A reformáció öröksége címet viselő, a Magyarországi Luther Szövetség és az Evangélikus Országos Gyűjtemény által szervezett rendezvénysorozat legutóbbi alkalmának október 28-án adott helyet az Evangélikus Országos Múzeum. Csepregi Zoltán egyháztörténész-professzor, az Evangélikus Hittudományi Egyetem rektora A nyugalom napja a wittenbergi reformátoroknál címmel tartott előadást.
Aki csak egyszer látta és hallotta, biztosan nem felejti el a Don Giovanninak, Mozart népszerű operájának a zárójelenetét. A címszereplő meghívja magához a temetőben nyugvó kormányzó szobrát, „aki” elfogadja az invitálást. Az életre kelt szobor megjelenése a színpadon Mozart tolmácsolásában a zeneirodalom egyik legmegrázóbb pillanata.
Szobrokat megeleveníteni veszélyes. Csepregi Zoltán ezt a veszélyes varázslatot hajtotta végre az előadásában. Luther több mint ötszáz éve gondosan formált és csiszolt szobrát elevenítette meg – a megdöbbenés pedig ezúttal sem maradt el.
Az előadás címe alapján valószínűleg kevesen számítottak a megrendítő tartalomra, hitünk lényegét érintő kérdésfelvetésre. A szombat vagy a vasárnap legyen-e a heti pihenőnap? Luther válasza nem meglepő, érvelése viszont annál elgondolkodtatóbb: „…szabadon kiválaszthatnánk a hétfőt vagy a hétnek egy másik napját, hogy vasárnappá tegyük azt, amennyiben nem tetszik nekünk a szombat vagy a vasárnap” – hangzott el a reformátor torgaui templomszentelési beszédében 1544-ben.
Nem azért kell tehát bármely napon megnyugodnunk, mert a Teremtő a hetedik napon megpihent, vagy mert a harmadik parancsolat erre utasít. A Szentírást oly nagy becsben tartó Luther ezúttal nem a Bibliára hivatkozik, hanem a „természeti törvényre”, amely minden ember szívében megtalálható. Szükségünk van a pihenésre, a munka megszakítására, ezért pihennünk kell. Pihenésünket úgy szenteljük meg, hogy összegyülekezünk, és az igét hallgatjuk. Ha már vannak erre a célra emelt építményeink (a templomok), és van évszázadok óta érvényben lévő időpontunk (a vasárnap), akkor nincs különösebb okunk változtatni ezen. Egy igét azért idéz Luther álláspontja megtámogatásához: „A szombat lett az emberért, nem az ember a szombatért; tehát az Emberfia ura a szombatnak is.” (Mk 2,27–28)
Mi, akik az Emberfiát követjük, hasonlóan urai vagyunk a szombatnak. Luther nem csak a harmadik parancsolattal bánt ilyen nagyvonalúan, a másik hetet sem kímélte. Nem azért kell betartanunk őket, mert Isten egy kőtáblára vésve átadta Mózesnek, hanem mert ezek teszik lehetővé a mindenkori társadalom együttélését, az élet jó rendjét a szívünkbe írt természeti törvény szerint.
A „szombat vagy vasárnap?” kérdést Luther egyik legfelkészültebb ellenfele, Johann Eck lipcsei katolikus teológus vetette fel. Ő úgy érvelt, hogy ha az evangélikusok valóban a Szentírást tekintik egyedüli zsinórmértéknek, akkor a szombatot kell megünnepelniük. Ha nem így tesznek, a Biblia ellenében elfogadják a pápai tekintély által szentesített hagyományt. Ezzel szállt vitába Melanchthon 1530-ban az augsburgi birodalmi gyűlésen. Ecket nemcsak Luther érveivel igyekezett megcáfolni, hanem a pápai tekintély kérdését is belevonta a diskurzusba.
Melanchthon ezzel „magas labdát” adott az Eck által vezetett katolikus fél számára, amely azt kíméletlenül ki is használta. A hitvallásra adott első válaszban ízekre szedték Melanchthon érvelését, és azt állították, hogy aki a szombat helyett a vasárnapot ünnepli, az nem tekintheti magát evangélikusnak, hiszen továbbra is a pápát követi. A vitának a császár vetett véget, tanácsadói a katolikus válasz élének tompítására utasították a Rómát képviselő teológusokat.
A vita így hivatalosan nyugvópontra jutott, de tovább hatott. Voltak olyan hitújítók, akiket meggyőzött a katolikus fél érvelése, és elkezdték szigorúbban követni az ótestamentumi parancsokat, így a szombat megtartását. A morvaországi szombatosok az evangélikus és a katolikus fél, valamint a világi hatalom ellenkezését is kiváltották, legtöbb képviselőjük mártírhalált halt.
Csepregi Zoltán A nyugalom napja a wittenbergi reformátoroknál című előadása itt hallgatható meg:
Csepregi Zoltán előadása A reformáció öröksége című sorozat keretében hangzott el. Nem csak az ő gondolatai döbbentették rá azonban a hallgatókat arra, hogy ezt az örökséget ugyan sokszor emlegetjük, de nem ismerjük eléggé. Egy hónappal korábban Béres Tamás professzor, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Rendszeres Teológiai Tanszékének vezetője tartott gondolatébresztő előadást Bonhoeffer mai értelmezéséről. Dietrich Bonhoeffer olyan meghatározó teológusa volt a 20. századnak, akit jólesik emlegetni, nevét lehet teológiai, sőt akár politikai zászlókra tűzni, de tanításait komolyan véve mai kegyességünk is alapos felülvizsgálatra szorul. A megmozduló szobrokkal, megelevenedő örökségünkkel való találkozás időnként kényelmetlen, mégis érdemes keresni, megbecsülni az ilyen alkalmakat: a megrendülésen túl erőt kaphatunk a továbblépéshez.
A Magyarországi Luther Szövetség idei sorozatának eddig elhangzott előadásai (a már említetteken kívül Blázy Árpádnak az eucharisztia korai értelmezéséről, Krisch Andrásnak a száz évvel ezelőtti soproni népszavazásról, illetve Remenár Krisztinának Hlboky György dallamgyűjteményéről) nemcsak az ismeretterjesztést szolgálták, hanem a szembesítést is a reformáció gazdag örökségével.
Idén még egy alkalommal hallgathatunk meg előadást a sorozat keretében: november 25-én Krähling János professzor, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészettörténeti és Műemléki Tanszékének vezetője a türelmi rendelet előtt épült templomainkról szól majd. A korábbi előadások visszanézhetők egyházunk YouTube-csatornáján.
