nem gondolta, hogy a tavaly márciusban ránk törő koronavírus-járvány az ő hatodévét is ennyire megbolygatja. Ha csak a privát életét nézzük: többször is karanténba került ez időszak alatt. Nem volt persze ezzel egyedül a végzős teológushallgatók között sem, hiszen volt, hogy mindannyian egyszerre kerültek vesztegzárba – például rögtön az első konzultációjuk után.
Mentora, Vető István is bízott abban, hogy noha az előző, 2019/2020-as tanév „hajrájára” rányomta bélyegét a pandémia, további hullámok nem fogják meghiúsítani az újabb hatodévre vonatkozó terveket. Azóta már tudjuk, hogy nem így történt.
„Szerettem volna bevonni Danit a cinkotai gyülekezet pezsgő életébe, de mind elmaradt, ami izgalmas lehetett volna: gyermek-bibliakör, kirándulás, ifjúsági óra, csendesnap, vidám programok, hangversenyek, előadások. A jellegzetességeinket sem tudtam bemutatni: a felnőtt ifjúság aktivitását, a kreatív kör munkáját, a baba-mama kör családias hangulatát, a Cizella együttes örömzenélését” – sorolja Vető István, hogy normál körülmények között milyen terepei lettek volna a gyakorlati képzésnek.
„Mentoromtól és hatodéves elődömtől tudom, mennyi minden kimaradt ebben az évben – erősíti meg Dániel. – Sajnálom, hogy nem volt lehetőségem a vírus miatt szünetelő alkalmak szépségét megélni. Azt gondolom, hogy mindenből ki kell hozni a legjobbat, bármilyen tényező is hátráltat. Cinkotán sem volt ez másként, igyekeztünk így gondolkodni. Meg kellett oldani a rendhagyó és különleges alkalmak és istentiszteletek felvételét, és ebben nagyon sokat fejlődtünk. Természtesen ahol megjelenik a technika, ott váratlan problémák és helyzetek is gyakran előfordulnak. Az adott pillanat bosszúsága mégsem árnyékolta be a további munka lendületét.” Dániel még hozzáteszi: a helyzetnek köszönhetően sokkal több idő jutott beszélgetésre. Ennek során sok-sok tanácsot és segítséget kapott mentorától az induláshoz és a további szolgálathoz.
„Próbáltuk kihozni a legtöbbet ebből az évből: sok tapasztalatot szereztünk a digitális oktatás, az online jelenlét, az istentiszteletek, a bibliaórák internetes megosztása, valamint a gyülekezeti újság szerkesztése és terjesztése terén. Gyakoroltuk az irodai munkát. Sokat beszélgettünk hitoktatásról, igehirdetésről, a gyülekezeti tagokról és lelkigondozásról” – listázza Vető István, mi valósult meg. Végszóként azért hozzáteszi: „Mindketten megállapítottuk: nem bánnánk, ha megismételhetnénk ezt az évet.”
„Imádkoztunk, és hirdettük Isten igéjét”
„A lelkészi szolgálat lényege – ahogyan azt az Újszövetségben is olvashatjuk – az imádság és az igehirdetés. Az elmúlt tanévben mentorként, hatodévesként és gyülekezetként ennek fontosságát éltük meg Maglódon” – emeli ki rögtön Németh Mihály evangélikus lelkész.
A Maglódi Evangélikus Egyházközségben 2020 őszén a gyülekezetnek immár a nyolcadik hatodévesét köszöntötték. Pápicsné Jakab Johanna Óbudáról érkezett (pontosabban: ingázott) a Pest megyei, a főváros határától csak néhány kilométerre fekvő településre.
„Amikor a hatodévesek számára mentorgyülekezetet választanak, mindig figyelembe veszik, hogy a teológus melyik egyházkerületbe tartozik, mit tapasztalt már meg eddigi élete során, milyen területeken kell leginkább fejlődnie, és milyen a magánéleti helyzete. Maglódra azért esett a hatodévet vezetők választása, mert itt olyan szokásokkal, hagyományokkal találkozhattam, amelyekkel eddigi életem során még soha” – magyarázza a lelkészjelölt. Tíz hónappal később is úgy érzi: itt olyan mentorlelkésztől tanulhatott, akivel könnyen egy húron tudtak pendülni.
Hogy milyen körülmények, kihívások között telt a gyakorlati év? Kezdetben még meg tudták tartani a hétközi és ünnepi alkalmakat, a meglévő kisközösségek mellett pedig új csoportok is szerveződtek. Novembertől aztán a járvány miatt az összes kiscsoportos alkalmat szüneteltetni kellett, és a látogatások is elmaradtak. A gyülekezeti élet a hétközi hittanórák megtartására, a vasárnapi istentiszteletekre és a sajnálatosan sok temetésre korlátozódott.
Johanna várakozásokkal, vágyakkal és persze kérdésekkel érkezett Maglódra. Tudta, mely területeken szeretne különösen is sok ismeretre, tapasztalatra szert tenni. Liturgiai jártassága, a temetéseken való tapasztalatszerzése és önismerete fejlődött, a személyes bibliaórák tartásába és a konfirmációs felkészítésbe azonban kevésbé tudott beletanulni.
„A lelkészjelölttel átéltük, hogy szolgálatunk lényege az imádság és az igehirdetés. Minden reggel nyolc órától imádságra hívtuk a gyülekezetet. A járvány elmúlásáért, a fertőzésben érintettekért könyörögtünk. Az ige hirdetésében pedig új feladatot és lehetőséget jelentettek az online alkalmak. Lelkészként, lelkészjelöltként meg kellett tanulnunk, hogy a kevesebb olykor mégis több. Rövidebbek, összeszedettebbek, lényegre törőbbek lettek prédikációink” – összegzi Németh Mihály.
A videófelvételek sajátos lehetőséget is jelentettek Johanna számára, esetenként egyszerre két gyülekezetben: mentorával Maglódon, édesapjával Óbudán szolgálhatott. A fiatal lány tulajdonképpen kétlaki életet élt, hiszen a hatodéves gyakorlat szempontjából Maglód úgynevezett „kijárós” hely. A tömegközlekedés nagyobb felelősséggel járt a vírushelyzet miatt, ezért igyekeztek úgy alakítani a programot, hogy az minél praktikusabb legyen. Mindemellett sikerült minden rendszeres alkalmon részt vennie és minden fontosabb eseményen megjelennie.
„A rendkívüli helyzet elhordozásában nagy szerepe volt annak, hogy lelkész édesapja mellett Johanna gyermekkorától kezdve részt vett a gyulai és óbudai gyülekezetek életében – teszi hozzá Németh Mihály. – Ezért is nagyon fontos, hogy minden teológushallgatónak legyen gyülekezeti háttere, ahol tapasztalatot szerezhet, ahonnan lelkierőt meríthet.”
Ami a lelkészi feladatok adminisztrációs oldalát illeti: két-két jelenléti presbiteri gyűlést tartottak az anyagyülekezetben és a gyömrői leányegyházközségben, ezeken keresztül a hatodéves is megtapasztalhatta, mennyire fontos a lelkész és a felügyelő között jó kapcsolat, naprakész egyeztetés.
„A hatodéves szolgálat számomra igazi gyakorlat volt. Mindaz, amit az egyetem padjaiban ülve hallottunk, tanultunk, átkerült a gyakorlatba. Emellett természetesen megjelent a hivatástudat és a jövőkép kérdése is. Hiszen ekkor szembesül egy teológushallgató leginkább azzal, hogyan is fog kinézni a hátralévő élete és szolgálata. Maglódon otthonosan éreztem magam” – fogalmaz Johanna.
Németh Mihály is úgy értékeli, hogy kiegyensúlyozott és jó kapcsolat alakult ki köztük. Mint mondja, ebben nagy szerepe volt a helyzethez való alkalmazkodóképességnek, valamint annak, hogy nem a tökéletességre törekedtek, hanem arra, hogy elég jó legyen az, amit csinálnak. „Habár teljesen más volt ez a hatodév, mint a korábbiak, mégis teljes volt, mert tudtunk figyelni Istenre, egymásra és a gyülekezetre. Mert nem szűntünk meg végezni a lelkészi szolgálat két legfontosabb részét: imádkoztunk, és hirdettük az evangéliumot.”
Az oltártér küszöbén
„Minden hatodéves csapattal az együtt töltött idő legkülönlegesebb szakasza a befejezés, a »szüret« ideje – fogalmaz dr. Korányi András egyetemi tanár, a hatodéves képzés vezetője. – Akárhány évet is töltöttünk el korábban a lelkészjelöltekkel a tantermekben és a vizsgákon, a gyakorlati évben hirtelen »termőre fordul« minden: a megszerzett tudás, az addig végzett szolgálatok, az egyetemi élmények. Mindez összeérik a mentoráló gyülekezetekben, s mire megérkezünk a vizsgatanítás és a vizsga-istentisztelet alkalmaira, igazi »szüreti ünnep« hangulata vesz körül minket.”
Június utolsó péntekjén a hatodévesek együtt állnak az oltár előtt az egyetem tanévzáró istentiszteletének záróimádságánál. Néhány nap, néhány hét elteltével pedig a lelkészavatások ünnepei következnek: a lelkészi eskütétel pillanatai, amelyekre – tulajdonképpen mindig is – készültek.
„Az oltár küszöbén állunk – mondja dr. Korányi András. – Még nem tudhatjuk, a most induló lelkészi pályán mi vár az indulókra, mi vár a gyülekezetekre, mi vár a generációkra, akikhez most Isten elindító szava szól. De a teológiára hívó szó és a szolgálatba küldő szó között a bizakodás íve feszül: szeretjük Istent, féljük Istent – és mindennél jobban bízunk benne. Másképp nincs értelme…”
