Közel négyévnyi munka eredményéért adhattak hálát a nyíregyházi Túróczy Zoltán Evangélikus Óvoda és Magyar–Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában. Visszakapta régi fényét a különlegesen gazdagon díszített díszterem, és megújult az épület külső homlokzata is. Az újjávarázsolt termet június 2-án Fabiny Tamás, az Északi Egyházkerület püspöke szentelte fel.

„Alpár Ignác terveinek, valamint Barzó Mihály és Vojtovits Bertalan építőmesterek kivitelezésének köszönhetően a város 1892-ben egy díszes épülettel, az evangélikus egyház pedig egy modern iskolával gazdagodott. […] A díszterem 1892. szeptember 17-én telt meg először vendégekkel, és élt át ünnepi pillanatokat. Az iskolaavatási ünnepséget Zelenka Pál és Baltik Frigyes evangélikus püspökök, valamint a társadalmi előkelőségek sora is megtisztelte. A komoly pillanatokat követően a vendégsereg Benczi Gyula és zenekarának muzsikájában gyönyörködött, majd táncmulatsággal zárta a napot” – olvashatjuk abban a történeti áttekintésben, amelyet Ilyés Gábor nyíregyházi helytörténész állított össze az ünnepi alkalomra.
Kocsisné Sárossy Emőke, az intézmény igazgatója lapunknak elmondta: „Közel négyéves beruházás záróalkalmaként került sor a díszterem ünnepélyes átadására, megáldására. A Magyarországi Evangélikus Egyház építési-beruházási pályázatán nyert támogatásból és az intézmény saját forrásaiból állt össze az anyagi fedezet. Ebből az összesen mintegy háromszázmillió forintból nemcsak a díszterem újult meg, hanem teljeskörűen helyreállítottuk a külső homlokzatot, valamint megújultak a beltéri műemlék nyílászárók is.”

A díszterem jelentős történeti hagyományának felkutatásával megbízott Ilyés Gábor helytörténész munkája nyomán ismert, hogy a dísztermet használták városi intézmények, különböző testületek, az egyházközség, de működött itt püspökség is, ugyanakkor a megrendelők annak idején elsősorban a tanulóifjúságnak és a pedagóguskarnak építtették.
A terem díszítőfestésének végleges formájáról a megyei kormányhivatal építésügyi és örökségvédelmi főosztályának munkatársaival, tervezőkkel és Anducska Tibor műemléki díszítőfestővel közösen döntöttek. Az eredetihez színvilágában, motívumaiban nagyon hasonló festést egyetlen archív fotó alapján tervezték meg és kivitelezték.

„A közel kétszáz fő befogadására alkalmas modern teremnek a többi helyiségtől függetlenül alakították ki a fűtését, klimatizációját, színpadi fény- és hangtechnikáját, motorizált sötétítését, digitális audiovizuális eszközparkját. Mindezek egyaránt alkalmassá teszik külső és belső szervezésű rendezvények – konferenciák, zenei alkalmak, hangversenyek, kulturális előadások – megtartására, de továbbra is az iskolai életet kiszolgáló szerepe az elsődleges” – mondta el az igazgató.
A június 2-i ünnepi eseményen liturgikus szolgálatot végző Fabiny Tamás elnök-püspök a Magyarországi Evangélikus Egyház nevében megköszönte Kocsisné Sárossy Emőke igazgató hűséges szolgálatát, aki huszonhárom évnyi intézményvezetői – hat év igazgatóhelyettesi, majd tizenhét év igazgatói – munka után megy nyugdíjba.

A felújított díszteremről és az átadó ünnepségről további fotók láthatók a Nyíregyháza.hu oldalon.