November 26-án ülésezett a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) Zsinata. Az ülésszak napirendi pontjai között szerepelt az országos tisztségviselők beszámolóinak elfogadása. Alább Prőhle Gergelynek, az MEE országos felügyelőjének írásban benyújtott jelentését adjuk közre.
Zsinati jelentés
2021. november 12.
Bevezetés
A beszámolási időszak meghatározó témája a pandémiás helyzetből felocsúdó, az oltások hatására a megszokott kerékvágásba visszatérni igyekvő egyházi élet megszervezése volt, s ez minden bizonnyal egyelőre így is marad. A továbbra is online ülésező zsinat is ennek jele, mint ahogy számos olyan rendelkezés is, amely gyülekezeteink, intézményeink számára szolgál iránymutatásul. Ahogy az a november első hétvégéjén egy év kényszerű kihagyás után végre újra „élőben” megtartott felügyelők országos konferenciáján is világossá vált, az elmúlt másfél év tapasztalatai igen vegyesek. Egyfelől természetes módon hiányoljuk a személyes együttléteket, másfelől a digitális térbe költözés számos lehetőséget, új csatornát is megnyitott. A közeljövő nagy kérdése, hogy miként tudunk egyházunk istentiszteleti, lelki és szervezeti rendje számára olyan formákat találni, amelyek nem pusztán szükségmegoldásként, hanem a felelős és hittel teli egyházépítés adekvát eszközeiként jelennek meg.
Az ezzel kapcsolatos dilemmák igen sokrétűek. Az úrvacsorai közösség „távolságtartó” megélésétől egészen odáig, hogy egy-egy valóban érzékeny, sokakat érintő témát (pl. a gyermekúrvacsora kérdését) meg lehet-e online is úgy tárgyalni, hogy valóban minden részletre, véleményre figyelemmel legyünk. Nyilván mindenkire másként hatott a pandémiás időszak bezártsága, s a súlyos traumatizáltságtól a csendes, nyugalmas hétköznapok élvezetéig sok mindenre van példa. Ennek megfelelően az sem meglepő, hogy a voltaképp évszázadok óta megszokott egyházi szertartás- és eljárásrendek változása mindenkire másképp hat. Nem kétséges: a személyes együttlétek ritkulása, elmaradása, a képernyőn keresztül megélt keresztyén evangélikus közösség megélése felerősítheti az individualizálódást, elmagányosodást, egyaránt vezethet kimerüléshez, elsodródáshoz vagy olyan érdekérvényesítő, nyomásgyakorló kezdeményezések felbukkanásához, amelyek korántsem segítik a missziói parancs közös teljesítését, egyházként való működésünk Isten előtti felelősséggel vállalt biztosítását. Mindezt egy olyan időszakban, amikor – erre is felhívta a figyelmünket a felügyelői konferencia több előadása is – egyre nő a lelki értelemben keresők száma, akik azonban valamiért nem találnak utat a hagyományos vallási közösségekhez. A járvány miatt is felerősödő egzisztenciális elbizonytalanodásban az embereknek egyre nagyobb szükségük lenne az evangélium üzenetére, amikor – ne veszítsük ezt sem szem elől! – a 2022 őszi népszámlálás konkrétan rákérdez majd, hogy hányan is vagyunk mi, magyarországi evangélikusok.
Felügyelői jelentésem ezúttal az eddigieknél is inkább fókuszál egyházunk egységének megőrzésére, megerősítésére, ezért is adtam – az elmúlt tizenöt év gyakorlatát megváltoztatva – írásomnak címet.
Egyház és közélet
Az elmúlt egy évben többször vettem részt itthon és külföldön olyan, többnyire sajtónyilvános rendezvényeken, beszélgetéseken, ahol a lutheránus közösség és a közélet, politika viszonyáról esett szó. A nyugat-európai, elsősorban német alkalmak leginkább arról szóltak, hogy mit tehet az egyház a jobboldali radikalizmus, populizmus ellen. Tanulságos tapasztalat volt hallani azokat az aggodalmakat, amelyek nem csupán szélsőjobboldali politikai csoportok előretöréséről szóltak, hanem arról is, hogy miként állnak be az evangelikál vallási közösségek e politika mögé – elsősorban az Egyesült Államokban. Német testvéreinknél – miközben persze a történelmi múlt okán érthető az ez irányú fokozott érzékenység – újra és újra megdöbbentő tapasztalat, hogy milyen mértékben tesz zárójelbe minden más kérdést a jobboldali előretöréstől való félelem, és milyen aktivizmussal lép fel az egyház, gyakran baloldali pártrendezvények mögé is beállva a „jobboldali veszéllyel” szemben.
A másik, ehhez hasonló, de politikailag ellentétes előjelű tapasztalat az a számos alkalom, amikor a skandináv vagy más nyugat-európai evangélikus egyház liberális gyakorlatának forrásáról érdeklődtek, vagy azt kérték számon rajtam. Álláspontom és a különböző alkalmakon általam hangoztatott elvek egy év alatt nem változtak, így hadd idézzem múlt évi jelentésem idevágó mondatait: „Az elmúlt időszak politikai diskurzusában számos olyan téma jelent meg, amivel kapcsolatban a keresztény közösségnek, egyházunknak mindenképp értékelvű álláspontra kellett, kell helyezkednie. Mindazonáltal nem feladatunk, hogy tudatosan gerjesztett politikai kampányokhoz akár az egyik, akár a másik oldalon asszisztáljunk. Az elmúlt években püspökeink számos alkalommal adtak ki olyan állásfoglalásokat, amelyek például az LMBTQ közösséggel kapcsolatos polémiában, különös tekintettel az azonosneműek házasságát illetően józan, egyértelműen biblikus iránymutatást adnak. Szerencsés helyzet, hogy ha politikai kommunikációs megfontolásból bármely politikai szereplő napirendre tűz egy olyan kérdést, aminek van bármilyen valláserkölcsi vonatkozása, akkor nem újabb és újabb nyilatkozatokat kell kiadni, hanem korábbi állásfoglalásaink érték- és időállóságára lehet rámutatni.”
A helyzet azonban egyre inkább élesedik, ami nyilván magyarázható a korszellem alakulásával is, de még inkább a politikai kommunikátorok látványos aktivizálódásával a választási kampány közeledtével. Az a tény, hogy tizenöt éves fiam a hazai politikai híradásokból értesült arról, hogy léteznek egyáltalán nemátalakító műtétek, mindenesetre erre utal. A közelmúltban egyházunkban is elindult egy felhívás, mely a genderizmus veszélyeinek felvázolása után azzal zárul, hogy „az egyház vezetői az egyház népétől is bizalmat és felhatalmazást kaptak. Ezért az egyház népe joggal várja el az egyház vezetőinek a Szentírással összhangban lévő folyamatos megszólalását.”
Tagadhatatlan, hogy „a Szentírással összhangban történő folyamatos megszólalás” jogos elvárás – hétről hétre a szószékről, gyülekezeti és más alkalmakon püspökeink, lelkészeink, de persze világi tisztségviselőink felé is. Mi más lenne a feladat Magyarországon vagy bárhol máshol a világban? A nevezett németországi konferencián, amikor már nagyon az aktuálpolitika felé terelődött a diskurzus, felvetettem, hogy vajon nem kellene-e inkább többet foglalkozni a „Kerngeschäft”-tel, vagyis az egyház alaptevékenységével, az evangélium hirdetésével. Vajon nem lenne-e hitelesebb bármiféle közéleti megszólalás, ha – mint Németországban – nem arról szólnának a hírek, hogy évente tízezrek lépnek ki az egyházból, vagy – mint a hazai kutatásokban – arról, hogy még az úgynevezett történelmi egyházak között is nekünk, evangélikusoknak a leggyengébb az ifjúságot megszólító képességünk? Nem kétlem egy pillanatig sem, hogy fontos odafigyelni a szélsőjobboldali tendenciákra, mint ahogy a genderizmus és a modern világ számos egyéb veszélyére is. Ugyanakkor továbbra is meggyőződésem, hogy az egyház vezetőinek nem a fekete egyenruhában masírozó vagy szivárványos mezben felvonuló aktivista kevesek miatt kell a Szentírással összhangban folyamatosan megszólalniuk, hanem mert erre szól az elhívásuk, és valóban erre szól a mandátumuk. Ha több konfirmandusunk, ifisünk lenne, ha oktatási intézményeinkben jobban meg tudnánk szólítani a tanulókat, ha az alapos felkészülés után elhangzó igehirdetések üzenete, az egyház szolgálata többeket elérne és megszólítana, akkor – minden gyarlóságunk belátása mellett – a politikai és erkölcsi eltévelyedésekkel szemben is sokkal ellenállóbb lenne a magyar és az európai társadalom.
Régen foglalkoztat a katolikus miseliturgia eukharisztiához kapcsolódó imaszövege, amely így szól: „Ne vétkeinket nézd, hanem egyházad hitét!”. Vajon az egyház mint a hívek közössége miként függetleníthető attól, ami az egyház tagjainak gyarlósága, miként „áll össze az egyház hite”? Kérdezgettem katolikus és protestáns teológusokat egyaránt, egyértelmű választ, teológiai magyarázatot, különösen olyat, amely egy konkrét szentírási helyre utalt volna a megfogalmazás kapcsán, mindeddig nem kaptam – továbbra is köszönettel venném. Ugyanakkor nemrég pesthidegkúti gyülekezetünk családi istentiszteletén Túri Krisztina igehirdetése talán közelebb vitt a megértéshez. Krisztina kirándulás közben gyűjtött köveket osztott ki a többségében gyerekekből álló résztvevőknek, akiknek alaposan meg kellett vizsgálniuk a kezükben tartott kődarabokat. Voltak kisebb és nagyobb, fehérebb és sárgásabb, csillogóbb és mattabb, élesebb és gömbölydedebb kövek. A méretek, színek, formák helyett mindenki gondolhatott a saját tulajdonságaira, ízlésére, politikai preferenciáira, erényeire és bűneire. Az oltár előtt egymásra rakott kövekből látványos kis torony alakult, a változatos kövek stabilan kapaszkodtak össze – mint mi magunk, élő kövek, nem kiégetett, egyforma téglák.
Teljesen természetes tehát, hogy evangélikus közösségünkben kit a szélsőjobboldali veszély, kit a nemátalakító műtétek réme aggaszt inkább, de nagyon fontos, hogy mindnyájunkat mindennél jobban aggasszon az, hogy miképpen tudnánk együtt minél inkább eleget tenni a „tegyetek tanítvánnyá minden népet” parancsának. Ha ez sikerül, akkor mind a szélsőjobboldal, mind a genderizmus veszélye egyaránt eltörpül. Jó lenne tehát, ha nem pártok, vagyis részek, hanem az egy közös ház épülne sokféle élő kőből.
Egyházunk élete
A fentiek jegyében nagyon fontos ténynek tartom, hogy kisebb és nagyobb ügyekben egyaránt sikerült mindeddig megőriznünk egyházunk egységét. Látjuk ugyanis, hogy a világon egyre több helyen osztódnak meg közösségek csak ezért, mert nagyjából a fenti példákhoz hasonló ügyek mentén olyannyira kiélesedett a szembenállás, hogy nem lehetett egyben tartani a közösséget. Jól érzékelhető, hogy egyházunk testületeinek tagjai tudatában vannak e felelősségnek, ami korántsem a nézetkülönbségek, problémák szőnyeg alá söprését jelenti, hanem azok olykor éles megvitatása mellett a közös cél fontosságának mindenek fölé rendelését. Üdvös lenne, ha továbbra sem aláírásgyűjtéssel, elektronikus platformokon történő táborszervezéssel, hanem a választott testületekben folyó beszélgetésekkel, vitákkal lehetne nagyobb megértést elérni egymás álláspontjai iránt – az élő kövek téglává égetésének szándéka nélkül.
A zsinat tevékenységének online formában való lehetővé tétele fontos fejlemény, mindazonáltal fontos odafigyelni arra az álláspontra, mely szerint érdemi részletes vita elektronikus úton nem folytatható. Lehet, hogy ezt a jövőben úgy lehet majd orvosolni, ha az egy-egy előterjesztéssel kapcsolatos vélemények először írásban fogalmazódnak meg, s ezek megvitatására adott esetben egy szűkebb, már személyes körben kerülhet sor az érintettek között, s az egyeztetés eredménye tárul ismét a szélesebb – online – nyilvánosság elé.
Az országos presbitérium (OP) munkáját – az országos iroda gondos előkészítő munkájának is köszönhetően – nagy fokú konszolidáltság jellemezte. A személyes részvétellel zajló ülésezés újbóli lehetővé válásával a stratégiai témákról való egyeztetés is inkább lehetővé vált, bár a jövőre nézve fontos tanulság, hogy az országos és a kerületi felügyelők, valamint a kéttagú elnökségek külön egyeztetései is egyengették az OP napirendjének zökkenőmentes tárgyalását, a döntéshozatalt.
Fontos szerepet játszott az OP és az országos iroda tevékenységében az állami megállapodás nyomán 2020. október 30-án megszületett kormányhatározat végrehajtása, amely a jóváhagyott projektek előkészítését, terveztetését jelentette. Ezek közül is kiemelkedett az evangélikus kórház ügye, melynek kapcsán a közbeszerzési eljárás lefolytatásával eljutottunk a tervezést végző vállalat kiválasztásához. Örömteli fejlemény, hogy néhány esetben már látható az állami megállapodásban rögzített támogatás eredménye. Kecskeméti óvodánk és piliscsabai templomunk falai nemcsak az építők, hanem az adminisztrációs, számviteli feladatokat végzők munkáját is dicsérik. Köszönet illeti az országos iroda igazgatóját és minden egyes osztályának munkatársait, hogy a működést biztosító tevékenységük mellett a fejlesztési munkára is kellő figyelmet fordítottak.
Fontosnak tartom kiemelni a mögöttünk lévő ősz gazdag külügyi programjai közül a bajor testvéregyházunkkal folytatott konzultációt, melynek során előkészítettük partneri szerződésünk meghosszabbítását, melyről a bajor egyház zsinata hamarosan dönt. Az előkészítésben oroszlánrészt vállalt külügyi osztályunk – köszönet érte.
Mindennapos jelenlétem egyházunk országos központjában folyamatosan tudatosítja bennem azt, hogy milyen fontos a hely szelleme, vagyis hogy az „Üllői út” helyett a „Szentkirályi utca” az adminisztrációs, egyházkormányzati tevékenység mellett egyre inkább egyfajta szellemi, tudományos, intellektuális központ is, melyben jelentős képzőművészeti alkotások is helyet kapnak, és ahol az egyházunk, lutheránus hitünk számára fontos közéleti, interdiszciplináris kapcsolatokat is előmozdíthatjuk. Köszönet illeti az Evangélikus Országos Gyűjtemény munkatársait, hogy az egyre növekvő népszerűségű Gyűjteményi esték sorozatban rendszeresen lehetőséget teremtenek erre, valamint hogy az épület földszintjén az Esterházy Péter és Gitta könyvtárának is helyet adó Evangélikus Közművelődési Tér nagyvonalú kialakításával evangélikus középiskoláink tanulói, pedagógusai számára is vonzó találkozási, tanácskozási pont jött létre.
Kitekintés
Az előttünk álló időszakban fontos előkészületi munka vár ránk, hiszen szeptember 24-én kerül sor az evangélikus presbiterek országos találkozójára, amelyre az ország minden sarkából várjuk a testvéreket, és amely remélhetőleg „láthatóan evangélikus” rendezvényként fontos szellemi és lelki muníciót ad egyházi életünk hittel, derűvel és ötletekkel még telibb megszervezéséhez, valamint az akkoriban kezdődő népszámlálásban való aktív, mások evangélikus identitását is felelevenítő részvételhez.
+
Végezetül köszönetet mondok a gyülekezeteinkben és intézményeinkben dolgozó minden lelkészünknek, munkatársunknak, akik a továbbra is bizonytalan helyzetben képesek voltak helytállni, szembenézve számos kihívással. Hálás vagyok elnöktársamnak, a kerületi elnökségeknek, az országos presbitérium tagjainak és a zsinatnak a rugalmasságért, testvéri együtt gondolkodásért, az országos iroda igazgatójának és minden munkatársának a koordinációért az egyházvezetés munkáját segítő döntés-előkészítésért.
Hálát adva Istennek az elmúlt időszak eredményeiért, ugyanakkor segítségét kérve az előttünk álló feladatokhoz, kérem jelentésem elfogadását.
Erős vár a mi Istenünk!
Prőhle Gergely
országos felügyelő
