Egyházunk zsinatának ez év április 1-jén hatályba lépett rendelkezése megnyitja a lehetőséget a megkeresztelt gyermekek számára az úrvacsoravételre. Kizárólag szülő – vagy keresztszülő, felelős egyháztag – kíséretében, ötéves kor felett nyílik erre mód. A jogszabály – a 2021. évi I. törvény az egyházi szolgálat külön területeiről szóló 2005. évi V. törvény módosításáról – így fogalmaz: „16. § (1) A Magyarországi Evangélikus Egyház hagyományos rendje szerint a gyülekezetekben felkészítés folyik a konfirmációra, melyet konfirmációi vizsga, hitvallás-tétel és konfirmációi áldás követ. Ezután lehetséges az önálló úrvacsoravétel.” Hogy az új lehetőség mit jelent teológiai, gyülekezetépítési szempontból, arról a téma szakértőitől kértünk tájékoztatást.
Dr. Hafencher Károly, egyházunk zsinatának lelkészi elnöke, az Evangélikus Hittudományi Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára, a törvényjavaslat egyik beterjesztője:
Három évvel ezelőtt kezdődött az ezzel kapcsolatos munka a zsinaton. Részben családi kérések hatására, másrészt tudva, hogy ez a világegyházban, azon belül a világ lutheranizmusában is téma. Egyre szélesebb körben került elő a kérdés, még jóval az úrvacsora évének ötlete előtt. Az elvi döntés a közelmúltban megszületett, most a végső, gyakorlati útmutató kiadása van folyamatban. A konfirmáció a reformáció után kialakított egyházi gyakorlat, a tudatos keresztény élet elősegítője – a tudatos keresztény élethez pedig hozzátartozik az úrvacsorával való élés. Ugyanakkor tapasztalat, hogy a tizenkét–tizennégy éves kor között szervezett konfirmáció éppen a kiskamaszok legérzékenyebb, lázadó kamaszkorában nem könnyű vállalkozás.
Az értelmi és érzelmi megközelítés egyaránt fontos a felkészítés során. A gyermekek a maguk ráhagyatkozó hitével és bizalmával – Jézus ezért állította elénk példaképként őket – érzelmileg könnyebben megragadják az úrvacsora nagy titkát, ezt a magnum mysteriumot, mint a még nem felnőtt, de már kér-désekkel vívódó fiatalok. Ha Jézus a gyermekeket állította középpontba, akkor előttünk áll a kérdés: mi akadálya van annak, hogy szabályozott formában éljenek ezzel a lehetőséggel? Ha kialakul a gyermekekben vagy a családban a vágy az úrvacsora vétele iránt, élhessenek vele a család kötelékében!
Családok ökumenében. Az indoklás egy újabb fontos eleme, hogy sok, felekezeti tekintetben vegyes család van. Ha a gyermekek más-más felekezet tagjai, más szokás szerint élhetnek az úrvacsorával. Lehet, hogy a hat-hét éves korában elsőáldozó katolikus gyermek mellett ott él a családban a csak tizenhárom évesen úrvacsorával élő evangélikus gyermek.
A harmadik indok pedig az egyháztörténelem ingamozgása. Egyházunkban korábban átlendült az inga az ige oldalára, háttérbe szorítva az úrvacsorát, míg a katolikus egyházban épp fordítva: a szentség kapott nagyobb súlyt az igehirdetés hátrányára. Ma, az ökumené 20. százada után lassan középre áll ez az inga.
Az új lehetőséggel mintegy „beleneveljük” a gyermeket az úrvacsorába: legyen számára természetes, hogy szüleivel odamegy az oltárhoz, és él azzal ajándékkal, amely Krisztus jelenlétét, az úrvacsora tápláló titkát rejti.
Az úrvacsora és a konfirmáció viszonya. Egyértelmű a zsinat döntése: önálló úrvacsoravétel először a konfirmáció alkalmával lehetséges. Addigra a gyermekek belenőnek, belenevelődnek a gyülekezet igehallgató, úrvacsorázó közösségébe. A konfirmáción a hitvallás is dominál: a keresztségben helyettük elmondottak személyes megerősítése. És ami nagyon fontos: a kézrátétellel való személyes áldás, a Szentlélek továbbadásának aktusa.
Most egy nagy tanulási folyamat kezdődik. Minden bizonnyal formálni, gazdagítani tudjuk ezt a gyakorlatot, hogy mindez a gyülekezet és az egyház építését szolgálja. A gyülekezetnek saját hatáskörben lesz döntési joga egyes kérdésekben: csak ostya, csak bemártás a borba, szőlőlé bor helyett. Abban azonban nincs, hogy ezt a lehetőséget megkérdőjelezze, ezt az ajtót ugyanis a zsinat megnyitotta. Ha erre igény van, akkor a lelkésznek fel kell kínálnia a gyülekezetnek.
* * *
Dr. Pángyánszky Ágnes lelkész, egyetemi adjunktus, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Gyakorlati Intézetének vezetője, a konfirmációi kutatócsoport vezetője:
A konfirmáció előtti úrvacsoravétel lehetőségével kapcsolatos zsinati döntés fontos előzménye, hogy mennyire hangsúlyossá vált a gyermekteológia a gyakorlati teológiában. Áldásként élhetjük meg, ha a gyermekek is részesedhetnek ebben a lelkiségben, az Istennel való találkozásban, a szentség átélésében. Gyermekkeresztséget gyakorló egyházként most már másik szentségünk, az úrvacsora vétele is sokkal hamarabb megvalósulhat.
Ez persze hatással van konfirmációi gyakorlatunkra is. A protestáns hagyományban a konfirmáció volt mind ez idáig az első úrvacsoravétel ünnepe; most feladatunk, hogy megvizsgáljuk a konfirmáció eddigi és mostani hangsúlyait. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a konfirmáció egyben ablak a jövőre is, a felnőtt egyháztagság útjának felvállalása, így az is mindig aktuális kérdés, milyen gyülekezeti közösségbe hívogatjuk a konfirmáltakat. Úgy érzem, a konfirmáció átgondolásával kapcsolatos folyamatból nem hagyhatjuk ki a gyülekezetépítés és a misszió kérdéseit sem.
Konfirmációi kutatócsoport. A konfirmációi kutatócsoport létrejötte a zsinati döntés után történt, hiszen egy ilyen mértékű gyakorlati teológiai változással szükséges széles körben foglalkozni. A kutatócsoportban bízunk abban, hogy munkánk egyházépítési munka lehet, és hozzá tudunk járulni a konfirmáció megújulásához. A kutatócsoportot ökumenikussá nyitottuk, részt vesznek benne egyetemünk oktatói, az egyházkerületek által delegált lelkészek, ifjúsági munkáért felelős lelkész, római katolikus, református és metodista képviselők is. A hazai kutatócsoport mellett részt veszünk egy nemzetközi konfirmációs kutatásban is, amelybe résztvevőként hívjuk egyházunk gyülekezeteit is.
A kutatócsoport munkájának egyik legfontosabb vizsgálati területe a családok részvétele az istentiszteleti életben, hiszen a zsinati döntés alapján ötéves kor és a konfirmáció között még nem történik önálló úrvacsoravétel. Nagy kihívás és feladat mindannyiunk számára, vajon hogyan tudjuk még inkább integratívvá tenni istentiszteleteinket, hogyan valósulhat meg egy olyan intergenerációs istentiszteleti modell, ahol a gyermekeknek lehetőségük van a felnőttek körében átélni az Istennel való találkozást. Fontos minél jobban bevonni a családokat ebbe és egy gyülekezeti tanítási és missziós stratégia alapján már a keresztelői felkészítéstől kezdve a baba-mama körökig, a családi istentiszteleteken keresztül törekedni arra, hogy a családoknak helyük legyen az istentiszteleten.
Nagyon jó példák vannak már erre gyülekezeteinkben, de érdemes kitekinteni erre a gyakorlatra külföldi testvéregyházainkban is. Bízunk abban, hogy a római katolikus, a református és a metodista gyakorlat is inspiráló lesz számunkra. Az egyetemi teológiai képzésben is nagy hangsúlyt kell majd helyeznünk arra, hogy a gyülekezetpedagógia és gyülekezetépítés tanegységekben kiemelten szerepelhessen ez az új változás.
Komolyan vett felnőtthit. A konfirmáció hosszú időkön át a hitismeretek megszerzésének nagyon lényeges állomása volt; kimondhatjuk, szinte minden volt! Ma már egy megváltozott helyzetben élünk. A kötelező hit- és erkölcstan bevezetése a hitoktatás szempontjából kiemelkedő minőséget és színvonalat biztosít, így nagyon széles körben tudják a gyermekek és a fiatalok a bibliai és teológiai ismereteket elsajátítani. A gyermekek úrvacsoravételének lehetőségével a konfirmáció a hit megvallásának, az egyház, a gyülekezet iránti elköteleződésnek és az önálló úrvacsoravételnek az ünnepeként él tovább. Érdemes átgondolnunk, hogy olyan népegyházi keretben, ahol sajnos sokszor „kikonfirmálásról” beszélünk, hogyan tudunk a konfirmációra mint „ajtóra” tekinteni, amely a felnőttkereszténység felé vezet, és az abban való elköteleződést segíti.
Ez reformációi örökségünk is. Luther nem hagyta meg a konfirmációt mint szentséget, viszont szorgalmazta az úrvacsoravételre történő kötelező felkészítést, a katechetikai munka komolyan vételét. Az első konfirmációi liturgiát is annak köszönhetjük, hogy 1539-ben Martin Bucer egy akkori vitahelyzetben szerette volna bizonyítani: a lutheránusok is komolyan veszik a felnőtt keresztény hitet. Ez később a pietizmusban még hangsúlyosabbá vált, és azóta is ezt éljük át a konfirmációban: a Krisztus-követő tanítványi életre hangzik a hívás.
* * *
Dr. Orosz Gábor Viktor lelkész, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Rendszeres Teológiai Tanszékének docense, zsinatunk teológiai bizottságának elnöke:
Az úrvacsora konkrét találkozás Jézus Krisztussal. Valóságos testét és vérét ajándékozza nekünk ebben a szentségben. Luther teológiai meggyőződése szerint Isten az ő Szentlelkét a kegyelmi eszközökön keresztül adja. Ezért is lehetőséget kell nyújtanunk az úrvacsorai asztalközösség megélésére a megkeresztelt gyermekek részére. Ám az önálló úrvacsoravétel továbbra is konfirmáció utáni lehetőség marad.
Amikor 2017-ben a bizottságunk – a püspöki tanács kérésére – teológiai és egyházszociológiai szempontok mentén áttekintette a témát, először a konfirmáció „súlytalanná válása” merült fel kérdésként. Sok fiatal olyan ajándékként tekintett eddig az úrvacsora szentségére, amelyben a vizsgát követően részesülhet. Mi lesz a konfirmációi felkészülés és vizsga „jutalma” akkor, ha ezzel a szentséggel már korábban is élhetnek a fiatalok? Fontos azonban tudatosítanunk: az úrvacsora nem jutalom, hanem kegyelmi eszköz!
A bizottság arra is rámutatott előkészítő tanulmányában, hogy a konfirmáció előtti úrvacsoravétel valójában csak azoknak új lehetőség, akik beleszülettek a mai rendbe! A katolikus – azaz egyetemes – egyháznak ez régi gyakorlata: a negyedik lateráni zsinat 1215-ben hétéves kortól engedélyezte az eucharisztia vételét. A mi mai tradíciónk a reformáció után, a pietizmus hatására alakult ki. Tulajdonképpen azóta köthető az úrvacsoravétel hitbéli „érettségihez”, konfirmációhoz.
Fontos szempont véleményem szerint azonban, hogy egyedül életkortól és ismerettől nem tehetjük függővé az úrvacsoravételt. A kisgyermeknek is lehet Jézusban bízó hite, míg szélsőséges esetben a felnőttek is járulhatnak hitetlenül az oltárhoz. S ne feledkezzünk meg a világegyházi kontextusról sem: a legtöbb evangélikus egyházban régóta él a gyermekek úrvacsorájának tradíciója. A nemzetközi egyházi ifjúsági találkozókon ennek hiánya felemás helyzetet eredményezett eddig, és eredményezhet ezután.
Isten az ő Szentlelkét a szentségeken és az igehirdetésen keresztül adja nekünk. S nem utolsósorban: a gyermekek a jelenlegi ajánlás szerint családtagjaikkal együtt részesülhetnek az úrvacsora szentségében, így a nagyobb család – a gyülekezet – közösségében élhetik át a Krisztushoz tartozás örömét. A család egészséges dinamikájához tartozik a közös úrvacsoravétel.
A hitéletben haladás dinamikája. A gyerekek eddig is kimehettek az oltárhoz szüleikkel, hogy áldásban részesüljenek. De magam is sokszor találkoztam csalódott tekintetekkel, amelyekben egyértelműen kifejeződött a kérdés: „Miért nem kaphatok én is?” Talán emögött az állhat, hogy leginkább a gyermekek igénylik a konkrét tapasztalás élményét, a megajándékozottság átélésének tárgyiasult többletét. Véleményem szerint e tekintetben is pozitív változást hoz a konfirmáció előtti úrvacsoravétel lehetősége.
Éppen az úr asztalához nem a gyermekeknek kell felnőttként, hanem a felnőtteknek kell gyermeki bizalommal járulniuk. Az egyházunk püspöki tanácsa által készített ajánlás minden gyülekezeti tagnak részletes útmutatást kínál majd a sok felmerülő kérdéssel kapcsolatban, hogy a családok bátran élhessenek a közös úrvacsoravétel lehetőségével. Reménység szerint az így megtapasztalt úrvacsorai közösség a családi összetartozást is erősíteni fogja.
* * *
Az összeállítás eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2021. június 13–204-i, 86. évfolyam 23–24. számában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.
