Mintha a fiatalok körében egyre „trendibb” dolog lenne hitről, vallásról elmélkedni, ezzel együtt egyházhoz tartozni – összegzi az elmúlt időszakban szerzett benyomásait Font Sándor. A Déli Egyházkerület felügyelője ezért is látja döntő jelentőségűnek, hogy keresztény hitünk milyen életvitelre, magatartásra indít bennünket.
– Hogyan emlékszik vissza a saját konfirmációjára? Mennyiben határozta meg a következő éveit ez az ünnep?
– Több mint fél évszázada, 1972-ben konfirmáltam Soltvadkerten. Erősen megmaradt bennem az az érzés, hogy egy kicsit nagyobbaknak tűntünk a többi hittanosnál azáltal, hogy mi, tizenkét évesek – akkor mindenki ebben a korban konfirmált nálunk, évente negyvenen-ötvenen – már nemcsak hittanra jártunk, hanem konfirmációi felkészítőre is. Szombaton volt a konfirmációs vizsga, vasárnap pedig az ünnepi istentisztelet a fogadalomtétellel. Konfirmáló lelkészünk, Káposzta Lajos esperes úr a felkészülés során nem mondta meg, hogy kitől mit fog kérdezni a vizsgán, de az feltűnt, hogy mindannyiunknak megvolt az az öt-tíz tétele, amelyekre rendszeresen rákérdezett. Ebből erősen sejtettük, hogy ezekre a kérdésekre kell különösen koncentrálnunk. Kedves emlékként maradt meg bennem az is, hogy a szokásoknak megfelelően a konfirmandusokról nem csupán csoportkép készült, hanem műtermi fotókat is csináltak, amelyeken különböző beállításokban szerepeltek azok, akik közelebb álltak egymáshoz. Családi hátteremből fakadóan a gyülekezeti alkalmakon való megjelenésem nem igazán ritkulhatott meg a konfirmáció után, a tinédzseréveimben sem, tehát ha netán nem volt kedvem, akkor is ott voltam a templomban. A gyülekezeti alkalmak mélyebben való megélése a gyermekeim születésének időszakában érkezett el az életembe, ekkor már nem azért mentem templomba, hogy ezzel bárkinek is megfeleljek, hanem mert vágytam oda.
– A mindennapi munkája mellett milyen elfoglaltságot jelent önnek az egyházkerületi felügyelői tisztség? Miben tud a leginkább Kondor Péter püspök segítségére lenni?
– A Déli Egyházkerületben végzett felügyelői szolgálatom mellett a Kalocsa-központú választókerület országgyűlési képviselője is vagyok; ennek a két kötelezettségemnek az összehangolása nem egyszerű feladat. Ezért annak idején, a jelölésemkor, illetve a megválasztásomkor jeleztem is a gyülekezeteinknek, hogy a sok-sok meghívás – legyen az lelkésziktatás, templomszentelés vagy éppen egy évfordulós ünnepi alkalom – mindegyikének nem fogok tudni eleget tenni. Ugyanakkor azt gondolom, a kiterjedt ismeretségi körömben rejlő lehetőségek kiaknázásával, szervezőmunkával, a kormányzattal való kapcsolat ápolásával, a pénzügyi hátterek, pályázati lehetőségek feltárásával, ötleteléssel így is az egyházkerület evangélikusságának a hasznára tudok lenni. Felügyelőségemből fakadó kötelezettségem a zsinatokon, az országos presbitériumi üléseken, a különböző egyeztető tanácskozásokon a stratégiák meghatározásában való részvétel, valamint az állam és az egyház közötti szerződés megerősítésével összefüggő tárgyalások döntő többségén is jelen voltam egyházam képviseletében. Kondor Péter püspök urat az egyházkerület egyes gyülekezeteit érintő döntések előkészítésében tudom leginkább támogatni. Olyan ügyekben például, mint amikor megüresedett lelkészi pozíciók várnak betöltésre, hogy megismerjük, milyen lelkészt vár az adott gyülekezet, és ennek megfelelően ki lehet az, aki elkezdhetné ott a szolgálatot. Továbbá részt veszek kerületünknek az egyházügyi, anyagi és intézményfenntartói helyzetéből fakadó feladatok kielemzésében, az egyes támogatások sorrendbe állításában és előkészítésében.
– Az egyházi tisztséget betöltő emberek mit tudnak tenni azért, hogy másokat is elköteleződésre sarkalljanak, illetve hogy ők aztán az elköteleződésüket tettekre váltsák?
– Ez nemcsak számomra, hanem általában a Magyarországon működő összes keresztény egyház számára nagyon nehéz kérdés, amely elmélyült gondolkodást igényel: az az életforma, amit egy egyházi személy vagy egy civil hívő képvisel, elégséges-e ahhoz, hogy mások számára mintát adjon? Meg tudjuk-e szólítani a kívülállókat, gyakorlatilag ideértve a névleg az evangélikus egyházhoz tartozó, de oda gyenge szálakkal kötődő embereket is? Vajon egyházunk ilyen tagjaiban meg tudunk-e mozdítani valamit az életvitelünkkel, az aktivitásunkkal, az önkéntességünkkel, azzal, hogy élére állunk különböző ügyeknek? Nagy jelentősége van ennek, hiszen a legtöbb keresztény felekezethez hasonlóan az evangélikus egyház is idősödik, ezért lényeges, hogy a fiatalok milyen arányban és milyen intenzitással válnak elkötelezetté az egyház, a gyülekezetek iránt. Véleményem szerint ebben a törekvésünkben hatékony szerepet tudnak vállalni az egyházunk által fenntartott diakóniai és oktatási intézmények, amelyeken keresztül olyan családokat is elérhetünk, amelyek nemhogy nem evangélikusok, de még a kereszténységgel sincsenek kapcsolatban. Tudom, hogy az intézményhálózatunk folyamatos bővülése komoly tehertétel, de meggyőződésem szerint nagy lehetőség is egyben.
– Hogyan értékeli a mögöttünk hagyott esztendőt?
– A koronavírus-járvány okozta megpróbáltatásokból való eszmélés, az újjáéledés éve volt a tavalyi. Sok-sok elmaradt közös alkalom után találtunk ismét egymásra. Éppen emiatt szeretném kiemelni a Szélrózsa evangélikus ifjúsági találkozót mint 2022 számomra legemlékezetesebb eseményét. Habár nem a Déli Egyházkerület szervezte a fesztivált, de mégiscsak annak területén, Gyulán tartották, és a helyi gyülekezet mellett a Kelet-békési Egyházmegye is nagyon sokat tett azért, hogy ilyen jól sikerüljön ez az országos rendezvény. Itt szeretnék visszacsatolni az előző kérdésben felvetett mintaadáshoz is, hogy mi erősítheti az evangélikus egyházat. Ugyanis a Szélrózsán tapasztaltak megerősítették bennem, hogy kibontakozóban van egy tendencia: mintha a fiatalok körében egyre „trendibb” dolog lenne hitről, vallásról elmélkedni, ezzel együtt egyházhoz tartozni, az egyház közösségein belül gyakorolt magatartásformákról beszélgetni. Ez biztató jövőt sejtet az egyház számára: igenis van érdeklődés a fiatalok irányából. Ugyanakkor azt is tudatosítani kell magunkban, hogy sokat kell dolgoznunk azért, hogy ebből a lehetőségből a fiatalok elköteleződése által az evangélikus egyház épülését szolgáló valóság váljon.
– 2023 első napjaiban milyen reményeink, elképzeléseink lehetnek az előttünk álló időszakra vonatkozóan?
– Az energiaválság miatt megnövekedett fenntartási költségek nagyon komoly kihívások elé állították, állítják a már említett evangélikus intézményeket, a gyülekezeti és az országos fenntartásúakat egyaránt. Ahogyan eddig is, úgy ezután is mindent meg fogunk tenni azért, hogy az intézményeink legszükségesebb komfortja biztosítva legyen a további működéshez. Úgy gondolom, az lesz 2023 egyik legnagyobb feladata számunkra, hogy ezeket a problémákat a lehető leghatékonyabban orvosolva elejét vegyük annak, hogy bármilyen törés következzen be gyülekezeteink, egyházunk eddigi munkájában. Fontos továbbá, hogy ezeken a racionális gondolkodást igénylő kihívásokon túl minél több embert is meg tudjunk szólítani. Ennek érdekében lelkészeinkkel együtt keressük és reményeink szerint meg is tudjuk találni ennek módjait. Jó lehetőséget kínál erre például az is, hogy egyházunkban 2023 a konfirmáció és az elköteleződés éve, amelynek apropóján összehívhatjuk azokat, akiknek a konfirmációja valamilyen jubileumi évfordulóra esik ebben az évben.
