Szombat délelőtt volt, 1941. június 28-a. Éppen nyolcvan évvel ezelőtt. Szántó Róbert kelenföldi evangélikus lelkész az irodájában ült, átolvasta másnapra szánt prédikációját, amelyet szokása szerint már csütörtökre elkészített. Igyekezett szóról szóra megtanulni azt. Ez az igehirdetés a tékozló fiú példázata (Lk 15,11–32) alapján készült. Talán még javítgatta a szöveget, azon tűnődve, mennyire értik meg a hívek a prédikációnak ezt az egyik utolsó mondatát: „…paradoxiákból, érthetetlen isteni ellentmondásokból születik meg a mi üdvösségünk: Isten feláldozza fiát, hogy tékozló fiait megmentse.”
Íróasztalán aztán félretette a prédikációt, mert egy férfi kereste. Nem volt ismeretlen a lelkész számára, hiszen rendszeresen eljött hozzá, hogy egy évvel azelőtt meghalt feleségéről beszélgessenek. Ami szokatlan volt: a férfi most ünneplő ruhát viselt. Miután leült, egy levelet nyújtott át a lelkésznek. Amint ő ezt olvasni kezdte, a látogató fegyvert rántott, és egymás után hat lövést adott le. Ötöt a levélen keresztül a lelkészre, a hatodikkal pedig önmagával végzett. A szomszéd helyiségből berohanó titkárnő két holttestet talált a lelkészi hivatalban. Ugyanő aztán szűkszavú táviratot küldött a vidéki szolgálaton tartózkodó vallástanár lelkésznek, Benczúr Lászlónak: „Szántó meghalt, jöjjön azonnal.” Mindenki tudta, hogy a fiatal lelkész Szántó Róbert lányának, Mártának udvarol – később feleségül is vette –, így az ő megrendültsége kétszeres volt.
Magam is elsősorban az ő visszaemlékezései alapján írom e sorokat. Előttem van ugyanakkor a sokoldalú Szántó Róbert egy verseskötete, benne egy talányos verssel. A szokatlan címet betűhíven idemásolom: „?…” Maga a vers:
Az eső halkan permetez.
Mi ez?
Az égbe halk, fojtott moraj.
Mi baj?
Az ajkakon milljó sóhaj:
Óh jaj!…
S vígan nyeli a föld a vért.
Miért?
A „miért”-re aligha van válasz. Azonban nyolc évtized távlatából is fel kell tennünk a kérdést: ki volt Szántó Róbert?
A bácskai Újverbászon született 1891. február 9-én, a család eredeti neve Sauer volt. Édesanyja hamar megözvegyült, így három fiával Temesvárra költözött. Róbert Szarvason járt gimnáziumba, majd a pozsonyi teológiára került. Budavári felszentelése után rövid ideig a Deák téren szolgált, majd – mivel éppen kitört az első világháború – tábori lelkészként Boszniába került: német és magyar nyelven hirdette az igét. Mostarban írta a Katonatemetés című versét:
Sárga fakoporsó,
Fakereszt előtte.
Hervadt kis virágszál…
Tán az anyja küldte?
Ősz anya bús arcát
Magam előtt látom…
Nem tehetek róla –
Elcsuklik a hangom.
A háború után rövid ideig Budafokon szolgált, ebben az időben vette feleségül Kovacsics Erzsébetet. Raffay Sándor püspök a még mindig csak huszonkilenc éves lelkészt a szerbek által megszállt Szabadkára küldte, ahol Szántó nemcsak gyülekezeti szolgálatot végzett, hanem sokat tett az ottani magyarság kulturális életének megszervezéséért is. Ekkor születtek gyermekei is. Tíz év elmúltával a szerb hatóságok kiutasították a családot Szabadkáról. Rövid ideig Kőbányán volt vallástanár, majd 1930-ban a kelenföldi gyülekezet hívta meg lelkészéül.
Nemcsak elismert igehirdető volt („Szeretsz-é engem?” címmel prédikációskötete is megjelent), hanem sokat tett a gyülekezet közösségéért is. Kiemelkedő szociális érzékével egyaránt törődött a legszegényebbekkel és a rászorulókkal, ugyanakkor otthon volt a budai polgári értelmiség köreiben is. Szószéke alatt csavargók és gyárigazgatók is ültek. Egyaránt szervezett „cselédteákat” a gyülekezeti teremben és leányegyleti bálokat a Gellért Szállóban. Olyan kiválóságokat hívott meg irodalmi estekre, mint Kós Károly és Áprily Lajos. Maga is jó tollú író, sőt lapszerkesztőként is számontarthatjuk: éppen ő volt az 1933 januárjában megindult Evangélikus Élet – akkor „egyháztársadalmi, belmissziói, kulturális és politikai hetilap”, ahogyan a címbetűk alatt olvashatjuk – legelső felelős szerkesztője.
Gondolkodását eleinte a pozsonyi teológia szellemisége határozta meg, középpontban ezzel a kérdéssel: hogyan prédikáljunk a modern embernek? Idővel aztán így kereste a hiteles üzenetet: mit prédikáljunk, hogy a gyülekezetek a látszatkereszténységből felébredjenek?
Egy évvel tragikus halála előtt így írt a Keresztyén Igazságban: „Pál apostolok kellenek itt ma, és nem Apollosok, Löhe Vilmosok, és nem Cicerók, a szolgálatnak, és nem az uralkodásnak emberei. Úgy egyházi, mint nemzeti vonatkozásban még mindig a barokk trónol a lelkek fölött, holott lelki és anyagi nyomorúságunk üvöltve üvölt az evangéliumi egyszerűség és alázat után.”
Ama szombat reggelen eldördült a hat pisztolylövés. Egy pálya derékba tört. Szántó Róbert farkasréti sírján a kereszt tövében bárányok állnak, mellettük egy kettétört pásztorbot.
* * *
Az írás eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2021. június 27. – július 4-i, 86. évfolyam 25–26. számának Égtájoló rovatában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.
