A remény és az Isten képmására teremtettség üzenetét közvetíti hazájában Panti Filibus Musa. A Nigériai Evangélikus Egyház érseke a kétszáznyolcmillió lakosú afrikai ország bő kétmillió evangélikusának főpásztorolása mellett a Lutheránus Világszövetség elnökeként is szolgál. Utóbbi tisztségében elsődlegesen nem a tagegyházak közötti törésvonalakra, hanem a szervezet alappilléreire fókuszál. Magyarországi látogatása során kérdeztük az egyházvezetőt.
– Világszerte számos krízissel kell megküzdeniük az egyházaknak. Önöknek mi jelenti a legnagyobb nehézséget?
– Az egyházunk problémái nem választhatók el azoktól a kihívásoktól, amelyekkel az egész társadalomnak szembe kell néznie: a biztonság hiányától és az instabilitástól. Bő tíz éve Nigéria több részén, különösen északon jellemző ez; egyrészt az iszlamista Boko Haram szervezet működéséhez köthető, másrészt a pásztorok és a földművesek közötti feszültségekhez, mostanában pedig megjelentek a szimpla bűnözők, banditák is. Ez pedig mindenre hatással van: a gazdaságra éppúgy, mint a vallásközi kapcsolatokra, a családok menekülni kényszerülnek, a gyermekeket is trauma éri, megjelenik a nők elleni erőszak, és így tovább.
Az egyház különösen is szenved, mert bár a bűnözők tevékenysége általában az egész társadalmat érinti, de északon és északkeleten, ahol én is élek, az egyház sokszor kiemelt célpont. Lerombolják a templomokat, istentisztelet közben támadják meg az embereket, szétzilálják a családokat. Összességében tehát azt mondhatjuk, hogy a közösségeink közül sokan teljes bizonytalanságban élnek, és egyházként olyan emberekkel vagyunk kapcsolatban, akiknek az élete meginog.
– Mit tud tenni az egyház ebben a helyzetben?
– Először is a reményt kell közvetítenünk az embereknek, mert ebben a krízishelyzetben ez tartja meg őket. Emellett ellensúlyoznunk kell azokat az üzeneteket, amelyek a gyűlölet és az ellenségeskedés nyelvén szólnak, és a különbözőségeket hangsúlyozzák. Azt kell hirdetnünk, hogy mi tart össze bennünket nemzetként, mi bennünk a közös. Mert mindannyiunknak Nigéria a hazánk, keresztényeknek, muszlimoknak, hinduknak egyaránt. Fontos, hogy az egyház segíteni tudjon abban, hogy megtaláljuk az együttélés módját. De igazságosság nélkül nem lehet együtt élni. Ezért igyekszünk emlékeztetni a kormányt arra, hogy az államnak alkotmányos kötelezettsége minden egyes nigériai állampolgár életének és tulajdonának a védelme, függetlenül attól, hogy az illető milyen vallás követője, melyik régióból származik, vagy milyen etnikai hátterű. Minden ember Isten képmására teremtetett, és ebből fakadóan mindenkit egyformán megillet a tisztelet. Ennek hirdetése nagyon fontos feladata az egyháznak. Ökumenikusan is aktívak vagyunk, igyekszünk közös megoldásokat találni a katolikusokkal, anglikánokkal, metodistákkal és másokkal, és végiggondolni, hogyan tudnak egyházaink részt venni a béke- és nemzetteremtés folyamatában.
Persze próbálunk a lehetőségeinkhez mérten konkrét segítséget is nyújtani. Amikor például egy közösséget támadás ér, az emberek elveszítik mindenüket, és nincs mit enniük, akkor – ha csak lehetséges – segítünk, gyűjtést szervezünk, igyekszünk forrásokat találni, hogy támogathassuk őket az azonnali, legszükségesebb dolgokkal és aztán hosszabb távon is.
– Említette, hogy elsősorban a közös pontokat kell nézni, és nem a különbözőségeket kell hangsúlyozni. Az evangélikusok nagy családjában milyen területeken tapasztalhatunk egységet, és hol vannak törésvonalak?
– Tisztában kell lennünk azzal, hogy a Lutheránus Világszövetség különböző körülmények között élő egyházakat fog össze. Minden tagegyház más-más realitásokkal szembesül, minden helyzet egyedi. A világszövetség célja, hogy olyan közös platformot biztosítson, ahol végiggondolhatjuk, hogyan értelmezzük magunkat együtt evangélikus felekezetű keresztényekként. A szervezet néhány fontos pilléren alapul: közös teológiai gondolkodás a minket körülvevő világ realitásairól; diakóniai segítségnyújtás a szenvedők számára, valamint a misszió. A diakóniai munkát nemzetközi szinten a szervezet világszolgálati osztálya végzi a menekültellátáson keresztül, de támogatjuk a tagegyházakat is a helyi munkában.
Természetesen mindig vannak megosztó témák. Ilyenek a politikai kérdések, például a múltban ilyen volt a dél-afrikai apartheid rendszer megítélése. Egy másik példa a közelmúltból a család, házasság és szexualitás kérdése. Tudjuk, hogy vannak egyházak, amelyekben ez nagyon nehéz téma. A világszövetség tudatosan döntött úgy, hogy nem hoz döntést a kérdésben, hanem továbbra is teret ad a kölcsönös tiszteleten alapuló, őszinte párbeszédnek. Nincs olyan univerzális megoldás, amelyet a világszövetség fel tudna ajánlani a tagegyházaknak, és amely mindenkinek megfelelne. Vannak ugyanis olyan országok, ahol a kérdésnek még a felvetése is illegális, másutt viszont teljes a szabadság. A szövetség törekszik arra, hogy szem előtt tartsa ezt a sokféleséget, és végső soron az egyház helyi szolgálatát támogassa, ne pedig veszélybe sodorja.
Vannak természetesen világszövetségi szintű programok teológiai, diakóniai és missziológiai témákban, a nemek közti igazságosság témájában vagy a fiatalok bevonását célozva, de mindezeknek a helyi szintű megvalósításához inkább az egyházak helyi realitásokat figyelembe vevő helyzetbe hozására, folyamatos kísérésére van szükség. A globális szinten meghozott döntéseket tehát mindig lokalizálni kell.
Lutheránus világszervezetként fontos az ökumenikus elköteleződésünk is. Ezért folyamatosan párbeszédben vagyunk a római katolikusokkal, az anglikánokkal és a metodistákkal, és mostanában keressük az együttműködés lehetőségeit a pünkösdi egyházakkal is. Nem úgy tekintünk magunkra, mint akik a többiektől elszigetelten léteznek, hanem mindig másokkal együtt, más egyházak összefüggésében látjuk az evangélikusságot is. A kereszténység nagy családján túl más vallásokkal is szeretnénk együttműködni. Van például az Iszlám Segélyszervezettel egy megállapodásunk, amelynek célja, hogy közösen gondoskodjunk arról a kétmillió menekültről, aki világszinten a Lutheránus Világszövetség segítségére van utalva. Szövetségünk a legnagyobb felekezeti szervezet a menekültellátásban, és ezt többek között az Egyesült Nemzetek Szervezete is méltányolja.
– 2017-ben választották a Lutheránus Világszövetség elnökévé. Ez a pozíció hogyan árnyalja azokat a tapasztalatokat, amelyeket korábban a genfi iroda munkatársaként szerzett?
– Amikor Genfben dolgoztam, akkor a stáb tagja voltam. Naponta foglalkoztam az egyházakat érintő helyzetekkel, realitásokkal. Az afrikai régióért felelős titkárként állandó kapcsolatban voltam a kontinens egyházvezetőivel. Igyekeztem támogatni őket, tanácsot adni, képzéseket szervezni. Később, a missziói és fejlesztési osztály igazgatójaként már globálisabb rálátásom volt a tagegyházakra, de tulajdonképpen ugyanazt a feladatot végeztem, mint korábban, csak szélesebb körben.
Most elnökként inkább a stratégiai döntések és az irányítás szintjén mozgok. Az a feladatom, hogy biztosítsam, hogy a globális szinten hozott döntések elősegítsék a világszövetség tagegyházainak közösségben történő együttélését. A szervezet alkotmányának értelmében kölcsönösen elköteleződtünk egymás iránt, az ökumenikus párbeszéd, az igazságosság és az elnyomottak képviselete irányában. Elnökként tehát én vagyok mindezen vállalásoknak a letéteményese, nekem kell figyelnem, hogy megvalósul-e az, ahogy mi magunkat evangélikus közösségként értelmezzük.
Sajnálatos módon elnöki időszakomat nagyban befolyásolta a koronavírus-járvány. Nagyon nehéz volt megszervezni a tanács éves üléseit is, csak online volt erre lehetőség. És csak azért sikerülhetett, mert a tanácstagok és a régiós alelnökök nagyon elkötelezettek voltak. Nem tudom, enélkül hogyan tudtuk volna fenntartani a működést.
– Jövő szeptemberben Krakkóban lesz a világszövetség következő nagygyűlése. Hogyan készülnek az alkalomra?
– Hálásak vagyunk a Lengyelországi Evangélikus Egyháznak azért, hogy vendégül látnak bennünket. Idén november közepén Krakkóba utazunk, megtekintjük a helyszínt, átnézzük a nagygyűlés tervezett programját, és finomítjuk a költségvetést. Nagy öröm és várakozás van bennünk amiatt, hogy ismét Közép-Európa ad otthont a nagygyűlésnek. Azt gondolom, hogy történelmük miatt a régió tagegyházai sokat adhatnak az evangélikusságnak, és nagy ajándék, hogy ismét lehetőséget kapunk arra, hogy meghallgathassuk az üzenetüket.
Ugyanakkor tudjuk, hogy a környező helyzet nagy bizonytalanságot hordoz. Sosem gondoltuk volna, hogy Európa földjén olyasmi történik, amit Ukrajna orosz megtámadása magával hozott. Azt gondolom, hogy ez a háborús helyzet befolyásolni fogja a nagygyűlést is. Ismét szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy bár azt feltételezzük, a világ a béke és a fejlődés irányába halad, egyszer csak mindent elölről kell kezdenünk, és őszintén beszélnünk kell a világ helyzetéről és a politikai kérdésekről. Persze nem csak Oroszország és Ukrajna áll majd a középpontban. A világon nagyon sok fegyveres konfliktus zajlik, és a második világháború romjain létrehozott szervezetként nekünk sosem szabad elfelejtenünk, hogy a világ más részei iránt is felelősséggel tartozunk.
Véleményem szerint a klímaváltozás is fontos kérdés lesz majd. Ennek nagyon sok tagegyházunk fizeti az árát már most is. Afrikában például kiszáradó tavakkal, folyókkal találkozunk, terjeszkedik a sivatag, kiszámíthatatlanná válnak az esőzések, aszályok vagy áradások sújtanak olyan területeket, ahol ilyesmire korábban nem kellett számítani. Ezek miatt sokan szenvednek, és ez azt jelenti, hogy túl kell lépnünk a retorikán, és valóban fel kell tennünk magunknak a kérdést: mit szükséges tennünk a világban ahhoz, hogy legalább elkezdődhessen a narratívaváltás, és hogyan tudjuk jobban gondját viselni a teremtett világnak? És itt kerül a képbe az egyház szerepe, mert nekünk megvan a lehetőségünk arra, hogy mozgósítsuk az embereket. Először is alkalmazkodásban, de abban a tekintetben is, hogy pozitív változást érjünk el.
– Európai körútjának az utolsó állomásaként érkezett Magyarországra. Milyen tapasztalatai vannak hazánkról?
– Nagyszerűek! Először is szeretném elmondani, mennyire sokat jelent az a kapcsolat, amely a nigériai és a magyarországi evangélikusok között fennáll. Fontos tudni, hogy vannak testvéreink a távolban. Jó volt találkozni, látni az egyház munkáját és összehasonlítani az itteni és az otthoni helyzetet. Számos alkalommal hallottam már, hogy Magyarország kormánya szívén viseli azoknak a sorsát, akik szenvednek a hitük miatt. Ez bátorító számomra, mert azt sugallja, hogy nem vagyunk egyedül azokban a harcokban és küzdelmekben, amelyeket mi Nigériában és mások máshol a világban folytatnak, hanem vannak, akik mellettünk állnak. Vigasztaló látni azt is, ahogyan az itteni egyházak és szervezetek segítik a menekülteket, hogy akár csak egy-egy gyülekezet is több száz embert látott el a háború kitörésekor. A Magyarországi Evangélikus Egyház mindig is fontos szerepet töltött be a Lutheránus Világszövetség életében, és sokat hozzátett ahhoz, amit ma gondolunk a szervezetünkről. Ezért is hálásak vagyunk.
Köszönjük Balicza Klára külügyi referensnek az interjú elkészítéséhez nyújtott segítségét.
