Fő tartalom átugrása

2021. december 1. 15:50

„Mert könyörületes és irgalmas ő…”

A Magyarországi Evangélikus Egyház Zsinata nem lelkészi elnökének éves beszámolója – 2021

November 26-án ülésezett a Magyarországi Evangélikus Egyház Zsinata. Az ülésszak napirendjei között szerepelt az országos tisztségviselők beszámolóinak elfogadása. Alább Abaffy Zoltánnak, a zsinat nem lelkészi elnökének írásban benyújtott éves beszámolóját adjuk közre.

Abaffy Zoltan

„Mert könyörületes és irgalmas ő, késedelmes a haragra, nagy kegyelmű és bánkódik a veszedelem miatt.” (Jóel 2, 13)

Tisztelt Zsinat!
Kedves Testvérek!

Sajnos már egy évvel ezelőtt is sajátos helyzetben kellett éves beszámoló jelentésemet a zsinat nyilvánossága előtt megtenni. 

Bizonyára sok országos tisztségviselő beszámoló jelentése fog azzal kezdődni, hogy milyen nehézségek árán sikerült a szolgálatunkat, munkánkat elvégezni a pandémia időszakában.

Igen, Urunk megpróbál bennünket, de ugyanakkor „fel is ébreszt”, mire is kell figyelnünk!

Tartottunk-e kellő önvizsgálatot az elmúlt két évben, miért is vagyunk, miért is vannak közösségeink, hogyan is éljük meg evangélikus hitünket?

Hiányzott a gyülekezet közössége, amikor templomaink, közvetlen alkalmaink miatt „bezárásra” kellett berendezkednünk?

Tudtunk-e tényleg bezárkózni a „belső szobánkba” és csak hozzá buzgón fohászkodva imádkozni a veszedelem miatt, mert belegondolni is rossz, hogy egy nem is kisebb város lakossága halt meg az elmúlt két évben a Covid okán itt hazánkban?

Tudtunk-e kellő erőt gyűjteni a megerősödéshez, hogy megerősödött hittel és bizalommal álljunk meg előtte, kérve a kegyelem Istenét a megbocsájtásra?

Igen, a bűneink bocsánatát, hitünk megerősítését is kérve.

Őszintén bevallom, én nehezen éltem meg az elmúlt hónapokat!

Talán bennem van a hiba, ha lehet, lehet engem túlzottan konzervatívnak is nevezni, de a rendelkezésünkre álló elektronikus felületek számomra nem pótolják a személyes találkozások élményszerű közelségét. 

Számomra egy online istentisztelet nem tudja pótolni a templomi alkalmakat.

Jó, felemelő érzés volt megtapasztalni azt a tavaszi és nyári időszakot, amikor a püspöki tanács rendelkezése szerint újra megnyílhattak templomaink, és újra megélhettük a gyülekezeti közösségek semmit nem pótló élményét. 

Most, amikor jelentésemet írom, már biztos, hogy a zsinati tanács döntése szerint személyesen, nyilvános ülésen ismét nem tudok számot adni az elvégzett munkáról.

Fájdalmas ezt le is írni, hogy személyesen utoljára csak a 2020. február 21-ei XI/5. számú zsinati ülésszakon találkozhattunk. 

Nagyon vártuk, és látva az elmúlt hónapok „szabadabb” gyülekezési gyakorlatát, újra személyes részvétellel megtartott zsinati ülésszakra készültünk. 

Lehet túlzott óvatosságnak is tekinteni, de higgyétek el, csak a féltő szeretet munkálkodott bennünk, amikor meghoztuk döntésünket.

Igen, nagyon nehéz döntés volt a zsinati tanács részéről, de bízom benne, hogy látva, megélve ezt a kritikus helyzetet – a várható, de már közöttünk lévő negyedik hullámot –, elfogadjátok, hogy kilencven ember rendezett, az előírásoknak megfelelő kezelésére nincs elfogadható helyünk, és közbenső információk alapján a helyzet ismeretében többen nem is vállalnák az utazást.

Tisztelt Zsinat!

Éves beszámoló jelentésem következő részében az online felületen megtartott zsinati ülésszakaink egyfajta összegzését kívánom elétek tárni.

A 2020. november 20-ai XI/6. számú – őszi – online ülésszakunk fő témái a következők voltak:

  • írásban közreadtuk az országos tisztségviselők éves jelentéseit, amelyekhez kérdések és válaszok is kapcsolódtak;
  • a zsinat tárgyalta és elfogadta a Magyarországi Evangélikus Egyház 2021. évi költségvetését;
  • a pandémiára való tekintettel korábbi zsinati határozatunkat módosítva megszületett a 2020. évi – úrvacsora éve – cselekvési programjának felülvizsgálata és határidő-módosítása;
  • a zsinat tárgyalta a liturgiai bizottság éves jelentését;
  • a XI/6. ülésszakon is szerepelt a gyülekezetplántálási programunk végrehajtásáról szóló éves jelentés megtárgyalása a zsinat 18/2019. (XI. 22.) számú határozata alapján;
  • a zsinat tájékoztatót hallgatott meg az Evangélikus Kórház projektről a zsinat 1/2019. (II. 22.) számú határozata alapján.

A 2021. február 19-ei XI/7. számú – téli – online ülésszak fő témái az alábbiak voltak:

  • az országos szabályrendeletek törvényességi felülvizsgálata a 2005. évi IV. törvény 104. § (2) bekezdés c) pontja alapján;
  • a zsinat beszámolót hallgatott meg a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodája működéséről a 2005. évi IV. törvény 103. és 104. §-a vonatkozó pontjai alapján;
  • a zsinat tárgyalta és a bevezetéshez szükséges jogi szabályozást is jóváhagyta a konfirmáció előtti úrvacsoravétel törvényi lehetőségéről a zsinat 12/2/2020. (XI. 28.) számú határozata és a püspöki tanács előzetes állásfoglalása alapján;
  • a zsinat meghallgatta és elfogadta a LÉM-bizottság éves jelentését a 2005. évi IV. törvény 32/B § (5) bekezdése alapján;
  • a zsinat részletes tájékoztatást kért a Magyarország Kormánya és a Magyarországi Evangélikus Egyház között megkötött szerződés időarányos végrehajtásáról, az 1%-os kampányról a 2005. évi IV. törvény 103. § (1) bekezdése szerinti eljárásban;
  • a zsinat meghallgatta és elfogadta a tényfeltáró bizottság éves jelentését.

A 2021. május 28-ai XI/8. számú – tavaszi – online ülésszakunk fő témái:

  • A Magyarországi Evangélikus Egyház 2020. évi beszámolója és a 2021. évi költségvetési törvény módosítása;
  • a zsinat tájékoztatót hallgatott meg az állami megállapodásról, annak végrehajtásáról az óvodaprojektekben, és tájékoztatást kaptunk a gyülekezeti beruházásokról;
  • a hittanstratégiai munkacsoport tájékoztatást adott a zsinat számára a hitoktatói életpályamodell bevezetése óta eltelt időszak tapasztalatairól, és áttekintést kaptunk a hitoktatással kapcsolatos feladatokról;
  • a zsinat előkészítő, elvi vita keretében tárgyalta a belső egyházi jogi személyiség törvényi szabályozásának kérdését a zsinat 7/2017 (V. 26.) és 4/2020. (II. 21.) számú határozatai alapján.

Bár volt bennünk nem kevés félelem az online ülésezésekkel kapcsolatban, de egyfajta megnyugvással vettük tudomásul a testvérek hozzáállását és a határozatképesség folyamatos meglétét.

A zsinati tanács munkájáról:

Törvényi szabályozásunk szerint a zsinati tanács tagjai a zsinat elnökei, alelnökei és a zsinati bizottságok elnökei. Részt vesz a zsinati tanács munkájában a jogi és testületi osztályunk vezetője, és esetenként behívjuk a kapcsolódó napirendek előterjesztőit is.

Figyelemmel a pandémiás helyzetre, üléseit a zsinati tanács online felületen tartotta. Ebben az évben hat alkalommal volt ülésünk. Ezeken az üléseken áttekintjük a plenáris ülés elé kerülő anyagokat, az elnökség javaslata alapján megtárgyaljuk az adott ülésszak napirendtervezetét, melyet a zsinat fogad el.

A zsinati tanács fogadja el a soron következő ülésszakok témajavaslatait, amelyekre épül a bizottsági munka.

A zsinati tanács ülésein beszámol a zsinati elnökség, beszámolnak a bizottsági elnökök és a jogi és testületi osztály vezetője is az előző ülésszak óta végzett munkáról, a zsinathoz érkezett beadványokról és a soron következő ülésszak előkészületeiről. 

Rendszerint áttekintjük a zsinat előtt álló feladatokat is.

Tisztelt Zsinat!

Akkor tekintsünk is bele, hogy melyek azok a feladatok, melyek rövid és közép távon a zsinat előtt állnak, rendezett sorrendiség nélkül:

  • A Magyarországi Evangélikus Egyház (hitéleti) gazdasági önállósodásának (felelősségvállalás a gyülekezetekben) startégiája a zsinat 17/2016. (IX. 18.) és 1/2020. (II. 21.) számú zsinati határozati alapján.
    Figyeljük csak az első határozat dátumozását. Igen, 2016. IX. 18.
    Az elmúlt években az előterjesztőtől kapott információ szerint adatszolgáltatási nehézségekre hivatkozva nem sikerült előrelépnünk!
  • A belső egyházi jogi személyiség törvényi szabályozása a zsinat 7/2017. (V. 26.) és 4/2020. (II. 21.) számú határozatai alapján.
    Itt is az első határozat dátumára hívom fel a figyelmet: igen, 2017. V. 26.
    Csak remélni tudjuk, hogy ebben az évben sikerül lezárni ezt a hosszú évek óta vajúdó kérdést.
  • A 2005. évi VII. törvény – a választásokról és a szavazásról – felülvizsgálata, átdolgozása.
    Megindult az előkészítő munka, és egy átgondolt ütemterv mentén várhatóan még ebben az évben sikerül lezárni a felülvizsgálatot, és a novemberi, őszi ülésszakunkon a zsinat tárgyalni tudja a kapcsolódó törvénymódosítást.

  • A gyülekezetplántálási munkacsoport beszámolójában is felvetett missziói lelkészek jog- és hatásköre kérdésével párhuzamosan meg kell vizsgálni az úgynevezett egyéb kategóriájú lelkészek (iskola-, kórház-, börtön- stb.) törvényi szabályozásának vonatkozó kérdéseit. Szeretnénk, ha egységes szabályozási keretek között rendeződne ezen speciális lelkészi munkakörök jogszabályi kezelése.
  • A Magyarországi Evangélikus Egyház szervezetének szerkezeti egyszerűsítése a zsinat által kijelölt struktúra-munkacsoport jelentése alapján, utalva a zsinat 22/2017. (XI. 25.) számú határozatára.

  • A misszió ügye: „A jövő egyháza, az egyház jövője!” – „Hogyan tovább, Magyarországi Evangélikus Egyház?”

  • Az ügyrend felülvizsgálata, az online ülésezés és távszavazás részletszabályozásának bedolgozása jogszabályba.
    Már az elmúlt évi beszámoló jelentésemben is beidéztem, hogy mit is mond a 2005. évi IV. törvényünk 103. § (1) bekezdése a zsinatról:
    A Zsinat a Magyarországi Evangélikus Egyház legszélesebb körű döntéshozó, legfőbb képviseleti és törvényhozó testülete. Irányítja, segíti, felügyeli az egyház lelki, szellemi és anyagi életét.
    Ennek tükrében lehet napirendre tűzni – ha úgy tetszik – „közgyűlési hatáskörben eljárva” – bizonyos stratégia kérdéseket is.
  • Szeretetszolgálati (diakóniai) szolgálatunk átfogó kérdései – rövid és közép távú fejlesztési lehetőségei a 2005. évi IV. törvény 103. § (1) pontja szerinti eljárásban.
  • A lelkészképzés helyzete, az Evangélikus Hittudományi Egyetem rektorának éves jelentése a 2005. évi IV. törvény 103. § (1) pontja szerinti eljárásban.
  • A Magyarországi Evangélikus Egyház felsőoktatási stratégiája, figyelemmel az országos presbitérium és a zsinat korábbi, vonatkozó határozataira.
  • Részletes tájékoztatás a Magyarország Kormánya és a Magyarországi Evangélikus Egyház között megkötött megállapodás időarányos végrehajtásáról.

 Tisztelt Zsinat!

A vonatkozó törvényi szabályozás szerint elnöktársammal – tanácskozási jogkörben – képviseljük a zsinatot az országos presbitérium ülésein.

A beszámolási időszakban az országos presbitérium tizenegy online és egy személyes részvétel mellett megtartott ülést tartott. Ebből négy távolléti szavazás és két rendkívüli szavazás is volt.

Itt is szeretném megköszönni a jogi és testületi osztály, valamint az informatikai munkaág munkatársainak az ülésszakok előkészítésében és lebonyolításában végzett munkáját.

Tisztelettel kérem éves jelentésem elfogadását.

Abaffy Zoltán
Az MEE Zsinatának nem lelkészi elnöke

Erős vár a mi Istenünk!
Debrecen, 2021. november 1.

Ha érdeklik a Magyarországi Evangélikus Egyházzal kapcsolatos hírek, események, szívesen olvassa interjúinkat, riportjainkat, iratkozzon fel hírlevél-szolgáltatásunkra.