Ma már természetes, hogy református istentiszteleten is vehetünk úrvacsorát, és hogy evangélikus lelkész igét hirdethet a nagyobb protestáns testvérfelekezet templomában, de nem volt ez mindig ilyen magától értetődő. A szószék- és oltárközösség egy egyezségnek köszönhető: a Leuenbergi konkordiának, amely éppen idén fél évszázados. Az Európai Protestáns Egyházak Közössége programsorozatot szervez a jubileum alkalmából. A szervezet tanácsának tagjával, Cselovszkyné Tarr Klárával, a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodája Ökumenikus és Külügyi Osztályának vezetőjével beszélgettünk az évforduló és a megállapodás hátteréről, jelentőségéről, mai üzenetéről, de szó esett nemzetközi egyházi szervezetekről, személyes motivációiról, valamint a nők és a fiatalok helyzetéről is.
– Ötven éve Svájcban, a Bázelhez közeli Leuenbergben írták alá az egyezményt. Miért volt rá szükség?
– Akkor már régóta igény mutatkozott a nyugat-európai protestáns, elsősorban evangélikus és református egyházak, gyülekezetek részéről, hogy egymás templomában istentiszteletet tarthassanak, vagyis az igehirdetés szolgálatával élhessenek, és úrvacsorát oszthassanak. Ez a lehetőség vált valóra 1973-ban a Leuenbergi konkordia aláírásával. Korábban nem volt a protestáns egyházak között szószéki és oltárközösség, annak ellenére, hogy közel áll egymáshoz a két protestáns felekezet. Azért is érdekes és példamutató ez a közeledés, mert az evangélikus és a református egyház át tudta hidalni az úrvacsoráról szóló tanításuk közötti különbséget azzal, hogy elfogadták egymás egyházi gyakorlatát, egyedül az evangéliumot véve alapul. Az egyezség nyomán ma már Nyugat-Európában – főként az evangélikus, a református és az uniált egyházak esetében – sokan azt sem tudják megmondani, hogy eredetileg a református vagy az evangélikus-lutheránus felekezethez tartoznak-e. De Magyarországon – bár az egyezmény aláírói között ott volt a dr. Prőhle Károly és dr. Harmati Béla alkotta magyar delegáció – az egyezménynek a hatása nem így csapódik le. Előzményként egyébként fontos megemlítenünk az 1568-as tordai országgyűlést mint a legelső olyan kezdeményezést, amely valójában erre az egységre, ennek az egységnek a megteremtésére törekedett. Ide is visszavezethetjük azt a fajta együttműködést, ami a reformátusok, evangélikusok – és később a metodisták – között ma is fennáll.
– A Leuenbergi konkordia egyúttal egy szervezet megalakulását is jelentette.
– A konkordia nevesítette a Leuenbergi Egyházközösséget, majd harminc évvel később, 2003-ban a szervezet felvette az Európai Protestáns Egyházak Közössége – németül Gemeinschaft Evangelischer Kirchen in Europa [GEKE], angolul Communion of Protestant Churches in Europe [CPCE] – nevet. Érdekes módon Magyarországon a német betűszó honosodott meg, GEKE-ként szoktunk hivatkozni a szervezetre. Először Berlinben volt a székhelye, majd Bécsbe költözött. Ez számunkra azért szimbolikus, mert az osztrák fővárosban keletről és nyugatról, északról és délről egyaránt egyformán elérhető az iroda. Ennek munkatársai tartják a kapcsolatot a tagegyházakkal, ma összesen kilencvennéggyel. 1992-ben az európai metodista egyházak is csatlakoztak a Leuenbergi Egyházközösséghez. És ami még nagyon érdekes: bár európai egyházak közössége vagyunk, csatlakozott hozzánk néhány latin-amerikai protestáns egyház is, egészen pontosan Argentínából.
– Arról, hogy a szervezet első nevében az egyházközközösség kifejezés szerepelt, arra következtethetünk, hogy itt gyülekezetről, liturgiáról, közös programokról is szó van. Egy ekkora szervezetnél mit jelent ez a gyakorlatban?
– Onnan közelíteném meg a kérdést, hogy miben különbözik a GEKE a többi nemzetközi egyházi szervezettől. Az Egyházak Világtanácsa a legnagyobb ilyen szervezet, hiszen az egész világra kiterjed, és a protestáns egyházak mellett az ortodoxok és az anglikánok is tagjai. A Lutheránus Világszövetség szintén világméretű, ugyanakkor felekezeti, tehát már egy kisebb ölelésű kör. Működnek európai szintű nemzetközi közösségek, mint például az Európai Egyházak Konferenciája, ami egy hidegháború utáni ökumenikus szerveződés, de inkább a politikai, társadalmi helyzet egyházi leképeződéseit próbálja mederbe terelni. A GEKE ehhez képest sokkal egyháziasabb. A mi projektjeink alapvetően teológiai jellegűek, a gyülekezeteket célozzák meg, tehát az egyházi élet európai szintű megjelenését próbáljuk összefogni. A skandináv, de az olasz, a szlovák vagy az erdélyi szász hagyomány is ugyanúgy megjelenik, mint, mondjuk, a német vagy a francia eredetű protestantizmus. A szervezeten belül pedig különböző projektcsoportok vannak: például ebben a ciklusban az úrvacsora az egyik legfontosabb projekttéma, a másik pedig a fiatal teológusok megszólítása. Emellett a mindennapok által felvetett társadalmi kérdésekkel is foglalkozunk, így például az „euroárvák” helyzetével. Ők azok a főként kelet-közép-európai gyerekek, akiket a nagyszülők vagy más rokonok nevelnek, míg a szüleik más országokban – jellemzően Nyugat-Európában – dolgoznak a család megélhetéséért.
– A GEKE fennállásának ötvenedik évfordulója alkalmából számos programot szerveznek, köztük egy olyat is, amelynek Debrecen ad otthont. Mit lehet tudni erről az alkalomról?
– Március 9. és 11. között rendezünk konferenciát a „hogyan lehetünk együtt egyház” – „being church together” – témában. Előadást tart – mások mellett – Fabiny Tamás evangélikus elnök-püspök, Ulrich Körtner, a bibliai hermeneutika neves bécsi professzora, Heike Springhart újonnan megválasztott badeni püspök asszony és Michael Weinrich rendszeres teológus-professzor. A konferencia egyszersmind a találkozásra és az eszmecserére is lehetőséget ad. Az alkalmat a református egyház és a GEKE tanácsa szervezi közösen, utóbbi tagjaként magam is az előkészítő csoport részese vagyok.
– Tizenhét éve ön fiatal nőként lett a GEKE tanácsának tagja, majd 2012–2018 között az alelnöki tisztet töltötte be. Hogyan került a tanácsba, és változott-e valami az elmúlt bő másfél évtizedben a tekintetben, hogy miképpen fordulnak a fiatalok és a nők felé az európai, nemzetközi szervezetek?
– 2006-ban Magyarországon zajlott a GEKE hatévenkénti nagygyűlése; helyi szervező egyházként a Magyarországi Evangélikus Egyháznak is lehetősége volt tagot küldeni a GEKE tanácsába. Akkor az ökumenikus és külügyi osztály frissen megválasztott vezetőjeként engem delegáltak. Fiatalon, nőként és laikusként, rögtön egyházi pályám legelején kerültem ebbe a körbe, ahol óriási kapcsolatrendszert tudtam szerezni; ezt egyházunk javára igyekszem fordítani. 2006-ban előnyt jelentett egyébként, hogy nő vagyok és fiatal, és a szervezeten belül most is megvan a törekvés ezeknek a társadalmi csoportoknak a bevonására. Kvótarendszer nincsen, de erős ajánlás, hogy például ha ketten mehetnek a nagygyűlésre, akkor legalább az egyikük legyen nő vagy fiatal.
– Visszatérve még egy kérdés erejéig az évfordulóra: mi lehet a Leuenbergi konkordia mai üzenete? Változtak-e a célok az ötven évvel ezelőtti törekvésekhez képest?
– Azt gondolom, az elsődleges célt – hogy különböző felekezetű protestáns lelkészek egymás istentiszteletein prédikálhassanak, és úrvacsorát is oszthassanak – sikerült elérni, hiszen ma már természetes, hogy van átjárhatóság. Azért örülök annak, hogy nálunk lesz ez a konferencia, mert ez megint csak alkalmat ad arra, hogy együttműködjünk evangélikusok, reformátusok, metodisták akár egyetemi szinten, akár lelkészi, gyülekezeti vagy egyházvezetői szinten. Az üzenetek ugyanazok, de az emberi életek és a társadalmi, történelmi helyzet változásai újra és újra igénylik azt, hogy az ember mindezt szem előtt tartsa, és igenis dolgozzon azon, hogy legyen ökumenikus kapcsolat. Hiszen a cél nem más, mint hogy együtt éljünk, együtt higgyünk Jézus Krisztusban, és együtt legyünk egyház.
* * *
Az írás eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2023. március 5–12–i 88. évfolyam 9–10. számában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható a Luther Kiadó könyvesboltjában (Budapest VIII., Üllői út 24.), az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a e-mail-címen, vagy digitális formában megvásárolható, illetve előfizethető a kiadó honlapján.
