Kinek a feladata a gyermekek szexuális nevelése? A magunk mögött hagyott nyár egyik legforróbb közéleti ügye volt ez, és a jelek szerint a kérdés még sokáig a porondon marad. Az új tanév hajnalán éppen ezért annak jártunk utána, egyáltalán mi tartozik ebbe a témakörbe.
Ahány ház, annyi szokás – igaz ez akkor is, amikor arra gondolunk, hogy melyik családban hogyan (nem) beszélnek szerelemről, párkapcsolatról, családról, szexualitásról, gyermekvállalásról. És igaz ez akkor is, amikor az oktatási-nevelési intézmények az alaptantervben meghatározott feladataikat látják el.
Visszatérve a kiindulópontul szolgáló kérdésre: ha a szülők feladata, fel vannak-e készülve erre? Ha az iskoláké, hogyan tehetnek ennek úgy eleget, hogy az mindenki megelégedésére legyen? Összeállításunkban az alapvetéseket mentálhigiénés szakember segítségével tisztázzuk. Emellett lelkészeket, pedagógusokat kérdeztünk arról, hogy a saját családjukban, illetve a munkahelyük intézményeiben hogyan valósul meg a gyermekek szexuális nevelése.
Szivacsként szívják magukba
A szexuális nevelés több mint a nemi életre való felkészítés – vallja dr. Semsey Gábor. A felelősségteljes, elkötelezett párkapcsolatra való felkészítés ugyanis éppúgy része, mint, mondjuk, a fogamzással-fogamzásgátlással kapcsolatos ismeretátadás.
A matematika, illetve magyar nyelv és irodalom szakos tanári végzettséggel is bíró mentálhigiénés szakember a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetének adjunktusa, a neveléstudomány doktora. Fő kutatási területei az iskolai mentálhigiéné, az ifjúsági lelkigondozás, a szexuális nevelés és a szabadidő-pedagógia. Véleménye szerint ideális esetben a gyerekek és a fiatalok otthon és az iskolában egyaránt találkoznak ezekkel a témákkal, és a két színtéren kapott információk együttesen segítenek nekik eligazodni az élet ezen területén.
Ahhoz, hogy a szülők érdemben tudják támogatni gyermekeiket a felnőtté válás során, „elengedhetetlen, hogy tisztában legyenek a saját attitűdjeikkel, a szexualitáshoz való viszonyukkal”. Tudniuk kell leküzdeni a zavarukat, és meg kell, hogy legyen bennük a szándék, a nyitottság arra, hogy valódi párbeszédben legyenek a gyermekeikkel.
Míg a kisebbek előszeretettel teszik fel a „hogyan születik a kisbaba?” típusú kérdéseket, addig a kiskamaszok bezárkóznak, és nehezebben hozzák szóba az idetartozó témákat. Éppen ezért a szakember szerint a szülőknek érdemes átvenniük a kezdeményezést és puhatolózniuk, mit tudnak vagy mit szeretnének megtudni a fiatalok ezzel kapcsolatban. „Szerencsés, ha ennek van egy konkrét apropója – például egy közösen látott filmjelenet –, és az is, ha a szülő nem kiselőadást tart, hanem beszélgetést indít el.”
Persze a szülők szavak nélkül is sok mindent – értékeket, mintákat, attitűdöket – közvetítenek és adnak tovább. Ahogyan egymáshoz viszonyulnak, ahogyan a konfliktusaikat megoldják, ahogyan a szeretetet, a gyengédséget kifejezik egymás iránt, azt mind-mind „szivacsként szívják magukba a gyerekek, és ezek később erős viszonyítási pontot jelentenek nekik”.
Az értékközvetítés, attitűdformálás ma már a szexuális nevelés intézményi keretek között megvalósuló részénél is fontos szempontnak számít. A Nemzeti alaptanterv meghatározza, hogy milyen ismereteket kötelező érinteni, de iskolánként, sőt pedagógusonként változik, hogy ez miként valósul meg.
Két igény, illetve törekvés feszül itt egymásnak: egyfelől a szülők azt szeretnék, hogy az intézmény ne gyökeresen más értékrendet képviseljen, mint amit ők tartanak fontosnak továbbadni, ugyanakkor az intézményeknek tekintettel kell lenniük a családokban megjelenő heterogenitásra. Emellett az intézmények világnézeti semlegessége vagy éppen valamiféle elkötelezettsége, valamint a pedagógusok személyes meggyőződése is befolyásolja, hogyan közelítenek ehhez a témához.
Amit mindenhol és mindenkinek fontos szem előtt tartania: lehetőleg kerülni kell a megbélyegzést, és tiszteletben kell tartani mások véleményét. A szakember példaként a válás témáját említi. Ma már egy-egy osztályban nagyon sok diák érintett lehet ennek kapcsán, és egyáltalán nem mindegy, hogy milyen hangnemben esik szó erről. „Ha a tanár megszégyenítően vagy lealacsonyítóan hozza szóba ezt, az nagyon megterhelő lehet a számukra.”
A tanár-diák viszonyt intimitásában meghaladó, szexuális töltetű közeledés természetesen nem megengedett, és az abúzus kategóriájába tartozik az is, ha pornófilmet mutatnak a gyerekeknek. A pornográf tartalmak fogyasztásának veszélyeire mindazonáltal fontos felhívni a figyelmüket. „Beszélni kell arról a fiataloknak, hogy a saját vágyaik és elképzeléseik mellett – vagy éppen azokkal szemben! – a másik félnek is vannak vágyai és elképzelései, amelyeket tiszteletben kell tartani.”
A kamaszkor érzékeny időszak: akkor formálódik a személyiség, az identitás. Semsey Gábor szerint ebben az életkorban szülőnek, pedagógusnak egyaránt abban kell segítenie a fiatalt, hogy megbarátkozzon a tulajdonságaival, képességeivel, és harmóniába kerüljön önmagával. Mert csak ha helyes az önértékelése, akkor tudja elhinni, hogy ő szerethető, és akkor tud majd érett párkapcsolatot ápolni a társával.
Őszinte beszélgetés a megfelelő időben
Szarka Éva és Szarka István három gyermeket nevel. A lelkész házaspár lányai és a fiuk mostanra „kirepülőfélben” vannak otthonról, így már a „próbáját” élik annak, vajon mindent átadtak-e nekik ahhoz, hogy megtalálják a saját útjukat és a párjukat.
„A család mint legbensőségesebb közösség és a családban lévő harmónia mind férjemnek, mind pedig három gyermekünknek nagyon fontos. Azt gondolom, hogy ezen áll vagy bukik a családi életre nevelés és ezen belül is a majdani házastársi kapcsolat. Mi, szülők a személyes példával neveljük is egyben gyermekeinket. Aki gyermeket nevel, az tudja, hogy manapság ez a téma mindennapos kihívás elé állítja a szülőket, legyen a gyermekük hároméves óvodás vagy éppen huszonéves, hiszen a mai modern kor gyermeke okostelefonnal jár, amelyből kéretlen vagy keresett tartalommal érkezhet az »okos tanács« és a szexuális felvilágosítás.
Szerintem leginkább a szülő felelőssége a családi életre nevelés és a szexuális felvilágosítás, és csak másodlagosan feladata ez az iskolának. Mai világunk azonban úgy épül fel, hogy intézményi keretekben neveljük a gyermekeinket. A szülők jelentős része azt gondolja, sőt elvárja, hogy az óvodának és az iskolának kötelessége mindenre megtanítani a gyermeket. Arra bátorítanám a szülőket, ne elégedjenek meg gyermekeik kamaszos hárításával, mert ebben az életkorban a szülőkkel »ciki« erről beszélni, hanem szakítsanak időt, és vegyék a bátorságot beszélgetést kezdeményezni a gyermekkel.
Mi, szülők úgy nevelkedtünk, hogy egyikünk családjában sem volt ez beszédtéma, ezért mi magunk is sokkal szemérmesebbek vagyunk, mint mostanra felnőtt gyermekeink. Azonban megtapasztaltam, hogy ha elmondjuk gyermekeinknek, mi hogyan éltük mindezt át, amikor annyi idősek voltunk, mint most ők, akkor az ilyen őszinte beszélgetések utat nyitnak a szívükhöz, és bátrabbá, nyíltabbá teszik őket.
Úgy látom, a mostani fiatalok problémája nem a szexuális felvilágosítás, hanem az, hogy ehhez nem társul érzelmi érettség. Abban az életkorban, amikor keresik önmagukat, teremtettségüket, komolyan kezdik venni Isten-kapcsolatukat, vagy éppen harcolnak a mindennapi életben látottakkal és tapasztaltakkal és a Bibliából hallott és megtanult isteni jó renddel.
A hittanórákon hatodik osztályos kortól kezdve szinte mindig előjön a szexualitás kérdése, illetve a házasság előtti nemi élet. Vagy azért, mert valamilyen formában kapcsolódik a tananyaghoz, vagy mert gyakran kapom a kérést, hogy most ne tanuljunk, hanem beszélgessünk. Nyilván ez abból is fakad, hogy sok családban nem beszélgetnek ezekről a kérdésekről a gyermekekkel. Az a tapasztalatom, hogy a fiatalok szeretnék tudni, mi a helyes és jó rend. Mi az, ami egy párkapcsolatban az ő életkorukban megengedett, és mi az, amit kerülni kell.
Megkérdezik, hogy mi a véleményem a homoszexualitásról, a transzszexualitásról és az ő esetleges párkapcsolatukról, gyermekvállalásukról. Ilyenkor elmondom, hogy a Biblia szerint mi a helyes és jó rend, és arról is szó esik, mi az, ami bűn.
Fontos, hogy tudják, a felnőttek is követnek el hibákat. Gyakran ezt saját magukon is tapasztalják, hiszen sok házasság vagy párkapcsolat válással végződik. Ilyenkor beszélek arról, hogy alapjában véve minden ember bűnös, mert vétkezik. Az okokat és a miérteket is tisztázni kell, mielőtt bárkiről is véleményt mondunk, vagy kritizálunk valakit. Isten a bűnt megveti, de a bűnös embert magához öleli, és meg tud bocsátani neki. Fiatal felnőttekkel beszélgetve előfordul az is, hogy keresztényként vagyunk másokkal szemben kirekesztők. Azt gondoljuk, hogy mi a Biblia útmutatása szerint megélt módon képesek vagyunk mindig helyesen cselekedni, és közben pálcát törünk azok felett, akik másképpen, más habitussal, eltérő szociális háttérrel vagy életmódbeli tapasztalattal rendelkeznek.”
Nem késnek le semmiről
Fazekas Attiláné, Betti a békéscsabai evangélikus általános iskola biológia szakos pedagógusa, illetve osztályfőnök is. Ő is úgy véli, hogy elsősorban a szülők feladata válaszokat adni a gyerekek kérdései re, és tapasztalata szerint a legtöbben ezt meg is teszik. Ugyanakkor nyilvánvalóan a tanároknak is van dolguk ezen a téren is, a tananyag átadásán túlmenően is.
„Az általános iskolai tanmenetben, követelményekben az ötödik osztály végén természetismeretórán egy leckében, egy tanóra keretében tanuljuk a szaporodás, egyedfejlődés témáját. Ekkor még csak a nemi szervek felépítéséről, működéséről a legalapvetőbb ismeretek hangzanak el. A védőnő is ekkor szokott előadást tartani a tanulóknak. A lányoknak elsősorban a menstruációról, annak higiéniájáról beszél, a fiúknak pedig szintén higiéniás tanácsokat ad.
Ebben az életkorban még szégyenlősebbek, nevetgéléssel leplezik a zavarukat, kevésbé mernek kérdezni. Bár nagy részük abban, hogyan lesz a kisbaba, már tájékozott a szülők által. A tapasztalat azt mutatja, hogy gyerekeket akár már alsó tagozatos korukban a szüleik felvilágosítják erről, amit pedig még tudni szeretnének, annak az interneten utánanéznek, vagy egymás között megbeszélik. A szüleiken kívül más felnőttektől ekkor még nem nagyon mernek kérdezni.
A nyolcadikos biológiatanmenetben elég részletesen szerepel mind a nemi szervek felépítése, mind a működése, a fogamzásgátlás, a családtervezés. Ekkor már a nevetgélés a ciki, nagyon figyelnek, bátran kérdeznek, illetve lehetőség van órán kívül is kérdezni, ha valaki nem akarja az osztály előtt feltenni a kérdését. Persze ezek még mind csak fiziológiai ismeretek. A szerelemről itt nem igazán esik szó, mint ahogyan az azonos neműek kapcsolatáról sem. Persze ha szóba kerül, beszélünk róla.
Az osztályfőnöki órákon – illetve a szünetekben, kirándulásokon – már sokkal inkább a szerelem téma dominál: ki kibe szerelmes, kinek ki tetszik? Ötödik-hatodik osztályban még nem igazán jön szóba a szexualitás, hetedik osztályban már annál inkább. Ilyenkor kellene a szexualitásról többet beszélgetni – akár külön a fiúkkal, külön a lányokkal, illetve kisebb csoportokban –, és elmondani nekik: nem késnek le semmiről tizenhárom évesen.
Bár nyitottabbak lettek a gyerekek, mégis leginkább a saját korosztályukkal tudnak ezekről a dolgokról értekezni. Sokkal több információjuk van már ötödikben is, szerintem elfogadóbbak az azonos neműekhez vonzódókkal kapcsolatban is. Talán azért kellene erről is beszélni, mert ha van köztük ilyen gyerek, az ne érezze úgy, hogy ő »selejtes«.”
Személyes szavak
Kézdy Edit biológia–kémia szakos középiskolai tanár a Deák Téri Evangélikus Gimnázium intézményvezetőjeként arra bátorítja kollégáit, hogy olyan légkört teremtsenek, amelyben biztonságban érzik magukat a fiatalok, és felmerik tenni a kérdéseiket. Ugyanakkor azt is tudja, hogy tanár és a diák egyaránt zavarban érezheti magát, és ilyenkor a külsős szakember személyében érkezhet a „megoldás”.
„Gimnáziumunkban tíz–tizenkilenc éves gyerekekkel, fiatalokkal foglalkozunk. A legtöbb témához hasonlóan a szexuális nevelés sem egyszer kerül elő, hanem időről időre visszatérünk rá. Más a mondanivalónk a tizenkét évesek, mint a felnőttkor küszöbén állók számára. A kicsiknek a serdülésről, a testük elfogadásáról, a testük változásairól, a lányok-fiúk különbségéről kell beszélni. A nagyokat a szerelem, a szex, a női és férfiszerepek, a fogamzásgátlás, a családtervezés érdeklik.
A biológiai tényeket a biológiaórákon vesszük át a gyerekekkel. Törekszünk arra, hogy ne maradjunk az anatómia-élettan körében, hanem valamennyit beszéljünk arról is, hogy mit jelent a szexualitás, a szerelem, a másik elfogadása, a felelősségvállalás. A gyerekek nyitott füllel fogadják, ha bármit »dadogunk« a szűk tananyagon túl, akár versek olvasásával, akár néhány személyes mondattal. Éppen azért, mert a szexualitás nem a nemi szervek anatómiai problémája, más órákon – osztályfőnöki, hittan – is érintik a témát kollégáim. Az irodalom, az olvasmányok, a bármilyen órákon megnézett filmek is felvetik a témát, és lehetőséget kínálnak a beszélgetésre.
Külső szervezetek, szakemberek segítségét is igénybe szoktuk venni. Egy ismeretlen ember könnyebben beszél a szexualitásról a gyerekekkel, neki szívesebben is feltesznek rázós kérdéseket, mint a saját tanáraiknak. Vannak bevált kapcsolataink szervezetekkel, amelyeknek a foglalkozásait évről évre igénybe vesszük. A családokkal az említett tabuk és különbségek miatt kevésbé tudunk konzultálni ezekről a témákról. Úgy érzem, kevés az olyan nyitott család, ahol a gyerekek gond nélkül kérdezik a szülőket a szex témakörében.
A tanárnak sem könnyű a gyerekekkel a szexről beszélgetni. Részben azért, mert ezek hagyományosan nem társasági témák, a tanárt nagyon feszélyezheti, hogy az ő intim élete is felsejlik a válaszai mögött. Másrészt mert a családok elvárásai is igen különbözőek. Egy osztályteremben ülnek azok a gyerekek is, akiknek a szülei szerint csak egyetlen partnerük lesz egész életükben, és a fogamzásgátlást is csak elég szűk keretek között tartják elfogadhatónak, és azok a fiatalok is, akik talán már nem otthonról, hanem a párjuktól érkeznek az iskolába.
Minden tanítványunknak lesznek szerelmi problémái, és arra kell törekednünk, hogy mindnek tudjunk valami segítőt mondani e témában is. Nem állítom, hogy minden tanárnak fel merik tenni a gyerekek a kérdéseiket, de igyekszünk olyan légkört teremteni, hogy nyilvánosan vagy négyszemközt kérdezhessenek – mi pedig próbálunk válaszolni.
Akinek olyan nyomasztó problémái vannak, amelyekre nem tudunk érdemben felelni, azoknak a gyerekeknek a számára pszichológus segítségét szoktuk kérni. Ilyen például, ha a gyerek az átlagostól eltérő szexuális orientáció kialakulását érzi magában. Nagyon sérülékenyek ezek a gyerekek, mi mindenképpen arra törekszünk, hogy minden tanítványunk biztonságban, elfogadottnak érezze magát a közösségünkben.”
Mindent Istentől kapunk
Csendesnap és családi életre nevelés egyben? A soproni Eötvös József Evangélikus Gimnázium, Egészségügyi Technikum és Művészeti Szakgimnáziumban ez a recept vált be. A megvalósításról Hegedűs Attila iskolalelkész számol be, és egyúttal – végtére is mentálhigiénés lelkigondozó is – néhány elgondolkodtató kérdést is „nekünk szegez”.
„Iskolánk már több mint egy évtizede szervez Családi életre nevelés címen programokat a diákoknak. Nyolc éve átalakítottuk a rendszert, és ezeket az alkalmakat az évi két rendszeres csendesnapok egyikén tartjuk meg. Így az őszi csendesnap sajátos alakot és tartalmat kapott. A két műfaj – hitélet és családi/szexuális nevelés – találkozása különös feszültséget teremt.
Minden alkalom áhítattal kezdődik és végződik. Volt olyan, hogy a kettő valójában egy áhítat volt, amit megszakított a foglalkozások, előadások sora. Ezzel a kerettel jelezzük, hogy mindent Istentől kapunk: testünket, nemiségünket, szeretkezéseinket, szerelmi örömünket és csalódásainkat, családi, néha összekuszált viszonyainkat, szüleinket, gyermekünket is. Ha ezt tudatosítjuk, bármiről lehet beszélni szégyenkezés nélkül.
A két áhítat között két blokkban tíz-tíz előadás hangzik el, minden diák két előadáson vesz részt. Úgy szervezzük, hogy az egyiket szakemberek – orvos, pszichológus, családvédelmi vagy mentálhigiénés szakember – tartják, a másikat lelkész vagy hittantanár. Így lehet, hogy egy diák a kezdő áhítat után a nemi szervek működéséről vagy a családon belüli erőszakról hall előadást, utána pedig arról elmélkedik, hogyan működött a család Jézus korában, vagy hogy miért nem prűd az Énekek éneke…
Ha komolyan vesszük, hogy egész életünket Istentől kaptuk, akkor nincs tabutéma, csak rossz megközelítés. Számomra idetartozik az ítélkező hozzáállás, vagy amikor elhitetjük, hogy ezen a téren mi, felnőttek mindent jól csinálunk, és nem válunk a diákok útitársává, akik ugyanazzal a kérdéskörrel harcolnak, csak annak már egy másik szeletével…
A legnagyobb bátorság az, mennyire tudjuk vállalni, hogy mi, felnőttek ugyanúgy érintettek vagyunk, nekünk is vannak problémáink, szerelmi kérdéseink, testünk, ösztöneink és emberi kapcsolataink, és mennyire teszünk úgy, mintha ez számunkra csak egy tudományos kérdés volna. Ugyanakkor el tudjuk-e kerülni azt a csapdát, hogy kiadjuk magunkat és szeretteinket, meg tudjuk-e őrizni titoknak azt, ami csak ránk tartozik. Haver vagyok, embertárs vagy merev útjelző tábla a diák számára? Nagyszerű kihívás!”
Tantárgy is foglalkozik a családi életre neveléssel
A Nemzeti alaptantervben 2013 szeptemberétől szerepel választható tantárgyként a családi életre nevelés. Kerettantervét a Kecskemét – Széchenyivárosi Közösségépítő Egyesület és a budapesti Életünk a család! Nonprofit Közhasznú Kft. munkatársai dolgozták ki. A hírös városban még a kilencvenes években indult el az az ismeretterjesztő munka, amely ehhez az alapot jelentette.
„A fiatalok sok segítséget kapnak abban, hogyan válasszanak maguknak pályát, hivatást. Mi ahhoz kínálunk fogódzót nekik, hogy a párválasztáskor mire figyeljenek, hogy aztán felnőttként biztonságot adó, harmonikus családi életet élhessenek” – fogalmaz Hortobágyiné dr. Nagy Ágnes orvos, a „Boldogabb családokért”® Családi Életre Nevelés program szakmai felelőse. Az általuk képzett szakemberek az ország számos településén (sőt határainkon túl is), állami, egyházi és alapítványi intézményekben egyaránt jelen vannak. Heti, kétheti vagy havi rendszerességgel találkoznak a hét–huszonnégy éves korú gyermekekkel, fiatalokkal, és végigkísérik őket a kamaszkor különböző állomásain.
Az élmény- és drámapedagógiai módszerekre épülő foglalkozásokon számos témakört érintenek. Szó esik például az önismeretről, a személyiségfejlődésről, a kommunikációs és konfliktuskezelési készségekről/képességekről, a szeretetnyelvekről és a barátságról is. A nemiség, a szerelem, a párválasztás, a termékenység, a családtervezés, a fogamzásszabályozás tekintetében az elköteleződés, a hűség, a felelősségvállalás és a tudatosság fontosságát hangsúlyozzák – nem véletlenül, hiszen a program kimunkálói a keresztény értékrendből kiindulva közelítenek ehhez a résztémához is.
* * *
A cikk eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2021. szeptember 5–12-i, 86. évfolyam 35–36. számában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.
