A Dunakanyar nem csak egy régió neve: fogalom. Olyan tájegységet jelöl, ahol hazánkban páratlan módon sűrűsödik történelem, vallás és művészet. A királyi városok – Esztergom és Visegrád – mellett az ékszerdoboz szépségű Szentendre éppúgy kedvelt kirándulócélpont, mint Vác, Leányfalu vagy Zebegény. A húsvét és a végre megérkezett tavasz nagyszerű alkalom arra, hogy új szemmel tekintsünk az ország egyik legszebb régiójára. A Duna menti települések templomait és templomromjait járhatjuk végig a Templomséták a Dunakanyarban című kötet segítségével. Avatott vezetőnk Zubreczki Dávid újságíró-blogger, az Urbanista blog alapítója, a nemrégiben megjelent könyv szerzője.
– Magazinunkban 2021 tavaszán mutattuk be az első könyvét, a Templomséták Budapesten című munkát. Kedvező lehetett a fogadtatása, hogy máris megjelent a folytatás, s az „urbanista” kilépett a fővárosból.
– Szerencsére sokan szeretik az első kötetet, s magam is annyira élveztem az írást, hogy sajnáltam volna, ha abbamarad a munka. Olyan területet kerestünk a kiadóval, ami elég kicsi ahhoz, hogy apró és ismeretlen, rejtett kincseket is bemutathassunk. Így esett a választás a Dunakanyarra, amelyet mindenkit ismer, elég népszerű hely, sok embernek van hozzá kötődése, és nagyon gazdag a templomépítészete. Jövőre tervezünk egy Balaton körüli templomsétakönyvet, ez is izgalmas vállalkozás, jelenleg már ezen dolgozom.
– Napjainkban még jobban vágyunk a lelki töltekezésre, és ezek a szakrális helyek pontosan ezzel az élménnyel ajándékoznak meg.
– Így van. Azért szerettem ezeket a könyveket készíteni, mert azt éreztem közben: eltörpülnek a jelen gondjai ahhoz képest, hogy ezer éven át hogyan éltek az emberek, hogyan tudtak megmaradni, és tudták megtartani az istenhitüket. Ha például a Dunakanyar-könyvet fellapozzuk, látjuk, hogy milyen volt az élet száz, kétszáz vagy akár nyolcszáz évvel ezelőtt, milyen problémákkal küzdöttek meg akkor a közösségek, akár évszázadokon keresztül, így más perspektívába kerül a ma. Nagyon sokat lehet ebből tanulni; látjuk, hogy nemegyszer ugyanazok a bajok jönnek elő újra és újra. Háborúk, járványok voltak régen is, és sokkal súlyosabbak. Nem akarom kicsinyíteni a jelen problémáit, hiszen mi most élünk, és nekünk ezek a fő gondjaink, de azért nem árt tudni arról, hogy máskor is voltak bőven megpróbáltatások.
– A templom kövekből áll, de élettel az élő kövek: a gyülekezet tagjai töltik meg. Ezek a szakrális terek a közösség találkozási pontjai Istennel. Van egyfajta kisugárzásuk. Érzi ezt, amikor olyan templomba megy, ahol még soha nem járt, amihez nincs kötődése?
– Mindenképpen! Nagyon nehéz olyan templomot építeni, aminek végeredmény-képpen nem lesz kisugárzása. De ha csak az építészetet nézzük, akkor ez korszakonként változik: látható, hogy az adott templomépítő közösségnek mi volt a fontosabb.
Vannak olyan templomok, ahova belépve azonnal „megüti a szent tér” az embert. Ugyanakkor vannak olyan templomok – ezek más korszakokban épültek, de ettől még legalább olyan szépek és értékesek –, amelyeknek nem az a fő üzenetük, hogy érezd meg Istennek a nagyságát, hanem az, hogy a közösséget hozza össze. Sok-sok olyan templom van, ahol az értéket az otthonosság adja.
– A kegyesség is érezhető, amely a templomot építő közösségben és akár az építészben volt jelen?
– Ez korszakonként és akár egyházanként is változik. Voltak olyan időszakok, amikor egy falusi templom nagyjából ugyanúgy nézett ki mindenütt, nemigen volt különbség. Az Árpád-korban – művészettörténetileg ez a román kor – viszonylag hasonló templomok épültek, ám érezhető az adott közösség saját jellegzetessége, az, hogyan álltak hozzá a templomépítészethez vagy a valláshoz. Van, amikor egészen világi szempontok jelennek meg. A vágy, hogy „építsünk nagyobb templomot, mint a szomszéd falué”. Máskor meg azt érezni, hogy tényleg „maguknak építették”, s nem azzal foglalkoztak, hogy milyen a szomszéd falu, templom, felekezet, hanem hogy mi az, ami nekik fontos.
– Nézzünk egy evangélikus példát: a kötet egyik sétája útba ejti a 2004-ben épült szentendrei templomot, amely egy kis ékszerdoboz. Ön azt írja: milyen jó, hogy semmilyen „barkácsmegoldás” nincsen benne.
– Nagyon gyakran megesik, hogy az építész, aki lehet hívő ember is, megálmodik egy komplett épületet, úgy, ahogy ő szeretné, s úgy rendezi be. Könnyen lehet, hogy a hívek másképp gondolják! Mégiscsak ők lakják be. Ezek az épületek nem múzeumok; arra valók, hogy a hívek használják őket. A szentendrei példa nekem azért tetszik, mert azt bizonyítja, hogy itt egy jó épület született meg, jó berendezéssel. Jó ideje használják, mégsem merült fel az az igény, hogy átalakítsák, hozzányúljanak. Megmaradt az eredeti koncepció, és ez egy nagyon erős és jó belső terű templom. És milyen finom dolgok vannak benne! A középkorban még minden templomot „keleteltek”: a szentélyük kelet felé nézett. A barokk korban ez már nem volt szokás, csak az ortodoxoknál. Mivel azonban Szentendrét ortodox szerbek lakták be a török hódoltság után, a város szinte valamennyi temploma így van tájolva: a Duna felé néz a szentély, az épület másik oldalán van a torony. Ezért van az, hogy a sok templomnak a „hátát” látjuk, nem az utcára nyílik az ajtó. A szentendrei evangélikus templom kortárs épület, de tiszteletben tartja ezt a szokást: mintha keletelve lenne, a túloldalán van a torony. Ez a finom gesztus beilleszti az épületet a városnak a szövetébe, annak ellenére, hogy nem egy barokk templomot látunk.
– Miként tehetünk sétákat az új kötettel?
– Ennek picit más a felépítése, mint a budapestié. A séták kifejezetten a nagyobb városokban vannak. Esztergomból – ahol letisztult, később átépített evangélikus templom áll – indulunk Visegrádon, Vácon át Szobig. Közöttük kis utazások vannak. Mehetünk gyalogosan, hátizsákkal, biciklivel, de vonaton is. A végén pedig a hegyekbe hív a könyv kirándulásra.
– A Dunakanyarban, ahogy az előszóban írja, nagyon sűrű a történelem, s ez nyomot hagyott a településeken, a templomokon, a ma ott élő emberek is ebből visznek tovább valamit.
– Rendkívül erős központ ez a tájegység vallásilag is. A Szent István idejében létrehozott egyházmegyék közül kettőnek a székhelye is itt van: Vác püspöki, Esztergom érseki székhely ma is, ami azért érdekes, mert az esztergomi egyházmegye hajdan átnyúlt a Felvidékre, a váci meg a Tiszántúlra, mégis, a központjaik itt, egymástól néhány kilométerre vannak. Belekerülhetett volna a könyvbe teljes joggal a Pilis hegység is, de már nem fért bele, valahol meg kellett húzni a határt, azonban a Visegrádi-hegység még igen, ahol jelen voltak a pálosok, a ciszterciek is.
– Hat evangélikus templomot mutat be a könyv: Esztergom, Szentendre, Dunakeszi, Alsógöd, Sződliget, Vác. Mi jellemzi a régiót evangélikus szemmel?
– Budapesttel összehasonlítva máshogy jelenik az evangélikusság a Dunakanyarban. Budapesten az a jellemző, hogy bármelyik városrészbe megyünk, szinte mindenhol megvan, vagy legalábbis a háború előtt megvolt a négy nagy felekezet – katolikus, református, evangélikus és zsidó – temploma, zsinagógája. A Dunakanyar más, ott máshogy alakult a történelem. A török hódoltság alatt a református felekezet volt az uralkodó, a török kiűzése után pedig katolikus fennhatóság alá került az egész régió, más felekezet – a szerb ortodoxokat leszámítva – erre nem terjeszkedhetett. Nagyon érdekes e szempontból is például Esztergom: ott a 20. század első felében is a zsidó volt a második legnagyobb vallás, annyira távol tartották a protestánsokat a várostól. 1941-ben épült először evangélikus templom. Vácon ellenben már a 19. században épülhetett evangélikus templom.
– Ráadásul nagyon szép épület.
– Valóban, emellett pedig az egész országban egyedülálló. Amikor megépült, mindenki a csodájára járt: ugyanis olyan a toronysisakja, mintha modern építészeti alkotás lenne. Vadonatúj technológiát alkalmaztak az elkészítéséhez: öntöttvas elemeket készítettek Újpesten, és a helyszínen szerelték össze. Mindezt 1868-ban! Először, mint ahogy minden kortárs építészeti alkotás, ez is megosztotta a közösséget. Szegény evangélikus híveket bosszantani kezdték a többiek: „Nagy templomra futotta, de rendes toronyra már nem, csak ilyen lyukasra.” Figyelemre méltó, hogy nagyobb templomot építettek, mint ahány hívő volt akkoriban, de előrelátóak voltak: Vácott tovább növekedett az egyház, és idővel belakták a templomukat. Viszont állítólag bántotta őket, hogy sokaknak nem tetszett a torony. A vége az lett, hogy megkérték Sándy Gyulát, az egyház főépítészét, aki nagy tudású ember volt, és nagy tiszteletnek örvendett az egész országban, hogy tervezzen rá „tisztességes” tornyot. Ő viszont azt mondta, hogy ez a torony úgy jó, ahogy van. Onnantól kezdve elfogadták: „ha Sándy ezt mondja”, akkor nincs probléma. Hála Istennek, hogy ez így történt, mert ma ipari műemlék, annyira egyedülálló az országban ez a toronysisak.
– Két Sándy-templomról is szól a kötet.
– A Dunakanyar evangélikus templomai jellemzően Budapest hatására jöttek létre. A könyvbe két templom került bele a neves evangélikus építésztől: az alsógödi és a sződligeti. Az alsógödi icipici, mert nagyon kicsi volt a gyülekezet, hiszen a helység is csak nyaralóhely volt akkoriban. A temploma olyan, mintha egy csöpp középkori templomot látna az ember. Valaki azt mondta, hogy olyan, mint egy nagy templom makettje. Nagyon kedves a belső tere is. A sződligeti Sándy-templom is kicsi, ott a pénz volt kevés, hiszen a háború előtt kezdték építeni, és a háború után fejezték be, amikor még kevesebb lehetőség volt. Sándy sok jó tulajdonsága közül az egyik az, hogy tudott takarékosan építeni. A budapesti Széll Kálmán téri Postapalota a legismertebb épülete: közel százötven pályamunka közül lett a nyertes az ő terve, mert ez volt a legtakarékosabb megoldás.
– Mit jelent pontosan ez a takarékosság?
– A sződligeti templomban is látjuk: mivel vissza kellett venni a költségekből, egyszerűbb tornyot kapott az épület, mint eredetileg Sándy tervezte, de a téglák elrendezésével eljátszott a homlokzaton, és így mégis szép épületet tudott alkotni. Nekem a Sándy-templomok nagy felfedezést jelentettek, felnézek az alkotójukra.
– Lapozzunk tovább a könyvben, még Budapest agglomerációjában maradva!
– Látogassuk meg Dunakeszit! Ott másképp alakult a vallási összetétel. Az alagi városrész a lósport kedvelt központja lett, ennek révén jelentek itt meg angol családok. Ők mint anglikánok általában az evangélikusokhoz csatlakoztak, és közös erővel viszonylag nagy templomot tudtak építeni. Megjelennek rajta a modern stílusjegyek, de bele tudtak vinni egy kis neogótikát is, a kettő mégsem üti egymást.
– Előző beszélgetésünk végén azt mondta: „A könyv elkészült, a bejárásoknak vége, de az írás közben megkezdett belső utazás szerencsére azóta is tart.” Mind a mai napig?
– Igen, így van. Katolikusként nevelkedtem, és nagyon sokáig számomra ez arról szólt, hogy mit csinálok rosszul, például melyik előírást nem tartom be eléggé, s ez nyomasztott. Talán sokan vagyunk, akik ugyanezt az utat járjuk be, így aztán fiatal felnőttként el is hagytam az egyházat. Nagy megkönnyebbülés volt akkor, hogy nincs már az a nagy teher rajtam. De valójában azért mindig is hiányzott valami az életemből. Minél többet foglalkoztam ezzel, annál inkább – és tulajdonképpen a könyvek megszületése is egy kicsit ezzel függ össze: valamiképpen egy zarándoklat bejárni ezeket a templomokat. Közben egyre jobban felismertem, hogy melyek a hitem szempontjából fontos kérdések. Ma már sokkal fontosabbnak tartom a tanítást és annak a követését, azt, hogy mit tudok átvinni abból a saját életembe. Rengeteget foglalkozom ezzel, mindennap olvasok tanításokat, nagyon fontos része ez az életemnek. Igen, vallásos vagyok, csak más került a középpontba. Ha esetleg a következő könyv után ismét beszélgetünk, én ugyanezt tudom majd mondani: folytatom ezt az utazást, ezt a kutatást, tanulást.
– Boldogabb ember lett ezáltal?
– Sokkal. Az is nagy megkönnyebbülés volt, amikor elengedtem azt a fajta görcsösséget, ami az üres szavakhoz és előírásokhoz kötődésből eredt. Eszembe jut Szent Pál: más a gyerekként, és más a felnőttként gondolkodás. Nem lehet a valláshoz, az élethez vagy bármi máshoz való gyermekes hozzáállást átvinni a felnőttkorba. Ma már nem kell lemondanom arról, amit Jézus tanítása ad. Nekem ez legalább olyan fontos, mint maga a könyvírás, legalább olyan fontos utazás, mint bejárni ezeket a templomokat.
Zubreczki Dávid: Templomséták a Duna-kanyarban. Bődey János fotóival. Kedves László Könyvműhelye, Budapest, 2021. Ára 5480 forint. Megvásárolható a Luther Kiadó könyvesboltjában és webáruházában (Lutherkiado.hu) is.
***
A cikk eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2022. április 10–17–i, 87. évfolyam 13–14. számában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható a Luther Kiadó könyvesboltjában (Budapest VIII., Üllői út 24.), az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a e-mail címen, vagy digitális formában megvásárolható, illetve előfizethető a kiadó honlapján.
