A 226 éve született Dukai Takách Judit költőnőre és a 80 éve született Simonffy András íróra emlékeztek augusztus első szombatján Dukán. Az irodalmi konferenciát követően parkot és szobrot avattak az evangélikus költőnő tiszteletére. A programhoz istentisztelet is kapcsolódott, melyen dr. Szabó Lajos lelkész, az Evangélikus Hittudományi Egyetem nyugalmazott rektora hirdette Isten igéjét. Alább az ő beszámolóját tesszük közzé. (A szerk.)
Kemenesalján lenni mindig felemelő érzés. Ennek a tájnak van egy sajátos, kedves és kellemes atmoszférája, a megszólaló emberek ízes beszédének pedig magával ragadó, egyedi hangzása. Az itt élők nyitottsága és vendégszeretete ma is megtapasztalható kincsünk. A levegő tisztasága és frissessége a Ság hegy, a Kis-Somlyó és a Nagy-Somló háromszögében kincset érő fuvallat, amelyet napjainkban rendkívüli módon értékelünk. Aki itt született, vagy aki csak ide érkezett látogatóként, az felfrissülhet itt testében-lelkében. Érdemes mélyeket szippantani ebből a levegőből és élvezni a három tanúhegy alkotta háromszög egészen egyedi klímáját és atmoszféráját. Ha ehhez társul egy kulturális és szellemi műhely, akkor nem véletlenül lesz zsúfolásig tele egy falu kultúrháza 2021-ben.
A messzire kerültek, de valamikor itt születettek és az itt maradtak közösségének – és azoknak, akik valami fontosat már átéltek a hegyek lábánál, a hegyoldalon és a hegytetőn – volt egy megható és tartalmas találkozása Dukán augusztus első hétvégéjén. A község irodalmi emlékülést szervezett Dukai Takách Juditra és Simonffy Andrásra való visszaemlékezéssel, neves írók, irodalomtörténészek, alkotók közreműködésével.
Duka a kissomlyói evangélikus gyülekezet filiája. Az imaházával szemben lévő, a Huszár családtól ajándékba kapott telken egy emlékpark készült, fiatal tájépítő mérnök tervezte, szintén ajándékként, a helyiek valósították meg egy elnyert pályázat és sok-sok önkéntes munka segítségével. Ebben a parkban kapott helyet a Horváth József kőfaragóművész által Dukai Takách Judit emlékére állított dombormű, amelynek ünnepélyes avatására került sor ezen a napon. Ehhez kapcsolódóan szabadtéri evangélikus istentisztelet közösségét élhettük meg a nagy létszámú jelenlévővel, érdeklődő és együtt gondolkodó ökumenikus közösségben.
Adódhat a kérdés, hogy evangélikusként miért érdemes felidézni és elemezni azt a kort, amelyben Berzsenyi Dániel és Dukai Takách Judit élt és alkotott. Kinek és miért lehet fontos a 18. század vége és a 19. század eleje a mai magyar közéletben, gondolkodásban? Az emlékülésen elhangzottak bizonyították, hogy mindegyikünknek gazdagon jut szellemi táplálék az akkor élt költők, gondolkodók, sőt még az őket ihlető múzsák különleges kincseiből is. Az egyik első magyar költőnő, Dukai Takách Judit életében és művében bőven találunk ihletet, bátorítást, mások életének hordozását, vállalását és az élet adta helyzetekben való helytállás megkérdőjelezhetetlen betöltését.
Lehet, hogy ellentmondások, túlzások és végletek is akadnak e kor kiemelt nagyjainak életében, de hogy reformok, megújulás és fejlődés nehezen váltak volna valóra nélkülük, az nem lehet kérdés. Az egykori dukai kúrián össze lehetett jönni, és a szellemi disputák jó ízvilágában inspirációt lehetett találni. Hogy miért nem volt ez akkoriban magától értetődő és természetes, annak okát megtudhatja mindenki, ha beleolvas ezen időszak verseibe, illetve az elemzésekbe.
Berzsenyi Dániel sok verse köszönheti létét ennek a felvilágosuló, néha játékos, esetleg a korát messze meghaladó, jó levegőjű és szabad mozgású, demokratikus közösségnek. Biztos vagyok benne, hogy a kor evangélikus prédikátorainak is előremutató és inspiráló szerepe volt ebben a korabeli magyarságot egyértelműen felemelő kisugárzásban. Az irodalmi közéletben, a költők társaságában és a magyar társadalomért felelősséget érző akkori szellemi elitben több evangélikus lelkész is fontos szerepet játszott. Pedig az élet és az emberi érzések valóságát néha egészen „duhajul” megélő poéták világa nagyon is összetett volt, ahogyan ezt ízes és a legfiatalabb hallgatói számára is érdekes előadásában Alexa Károly József Attila-díjas evangélikus író leplezetlenül, de a mára is vonatkoztatható gondolataival művészi módon elénk tárta. Ugyanezt tette Ambrus Lajos író, aki annak a Simonffy Andrásnak állított emléket, aki a 20. század végének egyik legígéretesebb fiatal írója volt, és ugyancsak Dukán, Takách Juditék egykori kúriájában alkotott.
Jó volt igehirdetőnek lenni ezen az ünnepen, amikor annak az evangélikus költőnőnek állíthattunk emléket, aki minden szerepében és küldetésében igyekezett Istennek tetsző hozzáállással, a szív és a lélek egységét gyakorolva, hívő emberként élni és alkotni.
Ennek méltó elismerését fogalmazta meg Berzsenyi Dániel a hozzá írt versében: „A míveletlen föld csak gazt terem: / A lélek is csak úgy emelkedik / A virtusokhoz égi szárnyakon, / Ha delphi isten önt sugárt belé, / Melly úgy kifejti lelkünk díszeit, / Mint éltető nap a virágkebelt.” (Berzsenyi Dániel: Dukai Takács Judithoz)
Jó volt másnap a kissomlyói nagy templomban a szószékre lépni, ahol a Berzsenyi és a Dukai Takách család örökségének illatát, színeit és a történelmi időben bőkezűen adományozott értékeit mindig láthatjuk. Az itt jelen lévő népes és napjainkban a megújulás ígéretes jeleit mutató gyülekezet bizonysága lehet annak, hogy a régiek helytállását hitben és egyházszeretetben méltó utódokként tudjuk továbbvinni a mai időnkben.
