Kimagasló kutatói és oktatói pályájának elismeréseként a Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést vehette át augusztus 20-án Juhász Dezső nyelvész, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának professor emeritusa. Érdeklődésének középpontjában elsősorban a magyar nyelv területi változatainak – a nyelvjárásoknak – a kérdésköre, a nyelvtörténet, illetve a névtan áll. Mint az Újpesti Evangélikus Egyházközség tagját is kérdeztük pályájáról, életéről.
Juhász Dezső nyelvész, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézete Magyar Nyelvtörténeti, Szociolingvisztikai, Dialektológiai Tanszékének professor emeritusa, a tanszék korábbi vezetője, az intézet korábbi igazgatója. Szolnokon járt gimnáziumba, 1979-ben szerzett diplomát az egyetem magyar–orosz szakán, azóta a tanszék oktatója, 2007-től professzor. A Magyar Nyelvtudományi Társaság főtitkára, 2011 óta felelős szerkesztője a társaság tudományos folyóiratának, a Magyar Nyelvnek. 2022-ben vehette át a Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést.
– Hogyan került közel a nyelvészethez, miként választotta hivatásául?
– Jó magyartanáraim voltak az általános és a középiskolában is. Elsősorban irodalmi érdeklődésű voltam, e mellé jött az orosz mint másik szak. Az egyetemen másodévben fordult az érdeklődésem a magyar nyelvészet felé. Egy Tisza-parti kis faluban, Nagykörűben nőttem fel, ahol a nyelvjárást élő nyelvi formaként tapasztaltam meg, ezt hoztam magammal. Ahogy tanáraim, Kázmér Miklós és Benkő Loránd professzor, magam is a névtannal, a szülőföldem helyneveinek gyűjtésével kezdtem a pályafutásom, ebből született a szakdolgozatom és egy könyvecske még egyetemista koromban, majd a magyar tájegységnevek történetét írtam meg. A nevek világa és a nyelvföldrajz ma is a kedvenc területeim közé tartozik.
– Több évtizedes oktatói tevékenysége során magyartanárok és fiatal értelmiségiek generációinak nyelvjárástani – dialektológiai – ismereteit bővítette. Kollégáival együtt számtalan nyelvjáráskutató körutat szervezett, a jövő héten például a Muravidékre látogatnak tanszéki kirándulás keretében. A laikusnak, főként innen, a fővárosból nézve, nehéz értelmeznie, mi lehet a sokak által eltűnőfélben lévőnek gondolt nyelvjárások gyűjtőinek legfontosabb feladata, célja.
– Kétségkívül visszaszorulóban vannak a nyelvjárások, de amíg vannak, nekünk dokumentálnunk kell. Ami eltűnik a nyelvhasználatból, azt később csak a „nyelvmúzeumokból” lehet elővenni. A kettősnyelvűség – vagyis hogy valaki beszél egy nyelvjárást, és birtokában van a köznyelvnek is – természetes jelenség, a köznyelv egyre erőteljesebben van jelen a nyelvjárások beszélői között. Magam is kettősnyelvű vagyok. Gyönyörűek szülőfalum nyelvjárásának zárt ë hangjai, záródó kettőshangzói: ősz helyett öüsz; az í-zés: í-t ejtenek egyes köznyelvi é-k helyén – néz helyett níz –, de például egy ilyen interjú nem az a nyelvi közeg, ahol ezt az eszköztárat használnám.
Hogyan ejtik a szem szót a különböző nyelvjárásokban? Térképlap A magyar nyelvjárások atlaszának és A romániai magyar nyelvjárások atlaszának integrált internetes felületéről
A magyar dialektológiában több mint két tucat kisebb-nagyobb nyelvatlasz létezik, ezek nagyon jól tanúskodnak a magyar nyelv táji változatosságáról. Körülbelül egy évtizedes kutatómunkánk eredménye az a több mint kétszáz határon inneni és túli falu adatközlőinek bevonásával rögzített hang- és videóanyag, amely most feldolgozásra vár, és amely a számítógépes technológia ugrásszerű fejlődésének köszönhetően számtalan új lehetőséget kínál a kutatóknak és az egyetemi hallgatóknak. A másik nagy kérdés, hogy mennyiben lehetséges a nyelvjárások revitalizációja, életre keltése. A hangtan a legérdekesebb és legbeszédesebb része a nyelvjárásoknak: valakiről öt mondat után meg lehet állapítani, milyen nyelvjárást beszél, ellenben aktív nyelvhasználat céljára megtanítani ezeket a hangtani sajátosságokat szinte lehetetlen. Emellett sok ezerre rúg a tájszavak száma, ezért sem egyszerű egy nyelvjárást feltárni, a tudomány és az érdeklődő nagyközönség számára hozzáférhetővé tenni.
A nyelvjárások presztízsének emelése is elengedhetetlen feladatunk; cél, hogy formáljuk a táji változatokhoz fűződő pozitív attitűdöt. A 20. század első felének szépírói sokat tettek ezért: Tamási Áron a székely nyelvjárást, Illyés Gyula a dunántúlit, Móricz Zsigmond pedig többek között az északkeleti tájnyelv egyes elemeit dolgozta bele műveibe. Voltak tehát időszakok, amikor a szépirodalom befogadó volt a nyelvjárási jelenségekkel szemben, mert ezek egyrészt színesítették az irodalmi nyelvet, másrészt nagyon illeszkedtek bizonyos szereplők hiteles bemutatásához.
– Bizonyára az adatközlők között is voltakvannak legendás egyéniségek, akikkel életre szóló élmény lehet a találkozás, nem csak szakemberként.
– A nyelvjárási gyűjtéskor arra kell törekednünk, hogy az adatközlők megnyíljanak nekünk, meg kell tudnunk teremteni velük az élő kapcsolatot. Erre is igyekszünk felkészíteni a hallgatóinkat. Ilyenkor nem csak a tudományos kutatáson van a hangsúly: a diktafon mögött őszinte, sallangmentes és érdeklődő jelenlétre van szükség. Emberi sorsokat, személyes történeteket hallhatunk. Elsősorban az ifjúságukról szoktuk kérdezni a beszélőket: a tapasztalat szerint a régmúlt dolgok olykor meglepő elevenséggel élnek az emlékezetben. A népi hagyományokról, az ünnepekről és a munkáról beszélve kerül elő a legtöbb tájnyelvi szó. A gyűjtések eredményeit aztán a hallgatókkal közösen dolgozzuk fel.
Nyelvjárási gyűjtőúton – elöl az adatközlők, mögöttük a gyűjtő
– Mennyire igaz ma az, amit az erdélyi evangélikus költő, Reményik Sándor megfogalmazott ismert versében a templom és az iskola nemzetmegtartó erejéről?
– Az infrastruktúra fejlesztése látványos. Sok figyelmet és pénzt is fordítanak ma a vallási intézmények és közösségek támogatására. Szülőfalum temploma ilyen szépen még sohasem volt felújítva. Ugyanakkor a kultúrát nehezebb építeni, az kevésbé látványos. Az iskolaügy területén, még ha új intézményeket adnak is át, vagy régit felújítanak, hiányosságok vannak. Nem hallgathatjuk el, hogy a pedagógusok nincsenek kellőképpen megbecsülve. Ennek is lehet a következménye az, amit látunk az egyetemen: igen nagy a minőségbeli szóródás, ha fel is töltjük a helyeket, a hallgatók jelentős hányada egyrészt gyengébb tudást hoz magával, mint korábban, másrészt egyre kevesebbekben van meg az eltökélt szándék arra, hogy a tanári pályán helyezkedjen el. Sajnos egyik rendszer sem becsülte meg kellőképpen a tanárokat, és ma sem más a helyzet, pedig ezen sürgősen változtatni kellene.
– Mint anyanyelvének kutatóját mennyire segíti önt a megélt hite, evangélikus identitása, mit ad az egyik a másikhoz?
– Ha egy kicsit a történeti nyelvész is beszélhet belőlem, a reformáció és a nyelv kapcsolatáról szólnék ennek kapcsán. A 16. században ha nem is nyelvi forradalom, de nagyon erős újítás történt, amelynek számos kultúrtörténeti vonatkozása van. Az első könyv, amelyet Magyarországon magyar nyelven nyomtattak, Sylvester János Sárváron 1541-ben megjelent Újtestamentum-fordítása volt, de ennek a századnak a terméke a vizsolyi Biblia is. Ezek úttörő jellege elvitathatatlan. Nagyon fontos, hogy az egyes nyelveken legyenek minőségi bibliafordítások, és a vallási életnek legyen kidolgozott nyelve; ez elősegíti az irodalmi nyelvnek nevezett nyelvváltozat kiformálódását, így volt ez a magyar esetében is. Tehát a Biblia magyarra ültetése nemcsak az emberek hitbéli megerősítését szolgálta, hanem nyelvi megerősítésről, a nyelvművelés, a „nyelvstratégia” szempontjából jelentős eseményről is beszélhetünk. A nyelvtörténetóráimon arra is törekszem, hogy a hallgatókkal derítsük föl azokat a nyelvi hagyományokat, amelyek a mai irodalmi és köznyelvünk alapjait képezik. Sokszor adok kézbe bibliai részleteket, archaikus népi imádságokat. A nyelvi tudatosság egyik alapköve, hogy a vallás által közvetített nyelvi kultúrát is fel tudjuk használni arra, hogy gazdagon és szépen tudjuk kifejezni magunkat.
– Professzor úr az újpesti evangélikus gyülekezet tagja. Mit jelent az ön számára az evangélikussága?
– Az ember keresi a helyét egy olyan közösségben, ahol szeretetközösség is van a vallási mellett. Én úgy gondolom, hogy mindenkiben ott lakik az istenhit, és ez egy életen át fejleszthető. Gyerekkoromban inkább családi körben éltem meg a hitet, imádkoztunk édesanyámmal. Nálunk a férfiág hagyományosan katolikus, a női evangélikus. Katolikusnak vagyok keresztelve, de elsősorban mindig keresztények voltunk. Mindig át tudtuk lépni a felekezeti határokat, ökumenikus szellemben nevelkedtem. Tulajdonképpen „újra vagyok keresztelve” a feleségemmel együtt, Bátovszky Gábor lelkész „keresztelt bennünket evangélikussá”. Nálam a kettős identitás nem zavaró, jóllehet ma már teljes értékű evangélikusnak vallom magam, és az evangélikus közösségben élem meg a hitem, mégsem tagadtam meg sosem a katolikus gyökereimet. A szülőfalum, Nagykörű katolikus falu, de éltek benne evangélikusok, zsidók is. A Tisza másik oldalán a Nagykunság és környéke viszont jellegzetesen református vidék. Nyelvjárásilag is kettős a szülőfalum, alapvetően a tiszántúli nyelvjárás jellemzi, de a Jászságból jön a legtöbb tájszó. A Tisza elválaszt és összeköt egyszerre. Én szerencsés vagyok, innen is, onnan is meríthetek.
* * *
Az írás eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2022. október 9–16-i 87. évfolyam 39–40. számában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható a Luther Kiadó könyvesboltjában (Budapest VIII., Üllői út 24.), az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a e-mail címen, vagy digitális formában megvásárolható, illetve előfizethető a kiadó honlapján.
