Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült Szeverényi János, egyházunk országos missziói lelkésze augusztus 20-a alkalmából. Az indoklás felsorolja a szolgálati területeit – ifjúsági, utcai szociális, Kárpát-medencei rádiómissziós munka –, amelyeket egy szóval így összegezhetünk: magvető. Hiszen Isten igéjéből él, evangéliumát hirdeti. Járja az országot, a magyarlakta területeket, és a modern kommunikációs csatornák adta lehetőségek segítségével – nyomtatott sajtó, hanghordozók, rádióhullámok, internet – is Krisztusról, megváltó Uráról prédikál. A kitüntetés alkalmából készült interjúnkban áldott pillanatok felidézésére kértük a lelkészt.
– Mit érzett, amikor felhívták a kitüntetés hírével?
– Meglepődtem, örültem, jólesett. Katolikus, református, izraelita, karizmatikus, szabadegyházi közösségek tagjai val és nem hívő emberekkel egyaránt kapcsolatban vagyok határon kívül és belül, s az interneten sokan reagáltak a hírre. A gyermekeim – mind a négyen – aranyosak voltak, írtak, gratuláltak, nagyon büszkék voltak. Természetesen feleségem, Ludovika is.
– Országos missziói lelkészként sem földrajzi, sem felekezeti határok nem szorítják be szolgálatvégzése során. Beavatna a szívének legkedvesebb területekbe?
– Sokat járok gyülekezetekbe. Munkatársképző tanfolyamot szervezek-vezetek, velük most készülünk csoportos buszkirándulásra a Nyírségbe [tudósításunk a 39. oldalon – a szerk.], és jól sikerült a nyári piliscsabai konferenciánk is. Sok az igehirdetői szolgálatom. Bár lassan húsz éve nem vagyok már gyülekezeti lelkész, idén eddig hét keresztelőre és két esketésre is felkértek, ami nagy örömömre szolgál. Az évek során számtalan ökumenikus alkalmat szerveztem a Kárpát-medencében. Szívügyem a Magyar Evangéliumi Szövetség – Aliansz, ahol elnökségi tisztemet leadva most alelnökként szolgálok. Az Ez az a nap! [keresztény mozgalom és rendezvénysorozat– a szerk.], a BalatonNET [évente megrendezett keresztény találkozó Balatonszemesen – a szerk.], a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának Missziói Bizottsága, az imareggelik áldott felekezetközi szolgálati területek. Örömmel mondhatom: az ökumenikus rendezvények iránt az evangélikus egyház a legnyitottabb, a legmegszólítóbb, a motorja ennek a munkának. Az egészséges felekezeti öntudat ugyanakkor szükséges. Amit a Krisztusra mutató, az igéből élő és arra építő Luthertől kaptunk, talán még mindig nem ismerjük eléggé. Evangélikus identitásunkhoz tartozik, hogy tanuljunk tőle.
– Az esketési, keresztelési felkérések a magvetésének eredményei?
– Úgy tűnik, igen. Valóban tág az ismeretségi köröm, így adódik, hogy megkeresnek.
– Saját honlapja, Youtube-csatornája van. Életrajzában olvasható: „Megtérése után elvégezte az Evangélikus Teológiai Főiskolát.” Békéscsabai nagycsalád tizenegyedik gyermekeként született, ahol mélyen hívő közegben nőtt fel. Hogyan tért meg?
– Szüleim hívő, templomjáró, bibliaolvasó emberek voltak. Otthon mindig olvastunk Bibliát, hatévesen már mindegyikünk saját Szentírást, bibliaolvasó Útmutatót kapott. Szerintem átlagon felüli bibliaismerettel rendelkeztem. Reggelente ki-ki maga ült le igét olvasni, esti áhítatra pedig az egész család, a tizenkét gyerek a szüleimmel. De ebből nem következik, hogy valakinek élő, önálló hite legyen. Sok igét ismertem, imádkoztam, de az Istent nem ismertem, nem volt személyes kapcsolatom vele. A jó hír, hogy az Isten viszont ismert engem. Ő számontartott. A Békés Megyei Múzeumok Igazgatóságának dolgoztam fotósként. Szerettem a munkámat, több mint tíz fotókiállításom volt már akkor. Föl se merült, hogy lelkész legyek; azt sem tudtam, hol van lelkészképzés. Történt, hogy egy fényképész barátom noszogatni kezdett: behívott az egyházi berkekbe. Győri János Sámuel akkor volt segédlelkész Békéscsabán. Rockoratóriumokat szervezett és mutatott be. Elmentem egy zenei próbára. Ez volt a megtérésem kezdete. Annak ellenére, hogy nagyon jól éreztem magam fotósként, és éppen – a szocializmusban! – Lipcsébe készültem fotóművészeti főiskolára.
– Főiskolás lett. Csak nem Lipcsében…
– Megtérésem után néhány héttel érkezett az elhívásom. Albérletemben egy szombat reggel arra ébredtem, Isten hív: menjek lelkésznek. Meglepett a hívás. Addig nem volt vonzó számomra az egyházi élet. De azt tudtam, hogy a lelkészek sok embert el tudnak érni. S ekkor engem már csak az izgatott, hogy az evangéliumot minél több embernek mondjam el. Elkezdtem a kollégáimnak a múzeumban, a fotós munkatársamnak az utcán. Néha furcsán néztek rám. Aztán Isten elvezetett a teológiára, és megtanított, hogyan kell átadni az örömhírt.
– Édesapja a Békés Megyei Keresztyén Ifjúsági Egyesület titkára volt. Isten útja ez: ön szervezte újjá az 1950-ben betiltott szervezetet.
– Édesapám iparosember volt, nem kapott keresztény nevelést. A háború alatt egy házi bibliaórán tért meg. Később laikus prédikátor lett, házaknál hirdették az igét. Első szolgálati helyemen, Gerendáson az első bibliaórán az irodában a nénik elmondták: „Az édesapja ugyanitt, ebben a szobában hirdette az igét.” Áldott ébredési időszak volt. A rendszerváltáskor a Magyar Evangélikus Ifjúsági Szövetség ajánlására megkerestek az európai Keresztyén Ifjúsági Egyesület részéről, hogy országos ifjúsági lelkészként legyek az egyesület újraszervező titkára. Életem egyik legszebb időszaka volt. Nagy ébredéseket éltünk át, a diktatúra után fellélegeztek az emberek. Addig zárt templomok nyíltak meg Kárpátalján. Ilyen helyzetekben is hirdettem az igét. Éreztük Isten munkáját! Az akkori kapcsolatok a mai napig élnek.
– Ma is hitvalló időket élünk?
– Az elmúlt húsz-harminc évben éreztem, hogy korszakváltó idők járnak, gyorsulnak az események. Az individualista, fogyasztói világ felemészti önmagát. Most összesűrűsödtek az események, még az atomháború is fenyeget. Félelmetes és hátborzongató ez az egész. A jelek nyomasztóak, de azt tudom, hogy az Atya az, aki eldönti, mikor zárul le egy világkorszak. Hogy ez a bűneink következménye? Egy kézifék, figyelmeztetés, hogy átgondoljuk az életünket a világban és az egyházban, vagy a végső nyomorúság kezdete? Nem tudjuk. Amíg itt vagyunk, tegyük a dolgunkat.
– Annak idején a kelenföldi kiterjedt szolgálat mellett lelkészként miért vállalt utcai szociális munkát is?
– A kezdettől foglalkoztatott, hogy mi van a falakon kívül. Hol vannak azok, akik nem jönnek el a templomba? Mert a többség nincs ott. Mi a mi küldetésünk? Jézus mit tenne? Jézus odamenne hozzájuk. Ő terepmunkás volt. Egy ismerősöm a VIII. kerületi családsegítőbe hívott. Azonnal megdobbant a szívem, igent mondtam. Hetente egyszer, pénteken jártam a kerület utcáit, benne a Keleti pályaudvart és környékét. Rájöttem: nem elég imádkozni vagy egy-egy ruhát adni a szegényeknek. Itt életek vannak. Ebben az önkormányzati családsegítőben láttam meg, hogyan lehet holisztikusan hozzáállni ehhez. Láttam a nyomort. Volt, akihez már csak mentőt lehetett hívni. Később a kelenföldi rászorulóknak szerveztünk gyülekezeti családsegítő szolgálatot. Hajléktalanok kaptak ételt, ruhát, életvezetési tanácsot az önkormányzat által adott helyiségben.
– 2003-ban megkérdezték öntől, mi a legnagyobb öröme a szolgálatban. Hadd érdeklődjünk erről 2022 őszén is!
– Krisztus. Közhelyszerűen hangzik, de ő az én örömöm. Hogy él, hogy használni tud engem minden esendőségem, törékenységem ellenére. Az is örömöm, amikor évtizedekkel korábbi konferenciai szolgálataimra emlékezve megkeresnek ma is hitben járók. Az országos evangelizációkért is hálás vagyok, amelyekre idén is nagyon készülünk. Sokan szomjazzák az evangéliumot. Ezt nem mi érjük el: Krisztusból sugárzik az Isten szeretete, igazsága, gyógyító ereje. Ezért mentek hozzá kétezer éve is, és jönnek ma is. Megújulásra, a Szentlélek lélekfrissítő erejére mindannyiunknak mindig szükségünk van.
– Ez a kitüntetés lehetőséget adott eddigi sokirányú szolgálatainak összegzésére. A nyári pihenés után indult új munkaévben mik a tervei?
– Az elhívás mindörökre érvényes. Isten megszólítottjaként folytatom tovább, amire a küldetésemet kaptam. Sok meghívásnak nem tudok eleget tenni, mert tele a naptáram. Hiszem, hogy ha Isten ad időt, akkor szolgálatot is ad.
***
Az írás eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2022. szeptember 25–október 2-i 87. évfolyam 37–38. számában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható a Luther Kiadó könyvesboltjában (Budapest VIII., Üllői út 24.), az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a e-mail-címen, vagy digitális formában megvásárolható, illetve előfizethető a kiadó honlapján.
