Fő tartalom átugrása

2023. február 9. 14:06

Nem túl késő?

Teremtésvédelmi referensek országos találkozója

A teremtésvédelem ügye iránt elkötelezett, illetve érdeklődő gyülekezetek képviselőinek szervezett országos találkozót a Magyarországi Evangélikus Egyház Ararát teremtésvédelmi munkaága. Az Evangélikus Hittudományi Egyetem kápolnájába várták február 4-én mindazokat, akik már csatlakoztak vagy csatlakozni szeretnének a Műveld és őrizd! evangélikus egyházi teremtésvédelmi programhoz.

2023.02.04 MEET referensek talalkozoja foto Koltai Zsuzsa 3

Teológiai alapozásként Béres Tamás, az Evangélikus Hittudományi Egyetem rektorhelyettese, az Ararát munkacsoport egyik alapító tagja evangélikus ökoteológusok munkásságát mutatta be, illetve idézeteket hozott tőlük továbbgondolásra, közös értelmezésre. Larry L. Rasmussentől például azt emelte ki: „Valójában közjavainkként kell kezelnünk a bolygót. Gondoskodnunk kell az emberi javakról és minden(ki) más javáról, aki/ami osztozik velünk a Föld közös javaiban. […mert] egy önmagunknál sokkal nagyobb közösséghez tartozunk, amely itt volt, mielőtt megérkeztünk, és itt lesz, miután távozunk. Valahogy arra születtünk, hogy összetartsunk.” A résztvevők megismerkedhettek H. Paul Santmire Luther-olvasatával és Niels Gregersen munkásságában a biocentrizmus és a „mélyinkarnáció” fogalmaival.

Az ökoteológiai gondolatébresztőt intenzív beszélgetés, majd kreatív feldolgozás követte. A résztvevők kis csoportokba rendeződve liturgiai szövegeket írtak az őket frissen ért impulzusok nyomán. A saját szavakba öntött őszinte kérések, hálaadások, dicsőítések és áldások így az ökológiai igazságossághoz kapcsolódó érzékenységet fogalmazták meg egy közösségi áhítat liturgiai elemeiként.

2023.02.04 MEET referensek talalkozoja foto Koltai Zsuzsa 2

A délutáni programok a gyakorlati teremtésvédelmi munkára összpontosítottak. Ennek hazai és külföldi kontextusait Szűcs Kinga, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Vallás- és Társadalomtudományi Tanszékének adjunktusa, az Ararát munkacsoport tagja ismertette. Az informatív részletekben gazdag előadás bemutatta saját egyházunk teremtésvédelmi munkásságának történetét, a testvéregyházak teremtésvédelmi közösségeit, azt a nagy múltra tekintő ökumenikus együttműködést, melynek gyümölcse minden évben a teremtés hetére kiadott segédanyag, illetve néhány átfogó nemzetközi szervezet munkáját.

A Műveld és őrizd! evangélikus egyházi teremtésvédelmi programot Koltai Zsuzsa munkaágvezető mutatta be, kitérve a program céljaira, keretrendszerére és az együttműködőket támogató részleteire. A résztvevők betekinthettek a program részét képező modulok és vállalások rendszerébe, és átfogó képet kaphattak arról, hogyan tudja támogatni a teremtésvédelmi program keretében zajló együttműködés az egyes közösségek saját és közösségre szabott teremtésvédelmi munkáját.

A folytatásban a program referensei és az érdeklődők a saját gyülekezeteikben megvalósított teremtésvédelmi kezdeményezésekről meséltek. A projektek és a tapasztalatok megosztásából megtudhattuk: nem is feltétlenül bonyolult elintézni, hogy a presbiteri üléseken ne legyen műanyag palackban a víz, és bár egy hulladékmentes szeretetvendégség már tartogathat kihívásokat, akad erre is jó példa. Magán a találkozón is minden ilyen szempontot érvényesítettek, a szünetekben pedig a saját batyuban hozott nassolnivalókból csemegéztek az egybegyűltek.

A teremtésvédelmi munka nagyon nehéz, ha az ember egyedül marad vele, de ha jönnek társak, többen összefognak, akkor akár a teremtés hete is lehet ökumenikus eseménysorozat. A teremtésvédelmi tematikával rendezett gyülekezeti alkalmak – legyenek előadások vagy műhelyfoglalkozások – sokszor hosszú távon tudják a teremtésvédelem ügyét a gyülekezet egésze számára megközelíthetővé tenni.

2023.02.04 MEET referensek talalkozoja foto Koltai Zsuzsa 1

A napot – Gáncs Tamás lelkésznek, az Ararát munkacsoport elnökének vezetésével és igehirdetésével – áhítat zárta. A résztvevők a nap folyamán írt liturgiai elemek elmondásával tették a közösség sajátjává az áhítatot.

A tartalomban gazdag, családiasan közösségi és lelkesítő együttlétről a Jézusra mutató igehirdetés záró szavai bocsátották útjukra a résztvevőket: „Emiatt lehet reménységünk. Hogy vége lesz az éjszakának, a sötétségnek, a sötétségeinknek, és a fényben rádöbbenünk, mit is tettünk ezzel a Földdel és magunkkal és a másikkal. Micsoda áldás lenne, ha ez a katarzis, ez az észlelés, ez a felébredés nem lenne túl későn! A »túl késő« nevű kísértés akadály lehet abban, hogy meglássuk a kép igaz és igazi üzenetét, amely kép éppen középen van a Mennyország Tourist kicsit retró utazási magazinjában. Kinyitni ér, gondolkozni ér, hinni és másképp folytatni felelősség.”

A szerző egyházunk Ararát teremtésvédelmi munkaágának vezetője.

Ha érdeklik a Magyarországi Evangélikus Egyházzal kapcsolatos hírek, események, szívesen olvassa interjúinkat, riportjainkat, iratkozzon fel hírlevél-szolgáltatásunkra.