Az ukrajnai Harkiv gyülekezetének fele elmenekült, a másik fele pincékben keres menedéket. Istentiszteleteket alig lehet már tartani. Erről számol be Pavlo Shvarts, az Ukrajnai Evangélikus Egyház püspöke, a súlyos összecsapásokkal körülvett város gyülekezeti lelkésze. Dariusz Bruncz interjúja. (Die-Kirche.de, 2022. március 13.)
Egy fel nem robbant bomba egy lakóház előtt Harkiv közelében, Kijevtől északkeletre. A település lakói el tudtak menekülni. Kis fénykép: Pavlov Shvarts püspök.
– Shvarts püspök úr, legutóbbi beszélgetésünkkor Harkiv mellett találkoztunk. Ma Luck városában, Ukrajna északnyugati területén vagyunk.
– Rövid ideig Harkiv közelében laktam, mert biztonságosabb volt onnan a városba ingázni. Később Nyugat-Ukrajnába vittem a gyülekezetből pár asszonyt, köztük egy várandós nőt is. Délkeleten, Kremencsukban álltunk meg először. Egyházunk ottani gyülekezete átmenetileg oltalmába fogadja a keletről menekülőket. Ezt követően egész nap utaztunk, hogy mihamarabb elérjük az Ukrajna északnyugati részén fekvő Rivne és Luck városát. A lengyel evangélikus egyház buszokkal és azokban humanitárius segélyszállítmánnyal érkezett oda, majd visszafelé ugyanazokkal a kiürült járművekkel vitték el a menekülőket.
– Hogyan folytatja ön Luckban?
– Felkészülök a Harkivba való visszatérésemre. Nehéz megjósolni, meddig utazhatok, hiszen a helyzet gyökeresen megváltozott, amióta elhagytuk a várost. Az oroszok először katonai célpontokat támadtak, de nem sokkal elutazásunk után a civil infrastruktúrát, a lakó- és hivatali épületeket sem kímélték. Harkivi hírek szerint ott most vagy harci repülőgépek zaját, vagy tüzérségi lövegeket hallani. Még mindig sokan vannak, akik autóval vagy vonattal próbálnak menekülni. Eleinte úgy voltak vele, kivárják, miként alakulnak a dolgok. De az ellenség egyre durvábban támad.
– Hogyan értékeli az állapotokat a lucki evangélikus gyülekezetben?
– Itt még egész nyugodtak a körülmények, Rivnéhez hasonlóan, ahol két, gyülekezeteinkkel társult református közösség is található. Ott segítik a kelet-ukrajnai menekülteket. Először a szomszédos repülőtereket lőtték az oroszok. Leszámítva a légiriadókat, eddig azért nem volt súlyos a helyzet az ország nyugati felén. Ugyanakkor érezhető egyfajta feszültség amiatt, hogy nem tudni, részt vesznek-e a fehéroroszok az oroszok megsemmisítő háborújában.
– Más gyülekezetekből is hall híreket?
– Délkeleten Poltava és Kremencsuk fekszik legközelebb Harkivhoz. Ott szükségszállásokat nyitottak. A Szumszkai területen fekvő Sosztkát körbevették az ellenséges csapatok. Úgy tűnik, Berdjanszk orosz megszállás alatt van. Sikerült pénzt eljuttatni az ottani gyülekezetekhez, hogy hozzájussanak a legszükségesebbekhez. Zaporizzsjában nyugalom volt, de úgy tudjuk, hogy az orosz csapatok a város felé tartanak. [Március 4-e éjjel megtámadták az ottani atomerőművet, és tűz ütött ki. – A szerk.] A Dnyeper partján fekvő Zmijovkában (Herszoni terület) a gyülekezet a megszállt területen van. Ott nagyon feszült a helyzet, mert a gyülekezethez tartozó területek is két front közé kerültek. Egyes falvakat elpusztítottak. Odesszában még nem szálltak partra, de a gyülekezeti tagok kétharmada már elutazott a városból. Odessza közelében még van két kisebb gyülekezetünk, de a legtöbb ember otthon maradt. Kijevben súlyos harcok folynak.
– A médiában ellátási zavarokról olvashatunk.
– Kijevben nehéz élelemhez jutni, de a helyzet egyelőre nem drámai. Egyelőre.
– Hozott a háború változást az ökumenikus kapcsolatok terén?
– Egyházaink között mindig jó volt a kapcsolat. Ezen a háború sem változtatott. Az egyházak most a diakóniai feladatokra fókuszálnak. Az egyik a kórházakra és a sebesült katonákra koncentrál, a másik a területvédelemre és a logisztikára. Harkivban együtt dolgozom a baptista lelkész kollégámmal. Együtt üzemeltetünk egy logisztikai támaszpontot. Onnan látjuk el a városban maradtakat humanitárius segítséggel.
– Milyen a harcoló ukránok hangulata? Inkább a rezignáltság vagy a harci kedv jellemzi őket?
– Nálunk senki nem fáradt el. Sokkal inkább érezni az elszántságot és az ellenállást. Sajnálatos módon azonban egyre nagyobb és minden egyes támadással még nagyobb a civil lakosság elleni gyűlölet. Még az Oroszországgal intenzív kereskedelmi kapcsolatot ápoló, az orosz állam határától negyven kilométerre fekvő Harkivban is, pedig ott sok családi szál is Oroszországhoz fűzi a lakosokat, de még ott is nagymértékben megváltozott a hangulat. Az orosz oldalon található Belgorodban élőknek sok rokonuk van az ukrajnai oldalon, és fordítva is elmondható ez. A háború oda vezet, hogy még a harkiviak is, akik pedig barátságosak voltak az oroszokkal, mélyen csalódottak, mert testvéreik, fivéreik, családjaik vagy hitbeli testvéreik se a szánalmuknak, se a könyörületüknek nem adtak hangot. Természetesen vannak kivételek, de a legtöbb megnyilatkozás letaglózó.
– Tudna példát mondani?
– Pár napja egy orosz származású lelkész, akivel röviddel ezelőtt még együtt dolgoztunk, azt állította a közösségi médiában, hogy Ukrajnában most „szent háború” zajlik a fasiszták és a nácik ellen. Tőlük akarnak minket megszabadítani – mondta. Egyes kollégák pedig jelezték, hogy a békéért való imádság oldja majd meg a helyzetet. Ez egy olyan narratívát próbál közvetíteni, amely a közös bűnnel indokolja a háborút, és ezért a bűnbocsánatért való könyörgést látja szükségesnek, anélkül, hogy akár csak egyetlen szó is esne arról, ki az igazi agresszor. Ma is kaptam egy e-mailt, amiben azt kívánják, hogy „ne hagyjuk magunkat kísértésbe esni”. Nem bírtam ki, és válaszul megírtam, hogy nem a kísértés az, ami minket támad, ellenben aggódunk embertársaink életéért, mert a gyülekezet fele elmenekült a bombázások közepette, a másik fele pedig bunkerekben keres menedéket.
– Miképpen befolyásolja ez az új időszámítás a kapcsolataikat az ELKRAS, az oroszországi, ukrajnai, kazahsztáni és közép-ázsiai evangélikus egyházakat tömörítő szervezet kötelékébe tartozó többi tagegyházzal?
– Az ELKRAS-ban komoly problémát fog okozni pusztán a közösség fenntartása is, hiszen azt éljük meg, hogy miképpen teszi tönkre a propaganda a kölcsönös bizalmat. Egy lelkészi vitacsoportban megkérdeztem a kollégáimat, vették-e egyáltalán egyetlenegyszer is a fáradságot, és érdeklődtek-e a sorsunk iránt. Sok támogatást kapunk a Nyugattól, de úgyszólván szinte semmit azoktól az egyházaktól, akikkel egy egyházi szervezet kötelékébe tartozunk. Ez pedig ne azt jelentse, hogy egy ilyen helyzetben levélben biztosítanak minket a „lelki támogatásukról”, ami nyilvánvalóan inkább szidalmazásnak vehető, mint támogatásnak. Persze belátom, hogy nekik is nagyon rosszul megy most, valahogy dűlőre kell jutniuk az állami propagandával, amikor az orosz média azt állítja, hogy mi, ukránok magunk romboljuk le a városainkat. De az azért nem tesz semmit, ha egyszerűen csak megérdeklődik, hogyan is állnak körülöttünk a dolgok valójában.
A koronavírus-világjárvány eléggé nyilvánvalóvá tette, hogy milyen sokan hisznek az összeesküvés-elméletekben. A háború pedig lerántotta a leplet a felebarátainkhoz és Istenhez fűződő kapcsolatainkról. Eljön majd az az idő is, amikor mindezt fel kell dolgoznunk. Eljön majd a gyógyulás ideje is, de először a háborúnak kell befejeződnie.
– Ilyen körülmények között tudnak még istentiszteletet tartani?
– Ahol nem zajlik aktívan katonai hadművelet, ott még vannak istentiszteletek. Ahol pedig szükségből menhellyé lettek a templomok, ott lemondunk a szokott istentiszteletekről. Sok helyen egyszerűen életveszélyes templomban gyülekezni. Egyes lelkészek online istentiszteleteket tartanak. Én személy szerint a háború kezdete óta nem tudtam istentiszteletet tartani, mert embereket szállítottam. Csak egy rövid imádságot tartottunk Kremencsukban, ahol biztonságban voltunk a bombáktól.
– Érkezett Ukrajnába egy lengyel busz segélyszállítmányokkal. Mindkettőt a Gustav Adolf Segélyszervezet és a Luther Márton Szövetség támogatta. Mire lenne még szükségük?
– Magánszemélyektől és egyházaktól is érkezett segítség. Különösen örülünk az adományként kapott busznak, amivel élelmiszert és embereket is tudunk szállítani. Így azokat az embereket is meglátogathatjuk otthonaikban, akiket közvetlenül nem érint ugyan a háború, de már eddig is nagyon rossz szociális körülmények között éltek. Folyamatosan dolgozunk egy önkéntesekből álló hálózat kiépítésén. Igyekszünk legjobb tudásunk szerint mindent megtenni. A Lutheránus Világszövetség támogatásának köszönhetően tervezünk egy nagyobb segélyakciót is. De most mindenekelőtt arra kell koncentrálnunk, hogy emberéleteket mentsünk.
