Öt éve jelent meg az első híradás az Evangélikus Életben dr. Bálint Zoltán vízmérnök, korábbi afrikai misszionárius és felesége, Bálintné Kis Beáta tollából a Mozambikban kezdődött és a mai napig tartó ébredésről. Evangélikus gyülekezetek születnek, lelkészi pályára elhívott fiatalok tanulnak s állnak szolgálatba, kereszteléseket ünnepelnek. Örömükben osztozni most nem csupán imádsággal tudunk, de anyagi erővel is jelezhetjük a testvéri szeretetet: az Evangélikus Külmissziói Egyesület vízkereszttől húsvétig tartó adománygyűjtési akciójának keretében. Néhány érdekességet osztott meg velünk a Bálint házaspár, hogy közelebb hozza olvasóinkhoz a távoli ország evangélikus lakóit.
Égető forróság, máskor pusztító ciklon. Nehéz kenyérkereset, napi küzdelem a megélhetésért, törzsi szellemek kultusza… Bár a délkelet-afrikai Mozambikra ezek is jellemzők, számunkra mégis különleges az ország, ugyanis evangélikus hívek sokasága ismerkedik – évek óta és jelenleg is – Luther Márton tanaival, énekel, imádkozik, és veszi a szentségeket. Úgy, mint mi, s mégis nagyon másképpen.
Bálint Zoltán vízmérnök és tanárnő felesége, Kis Beáta a zimbabwei missziójuk során évekig nagyon közel éltek az akkor még polgárháború sújtotta államhoz. Mikor figyeltek fel az amúgy vallási sokszínűség jellemezte ország evangélikusságának helyzetére? – érdeklődtünk.
„Hat évet töltöttünk a Lutheránus Világszövetség küldetésében Zimbabwéban, 1988–1990 között a mozambiki határhoz közeli Mutare városában – kezdi Zoltán az emlékek felidézését. – A határtól kétórányira fekvő Beira városa és az óceánpart elérhető közelségben lett volna, de a polgárháború miatt nem mehettünk át egyszer sem, ráadásul ez még az itteni egyház 2006-os alapítása előtt történt jóval. Érdekesek azonban Isten útjai: Carlos Walter Winterle, az a lelkész, aki velünk egy időben szolgált Kenyában – amikor egy újabb missziói utunk során épp ott éltünk és dolgoztunk –, a mozambiki evangélikus missziót is ekkor indította el. Jó barátságba kerültünk vele, és személyesen hallhattuk a beszámolóit az egyház születéséről, az ébredésről.”
Együtt eszik, alszik a közösségével
Amikor az Afrikában végzett misszióra gondolunk, egy messziről érkezett fehér embert képzelünk el, amint Bibliával a kezében igét hirdet a fekete közösség tagjainak. Ennél azonban sokkal bonyolultabb és érzékenyebb feladatról van szó. Bálintné Kis Beáta segít abban, hogy megértsük, hogyan közelíthető meg az afrikai lélek, miként építhető ki a bizalom:
„Afrikában törzsi vallást gyakorolnak, s előfordul, hogy még akkor is megtartják ezt, amikor már hallottak a kereszténységről. Az afrikai emberek erősen hisznek a szellemekben, a különféle mágikus dolgokban, de bizonyos tárgyak imádása vagy az azoktól való rettegés is része a vallásuknak. Érdekes kettősség: nagyon ragaszkodnak hozzá, noha nagy félelemben tartja őket ez a hit. Gyakorlatilag szinte mindentől félnek. Amikor a kereszténység Afrikába kerül, akkor nem a felvezetésben leírt módszert érdemes követni. Épp ellenkezőleg: a misszionárius jó darabig ne kezdjen el prédikálni. Előbb üljön le az emberekkel, egyen velük, beszélgessen, akár aludjon velük, és figyelje meg az életüket. Hogy miben hisznek, mitől félnek, minek örülnek, hogyan gondolkodnak. Ezért olyan fontos, hogy Mozambikban helyi lelkészeket kezdtek el képezni, nem pedig Európából vagy Amerikából érkeznek oda misszionáriusok. Nem egy idegen kezd egy idegen vallást terjeszteni köztük, hanem, mondjuk, a saját szomszédjuk. Ez rendkívül sokat jelent. De emellett hangsúlyos az is, hogy ők, a kereszténység hirdetői képzettek legyenek teológiailag” – mutat rá a kulcsfontosságú pontokra Beáta.
Arról is beszámol, hogy milyen lelkesek voltak az első szemináriumi résztvevők: az egyes kurzusok között is tanultak, konzultáltak, találkoztak egymással. Ebben az időszakban, az első hallgatók felszenteléséig még az érkező vendéglelkészek végezték a kereszteléseket és osztottak úrvacsorát.
Szeretettel áthidalható távolság
A Winterle lelkésszel való személyes kapcsolat természetesen ott volt az Evangélikus Külmissziói Egyesület döntéseinek a hátterében – mondja Zoltán mint az egyesület elnökségi tagja. Először 2015-ben mozgósították a magyar evangélikusokat a lelkészképzés támogatására, majd 2019-ben a mozambiki növekvő gyülekezetek számára hirdettek gyűjtést. Beáta hozzáteszi: „Walter Winterle lelkésztől sokat hallottunk az ébredés fejleményeiről, ezért hoztuk be a lelkészképzés támogatását az EKME szolgálatai közé.”
A fogadtatásról pedig így számol be Zoltán: „Mozambikban nagy szükség van anyagi támogatásra. A korábbi felajánlásaink talán aprónak tűnhettek az összvolumenhez képest, de nagyon örültek nekik. Az egyiket éppen a 2019 márciusában nagy pusztítást végzett ciklon által tönkretett teológia javítására fordították. Épületnek ugyan nehéz nevezni azokat a szalmatetős kunyhókat, ahol a lelkészképzés folyik, ezért talán még égetőbb szükség volt a segítségre.”
Beáta tovább árnyalja a képet: „Magyar adományt kapni Mozambikban nem kis szó! Elmondhatjuk, hogy sokan azt sem tudják, hol van ez az ország. Igyekszünk itthon mindig céltámogatást megjelölni, ilyen volt a teológia mosdóinak kialakítása. Nagyon hálásak voltak érte a helyiek.”
Zoltán fotók sokaságát mutatja: az istentiszteleteken minden generáció jelen van, tömegeket látunk. Keresztelőket. Figyelő vagy éppen felszabadultan nevető arcokat. Színes ruhás asszonyokat és bájos, mezítlábas gyermekeket. Ők már a megszólítottság emberei. Az Apostolok cselekedeteinek megelevenedését élheti át, aki közéjük megy: valódi ébredést lát, a Szentlélek munkálkodik.
Milyen út vezethetett eddig a csodálatos „pünkösdig”, amelyet most már jó ideje átélnek? Zoltán elmondja: a lelkészjelöltek rendkívüli energiát fektetnek abba, hogy elvégezzék a szemináriumot, majd végzés után esténként, a szabadidejükben ellássák gyülekezeteiket és családjukat – hiszen nem főállásban végzik a lelkészi szolgálatot.
Csodálatos történet ez, lelkesítő ilyet hallani – teszi hozzá Beáta. Képzeljük el, hogy nálunk öt év alatt több mint megtízszereződik a hívők száma! „Az Úristen áldása, kegyelme teszi ezt lehetővé. Az emberi oldala ennek, hogy a megtértek megtagadják a közösséget a gonosz szellemekkel, a régi, tradicionális vallásukra nemet mondanak, amint átadják életüket Krisztusnak. A szolgálattevőik kitartóak, fáradtságot nem ismernek, hirdetik az igét. Ahol igény mutatkozik egy új gyülekezet alapítására, nem mondják: nekem már van nyolc gyülekezetem, nem vállalok egy kilencediket. Mennek, és vállalják. Határokat nem ismerő Isten-szolgálat és önfeláldozás: ennyi a titok.”
Szívből jön a segítség
Magyar evangélikus gyülekezeteinkben megszokott és mindenki javát szolgáló gyakorlat, hogy a lelkész nem magányos harcosként küzd: szervezett vagy spontán segítői akadnak a gyülekezeti tagokból. Az oltár díszítésétől a szeretetvendégség körüli teendőkig vannak ügyes-bajos dolgok, amelyeknek az intézésében társakra talál. Vajon az újonnan születő mozambiki közösségekben egy-egy hasonló alkalom hogy fest?
Beáta elmondja: már a teológián kialakul ez a szövetség: a hallgatók tanulmányaik idején beállnak segíteni felszentelt kollégáiknak. „Az afrikai közösségi tudatból eredően ez természetes dolog. Ott tradicionálisan mindenben segítik egymást a családok, a rokonok, a faluközösség tagjai – ez az egyház életére is vonatkozik.”
Talán van, ami itt, nálunk egyszerűbben, olajozottabban megy. Hívogathatunk egy alkalomra a kezdés előtt pár perccel is a Facebookon, és online platformok sokaságán követhető élőben az istentisztelet a járvány idején. De kijelenthetjük, hallgatva Beáta és Zoltán beszámolóit afrikai tapasztalataikról: bizony van mit tanulnunk távoli evangélikus testvéreinktől…
Pillanatkép az istentiszteleti életből
Csakúgy, mint Afrikában mindenütt, egy-egy új gyülekezet Mozambikban is nagy fák alatt alakul meg. A lelkész vagy a segítője meglátogatja a helyet, ahová hívják őket, az emberek összegyülekeznek, és a fa alatt hallgatják a nekik hirdetett igét. Az istentiszteletek rendszeressé válnak, így egy idő után építenek egy oszlopokon álló szalmatetőt; ha futja rá, fekete műanyaggal szigetelve, a nagy esőktől való védelem reményében. (A közelmúltban érkezett a kérés hatvanhárom új szalmatetős „templom” szigetelésének támogatására.) Amikor aztán a gyülekezet nagy, szervezett és elég erős, a tagok hozzálátnak a téglák készítéséhez, a cement, a faanyag és a tetőfedő anyag vásárlásához pedig igyekeznek támogatást szerezni – ebből épül majd fel kis téglatemplomuk.
Az egyik fiatal gyülekezet még a fa alatti istentisztelet szakaszában járt, mikor a következő eset történt. Bár nem kaptak Viber-üzeneteket, nem volt kiposztolva a Facebook-csoportban, mégis, vasárnap délelőtt több tíz kilométeres körből, minden irányból gyülekeztek az emberek. Sokan. Tűzött a nap, kis csoportokban tűntek fel a bozótban. Hátrahagyva mindennapi, fáradságos munkájukat, megélhetésük zálogát – kezdetleges módon, faekével művelik a földet –, jöttek, kisgyermekeiket a hátukra kötve, legjobb ruháikat viselve, mezítláb, de edzett talpuk nem érzékelte a homok égetését. Mindenki az óriási mangófa árnyékába telepedett, a férfiak a jobb oldalra, a nők a balra, ahogy illik. Énekléskor felugrottak, táncoltak és tapsoltak, harsányan dicsérték az Urat. A prédikációt valamennyien csendben, figyelmesen hallgatták, még a gyerekek is fegyelmezetten ültek.
Az „ámen” kimondásakor azonban hirtelen felugrottak – Walter lelkész azt gondolta, kezdődik az éneklés. De nem! Az emberek futni kezdtek. Mi történt? Nem más, csak az, hogy egy vékony, de jó hosszú kígyó – amely nyilvánvalóan az egész istentisztelet alatt a fán tanyázott – esett le az árnyat adó sűrű lomb közül, épp az asszonyok közé. Ez okozta a jogos riadalmat. Egy helyi vezető agyonütötte a hívatlan vendéget, és mindenki visszatért a helyére. A lelkész mint végszót felhasználta az epizódot, hogy beszéljen a ránk leselkedő kísértésről, bűnről és arról, hogy Jézus legyőzte a sátánt, új életet adva nekünk hit és kegyelem által.
BKB
* * *
Az Evangélikus Külmissziói Egyesület minden esztendőben meghirdeti vízkereszttől húsvétig tartó adománygyűjtését. Az idén beérkező összeggel a Mozambikban elindult lelki ébredést, a növekedésben lévő ottani evangélikus gyülekezetek szolgálatát támogathatjuk Magyarországról. Az adományokat a következő számlaszámra lehet átutalni: 11711034-20804538-00000000 (Evangélikus Külmissziói Egyesület).
* * *
A cikk eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2022. január 30 – február 6–i 87. évfolyam 3–4. számában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.
