Kamp Salamon Kossuth-díjas karmester, a Lutheránia Ének- és Zenekar karnagya, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professzora volt a budavári evangélikus szabadegyetem vendége január 9-én. Előadásában a lutheránus Johann Sebastian Bach – aki épp háromszáz évvel ezelőtt, 1723 tavaszán kezdte meg egyházzenei szolgálatát a lipcsei Tamás-templomban – zenéjének teológiai hátteréről szólva egyúttal a barokk mester személyes hitéletébe is betekintést nyújtott.
Fabiny Tamás elnök-püspök, az est házigazdája bevezetőjében a Krónikák könyveinek válogatott versei alapján arról beszélt, hogy mit jelent a szakrális zene, vagyis az, hogy valaki az Isten házában végez zenei szolgálatot. Dávid, akit egyszer magasan, győztes hadvezérként, máskor mélyen, Isten előtt álló bűnös emberként látunk, maga is zenész volt, sőt zeneterapeuta, aki ismerte a művészet gyógyító erejét. Fabiny Tamás rámutatott: a templom zenei életéről szóló szakaszok kulcsfogalma, hogy a zenészek összehangoltan végzik a szolgálatot, és ebben – az Ószövetség görög fordítását idézve – a szimfónia szót fedezhetjük fel. Bach, aki maga is a zenei élet szervezője volt Lipcsében, és ez a helyszín életének és zeneszerzői munkájának is jelentős állomásává vált, ebben a tevékenységében nem egyszerűen zenét szerzett, hanem evangélikus hitét élte meg – hangsúlyozta Fabiny Tamás.
Előadásának bevezetőjében Kamp Salamon arról beszélt, hogy Johann Sebastian Bach művészi nagysága abban áll, hogy Valaki átsugárzik rajta. Pilinszky János szavait idézve: Bach „evangéliumi művész” volt. Ősei mélyen hívő lutheránusok voltak, akik számára sokat jelentett a hithez való ragaszkodás. Ennek a hagyománynak az örökébe lépett Johann Sebastian, akinek végső célja a rendezett és rendszerezett egyházzene megteremtése volt – Isten dicsőségére. E célt fogalmazza meg a Bibliájának margójára tett egyik bejegyzése is: „Az imádkozó, áhítatos zenében Isten az ő kegyelmével mindenkor jelen van.” Ezért szerepel minden kéziratán a „JJ” (Jesu juva – „Jézus, segíts!”) felirat, amelyet sajnos rendre elhagynak a modern kritikai kiadások.
Kamp Salamon kiemelte, hogy Bach zenéje csak Luther zenefelfogása felől érthető meg, amely pedig Augustinus teológiájában gyökerezik, aki a zenét Isten ajándékának (donum Dei) tekintette. Amikor őt követve Luther szintén Isten adományának (Gabe Gottes) nevezi a zenét, ezzel valójában azt fejezi ki, hogy számára a zene elsősorban nem tudomány, hanem mindenekelőtt Isten teremtménye (creatura Dei). Ily módon Isten bölcsessége hangzatok és harmóniák összefüggésében válik felfoghatóvá, amelyek egyébként számarányokban is kifejezhetők (Bölcs 11,20). Kamp Salamon ugyanakkor arra is rámutatott, hogy bár Bach zenéjét áthatja a számok általi meghatározottság, az mégsem valamiféle számmisztika, hanem a teremtés tökéletességének megnyilvánulása. Bach zenéjében utalhat például a hármas (egy + kettő) és a hatos (egy + kettő + három) szám Istenre, a hét pedig a teremtésre. A tizennégy – amely a Bach név betűinek számértékéből született összeg – és a negyvenegy pedig, amely ennek a megfordítása, a zeneszerző számos művében megjelenő önvallomásának eszköze. A hangaztok között a dúr az isteni, a moll az emberi minőséget, a kettő együttes hangzásából születő hangzat (trias harmonia perfecta) pedig Jézus Krisztus kettős természetét fejezi ki. Kamp Salamon arra is rámutatott, hogy bár ez a rendkívül összetett zenei világ ma csak beható elemzés után érthető meg, Bach korának gyülekezete számára felfogható valóság volt.
Kamp Salamon előadásában Bach h-moll miséje, a Karácsonyi oratórium, valamint a Máté- és a János-passió zenei anyaga, valamint a korálirodalom adta a mélyreható zenei és teológiai elemzés alapját, amelynek révén nemcsak megérhetővé, hanem megtapasztalhatóvá is vált, hogy Bach zenéjében Luther és a lutheri ortodoxia felfogása Isten dicséretében (laudatio Dei) és a szív felüdítésében (recreatio crodis) találkozik. Szép példája ennek a János-passió szopránáriája (Ich folge dir gleichfalls), amelyben a zene eszközei nemcsak a szövegből áradó örömöt, hanem a Kempis Tamás óta meghatározó teológiai témát, a követés teológiájának mélységeit is kifejezik. De az is megjelenik benne, amit Luther hangsúlyoz a passióban: hogy „kövessük őt” (ut veneremur), Jézust. További különlegessége, hogy ennek a tételnek a dallami világa egy, az Evangélikus énekeskönyvben is megtalálható korál (348) dallamában gyökerezik.
Az előadás számos zenei példája is azt mutatta, hogy Bach zenéjének esztétikai értéke tagadhatatlan, és az előadás mélyreható magyarázatai arra is rámutattak, hogy a zenének a szépsége helyett inkább a tökéletessége fejezi ki igazán azt a lényeget, amelyért született. Bach mélyen hívő, lutheránus testvérünk volt, aki egészen közelről, „szemből láthatta Istent”, így lehet a zenéje „a teremtés tökéletességének hangzó képmása” – állapította meg Kamp Salamon.
Az előadást vastaps és a közönség kérdései zárták.
