Megtanulni segítséget kérni és adni

Négy különböző területen dolgozó szakember – egy ügyért. Egyházunk zsinata a 2021. november 26-i ülésszakán döntött arról, hogy személyiségvédelmi munkacsoportot állít fel. Tagjait a csoport megalakításának motivációiról, feladataikról, céljaikról és személyes indíttatásukról is kérdeztük.

Az egyház vezetése a zsinati döntés után Joób Máté evangélikus lelkészt, lelkigondozót, szupervizort, a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetének egyetemi docensét kereste meg. „Érezték annak szükségességét, hogy a nehéz helyzetekben támogassák az egyházi közösségeket és benne az egyéneket, hogy rendszerszinten is foglalkozni kell a kérdéssel” – mondja a szakember. Értékelte, hogy nem a „széles utat”, a szőnyeg alá söprést választja az egyházi vezetés, ezért vállalta, hogy összefogja az alakuló munkacsoportot.

Ő kereste meg Rihay-Kovács Zita ügyvédet, több szervezet etikai bizottságának tagját, aki 2017-ben, a Weinstein-ügy kirobbanásakor kezdett áldozatvédelemmel foglalkozni. Azóta is misszióként tekint erre a területre, szeptemberben a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézet mentálhigiénétovábbképzését is elkezdte.

A csapatban dolgozik még Némethné Tóth Szilvia evangélikus lelkész, mentálhigiénés lelkigondozó, gyászkísérő és Csáky-Pallavicini Zsófia klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Valláspedagógia Tanszékének tanársegédje is. A négyük által „lefedett” szakterületek jól kiegészítik egymást.

Kezdetben áldozatvédelmi munkacsoportként hivatkoztak rájuk, de ők aztán az „átkeresztelésüket” kérték. „Fontosnak tartottuk, hogy ne helyezzük rögtön az áldozat pozíciójába azokat, akik bármiféle sérelem miatt segítséget kérnek. Az áldozatpozícióból nehéz kitörni. Pozitívabb nyelvi kifejezést kerestünk” – magyarázza Rihay-Kovács Zita.

Anonimitás és titoktartás

Az országos presbitérium által elfogadott programjukat, működési rendjüket a segítséget kérők szemszögéből igyekeztek kidolgozni. „Megpróbáltuk modellezni, hogy ha egy gyülekezetben vagy egyházi intézményben történik egy olyan eset, amely segítségért kiált, hogyan tud a sértett a segítségkérés szükségességének felismerésétől ezen az úton elindulni. Igyekeztünk minél járhatóbbá tenni ezt az utat” – fogalmazott Joób Máté.

„Lesz egy mindenki számára elérhető útmutatónk, amely tartalmazza azokat a lépéseket, amelyeket meg kell tenni, ha segítséget kérünk” – egészíti ki Rihay-Kovács Zita. Benne kell lennie minden jogszabálynak „magyarról magyarra fordítva”, a jogásznyelv ugyanis a tapasztalat szerint sok esetben nem közérthető.

„Arra törekszünk, hogy ne csak egy »e-mail-cím« legyünk – –, hanem mi magunk is elérhetővé, megismerhetővé váljunk” – hangsúlyozza a jogász.  A csoport tagjainak konkrét javaslata, hogy minden gyülekezet és intézmény honlapján legyen egy link, amely hozzájuk, egy informatív oldalra vezet. Zita nyomatékosítja, hogy a munkacsoport – bár az egyház bízta meg őket a feladattal – független az egyházi vezetéstől, a gyülekezetektől.

A személyiségvédelmi csoport tagjait – ahogy minden ilyen jellegű szakmai munkánál – titoktartási kötelezettség köti. Az is nagyon lényeges, hogy a panaszbejelentő, kérdezőfelület technológiailag is biztonságos legyen – ez határozott kérésük a honlapkészítőkhöz. Senkinek semmiféle személyes információt nem kell elárulnia magáról. A csoporttagok a hozzájuk forduló meghallgatása után tudják eldönteni, hogy az illetőnek milyen irányú segítségre van szüksége. Mindenkit személyre szabottan fognak kísérni.

Legyen embered!

Hogy melyiküket mi indította erre a szolgálatra, arról a munkacsoport tagjai bár másképpen, de hasonló motivációt fogalmaznak meg. Joób Máté személyes indíttatása az ügyben az, hogy senki ne maradjon válsághelyzetben egyedül.

„Számomra nagyon fontos az a jézusi meghallgatás, attitűd az evangéliumban, amely azt a vallomást követte, hogy »Uram, nincs emberem« [Jn 5,7]. Amikor egy személyiségvédelmi munkacsoport megalakul, amikor törvényt alkot a zsinat, akkor alapvető cél, hogy ez a szemlélet eljusson az egyház minél szélesebb köréhez.”

Rihay-Kovács Zita ezzel a meghallgató attitűddel most ismerkedik mélyebben. Mint mondta, az eddigi mentálhigiéniai tanulmányai során azonnal megragadta őt az, hogy nem egy új szakmát tanul, hanem a sajátját fogja más szemlélettel végezni. „Ügyvédként tanácsot kell adni és megoldást kell nyújtani, segítőként azonban nem ez a feladatunk. Sokszor én vagyok az első, akinek a panaszos elmondhatja, mi történt vele. Ilyenkor sokkal fontosabb, hogy én értőn, empátiával forduljak hozzá, mint hogy a vonatkozó jogszabályokat és az eljárásindítás módjait elé tárjam. Nyilván erre is sor kerül, de az első lépés nem ez. Úgy éreztem, hogy ehhez nekem eszközökre, technikára van szükségem, megtanulni jól figyelni és hallgatni – ezért iratkoztam be erre a képzésre. Minden humán területen dolgozó számára – legyen bár jogász vagy pedagógus – kötelezővé tenném, hogy ezt a típusú ismeretcsomagot elsajátítsa.”

Némethné Tóth Szilvia tizenhárom éve dolgozik a gyermekonkológián, ez idő alatt találkozott néhány, a beteg gyermekét kísérő édesanyával, akikről a beszélgetéseik során kiderült számára, hogy bántalmazó kapcsolatban élnek. Tapasztalata szerint aki ebben él, az nem is biztos, hogy meg tudja ezt fogalmazni. Egy folyamatos bántalmazó kapcsolatban ugyanis az áldozat sokszor el is hiszi, hogy ami vele történik, az normális. „A megtörtént dolgoknál talán már csak az lehet félelmetesebb a számára, ha az ügy kiderül” – mutat rá Szilvia. Nem segíti a színre lépést és segítségkérést idehaza a nagyon erős áldozathibáztatás sem. „Nekünk, akik nem éltünk bántalmazó kapcsolatban, tanulnunk kellene a megfelelő reakciót, hogy ne mindjárt az áldozatot hibáztassuk. És azt is tanulnunk kellene, hogy az áldozatoknak nagy lelki jelenlétre és támogatottságra van szükségük ahhoz, hogy fel tudják vállalni a történetüket, és ne érezzenek egy újbóli nagy szégyent a nyilvánosság, a napvilágra kerülés miatt.”

Az áldozathibáztatás hátterében sokféle egyéni és csoportszintű pszicho lógiai folyamat és ezek kombinációja állhat – magyarázza Csáky-Pallavicini Zsófia. A pszichológus szakember négy olyan tényezőt említ, amelyek erősítik áldozathibáztató hajlamunkat: az információink és gondolati sémáink, a saját szubjektív megéléseink és érzelmeink, a biztonságra való törekvésünk és az igazodás igénye, vagyis a csoportnyomás. „Van egy alapvető törekvésünk arra, hogy ezt a bonyolult, gyakran kiszámíthatatlan, minket sok ismeretlennel körülvevő világot jónak, biztonságosnak vagy legalább valamelyest kontrollálhatónak éljük meg. Ha az efféle rettenetes dolgok csak a rosszakat, bűnösöket, a nem megfelelően viselkedőket érik, akkor – ha megfelelően viselkedem – én megúszhatom, nem érhet baj. Akit pedig baj ért, az nyilván nem tette meg a szükséges óvintézkedéseket” – magyarázza, milyen hiedelmek élnek bennünk.

Ebben itt-ott felismerhetjük az Ószövetség emberének gondolkodását – teszi hozzá –: a baj, a testi szenvedés, a betegség a bűnök következménye; az egyéné vagy a felmenőié. Ha valaki beteg, ha fogyatékkal él, akkor nyilván bűne van; ha elkerüljük a bűnt, megmenekülünk a betegségektől is. Krisztus egyháza ellenben nem az ószövetségi ember- és istenképre épül: „Minden emberi közösségben – így az egyháziban is – lesz baj, bántás, sérülés, az emberi kapcsolatok ilyenek. Megváltásra szorulnak. Mégis: a Krisztus által alapított közösségnek feladata, funkciója az egyén befogadása, támogatása a hit, az Istennel való kapcsolat útján.”

Szemléletformálás és pszichológiai kultúra

Némethné Tóth Szilvia a munkacsoport egyik fontos feladatának a prevenciós munkát, az oktatást tekinti. „Nekünk, akik olyan szerencsések vagyunk, hogy nem kerülünk ilyen élethelyzetbe – és itt nemcsak a fizikai bántalmazásra gondolok, hanem a verbális megfélemlítésre, megalázásra is –, tanulnunk kellene, hogy miként beszéljünk ezekről a kérdésekről. Ahogy a halálról sem beszélünk, mert elviselhetetlen a terhe, a bántalmazás is egy olyan tabutéma, amely a mindennapi életünket átrajzolná, ezért úgy teszünk, mintha nem is létezne…”

A kapcsolati dinamikák átlátásához, egy empatikusabb társadalom kialakításához – Hamvas Béla szavait idézve – némi „pszichológiai kultúrára” lenne szükség. Ehhez pedig a munkacsoport több tagjának véleménye szerint sok-sok kisebb közösségben folytatott beszélgetésre, mert – ha lassan is, de – innen indulhat el a változás. Meg kell érteni például az agresszor- és az áldozatszerep különös lélektanát, amelyre Joób Máté hívja fel a figyelmet: „Sokszor az áldozat maga sem mer, tud vagy akar lépéseket tenni. Van, hogy elindul egy jogi lehetőség felé, de aztán megtorpan az egész ügy, mert a változásnak – úgymond – nagyobb vesztesége van.”

„Egy olyan bonyolult helyzet pontos, mély megértéséhez, mint egy bántalmazó kapcsolat vagy konkrét bántalmazás, nagyon sokféle információra lenne szükségünk az áldozatról, az elkövetőről, a köztük lévő kapcsolatról, az előzményekről – folytatja Csáky-Pallavicini Zsófia. – Ezeket egyrészt nehéz megszerezni, nem férünk hozzájuk, másrészt az észlelésünket befolyásolják a korábbról meglévő információk és a gondolkodási sémáink: ami a meglévőkhöz illeszkedik, azt könnyebben fogadjuk be, ami ellentmond ezeknek, azt igen nehezen. Egy bántalmazásról szóló hír nyilvánvalóan főleg nagyon negatív érzelmeket mozgat meg. Ha a szorongásunk, a rossz érzéseink túl erősekké válnak, a lelkünk védekezik: különféle elhárításokkal próbáljuk megóvni magunkat a mélyebb megrázkódtatás kínjától. Tagadjuk, intellektualizáljuk, vagy – ami nagyon gyakori – hasítással élünk: csak az egyik részét vagyunk hajlandóak észlelni a komplex helyzetnek.”

A pszichológus klasszikus, mindannyiunk számára ismerős mondatokat idéz: „Minek ment oda?” „Ilyen viselkedéssel ne csodálkozzon, ha…” És meg is világítja ezeknek a mondatoknak a rejtett benső mozgatóit: „Nagy könnyebbség, ha a nehéz történetek mentén megélt megterhelő érzelmeinket valahová »ki tudjuk szervezni«. Ha találunk egy egyértelmű »hibást«, az mindig óriási érzelmi megkönnyebbülés: minden indulatunkat ráboríthatjuk.”

Mindebből látszik: nagy munka, hosszú út áll még a személyiségvédelemben dolgozók előtt idehaza. „A személyiségvédelmi munka az élet komplexitásáról szól – foglalja össze Csáky-Pallavicini Zsófia –, az a feladatunk ebben a földi életben, hogy minél jobban megtanuljunk kapcsolódni. Ez emberi kapcsolatokon keresztül lehetséges. Kapcsolatokon, amelyek tudnak megterhelők, de támogatók is lenni. Amelyek olykor összetörnek, de átélhetünk gyógyulást is a segítségükkel. Amelyek néha igazságtalanok, és kiszolgáltatottakká tesznek minket – de lehetnek biztonságot adók és a fejlődésünket kísérők is. A kapcsolataink, a jól működő kapcsolataink Jézus evangéliumának részei. Hozzá vezetnek.”

Az evangélikus személyiségvédelmi csoport anyagai között nemcsak előadások, jogi ismertetők szerepelnek, hanem színházi előadásokat, tréningeket, képzési programokat ajánlanak, gyülekezeti csendesnapra, táborokba is szívesen ellátogatnak. Bátran és bizalommal lehet tehát őket hívni gyülekezetekbe, intézményi közösségekbe – segítségért, információért, változ(tat)ásért.

A személyiségvédelmi munkacsoporthoz bárki fordulhat, aki az egyháznak vagy gyülekezeteinek, közösségeinek és intézményeinek a nevében, képviseletében vagy annak megbízásából eljárók részéről egyházi helyszíneken, közösségi terekben, programok során diszkriminációt, hatalommal való visszaélést, megtorlást, szexuális vagy más jellegű zaklatást, valamint egyéb sérelmet szenvedett el. Részletek egyházunk honlapján: Evangelikus.hu/kapcsolat/szemelyisegvedelem.

* * *

Az írás eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2022. november 6–13–i 87. évfolyam 43–44. számában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható a Luther Kiadó könyvesboltjában (Budapest VIII., Üllői út 24.), az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a e-mail-címen, vagy digitális formában megvásárolható, illetve előfizethető a kiadó honlapján.