„Gyermeki bizalom és nekifeszülés” – talán ez lehetett a szakirányú gyülekezetimunkatárs-képzés második kurzusának egyik kulcsmondata. A tanfolyam ünnepélyes zárónapján, április 15-én egyházunk budapesti Üllői úti székházában Németh Zoltán lelkész, az országos iroda gyülekezeti és missziói osztályának vezetője helyezte e gondolatot a jövő gyülekezeti munkatársainak szívére afféle mottóként.
Az ünnepi alkalmon Gáncs Péter nyugalmazott püspök, a képzés koordinátora köszöntötte a hallgatókat 2Kor 2,14–15 alapján – „De hála legyen Istennek, aki Krisztus ereje által mindenkor diadalra vezet bennünket, és ismeretének illatát terjeszti általunk mindenütt. Mert Krisztus jó illata vagyunk Isten dicsőségére az üdvözülők és az elkárhozók között” – a hét napból álló képzéssel párhuzamba hozva három gondolatot emelt ki: hála, ismeretek, (jó) illat. Egyrészt hálát adott Istennek, hogy megtarthatták a kurzust a tervezett ütemben. Másrészt az ismeretek továbbadásának lehetőségéről és az ezzel járó felelősségről beszélt, végezetül pedig Krisztus illatáról szólt, melyet nemcsak a Szentlélekként értelmezhetünk, hanem úgy is, hogy mi magunk is Krisztus illata vagyunk, és Isten dicsőségére dolgozunk.
Az áhítat végén az Evangélikus énekeskönyv 740. oldalán található Sokféle ajándék, egy cél című imádságot mondták el a jelenlévők: „Urunk, Istenünk, köszönjük, hogy elhívtál igéddel, és elkészítesz a szolgálatra. Mutasd meg nekünk, hogy mennyi különféle ajándékot bíztál gyülekezetedre; engedd, hogy Szentlelked által egy cél töltsön el minket: a te dicséreted és a te dicsőséged.”
A nyitó gondolatok és az ima után Németh Zoltán moderálta az egyes szakterületeken – diakónia, gyermek- és ifjúsági munka, média, menedzsment, stratégia – folyt munkára való rövid visszatekintést. A gyülekezeti és missziói osztály vezetője három kérdést tett fel a jelen lévő hallgatóknak, arra kérve őket, hogy értékeljék a képzés egészét. A piros, a sárga és a zöld kártyákkal nemtetszésüket, közepes elégedettségüket, illetve egyértelmű örömüket fejezhették ki.
A résztvevők elsőként egyöntetűen pozitív visszajelzést adtak: a képzés folyamán mind lelkileg, mind hitbelileg, mind közösségileg épültek. A második kérdésre – mely szerint elégedettek voltak-e a szakképzésen tanultakkal, szereztek-e új tudást a csoportjaikban – a zöld mellett már igen sok sárga kártya is a magasba emelkedett. A hozzászólók egy része jelezte, hogy sok újat tanult, és még örömmel tanulna tovább, tehát az elégedetlenségnek tulajdonképpen az az oka, hogy örömmel tanulnának még, de sajnos vége a kurzusnak.
A harmadik kérdésre – mennyire tudja majd a képzésen megszerzett tudást a saját gyülekezetében kamatoztatni, mennyire fogadja nyitottan a lelkésze az új munkatársat – még több sárga kártya lendült a magasba a nagyszámú zöld mellett. A szóbeli visszajelzések között elhangzott, hogy vannak olyan lelkészek, akik nehezen adják ki a kezükből a részfeladatokat, és van, ahol a presbitériumot kell a problémák megoldása és nem csak a felismerése felé irányítani. (Az elhangzottaknak a jelen lévő lelkipásztorok is fültanúi voltak. A képzés záróalkalmára ugyanis a résztvevőket küldő gyülekezetek lelkészei is meghívást kaptak.)
A délelőtt folyamán a szakágak még egy utolsó konzultációt tartottak a hallgatóknak a szakági vezetőikkel. Itt egyebek mellett megtörtént a vizsgafeladatok prezentálása, kiértékelése és a jó gyakorlatok újbóli hangsúlyozása is.
Az esemény délutáni részében hálaadó úrvacsorai istentiszteletet tartottak, melyen Fabiny Tamás elnök-püspök prédikált, és a Komáromi Evangélikus Egyházközség énekkara és kántora végezte a zenei szolgálatot. Az elnök-püspök Fil 3,17 – „Legyetek követőim, testvéreim, és azokra figyeljetek, akik úgy élnek, ahogyan mi példát adtunk nektek” – alapján tartott igehirdetésében kiemelte, hogy Jézusnak is voltak munkatársai. Ő sem egyedül és éjjel-nappal állt szolgálatban, büszkén az erejét fitogtatva. Példaként említette, hogy Jézus számára „Keresztelő János útkészítő munkát végzett”, de ott voltak a tanítványok, az asszonyok (például Veronika), akár egyes idegenek (lásd Cirénei Simont), de még a virágvasárnapi szamár is, ők mindannyian szolgálatot végeztek.
Fabiny Tamás a szakirányú képzés csoportjait sorra véve izgalmas és olykor szórakoztató bibliai példákat hozott azokra a munkatársakra, akik végezték a média- (Zákeus), a menedzsment- (Jakab), a diakóniai (Fébé) vagy éppen a gyermek- (András) és ifjúsági munkát (Timóteus). Hangsúlyozta azt is, hogy Luther Mártonnak is voltak munkatársai, teológiai és művész segítői, gondoljunk csak Melanchthonra vagy Lucas Cranachra. Végül zárógondolatában Fabiny Tamás úgy fogalmazott: „Nem Pál vagy Luther, hanem Krisztus követői vagyunk. Adja Isten, hogy ebben erősödjünk meg e képzés által is.”
Az esemény a tanúsítványok ünnepélyes átadásával, úti áldással és csoportkép készítésével zárult.
