Hullámzott a tömeg a Hungexpo C pavilonjában az evangélikus presbiterek országos találkozóján (EPOT) a programok közötti szünetekben. A modern tér minden emeletén, a mozgólépcsőkön föl-le utazva mosolygó szempárok keresték a többiek tekintetét, rég nem látott testvérek üdvözölték egymást vagy épp friss ismerősök tárgyalták ki, melyikük honnan jött, és mit visz haza az alkalomról. A résztvevők közül többeket az Evangélikus Információs Szolgálat munkatársai is mikrofonvégre kapták.
Egy az ügyünk
A szórványlét missziói esélyeiről szóló szekcióbeszélgetésen elhangzott egy frappáns, lelkesült kommentár, amelyben a hozzászóló felhívta a figyelmet, hogy minden gyülekezeti tag voltaképp az egyház szóvivője, és fontos lenne, hogy annak elsősorban határozott felkiáltójele, ne pedig bizonytalan kérdőjele legyen. Az alkalom után mikrofonvégre kaptam Urbán Annát.
„Vegyesen jöttünk presbiterek egy-két gyülekezeti testvérrel a pestújhely–újpalotai evangélikus gyülekezetből. Én még sosem voltam ilyen hatalmas evangélikus összejövetelen, életemben ennyi evangélikus testvért egy kupacban nem láttam! Mintha mindenki az ember ismerőse lenne, örül a szívem! Annak tükrében különösen is, hogy most – ahogyan ez a szekcióbeszélgetésen is téma volt – készülünk a népszámlálásra, és én számlálóbiztosi feladatokat is el fogok látni. Nagyon szorítok, hogy a testvérek felismerjék az ebben rejlő lehetőséget és felelősséget, és minél többen azt tudjuk vallani, hogy evangélikusok vagyunk. Mindez nem csupán a felekezetek melletti számadatokról szól, és nem is csak egyházfinanszírozási szempontból van jelentősége. Nyáron kértek fel a presbiteri feladatkör betöltésére, számomra ez a bizalom jele, óriási megtiszteltetés a gyülekezet részéről. A legnagyobb élmény az EPOT-on a sok valódi találkozás volt. Szülőfalum, Bér evangélikus testvéreivel is találkoztam, többek között a nővéremmel, aki az ottani gyülekezetben presbiter. Nagyon pozitív értelemben volt kettős érzés, hogy én az új gyülekezetemet, az új lelki otthonomat képviselem, miközben a béri gyülekezet is mindig otthon lesz számomra.”
Németh Bálint (guggol) és Unker Lászlóné (a képen jobbra) a szórványlét missziói esélyeiről szóló szekcióbeszélgetésen
Itt úgy tűnt, sokan vagyunk
Unker Lászlóné aktívan részt vett a szekcióbeszélgetés közösségi részében, szerinte az evangélikus kifejezetten befogadó, nyitott egyház, ahová jó tartozni.
„Vas megyéből, Körmendről jöttünk. Hajnali fél ötkor indult a busz Szentgotthárdról, mi ötkor csatlakoztunk, aztán a busz még Nádasdon és Őrimagyarósdon, illetve Répcelakon is fölvett pár embert. Így egész Vas megyét »átöleltük«. Nagyon örültem, hogy bár sokszor halljuk, kevesen vagyunk mi, evangélikusok, itt úgy tűnt, mégis sokan. Nagyon jó más gyülekezetek tagjaival találkozni, ismeretlenül is bátran megszólítani egymást, a gondolatokat kicserélni, meghallgatni a másikat és új dolgokat hallani. Vihetjük tovább az összetartozás érzését a saját gyülekezetünkbe is.”
Itt vagyok, máshol nem lehetek
Kamaszként került közel az egyházhoz, nem családi indíttatásból, hanem magától. Kántor és presbiter is a szergényi evangélikus gyülekezetben. Egy lelkes, igen sokoldalú fiatalembert, Németh Bálintot kérdeztem.
„A Marcalgergelyi–Szergényi Társult Evangélikus Egyházközségből, Vas megye keleti csücskéből érkeztünk. Érdekesség, hogy bár Szergény Vashoz, de Marcalgergelyi már Veszprém megyéhez tartozik közigazgatásilag. Mivel a gyülekezet háromszáz éve társult egyházközségként működik, nem kívánjuk megbontani a nevét. Világi végzettségem vegyészmérnök, de pénzügyi szektorban helyezkedtem el. Már gyerekkoromtól zongorázni tanultam, aztán 2008-ban, tizenhárom évesen kezdtem a kántorkodást, négy éve lettem presbiter a gyülekezetben. Itt vagyok, máshol nem lehetek. Én is egyházunk befogadókészségét, nyitottságát és az ökumené iránti elkötelezettséget emelném ki: mi valóban nyitunk más felekezetek felé is, mert hisszük, Krisztusban egy az egyház.”
