Néhány perc alatt önkéntes segítővé válunk, ahogy megérkezünk a Budapest VIII. kerületi Karácsony Sándor utcába, a Mandák-házba. Azért vagyunk itt, hogy helyszíni riportot készítsünk arról, hogyan segíti az Ukrajnából érkező menekülteket a józsefvárosi evangélikus gyülekezet. „A furgonból kell behozni az adományokat, amiket majd bent szortírozunk” – kapjuk meg a nagyon kedves, de ugyanennyire határozott kérést. Fordulunk néhány kört, a raktér lassan kiürül, a helyiségben, ahol most a válogatás zajlik, egyre kevesebb a hely, ahová egyáltalán lépni lehet.
A beérkező adományokat önkéntesek szortírozzák és rendszerezik. Ez a munka nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a raktárként szolgáló pincékbe úgy kerüljenek le a holmik, hogy amikor kérés érkezik egy-egy család támogatására, akkor életkor, nem, méret szerint gyorsan össze lehessen válogatni azt a csomagot, amely valódi segítséget jelent. Igen nagy számban érkeznek a felajánlások, a Deák Téri Evangélikus Gimnáziumból például mindennap hozzák a diákok a szülői közösség gyűjtését: konzervet, száraztésztát, hajdinát, pelenkát, cumisüveget, fogkrémet, babakocsit.
„A keresztény üzenetből azt hangosítanám ki, hogy az egymásrautaltság, az együttműködés az élet szolgálatában sokszor a ruhaszortírozásban, az élelmiszercsomagok összeállításában, vagyis a szakszerű segítségnyújtásban jelenik meg. Az önkénteseink magukra vették azt a felelősséget, hogy az odafigyelésükön, a pontosságukon múlik, valaki másnap tud-e enni, vagy sem” – mondja Románné Bolba Márta, a gyülekezet lelkésze, miközben elindulunk vele, hogy körbevezessen a Mandák-házban.
Az élet szolgálatában
Az elmúlt két évben sokan hozzászokhattunk, hogy ha kell, online tartunk értekezleteket, a diákok virtuális tanteremben tanulnak, és a tanárnak is lehet katedrája az otthoni konyhaasztala. A tizenhat éves Vologyának éppen órája van. Ő most nem a koronavírus-járvány miatt jegyzetel füzetébe a laptopja előtt ülve, hanem mert édesanyjával együtt el kellett menekülnie Kijevből. Édesapja otthon maradt; férfiként, katonaként nem is tehetett volna másképp. Mint megtudjuk, tanára sem az ukrán fővárosból jelentkezett be, ő is elhagyta már az orosz offenzíva miatt.
A józsefvárosi evangélikus gyülekezetben nem másfél hónapja kezdtek el menekültek – egyáltalán: rászorulók – segítésével foglalkozni. Már a 2015-ös válság idején is kivették a részüket a menekültek támogatásából, ahogyan a szegény sorban élő józsefvárosiakat is segítik. Mindez összhangban van azzal, amit a gyülekezet honlapján olvashatunk: szeretnének társadalmilag hasznosak és láthatóak lenni, hogy életükkel hirdessék az evangéliumot.
A lelkésznővel épp a gyülekezeti termet járjuk körbe. A kis szószéket ékesítő különleges, színes keresztnél megállunk, Márta mesél róla: „Ez a lundi kereszt, ami az együttműködés és a béke üzenetét hordozza. A sokféle emberrel asztalközösségben lévő Jézusnak ez az üzenete különösen is szíven üt most ebben a helyzetben. A Szentlélek áradásának eredménye, hogy magánadományozók révén étellel is tudjuk támogatni az ideérkező menekülteket, akik most csak más emberek jóindulatára hagyatkozhatnak. Valójában minden menekülőben Krisztussal találkozunk, aki azt mondja, menekült voltam, és befogadtatok. Ez azt jelenti, hogy az élet védelme néha ilyen gyakorlatias segítségnyújtásban nyilvánul meg, mint amiből mi is kivesszük a részünket.”
Oda, ahol a legjobban hasznosul
Néhány hete telefonon készítettünk már interjút Románné Bolba Mártával. De hallás, illetve olvasás alapján nehéz pontosan elképzelni, hogy szolgálatukhoz micsoda kitartás, elszántság – és persze mennyi odaadó szeretet – szükséges. Ez csak itt derül ki igazán, ahogyan a helyszínen lehetőségünk van minden érzékszervünkkel átélni mindezt.
Az érzékszerveink közül a szemünkre van a leginkább szükségünk, amikor óvatosan lépkedve követjük a lelkésznőt az egyik pincébe, amely most raktárként szolgál. Az egyik helyiségben szinte csak babakocsikat, babahordozókat, mózeskosarakat látunk. Sok kisgyermekes anyukának tudnak ezekkel segíteni. Szépen sorakoznak a matracok és az ágyneműk, ezekkel szükségszállásokat tudnak felszerelni.
Elképesztően nagy munkának tűnik az adományok ilyen precíz rendszerezése – összegzem benyomásaimat a látottak alapján, mire a lelkésznő bólint: „Jól tippeled, tényleg hatalmas munka. Valaki idehozza, a másik kiválogatja, összeállítja, felcímkézi, meghirdeti, majd elszállítja – így kerül végül minden oda, ahol a lehető legjobban hasznosul a segítség.”
Mint megtudjuk, a diakóniai szolgálat egy fő- és egy félállású alkalmazottja mellett mindez több száz ember folyamatos önkéntes munkájának az eredménye. Ahogyan a józsefvárosi gyülekezet lelkésze fogalmaz: „A Szentlélek gyakran szerepel szél, víz, tűz áramlásaként. Ami itt történik nálunk, a Mandák-házban, az az emberben meglévő jóság és együttérzés kiáradása.”
Átmegyünk egy másik pincébe. Ruhák, tanszerek, iskolaszerek, tápszerek, bébiételek, játékok sorakoznak a földön. Kata rendszerezi az adományokat. Ő is a gyülekezet tagja, rendszeresen önkénteskedik. Őszintén elmondja, hogy eleinte próbálta magát távol tartani a háborúval kapcsolatos hírektől, ebből fakadóan elkerülni azt is, hogy menekültekkel találkozzon. „Aztán volt itt egy anyuka, aki éppen megszülte a gyermekét. Húsz ember segített neki, ott volt az a pont, amikor éreztem, hogy az Úr megérintett” – mondja Kata, és ahogy ebben a régi, dohos pincében meghallgatjuk ezt az egymondatos bizonyságtételt, teljesen meghatódunk.
Széles kört érnek el
Visszamegyünk az udvarra, éppen három kárpátaljai asszony érkezett. Őket Újhelyi Sándor – akinek édesapja Egerben szolgált evangélikus lelkészként – segíti most abban, hogy minden rendben legyen a magyarországi tartózkodásukkal. Sándor és felesége, Böbe 1994-től 2000-ig éltek Kijevben, egy vállalkozást vezettek. Most másra vállalkoztak: szinte éjjel-nappal a menekülteket segítik, minden más tervüket félretették, hogy a lehető leghasznosabbak legyenek ebben a szolgálatban. Adományokat hoznak be, szállítanak el a szortírozás után, és a menekültek magyarországi tartózkodásának hivatalos ügyeit intézik.
Mint Sándor mondja, akik csak ukránul, oroszul beszélnek, azok számára érezhetően nagyon megnyugtató érzés volt, amikor általuk is ismert nyelven köszöntek rájuk a Keleti pályaudvaron. Hatalmas kő esett le a szívükről, hogy már nincsenek teljesen magukra hagyva a problémáikkal, és reményt kapnak.
Jelenleg a gyülekezeti ház két lakásában laknak menekültek, két család. Jó lenne néhány szót váltani velük, de ezt most egy pozitív fejlemény miatt nem tehetjük meg: két napja álltak munkába egy szállodában. A 8. és 9. számú lakást az Evangélikus Diakónia Integrációs Szolgálata bérli a gyülekezettől, az ott lakó családokat segítő szociális munkát az iroda munkatársai látják el.
„Habár a Mandák-házban két család lakik, az ellátottak köre ezres nagyságrendű, ami azt jelenti, hogy sok olyan szálláshely van, ahova befogadtak embereket, de az ellátásuk akadozik. Mi ebben tudunk segíteni. A zugligeti idősotthonban például ötvenen leltek menedékre, főleg kisgyermekes édesanyák, nekik is rendszeresen szállítanak adományokat a Mandák-házból, ahogyan arra a szálláshelyre is, amit egy tanárnő rendezett be. Az adományok szállításában önkéntes sofőrök segítenek, részben a saját autóikkal, illetve kaptunk kölcsönbe két kisbuszt is, az egyik a Magyarországi Evangélikus Ifjúsági Szövetség, a másik az Alapítvány a Társadalmi Felelősségvállalásért tulajdona” – mondja Románné Bolba Márta, miközben visszatérünk abba a helyiségbe, ahova egy órával korábban mi is hoztuk be az adományokat a furgonból.
Az olajozottan működő szortírozó munka látványos eredménye, hogy a különböző adományok átláthatatlannak tűnő kavalkádjából mostanra a menekültek aktuális szükségleteinek megfelelően összeállított csomagokat látunk, amelyek már csak a kiszállításra várnak.
Olyan fennkölt fogalmak, mint „a béke szigete”, „az Isten országa” valósulnak meg itt, a Mandák-házban. Az épületre ráférne egy felújítás, hogy jobb körülmények között végezhessék segítő szolgálatukat azok, akiknek most – és már hosszú évek óta – sokan köszönhetik a reményt. Nemcsak ukrán menekültek, nemcsak menekültek, hanem szerencsétlen sorsú emberek, akikről itt Krisztus szeretetparancsának engedelmeskedve gondoskodnak.
