Az Evangélikus Hittudományi Egyetem (EHE) hallgatói és oktatói életében a legnagyobb ajándékok közé tartozik, amikor a végzős lelkész szakos hallgatók kiküldik ordinációs meghívójukat. Beérik a közös teológiai munka, a külső és a belső elhívás valósággá, Istennek és az egyház közösségének szentelt hivatássá válik – többek között erről is beszélt Pángyánszky Ágnes, az egyetem gyakorlati intézetének vezetője. Mellette Korányi András professzor, a hatodéves képzés vezetője is megosztotta velünk gondolatait, a végzős lelkész szakos hallgatókat pedig arra kértünk, fogalmazzák meg induló hitvallásaikat.
Idén hat hatodéves (P. Nagy Krisztina, Somogyvári Flóra, Stikl Andrea, Kutyej Dániel Sámuel, Nagy Ádám és Veczán Zoltán), valamint két másoddiplomás képzését befejező hallgató (Csermely Péter és Hegedűs Szilvia) készül arra, hogy először ölthesse magára a Luther-kabátot.
A gyakorlatban is megformálódni a szolgálatra
„Pángyánszky Ágnessel a hatodévesek képzésének klasszikus formáját örököltük, amelyre aztán az elmúlt években különböző mértékben, de folyamatosan hatással volt a koronavírus-járvány. Előfordult, hogy minden online jelenlét mellett zajlott, aztán volt, amikor még el tudtuk kezdeni személyesen a képzést, és a végén kényszerültünk a számítógépek mögé, a most záruló tanévnek pedig inkább az eleje volt kicsit nehezebb, de összességében végül mégiscsak azt érezhettük, hogy idén visszatértünk a jól működő keretek közé” – mondta el Korányi András egyetemi tanár.
Az EHE hatodéves képzésének vezetője hozzátette, hogy az idei (három női és három férfi hallgatóból álló) csapatban voltak olyanok is, akik már hosszabb ideje vártak a diplomaszerzésre. De más tekintetben is megváltoztatta a Covid a hallgatók megérkezését a hatodévbe. Azelőtt teljesen természetes volt, hogy a végzősök sokféle gyülekezeti és egyházi – például ifjúsági, diakóniai, zenei – munkát végeznek, ugyanakkor most az látszik, hogy ezen a téren a járvány miatt kiesett három év, és korlátozottabbak voltak a lehetőségek a hallgatói időszakban. Jellemző, hogy a szupplikációk is sokszor csak online valósulhattak meg, vagy kiestek, ezért ők most másképp élik meg a gyülekezeti valóságba történő megérkezést.
Korányi András szerint a lelkészi szolgálatra érés folyamatának kiemelten intenzív szakasza, amikor a hallgatók a tanulmányaik elméleti részével végezve jelentős gyülekezeti tapasztalatot gyűjtenek, hiszen a hatodéves időszakban jól érzékelhetően megalapozódik bennük a lelkészi habitus: „A gyakorlatban is megformálódnak a szolgálatra, ami azt igazolja vissza számunkra, hogy az elméleti tanulmányok után, de még a szolgálatba lépés előtt a lehető legjobb helyen van a hatodév” – mutatott rá a hatodéves képzés vezetője, aki a másoddiplomás képzésben lelkészi szolgálatra készülőkről szólva azt is elárulta, hogy az egyház döntése alapján ők teljesen más rendszerben, a képzés alatt saját tempójukban, az őket mentoráló lelkésszel, illetve annak gyülekezetével teljesíthetik gyakorlati portfóliójukat.
Hálára indító reménység
Pángyánszky Ágnes megkeresésünkre úgy fogalmazott: „Az Evangélikus Hittudományi Egyetem hallgatói és oktatói életében a legnagyobb ajándékok közé tartozik, amikor a végzős lelkész szakos hallgatók kiküldik ordinációs meghívójukat. Beérik a közös teológiai munka, a külső és a belső elhívás valósággá, Istennek és az egyház közösségének szentelt hivatássá válik. Az egyetemes papság tanítása alapján, mégis a speciális feladat vállalásának felelősségében indulnak hallgatóink minden évben a lelkészi szolgálatra.” Az EHE Gyakorlati Intézetének vezetője kiemelte, hogy az egyetem és az egyház öröme olyan nagy, hogy ilyenkor azok a panaszok is feledésbe merülnek, hogy hányan jelentkeznek a teológiára, vagy hány gyülekezetben betöltetlen a lelkészi állás.
Mint Pángyánszky Ágnes fogalmazott, „Ilyenkor olyan öröm járja át a szívünket, hogy csak arra tudunk gondolni, milyen szép és felemelő az első alkalommal felvett Luther-kabát, milyen csillogó és szinte könnyes szemmel fogadják a szolgálatba indulók az áldást, amit ilyenkor kapnak, vagy éppen hány buszt töltenek meg a lelkészszentelésekre a hatodéves helyről, az egyházmegyéből vagy a bárhonnan érkezők. Mióta elindult a másoddiplomások lelkészképzése a nappali szak mellett, azóta egy kicsivel nagyobb létszámban történnek ezek az ordinációk. De tudjuk, már egyetlenegy ordináció, egyetlenegy lelkészi szolgálatba induló is meg tudja tartani bennünk a reményt, hogy Isten gondoskodik rólunk, és ilyen örömben részesít bennünket. Most, hogy az elkövetkezendő két hónapban ennyi ordinációra kerül sor, és ez a sor még ősszel is folytatódik, ez azt üzeni nekünk: van miben reménykednünk, mert imádságainkat meghallgatta Isten, és Szentlelke közöttünk és bennünk munkálkodik. Indítson bennünket hálára és elkötelezett szolgálatra ez a reménység! A frissen szolgálatba indulókkal együtt a Krisztus-követés drága ajándékaival megajándékozottak vagyunk.”
Három hatodéves (Stikl Andrea, Kutyej Dániel Sámuel és Nagy Ádám) és két, másoddiplomás képzését befejező hallgató (Hegedűs Szilvia és Csermely Péter) osztotta meg velünk gondolatait arról, milyen induló hitvallással kezdik meg szolgálatukat a lelkészi pályán.
Egyenest a cél felé
Az előttem álló szolgálatban fontosnak tartom, hogy a lelkész olyan személy legyen, aki elérhető az emberek számára. Ne tőlük eltávolodott, a szószékről beszélő ember, hanem a közösség aktív tagja legyen, akihez bátran fordulhatnak nemcsak bánatukban, de örömükben is. Szeretném, ha a fiataloknak olyan közösségük lenne, amely az otthonuk, ahonnan kilépve feltöltődnek. Olyan gyülekezetet szeretnék, ahol testvéri közösség és egyetértés van. És a legfontosabb, hogy sose felejtsem el, mi az igazi feladatom a lelkészi szolgálatban. Éppen ezért is választottam ordinációmra Pál apostol Filippiekhez írt levelének 3. fejezetéből a 14. verset: „…de egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának Krisztus Jézusban adott jutalmáért.” Ez az a világos cél, amelyet nem akarok szem elől téveszteni: Krisztus evangéliumát tisztán hirdetni és a testvéri közösséget építeni.
Stikl Andrea
Átadni Istent az embereknek
A lelkészi munkában számomra a legfontosabb, hogy Isten szeretetét mutassuk meg az embereknek minden tőlünk telhető módon, hogy ezzel is közelebb hozzuk az ő országát, tanítását hozzájuk. Nagyon szeretek a fiatalok körében lenni és beszélgetni velük Istenről. Azt gondolom, hogy egyben nagy kihívás is lefordítani a nyelvükre mindazt, amit az egyház olyan régen tanít – de én szeretem a kihívásokat. Emellett azt gondolom, hogy nemcsak a nyelvezet, de a nyitottságunk és az odafigyelésünk is nagyon fontos számukra.
A gyakorlati évem elején még rengeteg terület volt, amelyre gyomorgörccsel gondoltam, de a mai napra már nagy erővel várom a kihelyezésem utáni feladatokat. Kifejezetten megszerettem az új kihívásokat és a megoldásukat, és megértettem, hogy legtöbbször ezekben a váratlan feladatokban tudjuk igazán átadni Istent az embereknek.
Kutyej Dániel Sámuel
Mellészegődésre, szeretetre indító evangélium
Szolgálatom indulásakor hitvallásomnak tekintem, hogy meglássam az embert, az egyet a tömegben. Meglássam a gyülekezetben az egyént, az egyes embert a csoportban. Meglássam a felebarátomat a másikban, akivel ugyanazon az úton járunk, akár teljesen más életkörülmények között is. Ezen az úton szeretettel tudjak lenni az egy felé, és legyek mellette, járjuk egymás mellett utunkat, ahogyan Jézus is tette az emmausi úton: a tanítványok mellé szegődött. Erősítette őket, azt a kettőt, akik bizonytalanul, szomorúan hagyták el Jeruzsálemet. Ha megláttam az egyes embert, akkor szeretnék én is mellészegődni az egynek, így megismerni történetét, részese lenni annak és nemcsak tettekkel vagy szavakkal, hanem hallgatással is jelen lenni az egy életében. Ezzel a jelenléttel követni azt a példát, amelyet Jézus mutatott és nemcsak követni, hanem rá és az evangéliumra is mutatni, ami a mellészegődésre, szeretetre indít.
Nagy Ádám
Alkalmasság Istentől
2018 decemberében találkoztam az egyetem másoddiplomás képzési tájékoztatójával, majd részt vettem a képzéssel kapcsolatos információs napon. Jelentkeztem, és felvételt nyertem a lelkész szakra. Ismeretekben, izgalmakban, csodás találkozásokban, mély és megerősítő beszélgetésekben gazdag hét félév után záróvizsgára készülök. Huszonnyolc év helyi közigazgatásban betöltött vezetői beosztást követően már ez is önmagában csoda. Az pedig, hogy az egyházmegye esperes asszonya megszólított, s jelezte, hogy egyházunk számít a szolgálatomra, örömmel és aggodalommal vegyes érzelmekkel töltött el. A tanáraimtól, mentorlelkészemtől és gyülekezeti tagoktól kapott pozitív visszajelzések után az alábbi ige biztatásával, reménységgel és szeretettel készülök új hivatásom ellátására: „Nem mintha önmagunktól, mintegy a magunk erejéből volnánk alkalmasak arra, hogy bármit is megítéljünk; ellenkezőleg, a mi alkalmasságunk Istentől van.” (2Kor 3,5)
Hegedűs Szilvia
Hídszerep a szolgálatban
Nagyapám, Csermely Lajos, diakonisszaéletet élő Ilona nagynéném és édesanyám miatt is már gyermekkoromban tartást adó, mély hit ébredt bennem. Noha mindig imádkozó ember voltam, csak hat éve, ötvennyolc évesen jutottam élő hitre. Tudásvágyból jelentkeztem a görög és héber nyelvi, valamint a teológiai alapképzésre. Jelentkezésem után derült ki, hogy pont ezek a késői elhívásúak lelkészképzésének induló elemei is. Elfogadtam az elhívást: elindultam Urunk szolgálatának útján.
Evangélikus hitünk Krisztus-központúságával, a kereszt hordozásával, az ige kiemelt szerepével és egyházunk egyéni felelősségre nevelő nyitott jellegével (azaz azzal, hogy nálunk, evangélikusoknál van a legnagyobb távolság a muszáj és a tilos között) áll közel hozzám. Szolgálatomban szeretném hasznosítani azt a hídszerepet, amelyet a középiskolás és a professzor, a tehetség és környezete, a tudomány és a hit, valamint az evangélikus, a református és a katolikus nézőpontok között betöltöttem és betöltök.
Csermely Péter
