„Édes Mancikám!” – Levelek Túrmezei Erzsébettől címmel jelent meg cikk tíz évvel ezelőtt az Evangélikus Életben, amikor a diakonissza, költő, műfordító születésének századik évfordulóján Boda Zsuzsa beszélgetett a Csömöri Evangélikus Egyházközség felügyelőjével, Gubek Máriával. Az interjú újraközlésével emlékezünk a ma (február 14.) 110 éve született diakonisszára.
Túrmezei Erzsébetet, a 2000-ben elhunyt diakonissza főnökasszonyt – végrendeletében is rögzített kívánsága szerint – a csömöri temetőben helyezték végső nyugalomra. Hogy a főváros tőszomszédságában található gyülekezettel ennyire szoros kapcsolata alakult ki Erzsébet testvérnek, abban nagy szerepe volt az egyházközség felügyelőjének, Gubek Máriának. A sok évtized alatt Erzsébet néni egy doboznyi – közel ötszáz – levelet, képeslapot és igés lapot küldött csömöri címzéssel.
– „Szeretettel értesítjük arról, hogy felvettük a Fébé evangélikus lány-népfőiskola növendékei közé. A tanfolyamot ünnepélyesen november 16-án délután 4 órakor nyitjuk meg. Jó lenne, ha november 15-én estig megérkeznék. Idén a Hűvösvölggyel határos Pesthidegkúton, anyaházunk egy erre a célra átadott emeletén tartjuk a tanfolyamot. Minden jelentkező hozzon magával néhány váltás ruhát, fehérneműt, ágyneműt két-két huzattal. Lepedőt három darabot – egyet ágyterítő helyett. Cipőt, tisztítófelszerelést, elhozza Bibliáját, énekeskönyvét, ha írószerei, üres füzetei, hangszere, kézimunkához anyaga – házivászon, fonal –, varrnivalója van otthon, azt is magával hozza. A lakáskijelentőjét is, hogy az itteni bejelentkezésben fennakadás ne legyen. Amennyiben valaki egyedül érkeznék, és kísérőt kér, jelezze egy lapon, hogy várhassuk a vonatnál. Isten hozzon minden népfőiskolást. Szeretettel köszönti a Fébé vezetősége. Budapest, 1947. november 8”. Mi a háttere ennek a levélnek?
– Én először 1946-ban, tizenöt évesen vettem részt Fébé-lánykonferencián. Többen mentünk a csömöri gyülekezetből. Ott találkoztam először Erzsébet testvérrel is. Bár nem az ő bibliakörébe kerültem, az első perctől kezdve nagyon megszeretett, és szinte a lányaként kezelt. A következő évben én is jelentkeztem a téli népfőiskola több hónapos tanfolyamára – ez volt az értesítő levél. Hiába vettek fel azonban, a szüleim nem engedtek el.
– Miért?
– Féltek, hogy ott maradok köztük. Nem véletlenül; a diakonisszák nagyon nagy hatással voltak rám: olyan szeretet vett körül közöttük, hogy én is diakonissza akartam lenni. Itthon erről hallani sem akartak. Mire végre a szüleim beleegyeztek, az egyesületet 1951-ben föloszlatták.
– Így is a szolgálat jellemzi az Ön egész életét, hiszen évtizedekig a csömöri posta vezetőjeként dolgozott – a településért végzett hűséges munkájáért 2001-ben Csömör díszpolgára elismerést is kapott –, a mostani ciklussal pedig több mint harminckét esztendeig tartó gyülekezeti felügyelősége zárul le. Közben pedig Túrmezei Erzsébetnek élete végéig hűséges segítője és támasza volt.
– Amikor 1951-ben feloszlatták a Fébé-diakonisszaegyesületet, Erzsébet testvért Szabó József püspök úr Balassagyarmatra hívta. Itt elsősorban az evangélikus szeretetotthonban végzett szolgálatot 1975-ig, de majdnem mindennap adminisztrációs munkát is végzett a lelkészi hivatalban. Többször voltam nála, illetve hetente kétszer fel kellett őt hívnom telefonon. Ha valamire szüksége volt, mindig hozzám fordult. Sokszor nem is hívott másként, csak „édeslányomnak”.
Gubek Mária
– Ez az 1972-es levél is ezt bizonyítja: „Most egy sürgős kérdésben fordulok hozzád. Az ipolyszögi fíliánkban a konfirmandus szülők fehér oltárterítőt szeretnének készíttetni április közepére, a konfirmáció ünnepére. Az idő nagyon fogy, és mindenen akad a dolog. Itt, Balassagyarmaton nincs elég szép fehér szövet, hímzőfonalról, rojtról nem is beszélve. Kivitelező sincs. Tudnátok-e valakit ajánlani, aki betűket és egyszerű mintákat hímez szépen? Légy szíves felhívni az Eklézsia üzletet, és azokat megkérdezni, tudnak-e ilyen hímzőt ajánlani. Ha igen, mi a címe? Külön kérdés még, hogy az illető vállalja-e a megvarrást is? Nálunk van egy fehér szövetterítő »Légy hív mindhalálig« felírással, felette egyszerű minta: körben kereszt, a szószékterítőn is plusz a kehelytakarón kehely kontúrja. Ilyenre gondolnak az ipolyszögiek is. A mienkén Farkas András festőművész rajzolta rá az anyagra a betűket és a mintákat. Bizonyára most is megtenné, de akkor a Budapesten megvett anyagot haza kellene előbb hozni, és megrajzolás után elküldeni a hímzőnek, akit, remélem, sikerül megtalálnunk!”
– Én 1952-ben kezdtem a csömöri postán dolgozni, aztán ’62-től ’86-ig, a nyugdíjba menetelemig voltam vezetője a hivatalnak. Az Úristen itt is nagyon sokszor eszközül használt engem. A törvényes keretek között mindenkinek igyekeztem a legjobb tudásom szerint segíteni. Erzsébet nénivel kapcsolatban például kihasználtam ingyenes csomagküldési lehetőségemet; így postáztam a versesköteteit. Megkért ugyanis, hogy ne csak a pénzügyeit kezeljem – nem szeretett pénzzel foglalkozni –, hanem segítsek könyvei kiadásában és terjesztésében is. Először is kerestem egy jó áron dolgozó nyomdát. Győrben kedvező ajánlatot adtak, én pedig minimum háromezer példányban rendeltem meg a versesköteteket. Kivettem Erzsébet néni takarékkönyvéről a pénzt, majd az eladott könyvek árát visszatettem. A több raklapnyi könyvet itt, az előszobámban tároltam. Most is látszanak a repedések, mert a falak egy kicsit megsüllyedtek a nagy teher alatt, hiszen feltöltött talajra épült ez a házrész. Nálam lehetett megrendelni a könyveket, én pedig sokszor hajnali kettőig csomagoltam. Néha a komaasszonyom is segített. Mivel postásként havi kétmázsányi csomagot adhattam fel ingyen, kihasználtam ezt a lehetőséget.
– Már önmagában ez is nagy szolgálat volt! Ahogy ezeket a leveleket olvasgatom, igazi egyháztörténeti csemegékre is bukkanok. Például azt írja ebben az 1969-es levélben Erzsébet néni: „A püspök úr nagyon szeretne egy darabot az amerikai Holdra szállókat ábrázoló, 10 forintos bélyegből. Be akarja ragasztani a Tragédiába az űrjelenethez.”
– Mindig nagyon szerettem a bélyegeket. Amikor az új bélyegek katalógusa megjelent a hivatalos lapunkban, akkor mindjárt rendeltem belőlük, és küldtem Erzsébet néninek. Volt úgy, hogy a jegyzéket küldtem el neki, amiben nemcsak ő, de Szabó püspök úr is bejelölte, melyik bélyegből szeretne. Püspök úr amúgy nagy Madách-kutató is volt. Az idézett levél is erről tanúskodik.
– Ez a másik pedig a női dolgokba enged bepillantani: „Édes Mancikám! Nagyon köszönöm én is a tegnap érkezett váratlan meglepetést! Mivel Lenke néninek sajnos szűk volt az a vászonkosztüm, nekem pedig pontosan jó lett, én lettem a tulajdonosa. Azt is elárulom, hogy éppen egy ilyen, a nyári blúzokhoz alkalmas szoknya vételén törtem a fejem. Már kerestem az üzletben is, de nem találtam alkalmasat. Most ez a kérdés ilyen váratlanul megoldódott! »Van jó Atyánk, nincsen gondunk, Este-reggel hálát mondunk.« Köszönöm szeretetedet!”
– A postán kaptunk egyenruhát. Mivel a korábbiak még jó állapotban voltak, az újruhát – miután lecseréltem rajta a gombokat – elküldtem Balassagyarmatra.
– Amikor feloszlatták a diakonisszaegyesületet, Túrmezei Erzsébet megírta híres, Tedeum-fordítás című versét, amelynek első mondata így hangzik: „Fordítom a Tedeumot, / és fejtem a szürke ruhámat.” Ő hogy élte meg a feloszlatást?
– Le tudta tenni az Isten kezébe ezt is. Mint mindent. Nagyon jó természete volt, nem lehetett őt kihozni a sodrából.
– A diakonisszaegyesület feloszlatása után is rendszeresen voltak népfőiskolai találkozók?
– Erzsébet néni számára nagyon fontos volt a kapcsolattartás. Nemcsak a hűvösvölgyi anyaházban, de Adyligeten, Pethő Lenkééknél is összejöttünk, aztán később Nagytarcsán is. 1978-tól pedig huszonegy éven át, amíg Erzsébet néni élt, nálam gyűlt össze az ország minden részéről negyvenöt-ötven ember. Általában október harmadik szombatján találkoztunk. Ilyenkor hajnali háromkor keltem, és pörköltöt főztem. Tizennégy kiló húsból… Az anyagiakba és a pakolásba is besegített három csömöri asszonytestvérem.
– És mi volt a program?
– A napot áhítattal kezdtük, aztán egy-egy témát beszéltünk meg – mindig hívtunk vendégelőadót is. Ebéd után mindenki beszámolt, mi történt vele a legutóbbi találkozónk óta. Aki nem tudott személyesen eljönni, levelet küldött.
– 1975-ben Erzsébet testvérnek el kellett jönnie Balassagyarmatról…
– Úgy volt, hogy egy csömöri család fogadja be őt és a vele érkező Zsófia testvért. Ám az utolsó pillanatban ez megváltozott. Akkor már nálunk volt Erzsébet néni tizenhat darab húszkilós csomagja. Annyira bántott ez a váratlan helyzet, hogy aludni is alig tudtam. Akkor édesapám azt mondta, hogy fogadjuk be mi őket a kisszobába.
– Abban az időben ez nem volt veszélytelen felajánlás…
– Az egyházban is többen mondták nekem, hogy az állásommal játszom. Én nem törődtem vele, mint ahogyan azzal sem, hogy vezető beosztásom ellenére minden vasárnap ott voltam a templomban. A Jóisten mindvégig megsegített, és soha semmi bajom nem esett.
– Mennyi ideig lakott itt Erzsébet néni?
– 1975. február 3-ától 1977. július 28-áig. Utána Adyligeten laktak Zsófiával hat hónapig, majd Budapesten a Karácsony Sándor utcaiszeretetotthonba költöztek. Mindketten ott laktak életük végéig. Erzsébet néni később halt meg.
– Mikor döntötte el, hogy Csömörön szeretne örök nyugalomban pihenni?
– A kilencvenes években egyszer nyáron egy hónapig itt lakott nálam. Az egyik nap, miközben a konyhában főztem, és ő is ott volt velem, egyszer csak azt mondta: „Tudod, mire gondoltam? Arra, ha engem az Úr hazaszólít, én a csömöri temetőben szeretnék pihenni.” „Jó – feleltem neki. – Nekem a szüleim sírja mellett fenn van tartva egy hely, azt felajánlom Erzsébet néninek, én pedig a szüleim sírjába megyek.” Ebben maradtunk. 1996. április 17-én kelt végrendeletében a temetésére vonatkozó kívánságát írásban is rögzítette. A végakarata szerint a Fébé Evangélikus Diakonisszaegyesület lett az általános örököse, a temetését együtt intéztük 2000-ben.
– Említette, hogy a tizenkilenc évvel idősebb Túrmezei Erzsébet úgy tekintett Önre, mintha a lánya lett volna. Ez a bizalom 1956-ban is megmutatkozott.
– A forradalom idején írt néhány verset, de ezeket nem merte otthon tartani, mert nemegyszer nyomozók jártak nála. Nem tetszett nekik, hogy vannak finnországi – egyházi – kapcsolatai. Engem kért meg, hogy őrizzem a verseket. A nyolcvanas években adtam vissza neki, amikor már enyhült a politikai légkör.
– Közel ötszáz levél és képeslap van előttünk az asztalon. Nemcsak belföldről, de külföldről is.
– Mindenhonnan írt nekem. Nemcsak Balassagyarmatról, de ahova csak szolgálni hívták, mindig küldött néhány sort. Ha külföldre ment, akkor beszámoló érkezett. Egyszer még a Bodri kutyámnak is küldött képeslapot. Itt van az is: „Kedves Bodri kutyánk! Téged is szeretettel köszöntelek az NDK-ból ennek a kedves rokonodnak a képével. Szeretettel: Erzsébet néni.” 1975. augusztus 15-én adta fel, a címzett helyére pedig ezt írta: „Bodrinak szeretettel.” Végezetül elmondhatom: nagyon hálás vagyok az Istennek, hogy Erzsébet nénivel megismerkedhettem – ő nagyon különleges ember volt, a versei pedig evangélikus egyházunk kincsei közé tartoznak.
* * *
Az interjú eredetileg az Evangélikus Élet magazin 77. évfolyama 5. számában jelent meg 2012. február 5-én.
